A Bacillus thuringiensiscry1Ab endotoxint termelő transzgénikus kukorica (DK440BTY) és izogénes, toxint nem termelő kukorica (DK440) rizoszféráját jellemeztük talajbiológiai eszközökkel, illetve összehasonlító értékelést végeztünk egy vegetációs periódus három mintavételi időszakában. Telepszámlálásos módszerrel meghatároztuk néhány kitenyészthető mikrobacsoport (heterotrófok, oligotrófok, spórás mikrooganizmusok, szabadon élő N2-kötők és mikroszkopikus gombák) csíraszámát a rizoszféra talajában. Elvégeztük a mikrobiális össz-aktivitás vizsgálatát fluoreszcein-diacetát (FDA) hidrolízisének mérésével, illetve nyomon követtük a gyökérrendszer szimbiotikus struktúráinak, azaz az arbuszkuláris mikorrhiza gombák kolonizációjának a működőképességét is. A rizoszférához szorosan kapcsolódó talajrészben a szabadon élő szaprotróf Trichoderma gombák faji diverzitásának az alakulását ellenőriztük. Megállapítottuk, hogy a belső rizoszféra (endoriza) mikroszimbiontás kolonizációja az első mintavétel során (2001. június) szignifikánsan kisebb aktivitást mutatott, és csökkent a gomba működőképességét jelző arbuszkulumok mennyisége is. A további mintavételek során (2001. augusztus és október) azonban ezek a különbségek nem jelentkeztek, a szimbiózis működőképessége helyreállt. A varianciaanalízis azonban összesített hatásban szignifikáns különbséget jelzett. A gyökérfelszín kitenyészthető mikrobacsoportjainak csíraszámában nem adódott statisztikailag igazolható különbség a kétféle növény között. Az FDA módszerrel kimutatható össz-mikrobiális aktivitást ugyanakkor mindegyik mintavételnél nagyobbnak találtuk a Bt-kukorica rizoszférájában, amiből a fiziológiai tulajdonságok megváltozására következtettünk. A transzgénikus növény gyökérhatásának távolabbi részén, a külső rizoszférában a Trichodema gombák száma és faji összetétele csak szezonális változásokat mutatott, de nem különbözött szignifikánsan a génmódosított növénynél. Eredményeink jelzik a génmódosítás közvetett hatását a rizoszférában található „nem célzott” szervezetek összetételére vagy aktivitására, és felhívják a figyelmet a további, tartamjellegű vizsgálatok szükségességére is.
FALLIK, E. & OKON, Y., 1996. Inoculants of Azospirillum brasilense: biomass production, survival and growth promotion of Setaria italica and Zea mays. Soil Biol. Biochem. 28. 123-126.
'Inoculants of Azospirillum brasilense: biomass production, survival and growth promotion of Setaria italica and Zea mays ' () 28 Soil Biol. Biochem. : 123 -126 .
FAYEZ, M. & DAW, Z. Y., 1990. Growth and acetylene reducing activity of Azospirillum as affected by interaction with soil streptomyceta, penicillia and fusaria. Soil Biol. Biochem. 22. 1143-1149.
'Growth and acetylene reducing activity of Azospirillum as affected by interaction with soil streptomyceta, penicillia and fusaria ' () 22 Soil Biol. Biochem. : 1143 -1149 .
BIRÓ B., 2002. A mikrobiális oltóanyagok alkalmazásának lehetöségei a mezögazda-ságban és a környezetvédelemben. Mag, Kutatas, Termesztés, Kereskedelem. 1. 29-30.
'A mikrobiális oltóanyagok alkalmazásának lehetöségei a mezögazda-ságban és a környezetvédelemben ' () 1 Mag, Kutatas, Termesztés, Kereskedelem. : 29 -30 .
BIRÓ B. & PACSUTA J., 2002. Újgeneraciós szemlélet és lehetöségek a talajbiológiai aktivitás és a talajtermékenység irányított fokozasara. Gyakorlati Agrofórum. 13. 72-74.
'Újgeneraciós szemlélet és lehetöségek a talajbiológiai aktivitás és a talajtermékenység irányított fokozasara ' () 13 Gyakorlati Agrofórum. : 72 -74 .
BIRÓ, B., SZILI-KOVÁCS, T. & SZEGI, J., 1992. Some characteristics of N 2-fixing Azospirillum strains isolated from maize and wheat roots. Acta Microbiol. Hung. 39. 359-360.
'Some characteristics of N 2-fixing Azospirillum strains isolated from maize and wheat roots ' () 39 Acta Microbiol. Hung. : 359 -360 .
BIRÓ, B. et al., 1993. Effect of fertilizer on spontaneous Rhizobium infection in Hungarian soils. Agrokémia és Talajtan. 42. 207-212.
'Effect of fertilizer on spontaneous Rhizobium infection in Hungarian soils ' () 42 Agrokémia és Talajtan. : 207 -212 .
JANSEN, R. A. & MCGILL, W. B., 1995. Community-level interactions control proliferation of Azospirillum brasilense Cd in microcosms. Soil Biol. Biochem. 27. 189-196.
'Community-level interactions control proliferation of Azospirillum brasilense Cd in microcosms ' () 27 Soil Biol. Biochem. : 189 -196 .
JAUHRI, K. S. & PHILIP, K, 1984. Pressmud, a potential carrier for Rhizobium and Azotobacter. Zbl. Microbiol. 139. 97-107.
'Pressmud, a potential carrier for Rhizobium and Azotobacter ' () 139 Zbl. Microbiol. : 97 -107 .
MARKÓ B., 1998. Kommunális és ipari hulladékok (aerob és anaerob) kezelése. Környezetvédelmi Füzetek, 1998/17. OMIKK. Budapest
Kommunális és ipari hulladékok (aerob és anaerob) kezelése. Környezetvédelmi Füzetek, 1998/17 , ().
KÁRPÁTI, É. et al., 1999. Interaction of Azospirillum lipoferum with wheat germ agglutinin stimulates nitrogen fixation. J. Bacteriol. 181. 3949-3955.
'Interaction of Azospirillum lipoferum with wheat germ agglutinin stimulates nitrogen fixation ' () 181 J. Bacteriol. : 3949 -3955 .
PATEL, J. J. & BROWN, M. E., 1969. Interactions of Azotobacter with rhizosphere and root surface microflora. Plant and Soil. 31. 273-281.
'Interactions of Azotobacter with rhizosphere and root surface microflora ' () 31 Plant and Soil. : 273 -281 .
OKON, Y., ALBRECHT, S. L. & BURRIS, R. H., 1977. Methods for growing Spirillum lipoferum and for counting it in pure culture and in association with plants. Appl. Environ. Microbiol. 45. 85-88.
'Methods for growing Spirillum lipoferum and for counting it in pure culture and in association with plants ' () 45 Appl. Environ. Microbiol. : 85 -88 .
KÖDÖBÖCZ L. et al., 2003. Rhizobium törzsek túlélöképessége különbözö vivóanyagokban. Agrokémia és Talajtan. 52. 395-408.
'Rhizobium törzsek túlélöképessége különbözö vivóanyagokban ' () 52 Agrokémia és Talajtan. : 395 -408 .
SOBERON, M. et al., 1989. Isolation of a Rhizobium phaseoli cytochrome mutant with enhanced respiration and symbiotic nitrogen fixation. J. Bacteriol. 171. 465-472.
'Isolation of a Rhizobium phaseoli cytochrome mutant with enhanced respiration and symbiotic nitrogen fixation ' () 171 J. Bacteriol. : 465 -472 .
SOÓS T., MANNINGER E. & BAKONDIZ. E., 1976. A rhizobiumos oltóanyag elöallításához használatos tözeg vivöanyag, valamint a tözeghez adott ammonium molibdenát és bórsav hatása a lucernára tenyészedény és szabadföldi kísérletben. Növénytermelés. 25. 17-22.
'A rhizobiumos oltóanyag elöallításához használatos tözeg vivöanyag, valamint a tözeghez adott ammonium molibdenát és bórsav hatása a lucernára tenyészedény és szabadföldi kísérletben ' () 25 Növénytermelés. : 17 -22 .
SZEGI J., 1980. Antibiotikus anyagok hatasa az Azotobacter nitrogénkötésben résztvevö enzimrendszerre. Agrokemia és Talajtan. 29. 227-236.
'Antibiotikus anyagok hatasa az Azotobacter nitrogénkötésben résztvevö enzimrendszerre ' () 29 Agrokemia és Talajtan. : 227 -236 .
SZILI-KOVÁCS T., 1985. A szennyvíziszap-elhelyezés talaj-mikrobiológiai problémái. Agrokémia és Talajtan. 34. 486-493.
'A szennyvíziszap-elhelyezés talaj-mikrobiológiai problémái ' () 34 Agrokémia és Talajtan. : 486 -493 .
VIVEGANANDAN, G. & JAUHRI, K. S., 2000. Growth and survival of phosphate solubilizing bacteria in calcium alginate. Microbiol. Res. 155. 205-207.
'Growth and survival of phosphate solubilizing bacteria in calcium alginate ' () 155 Microbiol. Res. : 205 -207 .
VIVEGANANDAN, G. & JAUHRI, K. S., 2002. Efficacy of rock phosphate based soil implant formulation of phosphobacteria in soybean (Glycine max Merrill). Indian J. Biotechnol. 1. 180-187.
'Efficacy of rock phosphate based soil implant formulation of phosphobacteria in soybean (Glycine max Merrill) ' () 1 Indian J. Biotechnol. : 180 -187 .
SASTRE, I., VICENTE, M. A. & LOBO, M. C., 1996. Influence of the application of sewage sludges on soil microbial activity. Biores. Technol. 57. 19-23.
'Influence of the application of sewage sludges on soil microbial activity ' () 57 Biores. Technol. : 19 -23 .
SZEGI J., 1967. Nitrogénkötö mikroorganizmusok jelentösege a talaj termékenysége szempontjából. Agrokémia és Talajtan. 16. 477-486.
'Nitrogénkötö mikroorganizmusok jelentösege a talaj termékenysége szempontjából ' () 16 Agrokémia és Talajtan. : 477 -486 .
DÖBEREINER, J. & BALDANI, V. L. D., 1979. Selective infection of maize roots by streptomycin-resistant Azospirillum lipoferum and other bacteria. Can. J. Microbiol. 25. 1264-1269.
'Selective infection of maize roots by streptomycin-resistant Azospirillum lipoferum and other bacteria ' () 25 Can. J. Microbiol. : 1264 -1269 .
DUMONTET, S., DINEL, H. & BALODA, S. B., 1999. Pathogen reduction in sewage sludge by composting and other biological treatments - a review. Biol. Agric. Hortic. 16. 409-430.
'Pathogen reduction in sewage sludge by composting and other biological treatments - a review ' () 16 Biol. Agric. Hortic. : 409 -430 .
GAIND, S. & GAUR, A. C., 1990. Shelf life of phosphate solubilizing inoculants as influenced by type of carrier, high temperature and low moisture. Can. J. Microbiol. 36. 846-849.
'Shelf life of phosphate solubilizing inoculants as influenced by type of carrier, high temperature and low moisture ' () 36 Can. J. Microbiol. : 846 -849 .
GAIND, S. & GAUR, A. C., 2002. Impact of fly ash and phosphate solubilizing bacteria on soybean productivity. Bioresouce Technol. 85. 313-315.
'Impact of fly ash and phosphate solubilizing bacteria on soybean productivity ' () 85 Bioresouce Technol. : 313 -315 .
BIRÓ B., 1992a. N 2-kötö, növényi növekedést serkentö Azospirillumok. Agrokémia és Talajtan. 41. 139-145.
'N 2-kötö, növényi növekedést serkentö Azospirillumok ' () 41 Agrokémia és Talajtan. : 139 -145 .
BIRÓ B., 1992b. Az Azospirillum növényoltás lehetöségei. Agrokémia és Talajtan. 41. 390-399.
'Az Azospirillum növényoltás lehetöségei ' () 41 Agrokémia és Talajtan. : 390 -399 .
ANGERER, I. P. et al., 1998. Indicator microbes of chlorsulfuron addition detected by a simplified soil dilution method. Agrokémia és Talajtan. 47. 297-305.
'Indicator microbes of chlorsulfuron addition detected by a simplified soil dilution method ' () 47 Agrokémia és Talajtan. : 297 -305 .