A tanulmány az ember természettől való elidegenedését, a természet értékeinek kihasználását elemzi. A természeti ember olykor kívül reked a civilizáció körén, de ez nem jelenti, hogy elveszítené alapvető emberi jogait: pusztán a joghoz való viszonya értékelődik át. Amikor a környezeti veszélyek migrációra kényszerítik a szegényebb országok lakosságát, voltaképp a Ruth-effektus archetipikus megjelenésével találkozunk. A szegénység és a környezetrombolás közös gyökerekből ered. Ezen azonban változtatni kell. A szegénység nem lehet a környezetvédelem korlátja. A tehetősebb államok, ha mással nem is, de legalább anyagiakkal kell, hogy támogassák a szegényebb országok környezetvédelmi törekvéseit. Régi-új jelenségről van szó, de a mai kor civilizációs foka lehetővé teszi, hogy különböző szabályozókkal – főként jogi eszközökkel – megfelelően lehessen kezelni a környezeti veszélyeket. A jog nem az egyedüli, de talán a legalkalmasabb eszköz a környezeti hátrányok szülte intraszociális és internacionális konfliktusok rendezésére. Az egyik pillanatról a másikra végbement környezetetikai váltás a jogban akár évtizedekig is elnyúló transzformációs időszakot vehet igénybe. Az etikai váltás tehát megtörtént, de a jogrendi változtatás még hosszú ideig tarthat. Jogi szabályozottság nélkül pedig – jelenlegi tudásunk szerint – nem lehet társadalmi célokat és irányokat módosítani.