View More View Less
  • 1 ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola, Ókortudományi program 1088 Budapest Múzeum krt. 4/F, II. em.
Restricted access

Purchase article

USD  $25.00

1 year subscription (Individual Only)

USD  $130.00

Ponori Thewrewk Emil, akit a magyar klasszika-filológia első nagy alakjának és megalapítójának tekintünk, egyúttal az egyetlen olyan magyar tudós is, aki foglalkozott az ókori görögök állatvédelmével. A téma iránti érdeklődése azzal a hatással magyarázható, amelyet szellemi környezete gyakorolt rá, közeli rokonságára és ismerőseire. A kor állatvédő mozgalmainak érvelése, amely az a minore ad maius elvén alapszik („aki kíméletlen az állatokkal, az kíméletlen lesz az emberekkel is”), megragadható Ponori Thewrewk rövid cikkében, amely különbséget tesz az állati élet megkíméléséhez vezető, régi vallásos hiedelmek és azon törvényes athéni esetek között, amelyekben az állatokkal szembeni kegyetlenséget megbüntették mint az emberekkel szembeni, jövőbeni kegyetlenség előjelét. Tanulmányom első felében (I–II. rész) megkísérlem feltárni Ponori Thewrewk személyes indíttatását és kapcsolatait, amelyek a kor állatvédő mozgalmaihoz fűzték, majd a III. részben sorra veszem azokat a Ponori Thewrewk által említett, ókori vallásos és törvényi megfontolásokat, amelyek az állatokkal való kíméletes bánásmódhoz vezettek, hogy teljes képet nyerjünk az ókori görögök állatvédelmi törekvéseiről és arról, ahogyan ezt Ponori Thewrewk és kortársai látták.

  • Almási Balogh Pál: Felszólitás egy állatkinzás elleni egyesület alakitására. Budapesti Hiradó 149 (1845. márc. 18.) 181–182 = Hirnök 27 (1845) = Honderű 24 (1845)

  • Almási Balogh Pál: Állatkinzás elleni egyesület. Pesti Hirlap 696 (1846. jún. 23.) 425–426.

  • Almási Balogh Pál: Állatkinzáselleni egyesület. Pesti Hirlap 876 (1847. máj. 7.) 297–298 = Társalkodó 38 (1847. máj. 13.) 147–148; 39 (1847. máj. 16.) 150–151; XX (XXXX márc. 25.) 233–235.

  • Ego: Az állatvédő egyesületek elleni gyakori kifogás. Az Állatok Őre I/1 (1891. jún.) 13–14 = Kolozsvár VIII/14 (1894. jan. 18.) XX.

  • Herman Ottó (szerk.): Védjük az állatokat. Budapest, Franklin-Társulat, 1882.

  • Herman Ottó (szerk.): Az állatok védelme. Budapest, Franklin-Társulat, 1883.

  • Herman Ottó: [Megnyitó beszéd az Állatvédő Egyesület megalakítására tartott értekezleten]. In: Védjük az állatokat. Szerk. Herman Ottó. Budapest, Franklin-Társulat, 1882. 3–17.

  • Herman Ottó: Az Állatvédő Egyesület keletkezése. In: Védjük az állatokat. Szerk. Herman Ottó. Budapest, Franklin-Társulat, 1882. 33–38.

  • Herman Ottó: Az állat joga. In: Az állatok védelme. Szerk. Herman Ottó. Budapest, Franklin-Társulat, 1883. 9–37.

  • Herman Ottó: Ave Regina! Dem Herzen der Frau gewidmet. Pester Lloyd 280 (1897. nov. 23.) 2 = Ornithologische Monatsschrift des Deutschen Vereins zum Schutze der Vogelwelt XXIII/1 (1898) 2–6.

  • Horváth Ignácz: A Budapesti Kir. M. Tud.-Egyetem Bölcsészeti Karának irodalmi munkássága, 1780–1895. Budapest, Franklin-Társulat, 1896.

  • Joseph, Erzherzog: Tiere im Glauben der Zigeuner. Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn 4 (1895) 50–51 = Am Urquell 6 (1895) 1–3.

  • K. I., Ifj.: Az oktalan állatokon való kegyetlenkedés. Tudományos Gyüjtemény IV/5 (1820. máj.) 87–93.

  • Kerékgyártó Árpád: Az állatvédelmi ügy múltja Magyarországon. Állat-barát III/3 (1886. márc.) 13–16; III/4 (1886. ápr.) 22–24 = Az Állatvédő Országos Egyesület Évkönyve IV (1888) 25–37.

  • Knodt, Emil: Klagen der Thiere: zur Beförderung des wahren Thierschutzes der Jugend und dem Volke dargestellt. Rothenberg 1880.

  • N. E.: Kalapdisz. Állat-barát II/11 (1885. nov.) 113–114.

  • Petényi Salamon János: Petényi Salamon János állatkínzás elleni értekezésének rövid vázlata. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Munkálatai V (1845) 37–46.

  • (Ponori) Thewrewk Árpád: Állatkinzás és állatvédelem. Budapest, Franklin-Társulat, 1887.

  • (Ponori) Thewrewk Árpád: A dohány méreg! A dohányzás ártalmas. A dohányzás veszélyei: III. füzet. Budapest, Bagó Márton & Fia, 1888.

  • (Ponori) Thewrewk Árpád: A dohány méreg! A dohányzás veszélyei: II. füzet. Budapest, Bagó Márton & Fia, 1888.

  • (Ponori) Thewrewk Árpád: A dohányzás veszélyei, tekintettel a tanulóifjúságra. A dohányzás veszélyei: I. füzet. Budapest, Bagó Márton & Fia, 1888.

  • (Ponori) Thewrewk Árpád: Új hangok: állatelegiák, szátirák s másfélék. Budapest, „Kosmos” Műintézet, 1894.

  • (Ponori) Thewrewk Árpád: Szózat a magyar hölgyekhez. Állatvédők Naptára IV (1896) = Állatok Védelme III/4 (1898. jan. 1.) 49–54.

  • (Ponori) Thewrewk Árpád: Állati értelmesség. Állatvédők Naptára VI (1898) 26–32.

  • Ponori Thewrewk Emil: Aki az állattal kegyetlen, nem lehet emberséges ember. Az Állatok Őre I/1 (1891. jún.) 12–13 = Kolozsvár VIII/14 (1894. jan. 18.) = Állatok Védelme II/7 (1897. ápr. 1.) 104.

  • Ponori Thewrewk Emil: József főherczeg emlékezete. Budapest, Hornyánszky Viktor, 1906.

  • (Ponori) Thewrewk István: József főherczeg. Budapest, Grill Károly Könyvkereskedés, 1893.

  • (Ponori) Thewrewk István: József főherczeg kisjenői vadászatai. Vasárnapi Ujság XLVIII/49 (1901. dec. 8.) 793–794.

  • Ritoók Zsigmond: Ponori Thewrewk Emil. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1993.

  • [Szalkay Gyula]: Mikor alakult az Állatvédő-Egyesület? Állatvédők Naptára II (1894) 4–5.

  • [Szalkay Gyula]: Az Állatok Őre. Az Állatok Őre IV/4 (1894. okt.) 120–122.

  • [Szalkay Gyula]: Tisztelgés ő császári és királyi Fensége József főherczegnél. Az Állatok Őre IV/1 (1894. jan.) 2–3.

  • [Szalkay Gyula]: Állatvédelmi iskolai falitáblánk. Állatvédők Naptára III (1895) 6–16.

  • Vámbéry Ármin: Az állatvédelem a kelet népeinél. Az Állatok Őre I/1 (1891. jún.). 12 = Kolozsvár VIII/14 (1894. jan. 18.) = Állatok Védelme II/3 (1896. dec. 1.) 37.

  • [s. n.]: Budapest székes főváros törvényhatóságának alapítványi oklevelei. 3. kötet. Budapest, Pesti Könyvnyomda, 1895.

  • [s .n.]: Gondolatok az állat védelemről. Állatok Védelme I/4 (1895. dec. 1.) 8.

  • Ampolo, Carmine: Le condizioni materiali della produzione. Agricoltura e paesaggio agrario. In: La formazione della città nel Lazio (Seminario tenuto a Roma, 24–26 giugno 1977). Dialoghi di Archeologia, n.s., 2 (1980) 15–46.

  • Babut, Daniel: Plutarque et le stoïcisme. Paris, Université de Paris, 1969.

  • Baudy, Gerhard: Cereal Diet and the Origins of Man. Myths of the Eleusinia in the Context of Ancient Mediterranean Harvest Festivals. In: Food in Antiquity. Eds. John Wilkins – David Harvey – Mike Dobson. Exeter, University of Exeter Press, 1995.

  • Berthelot Katell: Philo and Kindness towards Animals (De virtutibus 125–147). The Studia Philonica Annual 14 (2002) 48–65.

  • Berthelot Katell: Philanthropia judaica: le débat autour de la ‘misanthropie’ des lois juives dans l’Antiquité. Leiden, Brill, 2003.

  • Bignone, Ettore: L’Aristotele perduto e la formazione filosofica di Epicuro. I–II. Firenze, La Nuova Italia, 1936.

  • Bolkestein, Hendrick: Een geval van sociaal-ethisch syncretisme. Mededeelingen der Koninklijke Nederlandsehe Akademie van Wetenschappen, Afdeling Letterkunde 72 (1931) 1–52.

  • Bollansée, Jan: Hermippos of Smyrna. (Die Fragmente der griechischen Historiker continued, Pt. IV A, Fasc. 3.) Leiden, Brill, 1999.

  • Bremmer, Jan (N.): The Early Greek Concept of the Soul. Princeton, Princeton University Press, 1983.

  • Bremmer, Jan (N.): The Rise and Fall of the Afterlife. London – New York, Routledge, 2002.

  • Bremmer, Jan (N.): Greek Normative Animal Sacrifice. In: A Companion to Greek Religion. Ed. Daniel Ogden. Malden, Blackwell, 2007. 132–144.

  • Burkert, Walter: Greek Tragedy and Sacrificial Ritual. Greek, Roman & Byzantine Studies 7 (1966) 87–121.

  • Burkert, Walter: Buzyges and Palladion: Violence and the Courts in Ancient Greek Ritual. Zeitschrift für Religions- und Geistesgeschichte 22 (1970) 359–368.

  • Burkert, Walter: Homo Necans: Interpretationen altgriechischer Opferriten und Mythen. Berlin – New York, de Gruyter, 1972.

  • Burkert, Walter: Lore and Science in Ancient Pythagoreanism. Cambridge, Harvard University Press, 1972.

  • Burkert, Walter: Anthropologie des religiösen Opfers: die Sakralisierung der Gewalt. München, Carl Friedrich von Siemens Stiftung, 1984.

  • Burkert, Walter: The Problem of Ritual Killing. In: Violent Origins: Ritual Killing and Cultural Formation. Ed. Robert G. Hamerton-Kelly. Stanford, Stanford University Press, 1987. 149–188.

  • Burkert, Walter: La violence sacrificielle: faits et réflexions. In: Religions et violences: Sources et interactions. Éd. Anand Nayak. Fribourg, Éditions Universitaires, 2000. 296–313.

  • Burton, Anne: Diodorus Siculus: Book I. A Commentary. Leiden, Brill, 1972.

  • Büchler Pál: Manu törvényei. Budapest, Benkő Gyula Könyvker., 1915.

  • Clark, Gillian: Porphyry: On Abstinence from Killing Animals. Ithaca – New York, Cornell University Press, 2000.

  • Cosslett, Tess: Talking Animals in British Children’s Fiction, 1786–1914. Burlington, Ashgate, 2006.

  • Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. I. Pest, Emich Gusztav Akad. Nyomd., 1862.

  • Detienne, Marcel – Vernant, Jean-Pierre: La cuisine du sacrifice en pays grec. Paris, Gallimard, 1979.

  • Dillon, John: The Heirs of Plato: A Study of the Old Academy (347–274 B.C.). Oxford – New York, Oxford University Press, 2003.

  • Dodds, Eric Robertson: The Greeks and the Irrational. London, University of California Press, 1951.

  • Düll, Rudolf: Archaische Sachprozesse und Losverfahren. Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte, Romanistische Abteilung 61 (1941) 1–18.

  • Düll, Rudolf: Zum Anthropomorphismus im antiken Recht. Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte, Romanistische Abteilung 64 (1944) 346-350.

  • Dwivedi, Onkar Prasad: Dharmic Ecology. In: Hinduism and Ecology: the Intersection of Earth, Sky, and Water. Eds. Christopher Key Chapple – Mary Evelyn Tucker. Cambridge, Harvard University Press, 2000. 3–20.

  • Erdész Sándor: Ámi Lajos meséi. I–III. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1968.

  • Evans, Nancy: Civic Rites: Democracy and Religion in Ancient Athens. Berkeley, University of California Press, 2010.

  • Feder, Frank: Der ägyptische Tierkult nach den griechischen und römischen Autoren. In: Tierkulte im pharaonischen Ägypten und im Kulturvergleich. (IBAES IV.) Hrsg. Martin Fitzenreiter. Berlin, 2003. 159–165. http://www2.rz.hu-berlin.de/nilus/net-publications/ibaes4

  • Ferguson, John: Moral Values in the Ancient World. London, Methuen & Co., 1958.

  • Frazer, James George: Totemism. Edinburgh, Adam & Charles Black, 1887.

  • Frazer, James George: The Golden Bough. I–II. New York, Macmillan & Co., 1894.

  • Gennep, Arnold van: L’état actuel du problème totémique. Paris, Ernest Leroux, 1920.

  • Georgoudi, Stella: Le consentement de la victime sacrificielle: une question ouverte. In: Le sacrifice antique: Vestiges, procédures et stratégies. Éds. Véronique Mehl – Pierre Brulé. Rennes, Presses Universitaires de Rennes, 2008. 139–153.

  • Georgoudi, Stella: Sacrificing to the Gods: Ancient Evidence and Modern Interpretations. In: The Gods of Ancient Greece: Identities and Transformations. Eds. Jan N. Bremmer – Andrew Erskine. Edinburgh, Edinburgh University Press, 2010. 92–105.

  • Gerhard, Eduard: Antike Bildwerke. München, J. G. Cotta, 1828.

  • Harding, Phillip: The Story of Athens: The Fragments of the Local Chronicles of Attika. London – New York, Routledge, 2008.

  • Harrison, Jane Ellen: Themis. Cambridge, Cambridge University Press, 1912.

  • Harvey, Graham: Animism: Respecting the Living World. New York, Columbia University Press, 2005.

  • Henrichs, Albert: Blutvergießen am Altar: Zur Ritualisierung der Gewalt im griechischen Opferkult. In: Gewalt und Ästhetik: Zur Gewalt und ihrer Darstellung in der griechischen Klassik. Hrsg. Bernd Seidensticker – Martin Vöhler. Berlin, de Gruyter, 2006. 59–87.

  • Hirzel, Rudolf: Plutarch. Leipzig, Dieterich, 1912.

  • Hoppál Mihály: Eco-animism of Siberian Shamanhood. In: Shamans and Traditions. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2007. 17–26.

  • Hornyánszky Gyula: Totemisztikus nyomok a görög történetben. Egyetemes Philologiai Közlöny 31 (1907) 565–572, 809–822.

  • Husain, Syed Sajjad: Kipling and India: an Inquiry into the Nature and Extent of Kipling’s Knowledge of the Indian Sub-continent. Dacca, University of Dacca, 1964.

  • Hyde, Walter Woodburn: The Prosecution of Lifeless Things and Animals in Greek Law. American Journal of Philology 38 (1917) 152–175, 285–303.

  • Ikram, Salima (ed.): Divine Creatures: Animal Mummies in Ancient Egypt. Cairo, The American University of Cairo Press, 2005.

  • Isnardi Parente, Margherita: Le »tu ne tueras pas« de Xénocrate. In: Histoire et structure: à la mémoire de Victor Goldschmidt. Éd. Jacques Brunschwig – Claude Imbert – Alain Roger. Paris, 1985. 161–172.

  • Jones, Robert Alun: The Secret of the Totem. New York, Columbia University Press, 2005.

  • Kacskovics Lajos – Török János: Gazdasági ismeretek és tanácsok. X. Állatkinzás. Mezei Naptár III (1842) 46–48.

  • Kákosy László: Ré fiai. Budapest, Gondolat, 1979.

  • Karttunen, Klaus: India in Early Greek Literature. Helsinki, Finnish Oriental Society, 1989.

  • Kees, Hermann: Der Götterglaube im alten Ägypten. Berlin, Akademie-Verlag, 19562.

  • Kessler, Dieter – Nur El-Din, Abd el Halim: Tuna al-Gebel: Millions of Ibises and Other Animals. In: Divine Creatures: Animal Mummies in Ancient Egypt. Ed. Salima Ikram. Cairo, The American University of Cairo Press, 2005. 120–163.

  • Kipling, John Lockwood: Beast and Man in India: a Popular Sketch of Indian Animals in their Relations with the People. London, Macmillan & Co., 1891.

  • Lloyd, Alan B.: Herodotus: Book II. Commentary 1–98. Leiden, Brill, 19942.

  • Locke, John: Some Thoughts concerning Education. London, A. & J. Churchill, 1693.

  • Loret, Victor: L’Égypte au temps du totémisme. Annales du Musée Guimet 19 (1906) 151–221.

  • Mannhardt, Wilhelm: Mythologische Forschungen. Strassburg, Karl J. Trübner, 1884.

  • Martin, Michaël: Magie et magiciens dans le monde gréco-romain. Paris, Errance, 2005.

  • Mclennan, John Ferguson: The Worship of Animals and Plants. Fortnightly Review 6 (1869) 407–427, 562–582; 7 (1870) 194–216.

  • Meuli, Karl: Scythica. Hermes 70 (1935) 121–176.

  • Meuli, Karl: Griechische Opferbräuche. In: Phyllobolia für Peter von der Mühll zum 60. Geburstag am 1. August 1945. Hrsg. Olof Gigon. Basel, Benno Schwabe & Co., 1946, 185–288.

  • Montaigne, Michel de: Essais. I–III. Paris, Abel Langelier, 15885.

  • Montesquieu, Charles-Louis de Secondat: De l’esprit des lois. I–II. Genève, Barillot & Fils, 17492.

  • Nassau, Robert Hamill: Fetichism in West Africa. New York, Young People’s Missionary Movement, 1904.

  • Nelson, Lance: Cows, Elephants, Dogs, and Other Lesser Embodiments of Âtman: Reflections on Hindu Attitudes Toward Nonhuman Animals. In: A Communion of Subjects: Animals in Religion, Science, and Ethics. Ed. Paul Waldau – Kimberley Patton. New York, Columbia University Press, 2006. 179–193.

  • Németh György: Az elgázolt malac: Állati sírfeliratok. Ókor IX/2 (2010) 23–27.

  • Nilsson, Martin P.: The Sickle of Kronos. Annual of the British School at Athens 46 (1951) 122–124.

  • Obeyesekere, Gananath: Imagining Karma: Ethical Transformation in Amerindian, Buddhist, and Greek Rebirth. Berkeley, University of California Press, 2002.

  • Pals, Daniel L.: Eight Theories of Religion. New York, Oxford University Press, 20062.

  • Parker, Robert: Athenian Religion: A History. Oxford – New York, Oxford University Press, 1996.

  • Pintér Mariann: Egy úri középosztálybeli család Kassán – Pallaghy Thewrewk Attila életfeljegyzései. In: Családok, családfák, generációk. Szerk. Bana József – Katona Csaba. Budapest – Győr, 2007. 245–252.

  • Ponori Thewrewk Emil: A nyelvészet mint természettudomány. Pest, Khór & Wein, 1869 (= in: Uő: A hang mint műanyag: válogatott zenészeti, költészeti és nyelvészeti tanulmányok. Szerk. Kovács Béla Lóránt. Budapest, Szépirodalmi Figyelő, 2008. 173–196).

  • Ponori Thewrewk Emil: A nyelv optikája. Természettudományi Közlöny 2 (1870) 97–107 (= in: Uő: A hang mint műanyag: válogatott zenészeti, költészeti és nyelvészeti tanulmányok. Szerk. Kovács Béla Lóránt. Budapest, Szépirodalmi Figyelő, 2008. 161–172).

  • Ponori Thewrewk Emil: A gyermeknyelvről. Természettudományi Közlöny 3 (1871) 117–125 (= in: Uő: A hang mint műanyag: válogatott zenészeti, költészeti és nyelvészeti tanulmányok. Szerk. Kovács Béla Lóránt. Budapest, Szépirodalmi Figyelő, 2008. 197–208).

  • Ponori Thewrewk Emil: Gyermeknyelv és gyermeklélek. Magyar Nyelv 1 (1905) 392–399, 433–446.

  • Pope, Alexander: Against Barbarity to Animals. The Guardian 61 (1713. máj. 21.) 256–261.

  • Prescendi, Francesca: Sacrifier en Grèce et à Rome. In: Religions antiques. Une introduction comparée. Éd. Philippe Borgeaud – Francesca Prescendi. Genève, Labor et Fides, 2008. 31–51.

  • Primatt, Humphry: A Dissertation on the Duty of Mercy and Sin of Cruelty to Brute Animals. London, R. Hett, 1776.

  • Rapp, Christof: Aristoteles: Rhetorik. I–II. Berlin, Akademie-Verlag, 2002.

  • Rodiczky Jenő: Az állatvédelemről. Dr. Rodiczky Jenő felolvasása, tartatott Kassán 1885. február hó 28-án. Állat-barát II/4 (1885. ápr.) 33–38.

  • Ruck, Carl A. P.: Classical World Shamanism. In: Shamanism: An Encyclopedia of World Beliefs, Practices, and Culture. Eds. Mariko Namba Walter – Eva Jane Neumann Fridman. Santa Barbara, ABC-CLIO, 2004. 478–484.

  • Schroeder, Leopold von: Pythagoras und die Inder. Leipzig, Otto Schulze, 1884.

  • Schwenn, Friedrich: Gebet und Opfer: Studien zum griechischen Kultus. Heidelberg, Carl Winters, 1927.

  • Smelik, K. A. D. – Hemelrijk, E. A.: »Who knows not what Monsters demented Egypt Worships?« Opinions on Egyptian Animal Worship in Antiquity as Part of the Ancient Conception of Egypt. Aufstieg und Niedergang der römischen Welt 17.2.4 (1984) 1852–2000.

  • Smith, William Robertson: Lectures on the Religion of the Semites. New York, D. Appleton & Co., 1889.

  • Tylor, Edward Burnett: The Religion of Savages. Fortnightly Review 6 (1866) 71–86.

  • Tylor, Edward Burnett: Primitive Culture. I–II. London, John Murray, 1871.

  • Vernant, Jean-Pierre: Théorie générale du sacrifice et mise à mort dans la thysia grecque. In: Le Sacrifice dans l’Antiquité. Huit exposés suivis de discussions: Vandoeuvres-Genève, 25–30 août 1980. Éd. Jean Rudhardt – Olivier Reverdin. Vandoeuvres – Genève, Fondation Hardt, 1981. 1–39.

  • Witzel, Michael: Shamanism in Northern and Southern Eurasia: Their Distinctive Methods of Change of Consciousness. Social Science Information 50 (2011) 39–61.

  • Witzel, Michael: The Origins of the World’s Mythologies. New York, Oxford University Press, 2011.

  • Žabkar, (V.) Louis: Herodotus and the Egyptian Idea of Immortality. Journal of Near Eastern Studies 22 (1963) 57–63.

  • Žabkar, (V.) Louis: A Study of the Ba Concept in Ancient Egyptian Texts. Chicago, The University of Chicago Press, 1968.

  • Zeidler, Jürgen: Überlegungen zum Ursprung des Motives der Seelenwanderung bei klassischen Autoren über Ägypten. In: Mythos und Ritual: Festschrift für Jan Assmann zum 70. Geburtstag. Hrsg. Benedikt Rothöhler – Alexander Manisali. Münster, LIT, 2008. 297–322.