View More View Less
  • 1 Pannon Egyetem, MFTK Színháztudományi Tanszék Veszprém
Restricted access

Purchase article

USD  $25.00

1 year subscription (Individual Only)

USD  $168.00

A 19. század folyamán a Habsburg Birodalom, illetve az Osztrák–Magyar Monarchia magyar lakta városaiban nagyszabású színházépítés folyt. A színház a nemzeti identitás megerősítésére és a magyar nyelv általános használatának szorgalmazására szolgált. A színházépületek stílusát nem elsősorban építészeti és esztétikai szempontok, hanem politikai indokok határozták meg, a színház a városok fejlődése, s egyben a polgárosodás bizonyításának egyik fontos eszköze volt, olyan középületet jelentett, amely a várossá válás egyik meghatározó elemévé vált. A színházépítők elsősorban fővárosi építészek voltak, akik Bécsben, Berlinben és Münchenben végezték a tanulmányaikat, ahol a 19. század közepére Európában általánosan elfogadottá és a városi paloták, illetve a városi középületek esetében divattá vált neoreneszánsz stílusban tervezték meg színházépületeiket. A magyar építészek az Európában látott stílusmintát követve alkották meg színházépületeiket, amelyek elsősorban a városi palota jellegét mutatják külső megformálásukban (Szkalnitzky Pesti Nemzeti Színház, 1871–1874; Arad, 1871–1874; Fellner & Helmer Temesvár, 1871–1875; Halmay Andor Békéscsaba, 1884–1885; Hauszmann Alajos Szombathely, 1880), belsejükben, a nézőtér-játszótér viszonylatában pedig a 17–18. században kialakult és kanonizálódott „itáliai–francia színház” tipológiáját mutatják. A magyar és az európai építészetnek is remekműve Ybl Miklós alkotása, a Magyar Királyi Operaház (1874–1884), amely Budapesten a Sugár út első traktusában épült fel az egész utat átfogó urbanisztikai koncepció jegyében alkalmazott neoreneszánsz stílusban.