A tanulmány a római kánonképződés folyamatának bemutatására tesz kísérletet három szöveghely alapján. A kérdés vizsgálatának megkerülhetetlen kiindulópontja Cicero Brutusa, amely az első próbálkozás a római irodalmi teljesítmény összegzésére és a görögökéhez viszonyított értékelésére. Ennek az előzménynek a kontextusában vizsgálom az id. Plinius Naturalis Historiajának (7, 107–117) és Quintilianus Institutiojának (10, 1, 46–131; 12, 10, 1–9) a görög és a római irodalom történetét áttekintő fejezeteit: az alkalmazott módszereket (irodalmi komparatisztika, vizuális analógia), a narratív egységek struktúráját szervező szempontokat (kronológia, korszakolás: görög és római, régi és új, műfajok szerinti csoportosítás), és igen fontos szempontként a szövegek terminológiáját. Mindezek eredményeként kibontakozik a római kánon alakulástörténete, mely a köztársaság korának utolsó századában vette kezdetét és a Flavius-korban teljesedett ki, s amely a világot birtokba vevő Imperium Romanum kulturális identitásának egyik irodalmi formájaként értelmezhető.