View More View Less
  • 1 ELTE Társadalomtudományi Kar Szociológia Tanszék 1117 Budapest Pázmány Péter sétány 1/A Magyarország
Restricted access

Tanulmányomban a szervezeti korrupció működését mutatom be négy eset felhasználásával. A megközelítés alapja a „felelőtlen szervezetek” korábban már publikált fogalma. Ezek olyan szervezetek, amelyek nem érzékelik azt, ha másoknak érdeksérelmet okoznak, nincs visszacsatolás. Korábbi tanulmányomban a bíróságok működési jellemzőit mutattam be mint a felelőtlen szervezet típusának egyik példáját. Most a bíróságok mellett az adóhatóság működésével találkozunk. A téma azonban most a szervezeti korrupció. A felelőtlen szervezetek ugyanis alkalmasak arra, hogy elleplezzék a korrupciót, megakadályozzák a leleplezést, hiszen működésüket az alacsony kockázat jellemzi. Különösen igaz ez, ha olyan korrupciós együttműködés (korrupciós mechanizmus) jelenik meg a felelőtlen szervezetek között, amely szinte teljesen kizárja a lebukás esélyét. Az esetek elemzése egyben arra is rávilágít, hogy bizonyos korrupciós hálózatok ellen miért nehéz, szinte reménytelen a fellépés. A felszíni, látható réteg mögött egy rejtett réteg is található. Ha megvizsgálja valaki, akkor is csak a technicizálásnak nevezett jelenséget találja: sajátos értelmezések, furcsa műszaki, jogi feltételek, szokatlan gazdasági követelmények, valamint egy feltételezhető érdek-összefonódás (amelynek rejtelmei, megegyezései azonban nem látszanak). A második két esettanulmányban a szereplők által kialakított együttműködési-hatalmi tér új változatát mutatom be. A szereplők valójában nem rejtett együttműködést (együttműködési teret) alakítanak ki, hanem egy fiktív teret konstruálnak, fiktív jogi és jogértelmezési hatalmi teret hoznak létre az áldozat kifosztására. A hatalmi térben a korrupciós mechanizmus kialakítói osztoznak a megszerzett hasznon. Az utóbbi két eset közül az első egy adóhatósági eljáráshoz, a második egy gyógyszerkipróbáláshoz kapcsolódik.

  • Ashforth, B. E. — Anand, V. (2003): The Normalization of Corruption in Organizations. Research in Organizational Behavior Vol. 25, 1–52.

    Anand V. , 'The Normalization of Corruption in Organizations ' (2003 ) 25 Research in Organizational Behavior : 1 -52.

    • Search Google Scholar
  • Bacharac, S. B. — Lawler, E. J. (1980): Power and Politics in Organizations. Jossey-Bass Publishers, San Francisco.

    Lawler E. J. , '', in Power and Politics in Organizations , (1980 ) -.

  • Báger G. (2012): Korrupció. Akadémiai Kiadó, Budapest.

    Báger G. , '', in Korrupció , (2012 ) -.

  • Barber, B. B. (1983): The Logic and Limits of Trust. N. J., Rutgers University Press, New Brunswick.

    Barber B. B. , '', in The Logic and Limits of Trust , (1983 ) -.

  • Barsy M. (2007): HuKorrupciós kockázatok elemzése az önkormányzati közigazgatásban. In: Szente Z. (szerk): Korrupciós jelenségek az önkormányzati közigazgatásban. KSZK ROP 3.1.1. Programigazgatóság, Budapest, 111–130.

    Barsy M. , '', in Korrupciós jelenségek az önkormányzati közigazgatásban , (2007 ) -.

  • Bélley L. — Rozgonyi T. (1997): Vállalatirányítási bürokrácia. A „jó” és a „rossz” vállalat példája. Akadémiai Kiadó, Budapest.

    Rozgonyi T. , '', in Vállalatirányítási bürokrácia. A „jó” és a „rossz” vállalat példája , (1997 ) -.

    • Search Google Scholar
  • Brawley, O. B. — Goldberg, P. (2011): How We Do Harm. St. Martin’s Griffin, New York.

    Goldberg P. , '', in How We Do Harm , (2011 ) -.

  • Burt, R. S. (1992): Structural Holes. Harvard University Press, Cambridge.

    Burt R. S. , '', in Structural Holes , (1992 ) -.

  • Cuna, M. P. — Carbal-Cardoso, C. (2006): Shades of Gray. A Liminal Interpretation of Organizational Legality-Illegality. International Public Management Journal, Vol. 9, No. 3, 209–225.

    Carbal-Cardoso C. , 'Shades of Gray. A Liminal Interpretation of Organizational Legality-Illegality ' (2006 ) 9 International Public Management Journal : 209 -225.

    • Search Google Scholar
  • Cyert, R. M. — March, J. G. (1963): A Behavioral Theory of the Firm. N. J., Prentice-Hall, Englewood Cliffs.

    March J. G. , '', in A Behavioral Theory of the Firm , (1963 ) -.

  • Francis, A. — Turk, J. (1983): Power, Efficiency and Institutions. Heineman Educational Books, London.

    Turk J. , '', in Power, Efficiency and Institutions , (1983 ) -.

  • Haugaard, M. (1997): The Constitution of Power. Manchester University Press, Manchester.

    Haugaard M. , '', in The Constitution of Power , (1997 ) -.

  • Heckscher, C. — Adler, P. (2007): The Firm as a Collaborative Community. Oxford University Press, London.

    Adler P. , '', in The Firm as a Collaborative Community , (2007 ) -.

  • Hegedus A. — Rozgonyi T. (2001): Döntési rendszerünk a szociológus szemével. In: Rozgonyi T. — Zsille Z. (szerk.): Búcsú Hegedus Andrástól (1922–1999). Osiris, Budapest, 79–89.

    Rozgonyi T. , '', in Búcsú Hegedus Andrástól (1922–1999) , (2001 ) -.

  • Hickson, D. J. — Hinings, C. R. — Lee, C. A. — Schneck, R. E. — Pennings, J. M. (1971): A Strategic Contingencies Theory of Interorganizational Power. Administrative Science Quarterly 16, June, 216–230.

    Pennings J. M. , 'A Strategic Contingencies Theory of Interorganizational Power ' (1971 ) 16 Administrative Science Quarterly : 216 -230.

    • Search Google Scholar
  • Jancsics, D. — Jávor, I. (2012): Public Govermental networks. International Public Management Journal Vol. 15, No. 1, 62–99.

    Jávor I. , 'Public Govermental networks ' (2012 ) 15 International Public Management Journal : 62 -99.

    • Search Google Scholar
  • Jávor I. (1983): HuÉrdek, hatalom, viselkedés. Vezetéstudomány Vol. 14, No. 3.

    '' (1983 ) 14 Vezetéstudomány : -.

  • Jávor I. (1988): A hatalom szerkezete a vállalatban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.

    Jávor I. , '', in Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó , (1988 ) -.

  • Jávor I. — Rozgonyi T. (2002): Hatalom és érdekek hálójában (Szerepek és szerepjátékok egy többszereplos társadalmi tér résztvevoi körében). Társadalomkutatás 20. évf. 3–4, 191–216.

    Rozgonyi T. , 'Hatalom és érdekek hálójában (Szerepek és szerepjátékok egy többszereplos társadalmi tér résztvevoi körében) ' (2002 ) 20 Társadalomkutatás : 191 -216.

    • Search Google Scholar
  • Jávor I.(2004a): Felelotlen szervezetek. Szociológiai Szemle 1. évf. 66–87.

  • Jávor I. (2004b): A hatalom logikája V. Társadalomkutatás 22. évf. 2–3, 171–202.

    Jávor I. , 'A hatalom logikája V ' (2004 ) 22 Társadalomkutatás : 171 -202.

  • Jávor I. (2008): A politikai korrupció szervezeti struktúrája. Társadalomkutatás 26. évf. 1, 11–38.

    Jávor I. , 'A politikai korrupció szervezeti struktúrája ' (2008 ) 26 Társadalomkutatás : 11 -38.

    • Search Google Scholar
  • Katz, J. (1979): Concerted Ignorance: The Social Construction of Cover-up. Urban Life Vol. 8, No. 3, 295–315.

    Katz J. , 'Concerted Ignorance: The Social Construction of Cover-up ' (1979 ) 8 Urban Life : 295 -315.

    • Search Google Scholar
  • Lambsdorff, J. G. (2002): Making Corrupt Deals–Contracting in the Shadow of the Law. Journal of Economic Behavior and Organization Vol. 48, 221–241.

    Lambsdorff J. G. , 'Making Corrupt Deals–Contracting in the Shadow of the Law ' (2002 ) 48 Journal of Economic Behavior and Organization : 221 -241.

    • Search Google Scholar
  • Lambsdorff, J. G. — Teksoz, S. U. (2004): Corrupt relational contracting. In: Lambsdorff, J. G. — Taube, M. — Schramm, M. (eds): The New Institutional Economics of Corruption. Routledge, New York, 138–152.

    Teksoz S. U. , '', in The New Institutional Economics of Corruption , (2004 ) -.

  • Lange, D. (2008): A Multidimensional Conceptualization of Organizational Corruption Control. Academy of Management Review Vol. 33, No. 3, 710–729.

    Lange D. , 'A Multidimensional Conceptualization of Organizational Corruption Control ' (2008 ) 33 Academy of Management Review : 710 -729.

    • Search Google Scholar
  • Lee, T. H. — Mongan, J. J. (2009): Chaos and Organization is Health Care. The MIT Press, Cambridge, Mass.

    Mongan J. J. , '', in Chaos and Organization is Health Care , (2009 ) -.

  • Leone, R. A. (1986): Who Profits? Winners, Losers and Government Regulation. Basic Books Inc. Publishers, New York.

    Leone R. A. , '', in Who Profits? Winners, Losers and Government Regulation , (1986 ) -.

  • Lomnitz, L. (1988): Informal Exchange Networks in Formal Systems. A Theoretical Model. American Anthropologist Vol. 90, 42–55.

    Lomnitz L. , 'Informal Exchange Networks in Formal Systems. A Theoretical Model ' (1988 ) 90 American Anthropologist : 42 -55.

    • Search Google Scholar
  • MacIntyre, A. (1988): Whose Profit? Which Rationality? University of Notre Dame Press, Notre Dame, Indiana.

    MacIntyre A. , '', in Whose Profit? Which Rationality , (1988 ) -.

  • Martin, A. W. — Lopez, S. H. — Roscigno, V. J. — Hodson, R. (2013): Against the rules: Synthesizing Types and Processes of Bureaucratic Rulebraking. Academy of Management Review Vol. 38, No. 4, 550–574.

    Hodson R. , 'Against the rules: Synthesizing Types and Processes of Bureaucratic Rulebraking ' (2013 ) 38 Academy of Management Review : 550 -574.

    • Search Google Scholar
  • Mintzberg, H. (1983): Power in and around Organizations. Prentice-Hall. Englewood Cliffs, N. J.

    Mintzberg H. , '', in Power in and around Organizations , (1983 ) -.

  • Pfeffer, J. (1993): Managing With Power: Politics and Influence in Organizations. Harvard Business Press, Boston.

    Pfeffer J. , '', in Managing With Power: Politics and Influence in Organizations , (1993 ) -.

  • Pinto, J. — Leana, C. R. — Pil, F. K. (2008): Corrupt Organizations or Organizations of Corrupt Individuals? Two Types of Organization-Level Corruption. Academy of Management Review Vol. 33, 685–709.

    Pil F. K. , 'Corrupt Organizations or Organizations of Corrupt Individuals? Two Types of Organization-Level Corruption ' (2008 ) 33 Academy of Management Review : 685 -709.

    • Search Google Scholar
  • Rawls, J. (1980): A Theory of Justice. Oxford University Press, London.

    Rawls J. , '', in A Theory of Justice , (1980 ) -.

  • Roseman, D. L. (1973): On Being Same in Insame Places. http://www.bonkersinstitute.org/ rosenhan.html (letöltve: 2012. július 3.)

    Roseman D. L. , '', in On Being Same in Insame Places , (1973 ) -.

  • Sherman, L. W. (1980): Three Models of Organizational Corruption in Agencies of Social Control. Social Problems Vol. 27, 478–491.

    Sherman L. W. , 'Three Models of Organizational Corruption in Agencies of Social Control ' (1980 ) 27 Social Problems : 478 -491.

    • Search Google Scholar
  • Szántó Z. — Tóth I. J. — Varga Sz. (2012): A (keno)pénz nem boldogít? Corvinus Egyetem, Budapest.

    Varga S.z. , '', in A (keno)pénz nem boldogít , (2012 ) -.

  • Thompson, J. T. (1967): Organizations in Action. McGraw-Hill, New York.

    Thompson J. T. , '', in Organizations in Action , (1967 ) -.

  • Tóth I. J. (2010): A széleromuvek engedélyeztetésének magyar labirintusa. (Kézirat) Corvinus Egyetem, BCE Korrupciókutató Központ.

    Tóth I. J. , '', in A széleromuvek engedélyeztetésének magyar labirintusa , (2010 ) -.

  • Vaughan, D. (1999): The Dark Side of Organizations: Mistake, Misconduct, and Disaster. Annual Review of Sociology Vol. 25, 271–305.

    Vaughan D. , 'The Dark Side of Organizations: Mistake, Misconduct, and Disaster ' (1999 ) 25 Annual Review of Sociology : 271 -305.

    • Search Google Scholar
  • Wheeler, S. — Rothman, M. L. (1982): The Organization as Weapon in White-Collar Crime. Michigan Law Review Vol. 80, 1403–1426.

    Rothman M. L. , 'The Organization as Weapon in White-Collar Crime ' (1982 ) 80 Michigan Law Review : 1403 -1426.

    • Search Google Scholar
  • Wilson, S. (1978): Informal Groups. Prentice-Hall, London.

    Wilson S. , '', in Informal Groups , (1978 ) -.