A szerzők a “Pannónia” multicentrikus serdülőpszichiátriai felmérés keretében négy dunántúli gyermekpszichiátriai gondozóban egy év alatt jelentkezett összes új beteg közül az Ottawai Önsértő Kérdőív alapján önsértő magatartásúnak bizonyult 72, 14-18 éves fiatal anyagából áttekintették 48 lány (életkori átlag 16.1 év) M.I.N.I. Plusz diagnosztikai interjúval megerősített klinikai diagnózisait. A gondozókban jelentkezőknél 10,2%-ban, a kezelésben részesülő serdülőkorú fiatalok között már több mint egynegyedüknél (25,6%) találtak önsértő magatartást, ami a vártnál gyakoribb előfordulási arány. Megállapítják, hogy a serdülők többsége major depresszióban, vagy valamilyen szorongásos zavarban szenved, gyakori továbbá a szuicid magatartás is. Ezek a betegségek mind monodiagnózis, mind pedig komorbid társbetegség formájában egyaránt előfordulnak, ugyanis az állomány több mint kétharmada a többes diagnózis tüneti feltételeit is kielégítette. Az önsértő serdülők magatartástüneteit (a rizikómagatartás gyakorisága, lefolyása, okai, fajtái, a kísérő érzelmek, az akció “hozama” az önsértő serdülő számára, következmények) a tanulmány részletesen jellemzi, és sor kerül néhány epidemiológiai megállapításra is.