A tanulmány Gibson Passió címu filmje provokatív elemeit és viharos fogadtatását Morris szemiotikai-axiológiai fogalmi készlete segítségével elemzi. Összeveti a film látszatmanipulálását a barokk kupolafreskóknak a fizikai égre és a metafizikai mennyországra nyíló manipulált látványával. Az utóbbiban Küng által kiemelt pia fraus-t a szemiotika pragmatikai szempontjával értelmezi. Zwick ama megállapítását, hogy a filmnek nincs sok köze az evangéliumi szenvedéstörténethez, s foleg meghamisítja a bibliatudomány rekonstruálta kontextust, és inkább a német késoromantika Emmerick-Brentano-féle közös muvének a megfilmesítése, párhuzamba állítja Morel Gyula radikális egyházkritikájával, miszerint a fundamentalista irányzatok nem a tiszta forrásig mennek vissza, hanem csak ama korokig, amikor a vallás befolyása erosebb volt a mainál. A film megtekintése a reflektáló elmét arra - a rendezo által valószínuleg nem szándékolt - meta-szintu felismerésre irányítja, hogy felül kellene vizsgálni az eroszakos tribalizmus olyan istenképét, amely az ember problémáira a „vérmámortól ittas” megoldás példáját állítja.