A tanulmány egy meglehetősen zavarba ejtő problémával foglalkozik, nevezetesen, hogy miközben hazánk egy olyan globalizálódó világhoz akar és kénytelen csatlakozni, ahol a mezőgazdaság és az ott foglalkoztatottak súlya az elmúlt évszázadban a töredékére zsugorodott, és miközben az államszocializmus-beli múltunk ellenére hazánkban is ez a trend alakult ki, a rendszerváltás után a politikai elitek mégis „földet osztottak”, tömegeket juttatva így földtulajdonhoz. A vázolt politikavezérelt „földreform” annál is inkább zavarba ejtő, mert a szerző véleménye szerint a magyar vidék és a falvak, már az államszocializmus időszakának végén - tehát a rendszerváltás előtt - a „mezőgazdaság után” voltak, vagyis a politikusok olyan körülmények között kínálták fel - erőltették rá - a tömeges földosztást a vidék és a falvak társadalma számára fejlődési alternatívaként a magyar újkapitalizmusban, amikor az már történetileg túlhaladottnak számított. A tanulmány egy „későn” iparosodott, a hazai piacosodáshoz és modernizációhoz „későn” és „gyengén” kapcsolódó kistérség fejlődésén keresztül járja körül a problémát, részletesen tárgyalja, hogy a legújabb „földosztás” ténylegesen mit is jelentett az ott lakók számára, és arra az eredményre jut, hogy „fejlődési alternatívát” semmiképpen sem nyújtott.