A 20. század harmincas és negyvenes éveiben Alföldi András számos, részben csak magyarul megjelent tanulmányában foglalkozott a dákok és Dacia provincia történetével. Ezzel nem csak az ókori Erdély magyar kutatási hagyományait folytatta, hanem vitába szállt a dákoromán kontinuitás egyre erősödő nézeteivel, amelyek a dákoknak a traianusi tartományban való tömeges továbbélését, e döntően dák eredetű lakosságnak a tartomány rövid 160 éves fennállása alatti teljes nyelvi romanizációját, valamint a tartomány kiürítése utáni tömeges helyben maradását és ezáltal a román nép őseivé való válását igyekezett bizonyítani. Alföldi a tarthatatlan és számos ponton tudománytalan hipotézist visszautasítva teljes szakmai felvértezettséggel írta meg a térség történeti és etnikai viszonyait. A legújabb kutatások – sokszor elfeledve vagy mellőzve munkásságát – tételeinek alapvető helyességét igazolják.