A tanulmány a tudásmenedzsment önidentitásának problémája mentén vizsgálja a tacit (azaz nem látható, rejtett) tudás és a hatalom viszonyát a tőkés hatalmi viszonyok között. Alaptézise, hogy a tacit tudás, valamint a hatalom viszonya esszenciális, nem statikus, hanem dinamikus és strukturális. A tanulmány amellett érvel, hogy a tacit tudás menedzsmentje nem pusztán a menedzsmenttudomány problémája, hanem általános társadalmi kérdés, ami a művészetet is érinti. Módszertani keretet ad az idevágó empíria tanulmányozására, és megkísérli lebontani a kortárs tudásmenedzsment dogmáját, a tacit tudástőke mérhetőségét.