Csak nyomtatott formában érhető el. A Művészettörténeti Értesítő 2020-ig csak nyomtatásban jelent meg, a weboldalon csupán a tartalommal kapcsolatos alapvető információkat mutatjuk ezekről az évfolyamokról. A cikkeket a 70. kötettől (2021) jelentetjük meg online is.
The subject of the paper – a reverse glass painting (Hinterglasmalerei) – came to its current owner from a well-known private collection in Budapest. Painted on a 2 mm thick glass plate measuring 300 × 350 mm, silhouettes of figures with subtly painted details on their costumes are shown with scratched metal foil decoration in the background. The date of making around 1790 is clearly determined by the depicted scene in addition to the neo-classical late baroque style of the rendering. The Hungarian style clothing of the figures, their badges and the Hungarian coat of arms on the breast of the Habsburg eagle together with the inscriptions (“Fidelis Pannia”, “Ego Fidelis Natio Hungarica”) provide first-hand clues for interpretation. From among the rulers of the age, the “F II” monogram seen at two places must refer to Francis II, Holy Roman Emperor and king of Bohemia, who ascended the Hungarian throne as Francis I in 1792. The young man standing on the right is to be identified with him on account of the Order of the Golden Fleece and the Hungarian Royal Order of St Stephen worn on his attire. The young man sitting on left must then be the Hungarian palatine Alexander Leopold. The elderly high priest standing behind him also wearing the decorations of the grand cross of the Order of St Stephen is archbishop of Esztergom Count József Batthyány. The young female figure in Hungarian style costume is the queen, Maria Teresa of the Two Sicilies. The picture shows the most important figures of the compromise arrived at during the Diet of 1792 held in the ancient Hungarian capital Buda.
In contradistinction to the legacy of the late Joseph II (died 1790) who had imposed reforms, this political settlement promised to restore the ancient constitution of the Hungarian nobility in return for an offer of taxes and recruits needed for the Habsburgs’ French wars. This agreement was particularly well received by the rural Hungarian nobility. The choice of the language for the inscriptions – Latin – also confirms this as a conserving cultural symbol. The person who ordered the picture and first owned it must be sought in this social stratum.
The date of making must be connected to the Diet of 1792, for the significance of the compromise was soon overshadowed by the events of the French wars and other domestic political changes, so the subject of the picture had no topical significance in the mid-1790s any more. The glass picture was certainly made in Vienna. This technique was not practiced in Hungary; Vienna was a centre of silhouette painting at that time. Silhouettes already appeared painted on glass, alloyed with other techniques. The pictorial devices of the picture also point towards Vienna, reminding one of the widely disseminated silhouette scenes of Johann Hieronymus Löschenkohl (Elberfeld, 1753 – Vienna, 1807). In this circle one can find a glass painter of Linz, Ignaz Pfeilhauer (Linz, 1765 – Linz, 1843), who also worked in Vienna and several of whose signed pictures are known by research. Outstanding among them are a signed picture dated 1796 showing the chamber orchestra of the Linz civil guard in green uniform and an unidentified family scene at the breakfast table, a reverse glass painting from 1794. After a comparison with further pictures by him, it can be concluded that the Budapest glass painting displays the same peculiarities: in the group scenes set in interiors the somewhat rigidly rendered silhouette figures appear to be floating, and the lines of the floor and the symmetrically placed pieces of furniture refuse to proceed towards a vanishing point, running counter to the rules of perspective. The body and hand postures of the conversing silhouette figures with inner details also drawn in gold and other colours are similar in all paintings concerned. This is complemented with techniques of colorfully painted and scratched metal foil, canvas and paper applications. On the basis of all this the Budapest reverse glass painting may be defined as the earliest known work of Ignaz Pfeilhauer.
Takács Gábor: Műgyűjtők Magyarországon a 18. század végétől a 21. század elejéig. Bibliográfiai lexikon. Kieselbach Galéria és Aukciósház, Budapest 2012, 91.
A kép korábbi, a 20. század közepét megelőző provenienciáját egyelőre nem ismerjük.
Német nyelvterületen, ahol az üveghátlapfestés és az árnyképkészítés jobban elterjedt, erre a különleges eljárásra még saját szakkifejezést is alkalmaznak: „nuancierte Silhouette”.
Az üvegkép – a tulajdonos közlése szerint – az 1990-es évek második felében restauráláson esett át, ekkor derült ki, hogy a kép jobb oldalán ülő nőalak kezében levő papírlap sem veszett el, hanem csak elmozdult a helyéről, így az a restauráláskor az eredeti helyére visszailleszthető volt.
Az asztali óra római számos számlapja éppen 6 órát mutat. Ennek esetleges jelentősége egyelőre nyitott kérdés.Feltétezésünk szerint az óra itt inkább csak dekorációs elem.
Egészen pontosan „50000 hadviselő lélek, egyed, újonc”. A kisméretű papírlapokon több sorba osztott latin feliratok pontos fordításában, illetve értelmezési lehetőségeiben Király Erzsébet volt segítségemre. Ezúton is köszönöm neki.
A ruhára tűzött jelvény nem vehető ki pontosan, de a körülmények ismeretében a kitüntetés elmosódott formáiból és sugaras vonalaiból arra következtethetünk, hogy az a Szent István Rend nagykeresztjének a 18. században adományozott textilcsillaga lehet.Vö.: Gödölle Mátyás – Pallos Lajos szerk.: Szent István Lovagjai. A legrangosabb magyar kitüntetés 250 éve.Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest 2014, 166–167.
Vö.: Kiss Éva szerk.: Bútorművészeti lexikon. Corvina Kiadó, Budapest 2005, 104.
Az aranygyapjas rend meglehetős pontossággal behatárolja az ábrázoltak körét: ebben az időszakban, 1792-ben a magyar politikai élet szereplői közül a király, a nádor és két további főrendű előkelőség volt a rend lovagja: 1782-től herceg erdődi Pálffy Károly József Jeromos (Bécs, 1735 – Bécs, 1816), majd 1790-től herceg galántai Esterházy Pál Antal (Bécs, 1738 – Bécs, 1794).1792-ben mindkettőjük már a Magyar Királyi Szenti István Rend nagykeresztjét is birtokolta. Az üvegképen ábrázolt, az aranygyapjas és a Szent István rend jelvényeit is viselő két férfi viszont fiatal, azaz nem azonosítható a már 60 év körül járó két magyar főúr egyikével sem. Kizárásos alapon csak a fiatal király és a még éppen csak nagykorúvá lett nádor személye jöhet így szóba. Vö.: Liste nominale des chevaliers de l’ordre de la Toison d’or, depuis son institution jusqu’à nos jours, in: [Kanzlei des Ordens von Goldenen Vlies]: Das Haus Österreich und der Orden vom Goldenen Vlies.Leopold Stocker Verlag, Graz–Stuttgart 2007.
1792-ben a Magyar Királyi Szent István Rend tagjai között még egy magyar főpap volt: pészaki Bajzáth József (Kissalló, 1720 – Veszprém, 1802) veszprémi püspök, aki 1767-ben a rend kiskeresztjét, majd 1777-ben a középkeresztjét kapta meg. A nagykeresztig tehát már nem jutott el, és egyébként is egészen más, szikárabb alkat volt, más arc- és orrformával. A rend tagjai között más püspök (és érsek) ekkor csak külföldi volt.L.Gödölle–Pallos szerk.i. m. (7. j.) 309–313.
Vö.: 1792.évi VI.törvénycikk az országosan tett szabad ajánlatról. (http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=4956)
A Bécsben, magyar nyelven kiadott, Görög Demeter (Hajdúdorog, 1760 – Bécs, 1833) és (Miskolczi) Kerekes Sámuel (Kiskunhalas, 1757 körül – Bécs, 1800) által szerkesztett folyóirat, a Magyar Hírmondó mögött ellenzéki főurakat, patrióta köznemeseket és volt jozefinistákat egyaránt találunk, de iránya mégis legközelebb a nemesi mozgalomhoz állt.Vö.: Kókay György szerk.: A magyar sajtó története I. 1705–1848. Akadémiai Kiadó, Budapest 1979, 125.
Magyar Hírmondó. Költ Bétsben Szent Iván-Havának (Júniusnak) 9-dik napján. 1792, 817–821.
Az országgyűlés eseményeit pontosan végigköveti Szijártó M. István: A diéta.A magyar rendek és az országgyűlés 1708–1792. Balaton Akadémia Kiadó, Keszthely 2010, 64, 99, 123, 134, 358.
Lajtai L. László: „Magyar nemzet vagyok”. Az első magyar nyelvű és hazai tárgyú történelemtankönyvek nemzetdiskurzusa.Argumentum, Budapest 2013, 34.
Az I.Ferenc király kezében tartott felirat alighanem a kép értelmezésének az egyik kulcsa.Éppen ezért a kiegészítésre szoruló, rövidített latin mondat megfelelő fordítását, feloldását – mint interpretációs javaslatot – külön is köszönöm Király Erzsébetnek.
Igaz ez akkor is, ha tudjuk, hogy a diétai tárgyalás nyelve is ez volt, és az országgyűlésen az uralkodóval latinul kellett a kapcsolatot tartani.Vö.: Szijártó i. m. (14. j.) 132–135.
Az országgyűlés helyszínéről egyébként ismerünk egykorú ábrázolást: a Bécsben kiadott Magyar Hírmondó 1792. 2. k. mellékleteként megjelent rézkarc az egykori országház Alsó- és Felsőtábla Termeinek perspektivikus hosszmetszeteit mutatja. Ez a két terem – a résztvevők nagy számára tekintettel – egyébként is hatalmas, sokablakos, karzatos ülésterem, nem pedig kisméretű szoba, mint a budapesti üvegképünkön ábrázolt helyiség.L.még http://epiteszforum.hu/buda-legregibb-balterme-a-regi-orszaghaz-rekonstrukcios-tervei////21602.
A metszet-előképekről l. a későbbiekben.
Ebből következően az sem valószínű, hogy az ábrázolás politikai gúnykép lenne, a rendi Magyarország maradiságának minden kellékét felvonultatva.Ezt a műfajt a korszak is ismerte, de megjelenési formáját – az olcsóbb előállítási költségek miatt természetes módon – a sokszorosított grafikában találta meg. Vö. G. Etényi Nóra: A nyomtatott információ értéke és funkcióváltozásai a kora újkorban. AETAS 27. évf. 2012. 4. szám, 122–143.
Ezt támasztja alá Rózsa György témánkba vágó ikonográfiai kutatásának végkövetkeztetése is: az országgyűlési események megörökítése sem az uralkodó, sem a magyar főurak, sem az egyháziak számára nem volt kiemelten fontos: Rózsa György: Vázlat a magyar országgyűlések ikonográfiájához. Folia Historica I. 1972, 88.
A 18. század végének és a 19. század elejének politikai eszmetörténetéről és a négy csoportba sorolható né zetekről l. részletesebben: Takács József: Modern magyar politikai eszmetörténet.Osiris, Budapest 2007, 14–21.
Érdekes hasonlóságok mutatkoznak e tekintetben a Szily János (Fel(ső)szopor, 1735 – Szombathely, 1799) szombathelyi püspök megbízásából Dorffmaister István (Pozsony, 1741 – Sopron, 1797) által 1792-ben megfestett Szent István-oltárképpel.Vö.Galavics Géza: Program és műalkotás a 18. század végén. Egy festmény születése és fogadtatása. (Művészettörténeti Füzetek 2.) Akadémiai Kiadó, Budapest 1971, 38–39, 52–55.
Az üvegképeknek a hazai szakkutatás – nyilvánvalóan a csekélyebb magyar vonatkozások miatt – az eddigiekben kevesebb figyelmet szentelt. Az első és egyetlen átfogó munka a témában: Szacsvay Éva: Üvegképek.Néprajzi Múzeum – Vízió Művészeti Alkotóközösség, Budapest 1996.
Az árnyképkészítés történetét már egy jó évszázada dolgozza fel a szakkutatás, így a szakirodalomban az egyes térségek sajátoßságai is jobban megismerhetők. Vö. Ernst Biesalski: Scherenschnitt und Schattenriß. Kleine Geschichte der Silhouettenkunst.Callwey, München 1964; E. Nevill Jackson: Silhouettes: a history and dictionary of artists.Dover, New York 1981.
Biesalski i. m. (25. j.) 96. (A családi idill ábrázolása egyébként majd a biedermeier korszakában lesz általános, de első példáit már a 18. század végén megtaláljuk.)
A bécsi árnyképkészítés történetéről l.: Gustav Gugitz: Altwiener Silhouettenschneider.Jahrbuch des Vereines für Geschichte der Stadt Wien I.1939, 50–81.
Biesalski i. m. (25. j.) 85.
A klasszikus árnyképkészítés szempontjából ez már hanyatlás, hiszen mindez az árnykép lényegének ellentmondó folyamatot mutat, vö.Biesalski i. m. (25. j.) 45, ugyanakkor a művészi eljárások ötvözése révén mégis értékes műalkotások készültek.
Johann Martin Will (1727–1806): A magyar királyi korona visszaadása 1790-ben (Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára, App. M. 360); ugyanennek a kismértékben eltérő változata Johann Hieronymus Löschenkohltól (Elberfeld, 1753 – Bécs, 1807) is ismert.Vö.: Reingard Witzmann: Hieronymus Löschenkohl.Bildreporter zwischen Barock und Biedermeier.Edition Tusch, Wien 1978, 25.képtábla.
Vö.Werner Telesko: Herrscherdarstellungen und Programmbilder.In: Monika Sommer Hrsg.: Hieronymus Löschenkohl.Sensationen aus dem alten Wien.(357.Sonderausstellung des Wien Museums.) Wien Museum, Wien 2009, 80–82. – Egyébként az 1780-as, 90-es évekből számos hasonló ikonográfiájú politikai eseményábrázolást ismerünk: Johann Martin Will: VI.Pius pápa és II. József császár találkozója Bécsben 1782 márciusában, 1782 („Unterredung Pius VI.R.P.mit Joseph.II.R.K.zu Wien im März 1782”); Johann Hieronymus Löschenkohl: II.József tárgyalása VI.Piusszal, 1782 (Wien Museum, Inv.Nr. 62.034); Ismeretlen művész: Hollandia felosztását ábrázoló gúnyrajz, 1785 („Representation de cette estampe touchant les affaires d’Holland S.M.l’Empereur Jos. II. ...”), Bibliothèque nationale de France, département Estampes et photographie, RESERVE FOL-QB-201 [115]); Johann Hieronymus Löschenkohl: Az emsi kongresszus, 1787 („Der Congress in Ems”), (Wien Museum, Inv.Nr. 179.094); II. Lipót császár, Frigyes Vilmos porosz király és Frigyes Ágost szász választófejedelem találkozója Pillnitzben 1791. augusztus 24-én, 1791 („Zusammenkunft Ihro Maj: des Kaisers Leopolds II. / Friedrich Wilhelms II.Königs von Preussen, und Friedrich August Churfürsten von Sachsen zu Pillnitz d: 24ten Aug.791”), (Wien Museum, Inv.Nr.108.475).
A Sommer Hrsg. i. m. (31. j.) 38–39. és 85. oldalain közölt képeken ugyancsak politikai eseményeket ábrázol, szobában, szimmetrikus elrendezésben, a középtengelytől két oldalra, egymással szembe forduló, ülő és álló alakokkal, a háttérben tükörrel, ablakokkal vagy képekkel.
Úgy tűnik fel, hogy Löschenkohl számára a bonyolultabb üveghátlap-festés mint eljárás idegen volt, képeit inkább a gyorsabb technikák jellemezik. Vö.: Hieronymus Löschenkohl: 1753–1807.(Asstellungskatalog, Historisches Museum der Stadt Wien,) Wien 1959; Witzmann i.m. (30. j.), Sommer Hrswg. i. m. (31. j.); Thomas Hubmayer: Hieronymus Löschenkohl im Kontext der Kultur- und Sozialgeschichte des Josephinismus.Diplomarbeit, Universität Wien, Wien 2012.
Johann Ernst Mansfeld (Prága, 1738 – Bécs, 1796): II.Lipót magyar király koronázása (Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára, App. M. 113); Ismeretlen bécsi művész, 18. század vége: I. Ferenc koronázása Budán 1792. június 6. (Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok, MTKcs 10716); Mark Quirin (Littau, 1753 – Bécs, 1811): I.Ferenc magyar király a koronázási dombon (Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára, App. M. 142); I. Ferenc magyar király koronázási esküje (Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára, App. M. 143); Johann Ernst Mansfeld: Lovaggá ütés II. Lipót koronázásának napján (Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára, App. M. 114); Ismeretlen bécsi mester, 18. század vége (Artaria kiadása): I.Ferenc koronázási kardvágása Budán 1792. június 6. (Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok, MTKcs 1259); Johann Ernst Mansfeld: Mária Terézia királyné koronázása Budán 1792. június 10. (Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok, MTKcs 3035).
A korszak képi sajtótudósításait feldolgozó teljességre törekvő tanulmány sem ismer ilyen ábrázolást: D. Szemző Piroska: A magyar folyóirat-illusztráció kezdetei. In: Művészettörténeti Tanulmányok. A Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve 1953.Budapest 1954, 101–184.oldal. A jelentősebb közgyűjtemények közül a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok, az Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tára és a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményeit vizsgáltam.E helyütt is köszönöm Göldölle Mátyás muzeológus (Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok), valamint Farbaky Péter főigazgató és B. Nagy Anikó művészettörténész (Budapesti Történeti Múzeum) e téren nyújtott segítségét. Természetesen internetes adatforrásokat is vizsgáltam, különösen az Országos Széchényi Könyvtár irányításával és 48 magyar könyvtár – köztük a Budapest Gyűjteménye miatt itt kiemelten is fontos Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (Budapest) – összefogásával létrehozott Magyar Digitális Képkönyvtár (MDK) (http://www.kepkonyvtar.hu/), valamint a Hungaricana Közgyűjteményi Portál http://hungaricana.hu/hu/ adatbázisát.
A téma alapvető – az 1990-es évek közepéig megjelent – szakirodalmát közli Szacsvay i. m. (24. j.) 92–96. Az újabb szakirodalomból általános összefoglalásként ajánlható pl.Frieder Ryser – Yves Jolidon – Simone Bretz – Rolf Keller – Uta Bergmann – Stefan Trümpler: Glanzlichter.Die Kunst der Hinterglasmalerei.Reflets enchanteurs.L’art de la peinture sous verre.(Schweizerisches Forschungszentrum zur Glasmalerei Romont) Benteli, Bern 2000.Ugyanakkor az interneten számos további szakirányú tanulmány címe, vagy akár teljes szövege is elérhető már. Ezeknek alapos összesítését adja a német kutatók által fenntartott www.hinterglasforschung.de internetes oldal.
Ryser et al. i. m. (36. j.) 270–271.
Heinrich Fuchs: Die österreichische Bildnisminiatur von den Anfängen bis zur Gegenwart.Wien 1981–1982, Bd 2 (L–Z), 43.
Heinrich Fuchs: Die österreichische Bildnisminiatur von den Anfängen bis zur Gegenwart.Wien 1981–1982, Bd 2 (L–Z), 43.39 v1
E. Nevill Jackson: The History of Silhouettes.The Connoisseur, XXX.1911, 32, 107.Az üvegkép fényképpel ellátott közlése és pontos leírása mellett meghatározására is kísérletet tesz: Andreas Strohammer: „Herr und Dame bei Jause”.Eine Hinterglas-Silhouette von Ignaz Pfeilhauer? Bemerkungen zur Maltechnik und künstlerische Einordnung.Kunstjahrbuch der Stadt Linz 1994/95.1995, 157–160.
A képet pontos leírásokkal és fekete-fehér, majd színes fényképfelvétellel együtt közli Friedrich Knaipp: Hinterglas-Silhouetten in und aus dem Land ob der Enns.In: Klaus Beitl – Franz Grieshofer [Bearb.]: Volkskultur, Mensch und Sachwelt.Festschrift für Franz C.Lipp.Wien 1978, 6. kép; Friedrich Knaipp – Wolfgang Brückner Hrsg.: Hinterglaskünste.Eine Bilddokumentation.Callway, Linz–München 1988, 117, 142.kép.
Strohammer i. m. (39. j.) 157–160.
L. a Bayerisches Fernsehen „Kunst & Krempel” című műsorának 2007. május 12-i adásában „Scherenschnitt – Um 1836, von Ignaz Pfeilhauer” címmel, http://www.br.de/fernsehen/bayerisches-fernsehen/sendungen/kunst-und-krempel/schatzkammer/gemaelde/schatzkammer-gemaelde-scherenschnitt100.html.Ez az üvegkép – igen tanulságos módon, mintha az idők nem is változtak volna – a 40 évvel korábbi mintát követi, csupán az árnyképes alakokon érződik a biedermeier stílusa.
2008. június 8-án került a bostoni (USA) Skinner cég American Furniture & Decorative Arts című árverésére, „Eglomise Gilt and Polychrome Painted Silhouette Portrait of a Gentleman, late 18th century” meghatározással az az üvegkép, mely annyira szoros hasonlóságokat, egyezéseket mutat az Andreas Strohammer által Pfeilhauernek tulajdonított üvegképpel (Strohammer i. m. [39. j.] 157–160.), hogy mögöttük azonos alkotót kell feltételeznünk. A Pfeilhauer neve alatt leírt közös jellemzők földrajzi kötődését erősíti az a tény is, hogy ugyancsak a Bajor Televízió (Bayerisches Fernsehen), „Kunst & Krempel” című műsorának 2011. május 28i adásában „Ein kunstvolles Silhouetten-Bild” címmel mutattak be egy palota belső terében olvasó férfit ábrázoló – véleményünk szerint ugyancsak Pfeilhauerre valló – üvegképet, mint helybeli, családi örökség darabját. (Az adásról részletesebben: http://www.br.de/fernsehen/bayerisches-fernsehen/sendungen/kunst-und-krempel/schatzkammer/kunst-auf-papier/kunst-und-krempel-kunst-auf-papier-hinterglasmalerei100.html)
L.Strohammer i. m. (39. j.); Knaipp i. m. (40. j.) 219. A Bajor Televízió idézett (42. j.) adásában szerepelt Pfeilhauernek egy további, 1836-ra datált alkotása: http://www.br.de/fernsehen/bayerisches-fernsehen/sendungen/kunst-und-krempel/schatzkammer/gemaelde/schatzkammer-gemaelde-scherenschnitt100.html
Az üveghátlapfestés szakkutatása „Pfeilhauer, Ignaz – Linz / Wien, um 1796 / Silhouettenmaler”, azaz 1796 körül Linzben és Bécsben működő árnyképfestőként jegyzi, mint akitől jelzett üvegképet is ismerünk, vagy egyéb módon adatolható az üvegképfestői működése.Vö.: Frieder Ryser: Verzauberte Bilder- Die Kunst der Malerei hinter Glas von der Antike bis zum 18.Jahrhundert.Klinkhardt & Biermann, München 1991, 297.
A linzi városi plébánia anyakönyve szerint 1765.június 6-án született Ignaz Xaver Pfeilhauer, Franz Ferdinad és felesége, Anna Maria fiaként. 1800. június 2-án kötött házasságot Katharina Kristtel, majd a bejegyzés szerint 77 évesen, 1843. április 1-jén halt meg. L. Strohammer i. m. (39. j.) 160.
Az attribúciót illetően a teljesség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy általában a bécsi üveghátlap-festőkről aránylag keveset tudunk.Ismert tény ugyanis, hogy a 19. század első felének üvegművességét bemutató 1922-es nagy bécsi üvegkiállítás külön fejezetet szentelt az üvegsziluettek és üveghátlap-festmények csoportjának (vö.: Hermann von Trenkwald: Ausstellung von Gläsern des Klassizismus, der Empire- und Biedermeierzeit.Beschreibender Katalog mit 39 Abbildungen.Österreichisches Museum für Kunst und Industrie, Wien 1922, 46–55.).Az itt – sajnos csak fénykép nélkül, leíró adatokkal – közölt üvegképek között több is akad, amely készítési kor és hely tekintetében egészen közeli analógia lehetne a budapesti üvegképhez. Ezek későbbi, fényképpel együtt történt közlését sajnos a szakirodalomban nem sikerült fellelni. (A magyar műkereskedelemben is kuriózumnak számított a közelmúltban a budapesti Nagyházi Galéria és Aukciósház 2015. május 20-i árverésén 766. tételszám alatt „Az első aeronauták emlékére, 1800 körül” címen árverésre bocsátott üvegkép. A „Fischer fecit” jelzéssel ellátott árnyképes és karcolt fémfóliás díszítésű üvegkép a bécsi Joseph Fischer [1762–1822] életművébe sorolható.) A bécsi Iparművészeti Múzeum (Österreichisches Museum für angewandte Kunst) üvegszakosztályának (Sammlung Glas und Keramik), valamint az üveghátlapfestés szakkutatása központjának számító svájci Vitrocentre Romont (Schweizerisches Forschungszentrum für Glasmalerei und Glaskunst) tájékoztatása szerint sem állapítható meg ennél több a korszak osztrák (polgári) üveghátlapképeiről. Külön köszönettel tartozom a Vitrocentre Romont üveghátlap-festéssel foglalkozó szakemberének, Yves Jolidonnak, aki az Ignaz Pfeilhauernek történő attribúciós feltevésemet – hosszas levélváltások során – megerősítette.
Knaipp i. m. (40. j.) 219. ugyan közöl egy adatot, miszerint Ignaz Pfeilhauer három jelzett művét ismerjük, s ezek között említ két datált munkát: 1792-es és 1796-os dátummal, ugyanakkor pár lappal később a részletes leírással és fényképpel közölt alkotásai között már 1794-es és 1796-os jelzetű üvegképeket mutat be. (Feltehetően a szöveges részben megadott 1792-es dátum lehetett elírás, vö.: Knaipp–Brückner Hrsg. i. m. [40. j.], 117. oldal, 142–143.képek, 1794 és 1796.)