A barátság témája Platóntól fogva jelen van a görög etikai irodalomban. A Kr. u. II. századra a filozófiai és retorikai irodalom előre kész érveket dolgozott ki a témában. Plutarchos az aristotelési „εἶναι φίλον … οὐκ ἔστι πρὸς πολλούς” (Arist. EN 1171a 18–20) tételt járja körbe erkölcsi buzdító jellegű művében. Hatalmas irodalmi, filozófiai jártassága különlegessé teszi a téma kifejtését. Jelen tanulmány az irodalomtörténeti előzmények rövid áttekintése után Plutarchos antropológiájából kiindulva vizsgálja meg a filozófus barátság-koncepcióját. Plutarchosi sajátosság a barát és a testvér közti hasonlóság, illetve a barát és a hízelgő közti különbség, amely a Moralia vonatkozó műveivel történő összehasonlításból látható. A De amicorum multitudine részletes elemzése után a tanulmányt a plutarchosi barátság-felfogáshoz legközelebb álló, és annak előzményéül tekintett aristotelési barátság-koncepcióval történő összehasonlítás zárja.