View More View Less
  • 1 Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Szociológiai Intézet 3515 Miskolc - Egyetemváros Magyarország
Restricted access

Ez a tanulmány két nagyobb részből áll, amelyekben a társadalmi viszonyok fő típusaival és az egyes típusok által meghatározott társadalmi kölcsönhatásokkal foglalkozunk. A tanulmány első részében először felvázoljuk a társadalmi viszonyok tipizálásának és a társadalmi kölcsönhatások magyarázatának szempontjait. Majd az egybeesési társadalmi viszonyokkal foglalkozunk, e viszonyokon belül megkülönböztetve a közvetlenül magánjószágra vonatkozó és a közvetlenül közjószágra vonatkozó egybeesési viszonyokat. A tanulmány második részében, amely a folyóirat következő számában jelenik majd meg, először az ellentétes társadalmi viszonyokat elemezzük, e viszonyokon belül külön tárgyalva az olyan viszonyokat, amelyekben érdekellentét és hatalmi viszony van a felek között, és amelyekben érdekellentét és kiegyenlített erőviszony van a felek között. Ezt követően az azonossági társadalmi viszonyokkal foglalkozunk, e viszonyokat egyértelműen megkülönböztetve az egybeesési társadalmi viszonyoktól. Végül az egyoldalúan külsőleges társadalmi viszonyokat tárgyaljuk, e viszonyokon belül is megkülönböztetve az egybeesési és az ellentétes társadalmi viszonyokat.

  • Dahrendorf, R. (1976): Class and Class Confl ict in Industrial Society. (1959) Routledge and Kegan Paul, London and Henley.

    Dahrendorf R , '', in Class and Class Confl ict in Industrial Society , (1976 ) -.

  • Ebers, M. - Gotsch, W. (1995): A szervezetek intézményi közgazdaságtani elméletei. In: A. Kieser (szerk.): Szervezetelméletek. AULA Kiadó, Budapest, 251–313.

    Gotsch W , '', in Szervezetelméletek , (1995 ) -.

  • Eisenhardt, K. M. (1989): Agency Theory: An Assessment and Review. Academy of Management Review, Vol. 14, No. 1, 57–74.

    Eisenhardt K M , 'Agency Theory: An Assessment and Review ' (1989 ) 14 Academy of Management Review : 57 -74.

    • Search Google Scholar
  • Fama, E. F. - Michael, C. J. (1983): Separation of ownership and control. Journal of Law and Economics, Vol. 26, No. 2, 301–325.

    Michael C J , 'Separation of ownership and control ' (1983 ) 26 Journal of Law and Economics : 301 -325.

    • Search Google Scholar
  • Fama, E. F. (1980): Agency problems and the theory of the firm. Journal of Political Economy, Vol. 88, No. 2, 288–307.

    Fama E F , 'Agency problems and the theory of the firm ' (1980 ) 88 Journal of Political Economy : 288 -307.

    • Search Google Scholar
  • Farkas Z. (2010): Társadalomelmélet: Az intézményes szociológia elmélete. Második kötet. Bíbor Kiadó, Miskolc.

    Farkas Z , '', in Társadalomelmélet: Az intézményes szociológia elmélete. Második kötet , (2010 ) -.

    • Search Google Scholar
  • Farkas Z. (2011a): Társadalomelmélet: Az intézményes szociológia elmélete. Harmadik kötet. Bíbor Kiadó, Miskolc.

    Farkas Z , '', in Társadalomelmélet: Az intézményes szociológia elmélete. Harmadik kötet , (2011 ) -.

    • Search Google Scholar
  • Farkas Z. (2011b): Az intézmények és az érdekek az üzemben. Magyar Elektronikus Könyvtár: http://mek.oszk.hu/09100/09117 (2011. 01. 31.)

    Farkas Z , '', in Az intézmények és az érdekek az üzemben , (2011 ) -.

  • Farkas Z. (2012a): Az emberi és a társadalmi viszonyok. Társadalomkutatás Vol. 30, No. 4, 324–342.

    Farkas Z , 'Az emberi és a társadalmi viszonyok ' (2012 ) 30 Társadalomkutatás : 324 -342.

    • Search Google Scholar
  • Farkas Z. (2012b): A társadalmi viszonyok összetevői. Szellem és Tudomány Vol. 3, No. 2–3, 3–16.

    Farkas Z , 'A társadalmi viszonyok összetevői ' (2012 ) 3 Szellem és Tudomány : 3 -16.

  • Farkas Z. (2013a): A társadalmi viszonyok meghatározó tényezői és létrehozása. Társadalomkutatás Vol. 31, No. 1, 1–15.

    Farkas Z , 'A társadalmi viszonyok meghatározó tényezői és létrehozása ' (2013 ) 31 Társadalomkutatás : 1 -15.

    • Search Google Scholar
  • Farkas Z. (2013b): A társadalmi viszonyok következményei, elfogadása és legitimitása. Szellem és Tudomány Vol. 4, No. 1, 5–25.

    Farkas Z , 'A társadalmi viszonyok következményei, elfogadása és legitimitása ' (2013 ) 4 Szellem és Tudomány : 5 -25.

    • Search Google Scholar
  • Gibbons, R. (2005): Bevezetés a játékelméletbe. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

    Gibbons R , '', in Bevezetés a játékelméletbe , (2005 ) -.

  • Hankiss Elemér (1979): Társadalmi csapdák. Magvető Kiadó, Budapest.

    Hankiss E , '', in Társadalmi csapdák , (1979 ) -.

  • Hankiss Elemér (1983): Társadalmi csapdák. Diagnózisok. Magvető Kiadó, Budapest.

    Hankiss E , '', in Társadalmi csapdák. Diagnózisok , (1983 ) -.

  • Hardin, R. (1982): Collective Action. Johns Hopkins University Press, Baltimore.

    Hardin R , '', in Collective Action , (1982 ) -.

  • Heap, S. H. - Hollis, M. - Lyons, B. - Sugden, R. - Weale, A. (1994): The Theory of Choice. A Critical Guide. Blackwell Publishers, Oxford and Cambridge.

    Weale A , '', in The Theory of Choice. A Critical Guide , (1994 ) -.

  • Hechter, M. (1990): The Emergence of Cooperative Social Institutions. In: M. Hechter - K.-D. Opp - R. Wippler (eds) Social Institutions. Their Emergence, Maintenance and Effects. Walter de Gruyter, New York, 13–33.

    Hechter M , '', in Social Institutions. Their Emergence, Maintenance and Effects , (1990 ) -.

  • Hechter, M. - Opp, K.-D. - Wippler, R. (eds) (1990): Social Institutions. Their Emergence, Maintenance and Effects. Walter de Gruyter, New York.

    '', in Social Institutions. Their Emergence, Maintenance and Effects , (1990 ) -.

  • Heckathorn, D. D. (2001): Sociological Rational Choice. In: G. Ritzer - B. Smart (eds): Handbook of Social Theory. Sage Publications, London, Thousand Oaks, New Delhi, 270–284.

    Heckathorn D D , '', in Handbook of Social Theory , (2001 ) -.

  • Kieser, A. (szerk.) (1995): Szervezetelméletek. AULA Kiadó, Budapest.

    '', in Szervezetelméletek , (1995 ) -.

  • Lyons, B. (1994): Game Theory. In: S. H. Heap - M. Hollis - B. Lyons - R. Sugden - A. Weale: The Theory of Choice. A Critical Guide. Blackwell Publishers, Oxford and Cambridge, 93–129.

    Lyons B , '', in The Theory of Choice. A Critical Guide , (1994 ) -.

  • Málik J. Z. (2009): Politikai konfliktusok játékelméleti modellezése. Századvég Vol. 14, No. 54, 27–48.

    Málik J Z , 'Politikai konfliktusok játékelméleti modellezése ' (2009 ) 14 Századvég : 27 -48.

    • Search Google Scholar
  • Marwell, G. - Oliver, P. (1993): The Critical Mass in Collective Action. A Micro-Social Theory. Cambridge University Press, Cambridge.

    Oliver P , '', in The Critical Mass in Collective Action. A Micro-Social Theory , (1993 ) -.

  • Mérő L. (2006): Gyáva nyulas játékot űz Gyurcsány és Orbán. Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20061005gyava.html (2006. október 5.)

    Mérő L , '', in Gyáva nyulas játékot űz Gyurcsány és Orbán , (2006 ) -.

  • Mészáros J. (2003): Játékelmélet. Gondolat Kiadó, Budapest.

    Mészáros J , '', in Játékelmélet , (2003 ) -.

  • Némedi D. (szerk.) (1988): Talcott Parsons a társadalmi rendszerről (Válogatás). Szociológiai füzetek 45, Budapest.

    '', in Talcott Parsons a társadalmi rendszerről (Válogatás) , (1988 ) -.

  • Olson, M. (1982): A kollektív cselekvés logikája. Szociológiai füzetek, Budapest.

    Olson M , '', in A kollektív cselekvés logikája , (1982 ) -.

  • Parsons, T. (1951): The Social System. Free Press, New York.

    Parsons T , '', in The Social System , (1951 ) -.

  • Parsons, T. - Shils, E. A. (eds) (1962a): Toward a General Theory of Action. Harper and Row Publishers, New York.

    '', in Toward a General Theory of Action , (1962 ) -.

  • Parsons, T. - Shils, E. A. (1962b): Values, Motives, and Systems of Action. In: Toward a General Theory of Action. Harper and Row Publishers, New York, 45–275.

    Shils E A , '', in Toward a General Theory of Action , (1962 ) -.

  • Parsons, T. - Shils, E. A. (1988): A társadalmi rendszer. In: Némedi D. (szerk.): Talcott Parsons a társadalmi rendszerről (Válogatás). Szociológiai füzetek 45, Budapest, 5–37.

    Shils E A , '', in Talcott Parsons a társadalmi rendszerről (Válogatás) , (1988 ) -.

  • Rex, J. (1961): Key Problems of Sociological Theory. Routledge and Kegan Paul, London.

    Rex J , '', in Key Problems of Sociological Theory , (1961 ) -.

  • Ritzer, G. - Smart, B. (eds) (2001): Handbook of Social Theory. Sage Publications, London, Thousand Oaks, New Delhi.

    '', in Handbook of Social Theory , (2001 ) -.

  • Scott, J. (ed.) (2002): Social Networks. Critical Concepts in Sociology. Volume I. Routledge, London and New York.

    '', in Social Networks. Critical Concepts in Sociology. Volume I , (2002 ) -.

  • Shapiro, S. P. (2005): Agency Theory. Annual Review of Sociology, Vol. 31, No. 1, 263–284.

    Shapiro S P , 'Agency Theory ' (2005 ) 31 Annual Review of Sociology : 263 -284.

  • Smith, A. (1959): A nemzetek gazdagsága. E gazdagság természetének és okainak vizsgálata. Akadémiai Kiadó, Budapest.

    Smith A , '', in A nemzetek gazdagsága. E gazdagság természetének és okainak vizsgálata , (1959 ) -.

    • Search Google Scholar
  • Tóth I. J. (1997): Játékelmélet és társadalom. JATEPress, Szeged.

    Tóth I J , '', in Játékelmélet és társadalom , (1997 ) -.

  • Webb, J. N. (2007): Game Theory. Decisions, Interaction and Evolution. Springer, London.

    Webb J N , '', in Game Theory. Decisions, Interaction and Evolution , (2007 ) -.

  • Wellman, B. (2002): Structural Analysis. From Method and Metaphor to Theory and Substance. In: J. Scott (ed.): Social Networks. Critical Concepts in Sociology. Volume I. Routledge, London and New York, 81–122.

    Wellman B , 'Structural Analysis. From Method and Metaphor to Theory and Substance ' (2002 ) umeI Social Networks. Critical Concepts in Sociology : 81 -122.

    • Search Google Scholar