Az európai kultúrához tartozó országok a világ többi országával szoros kölcsönhatásban fejlődtek a történelem során. Volt azonban egy olyan periódus — a gyarmatosítás kora —, amikor a nyugateurópai hatalmak világban való kereskedelmi terjeszkedése az iparosítás és a kapitalista gazdasági forma kibontakozásához vezetett. Mindez olyan horderejű változást idézett elő a világgazdaságban, amely megváltoztatta a „tájat” és az életkörülményeket. E folyamat az agrártársadalmak felbomlását eredményezte mind Európában, mind szerte a világon, s új társadalomszervező utak és alternatívák jöttek létre. Az európaiak ezt a jelenséget időközben modernizációnak nevezték el, s a saját civilizációs alkotóenergiájuk érdemének tekintették. Ezért feljogosítva érezték magukat arra, hogy a világot nyugatosítsák, mintegy modernné tegyék, kisajátítva ezáltal a modernizációt, és elfelejtvén, hogy a valóságban a modernizáció nem európai, hanem egyetemes jelenség, az emberek és az országok közötti természetes és szükséges kereskedelmi és tudományos együttműködés eredménye.A modernizáció során kialakuló liberális kapitalizmus fiktív világgazdasági és társadalmi fejlődést eredményezett az emberek, a helyi közösségek és az országok megélhetése szempontjából. Az ázsiai országoknak hosszú időbe telt, mire az európai modernitásnak a világgazdaságot és társadalmat átalakító kihívásával szembesülve megtalálták az alternatív válaszaikat, s a világgazdaságba önálló országként bekapcsolódva maguk is gazdasági virágzást és jólétet tudtak teremteni.A tanulmány azt kutatja, hogy mit is jelent a modernizáció, amely a globalizációval együtt korunk olyan fontos eszméje, melynek társadalomformáló ereje van, s mint ilyen tudományos elméleti rangra tör a nyugatosítás keretében.