Tanulmányunkban három XV. századi humanista költő bukolikus költeményeit vizsgáljuk. Caspar Tribrachus, Baptista Mantuanus és Faustus Andrelinus eclogáiban szembetűnő mind a műfaj eszményítő tájábrázolásától merőben eltérő realista ábrázolásmód, mind pedig a római szatíra hatása. Noha Mantuanus esetében számos allúzióra már kortárs magyarázója, Jodocus Badius is fölhívta a figyelmet, az újabb szakirodalomban a szatíraköltőktől, elsősorban Persiustól és Iuvenalistól származó átvételeknek — a nyilvánvalóan Iuvenalis ihlette V. ecloga kivételével — nem tulajdonítanak kitüntetett jelentőséget. A következőkben tehát e hatás részletesebb föltérképezésére teszünk kísérletet. Vizsgáljuk a szatíra hatását az eclogák képi világában, szókincsében, külön figyelmet fordítunk a szatíraköltőktől származó, ámde idillikus színezetű képek imitációira, majd a kettős imitációra hozunk példákat, ahol is a szatírából származó átvételek Vergilius egy-egy klasszikus szöveghelyének parodizálására szolgálnak. Megkíséreljük kimutatni, hogy a Mantuanus eclogáiban kulcsszerepet játszó Umber alakjának megformálásában mind a Iuvenalisnál szereplő Umbricius, mind a középkori Iuvenalis-kommentárok fontos szerepet játszottak. Ezt követően a két műfaj rokoníthatóságának műfajelméleti hátterét vesszük szemügyre. Amellett érvelünk, hogy a szatíra meghatározó szerepet játszott a bukolika új, ábrázolásmódjában realista, intenciójában didaktikus változatának létrejöttében.