A közelmúlt építészeti gondolkodásában fontos helyet foglal el az a – nevezzük így – fenomenológiai irányzat, amely az egzisztenciálfilozófia hatására a megélt tapasztalatot állítja a figyelem középpontjába. Kevéssé ismert azonban, hogy ezek a gondolatok nem a nyolcvanas években merültek föl először, és nem a posztmodernnel, illetve a dekonstrukció autonóm építészet fogalmával való szembenállásként fogalmazódtak meg, hanem az internacionális modern ellenében, közvetlenül a második világháború után. Az előadás az anyaghoz fűződő viszony megváltozását vizsgálja az ötvenes-hatvanas évek építészetében, Alison és Peter Smithson példáján, különös tekintettel arra, milyen szerepet játszott a filozófia ebben a változásban. Olyan kérdésekre keres választ, hogy az anyagi minőség felértékelődése valóban csak a hagyományos, természetes anyagokra vonatkozott-e, vagy kiterjedhetett a technikai értelemben korszerű építőanyagokra is. Nosztalgiáról, egyfajta konzervativizmusról van itt szó vagy a modernitás másfajta, alternatív felfogásáról? Ezzel szoros összefüggésben: mennyire korhoz kötött gondolatok ezek, és van-e aktualitása ma az efféle magatartásnak?