Az alábbi írás a versengés pszichológiai fogalmának az alakulásával foglalkozik, és azt kívánja bemutatni, hogy a versengésfogalom második világháború után történő stigmatizálása miként hátráltatta és nehezítette meg a jelenség elmélyültebb kutatását és működésmódjának megértését. Azt kívánja a versengés témáján keresztül demonstrálni, hogy politikai, ideológiai megfontolások és motivációk miként irányítják egy jelenség kutatására a figyelmet, és egyben hogyan akadályozhatják annak torzításmentes, tudományos megismerését. A jelen tanulmány bemutatja, hogy egy olyan kiváló és nagy tekintélyű kísérleti szociálpszichológus, mint Morton Deutsch munkássága miként alakítja ki egy adott kutatási terület vezető és többségi paradigmáját: a versengés és együttműködés polarizált felfogását, szimbiotikus kezelését és a versengés egydimenziós felfogását. Ezután bemutatja az 1990-es évektől bekövetkező paradigmaváltást, amelynek lényege a versengés önmagában vett vizsgálata, többdimenziós felfogása és a konstruktív és destruktív versengési folyamatok elkülönítése. A versengéskutatás történetével párhuzamosan a cikk tárgyalja a tanulási motiváció kutatásában a kilencvenes évek óta zajló szakmai vitát is, valamint a versengés kulturális összehasonlító vizsgálatainak, a versengés többdimenziós felfogását alátámasztó eredményeit.