View More View Less
  • 1 Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet, MTA TTK, Budapest
  • | 2 Pszichológiai Intézet, ELTE PPK, Budapest
Restricted access

Absztrakt

A gátlási mechanizmusok alapvetően fontosak a pszichofiziológiai folyamatok minden szintjén, így a kognitív funkciókat tekintve is. Általánosan elfogadott, hogy ennek hatékonysága csökken az életkorral, nem ismert azonban, hogy érzelmi folyamatok miként befolyásolják ezt az összefüggést. Vizsgálatunkban arra kerestünk választ, hogy található-e kapcsolat a gátlási funkciók, az életkor és az érzelmi folyamatok szabályozása között. Fiatal és idős személyeknek negatív, pozitív vagy semleges valenciájú szavakat mutattunk be, melyekre az instrukció szerint motoros válasszal kellett (GO helyzet), vagy éppen nem volt szabad (NOGO helyzet) reagálniuk. A viselkedéses mutatókon túl a szóingerekkel kiváltott potenciálokat, illetve az azoknak megfelelő EEG-szakaszt elemeztük hagyományos módszerekkel, valamint a nemlineáris-lineáris szinkronizáció kvantifikálására alkalmas szinkronizációs valószínűség számításával a delta és theta frekvenciasávokban. Meghatároztuk e szakasz ún. hálózatjellemzőit is. Megállapítottuk, hogy a GO válaszhelyzet idősekben is hatékonyan provokál szinkronizációs folyamatokat ezekben a frekvenciasávokban, melyek nem elsősorban az ingerek valenciájával hozhatók összefüggésbe. A legnagyobb amplitúdójú N2 komponenst a fiatalokban a negatív érzelmi töltésű inger váltotta ki a NOGO helyzetben. Ez arra utal, hogy a válaszgátlásban fontos folyamatok az averzív ingerekre aktiválódnak legnagyobb mértékben, mely hatás fiatalokban kifejezettebb. A kiváltó ingertől függetlenül magasabb szinkronizációt tapasztaltunk afiatal korcsoportban, mely magyarázható a fiatalokban hatékonyabb interneuronalis kapcsolatokkal.

  • 1. Albert, J., Martin, S. L., Tapia, M., Carretie, L. (2008): Affective Go/Nogo: Comparing the effect of emotional targets and emotional contexts. International Journal of Psychophysiology, 69, 242275.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 2. Basar, E. (1999): Brain Function and Oscillations. Berlin–Heidelberg–New York, Springer Verlag, 293303.

  • 3. Bekker, E. M., Kenemans, J. L., Hoeksma, M. R., Talsma, D., Verbaten, M. N. (2004): The pure electrophysiology of stopping. International Journal of Psychophysiology, 55,191198.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 4. Briggs, K. E., Martin, F. H. (2009): Affective picture processing and motivational relevance: Arousal and valence effects on ERPs in an oddball task. International Journal of Psychophysiology, 72,299306.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 5. Carretié, L., Albert, J. López-Martín, S., Tapia, M. (2009): Negative brain: An integrative review on the neural processes activated by unpleasant stimuli. International Journal of Psychophysiology, 71,5763.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 6. Carretié, L., Iglesias, J., Garcia, T., Ballesteros, M. (1996): N300, P300 and the emotional processing of visual stimuli. Electroencephalography and clinical Neurophysiology, 103,298303.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 7. Carretié, L., Mercadoa, F., Tapiaa, M., Hinojosab, J. A. (2001): Emotion, attention, and the ‘negativity bias’, studied through event-related potentials. International Journal of Psychophysiology, 41,7585.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 8. Chiu, P. H., Holmes, A. J., Diego, A., Pizzagalli, D. A. (2008): Dissociable recruitment of rostral anterior cingulate and inferior frontal cortex in emotional response inhibition. NeuroImage, 42,988997.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 9. Dillon, D. G., Pizzagalli, D. A. (2007): Inhibition of action, thought, and emotion: A selective neurobiological review. Applied & Preventive Psychology, 12,99114.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 10. Eimer, M. (1993): Effects of attention and stimulus probability on ERPs in a Go/Nogo task. Biological Psychology, 35(2),123138.

  • 11. Falkenstein, M., Hoormann, J., Hohnsbein, J. (1999): ERP components in Go/Nogo tasks and their relation to inhibition. Acta Psychologica, 101,267291.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 12. Gunning-Dixon, F. M., Gur, R. C., Perkins, A. C., Schroeder, L., Turner, T., Turetsky, B. I., Chan, R. M., Loughead, J. W., Alsop, D. C., Maldjian, J., Gur, R. E. (2003): Age-related differences in brain activation during emotional face processing. Neurobiology of Aging, 24,285295.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 13. Holcomb, P. J. (1993): Semantic priming and stimulus degradation: Implications for the role of the N400 in language processing. Psychophysiology, 30(1),3130.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 14. Jodo, E., Kayama, Y. (1992): Relation of a negative ERP component to response inhibition in a Go/No-go task. Electroencephalography and Clinical Neurophysiology, 82(6),477482.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 15. Kaiser, S., Weiss, O., Hill, H., Markela-Lerenc, J., Kiefer, M., Weisbrod, M. (2006): N2 event-related potential correlates of response inhibition in an auditory Go/Nogo task. International Journal of Psychophysiology, 61,279282.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 16. Kissler, J., Herbert, C., Winkler, I., Junghofer, M. (2009): Emotion and attention in visual word processing – An ERP study. Biological Psychology, 80,7583.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 17. Kopp, B., Maqttler, U., Goertz, R., Rist, F. (1996): N2, P3 and the lateralized readiness potential in a nogo task involving selective response priming. Electroencephalography and Clinical Neurophysiology, 99,1927.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 18. Kornai, A., Halácsy, P., Nagy, V., Oravecz, C., Trón, V., Varga, D. (2006): Web-based frequency dictionaries for medium density languages. Proceedings of the Web as Corpus workshop at EACL.(MOK adatbázis szószablya http://szotar.mokk.bme.hu/szoszablya/searchq.php).

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 19. Mather, M., Carstensen, L. L. (2005): Aging and motivated cognition: The positivity effect in attention and memory. Trends in Cognitive Sciences, 9,496502.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 20. Micheloyannis, S., Pachou, E., Stam, CJ., Vourkas, M., Erimaki, S., Tsirka, V. (2006): Using graph theoretical analysis of multi channel EEG to evaluate the neural efficiency hypothesis. Neuroscience Letters, 402,273277.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 21. Molnár M. , Boha R., Benyovszky M., Gaál Zs. A., Tóth B. (2011): Öregedés és számolási teljesítmény: az EEG spektrális-, komplexitás-és hálózat-jellemzői. Ideggyógyászati Szemle/Clinical Neuroscience, 64(1–2),4149.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 22. Olofsson, J. K., Polich, J. (2007): Affective visual event-related potentials: Arousal, repetition, and time-on-task. Biological Psychology, 75,101108.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 23. Olofsson, J. K., Nordin, S., Sequeira, H., Polich, J. (2008): Affective picture processing: An integrative review of ERP findings. Biological Psychology, 77,247265.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 24. Pethő B. (2002): Az öregedés lélektana. In: Tariska P. (szerk.), Kortünet vagy kórtünet? Mentális zavarok az időskorban.Budapest, Medicina, 3245.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 25. Rozenkrants, B., Polich, J. (2008): Affective ERP processing in a visual oddball task: Arousal, valence, and gender. Clinical Neurophysiology, 119,22602265.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 26. Schmiedt-Fehr, C., Mathes, B., Basar-Eroglu, C. (2010): Alpha brain oscillations and inhibitory control: A partially preserved mechanism in healthy aging? Journal of Psychophysiology, 23 (4)208215.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 27. Shafritz, K. M., Collins, S. H., Hilary, P., Blumberg, H. P. (2006): The interaction of emotional and cognitive neural systems in emotionally guided response inhibition NeuroImage, 31,468–475.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 28. Smith, D. P., Hillman, C. H., Duley, A. R. (2005): Influences of age on emotional reactivity during picture processing. The Journals of Gerontology,Series B, Psychological Sciences and Social Sciences, 60(1),49–56. Stam, C. J., (2005): Nonlinear dynamical analysis of EEG and MEG: Review of an emerging field. Clinical Neurophysiology, 116, 22662301.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 29. Stam, C. J., Reijneveld, J. C. (2007): Graph theoretical analysis of complex networks in the brain. Nonlinear Biomedical Physics, 1(3),119.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 30. Szirmai I . (2002): A kognitív zavarok neurológiai alapjai. In: Tariska P. (szerk), Kortünet vagy kórtünet? Mentális zavarok az időskorban.Budapest, Medicina, 87113.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 31. Szirmai I . (2007): Az agyféltekék lebenyei és működésük. In: Szirmai I. (szerk.), Neurológia. Budapest, Medicina, 153187.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • 32. Wieser, M. J., Mühlberger, A., Kenntner-Mabiala, R., Pauli, P. (2006): Is emotion processing affected by advancing age? An event-related brain potential study. Brain Research, 1096,138147.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation

Pszichológia
Language Hungarian
Year of
Foundation
1981
Publication
Programme
ceased
Founder Természettudományi Kutatóközpont -- Research Centre for Natural Sciences
Founder's
Address
H-1117 Budapest, Hungary Magyar Tudósok Körútja 2.
Publisher Akadémiai Kiadó
Publisher's
Address
H-1117 Budapest, Hungary 1516 Budapest, PO Box 245.
Responsible
Publisher
Chief Executive Officer, Akadémiai Kiadó
ISSN 0230-0508 (Print)
ISSN 2060-2782 (Online)

Monthly Content Usage

Abstract Views Full Text Views PDF Downloads
Apr 2021 4 0 0
May 2021 16 0 0
Jun 2021 1 0 0
Jul 2021 0 0 0
Aug 2021 3 0 0
Sep 2021 1 0 0
Oct 2021 0 0 0