A római kerámia füstölők funkciójának kérdése régóta vitatott. A zalalövői füstölőtál-anyag feldolgozása során nyert információk, valamint az ókori források alapján megcáfolható, hogy a füstölőket olajlámpaként, libációs edényként, gyümölcsöstálnak vagy virágcserépnek használták volna. A turibulu-mok a római háztartás alapfelszereléséhez tartoztak (Liv. XXIX,14,13), és az égésnyomok alapján a házi isteneknek rendszeresen bemutatott füstáldozatra szolgáltak. Nevük a leggyakrabban füstölt anyagból, a tömjénből ered, amelynek égetése a kultikus célokon túl praktikus előnyökkel is járt. A kereszténység terjedésével párhuzamosan a füstölőtálak eltűntek a római életből, mivel a keresztények a füstölés szokását pogány cselekedetnek tartották, és teljes mértékben elutasították.