2000. január 30-án az Aurul ausztrál-román vegyes vállalat nagybányai (Baia Mare, Románia) aranykitermelő üzemének derítőjéből mintegy 100 ezer köbméternyi ciánt és más toxikus vegyületeket tartalmazó üledék került a Szamos mellékfolyóiba, majd a Szamosba, illetve a Tiszába. A ciánszennyezés drámai ökológiai hatásokkal járt, egy rövid időszakra a Szamoson és a Tisza felső szakaszain a vizekben megszűnt az élet. Bár a halak visszatelepítése és az érintett állatfajok állományának növekedése a baleset óta viszonylag gyors ütemben folyik, egyes szakértők szerint a folyó ökológiai regenerálódása akár tíz évig is eltarthat. A baleset ugyancsak súlyos gazdasági-társadalmi következményekkel járt. A legnagyobb károk a halászatból és az idegenforgalomból élőket érték. Csökkentek az önkormányzatok adóbevételei, s folytatódott az amúgyis hátrányos helyzetű térség leszakadása. A laxenburgi Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemzési Intézet (IIASA) a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetével és a Stockholmi Egyetemmel közösen 2000-ben egy kutatási projektet indított. Ennek keretében empirikus vizsgálatok segítségével igyekeztünk feltárni a ciánszennyezés következményeivel, felelőseivel, a hasonló balesetek jövőbeli kockázatával, s a kockázatok kezelésének módjaival kapcsolatos véleményeket. A cikk elemzi a vizsgálatok legfontosabb eredményeit, s következtetéseket fogalmaz meg az érintettek közötti konfliktusokkal kapcsolatosan. Külön figyelmet szentelünk a nemzetközi szervezetek, s ezen belül elsősorban az Európai Unió lehetséges jövőbeli szerepének a hasonló kockázatok csökkentésében és a konfliktusok kezelésében.