Dolgozatomban Livius beszámolóját elemzem a Kr. e. 186-ban leleplezett és elfojtott Bacchanalia-összeesküvésről. Figyelmemet e téma iránt Livius leírásának terjedelmessége és mindenre kiterjedô részletessége keltette fel. Az a Livius, aki véres csatákat pár oldalon elintéz, a Bacchanalia-botránynak 12 hosszú fejezetet szentel mintegy 12 oldal terjedelemben. Az a Livius, akiről azt állítják a kutatók, hogy egy-egy esemény leírásakor általában egy-egy forrást követ, és a feliratokat másodkézbôl ismeri, itt bizonyíthatóan több forrásból építkezik, és egy fontos dokumentumra, a Senatusconsultum de Bacchanalibus-ra hivatkozik, idéz belőle, s a véletlen szerencse folytán előkerült e rendelet egy bronzba vésett példánya. Így kiderült, hogy Livius nem vaktában beszél, hanem olykor szó szerint idéz, olykor az eredeti megbízható parafrázisát adja. E részlet elemzése nemcsak arra ad választ, hogyan viszonyult ő, a történetíró a valláshoz, hanem arra is, hogyan viszonyult hozzá a római állam e botrány idején, Kr. e. 186-ban, s hogyan a 39. könyv írásakor, a Kr. e. tízes években.