Jánossy Ferenc (1914–1997) elméletére és módszerére alapozva, a GDP és a főágazati foglalkozás-megoszlás hosszú idősorainak egybevetésével vizsgálom a román rendszerváltás gazdasági előzményeit a külföldi – főként magyarországi – elemzések és sajtóközlemények alapján. A háború idején és azt követően Románia iparilag jócskán le volt maradva az európai átlaghoz képest. Az iparosodás gyorsítása központi célja volt az államnak már a királyság idején, de folytatólag az államszocializmus időszakában is. Ennek feltételegyüttesét igen nehéz volt kielégíteni. A pártállami vezetés egészen az összeomlásig törekedett a sztálini normának megfelelően elsőbbséget biztosítani az ipar (nehézipar) eszközi beruházásainak és a hatalmi-politikai önállóságnak. Ennek mértéktelenül és folyvást alárendelte a mezőgazdaság és az emberi tényezők fejlesztését. A román GDP-adatsor maximumpontjaira illesztett trendvonal nyílegyenes. 6% körüli évi növekedést mutat (1950–75), ameddig a foglalkoztatás terén tart a nagy átáramlás a mezőgazdaságból az iparba. Ez az 1970-es évek vége felé lefékeződik, és vele együtt a GDP növekedése is. Ekkorra elapadt a mezőgazdasági munkaerő-tartalék, ezzel pedig lezárult az extenzív ipari növekedés. Az intenzív növekedési mechanizmusnak azonban a kezdetei – szükséges emberi-szervezeti alapfeltételei – sem tudtak kialakulni addigra. Így pedig a felgyűlt feszültségek tarthatatlanná súlyosbodtak. Megindult a gazdaság lebomlása úgy annak eszközkészletében, mint humán állományában. Az új trend szerinti növekedés maximum évi 1% volt, amivel a rendszer ellehetetlenült: összeomlott.