A mellkas nagy részét tömegükkel elfoglaló, gyakran benignus jellegű óriástumorok sebészi kezelése különös kihívást jelent. A feladat nagyságát a műtéttechnikai nehézségek, a narkózis vezetése és a postoperativ intenzív ellátás gondjai együttesen adják. Esetünk további sajátosságát az egyébként magától értetődőnek vélhető műtéti javallat végletes ellentmondásossága adja. A 64 éves férfi másfél éve fokozódó, terhelésre jelentkező fulladása ellenére más okból végzett mellkas-röntgenvizsgálatán derült ki a mellkas jobb felének óriási térfoglaló elváltozása. A pulmonológiai kivizsgálás során végzett vastagtű-biopszia solitaer fibrosus pleuratumort igazolt. Az onkológiai konzílium műtéti megoldás mérlegelését javasolta. A beteg állapota a megelőző vizsgálatok közben rohamosan romlott, majd nyugalmi dyspnoe és pitvari fibrilláció miatt intenzív osztályra került, ahol másnap légzési elégtelenség következett be, és respirátorkezelés vált szükségessé. Az igen magas kockázat ellenére műtét mellett döntöttünk, mert a daganat eltávolítása volt a beteg egyetlen esélye a túlélésre. A műtét sikerült, a beteg szövődményekkel terhes postoperativ szak után gyógyultan hagyta el az intézményt. Munkaképes állapotban egy évvel később recidívamentes.
Aydemir B, Celik S, Okay T, Dogusoy I: Intrathoracic giant solitary fibrous tumor. Am J Case Rep 2013; 14: 91–3
Briselli M, Mark EJ, Dickersin GR: Solitary fibrous tumor of the pleura: eight new cases and review of 360 cases in the literature. Cancer 1981; 47: 2678–89
Burrah R, Veerendra KV, Deshmane V et al.: Giant fibrous tumour of the pleura. Ind J Chest Dis Al Sci 2012; 54: 49–52
Mune S, Rekhi B, More N, Jambhekar NA: A giant solitary fibrous tumor of the pleura: diagnostic implications in an unusual case with literature review. Ind J Path Microb 2010; 53: 544–7
Pinedo-Onofre JA, Robles-Pérez E, Pena-Mirabal ES et al.: Giant solitary fibrous tumor of the pleura. Cir Ciruj 2010; 78: 31–42
Kovács K, Troján I, Tiszlavicz L, Balogh Á: Szokatlan nagyságú fibrosarcoma (a pleura rosszindulatú lokalizált fibrozus tumora) pleuro-pneumonectomiával operált esete. Magy Seb 1997; 50: 117–20
Guo J, Chu X, Sun Ye et al.: Giant solitary fibrous tumor of the pleura: an analysis of five patients. World J Surg 2010; 34: 2553–7
Liu F, Wang M, Fan Q et al.: Interventional embolization of giant thoracic tumors before surgical resection. Acta Radiol 2013; 54: 61. Doi: 10.1258/ar.2012.120339
Kecskés L, Fazekas T, Száva J és mtsai: Műtéttel gyógyított hypoglycaemiát okozó mellkasi mesenchymalis tumor (Doege-Potter syndroma). Orv Hetil 1979; 120: 2501–3
Altinok T, Topcu S, Tastepe I et al.: Localized fibrous tumor of the pleura: clinical and surgical evaluation. Ann Thorac Surg 2003; 76: 892–5
Congregado M, Loscertales J, Merchán J et al.: Giant solitary fibrous tumor of the pleura treated by video-assisted surgery: a case report. Arch Bronchopneumol 2004; 40: 83–4
Kuman NK, Sen S, Cokpunar S et al.: A hemiclamshell incision for a giant solitary fibrous tumor of the right hemithorax. Case Rep Surg 2012, 826454. Doi: 10.1155/2012/826454
Cakmak H, Cetin B, Akinci M et al.: Giant tumor of the pleura. Ind J Thorac Cardiovasc Surg 2009; 25: 136–8