View More View Less
  • 1 Pszichológiai Intézet Fejlődés és Klinikai Gyermekpszichológiai Tanszék, ELTE PPK, Budapest, Magyarország
Restricted access

Absztrakt

Kutatásunkban a túlutánzás mellett — melynek elsősorban a kulturális tanulás szempontjából tulajdonítanak előnyöket — az utánzásban jelentkező flexibilitást vizsgáltuk. A kísérletben 4–5 éves óvodások vettek részt. Klasszikus utánzásos paradigmát alkalmaztunk, amelyben egy felnőtt modell kétszer mutatott be egy célirányos viselkedéssort, amely a cél szempontjából releváns és irreleváns szándékos lépésekből állt. Ám a szokásostól eltérően, a modell egy hosszú viselkedéssort mutatott be, illetve nemcsak a modellhelyzettel megegyező, hanem egy lépés relevanciáját megváltoztató kontextusban is teszteltük a gyerekeket. Egyrészt azt feltételeztük, hogy olyan körülmények között, amikor a hatékony tanulást veszélyeztetheti a mindent másoló magatartás, a célközpontú viselkedésértelmezés — amelynek működését már csecsemőkorban kimutatták — szelektív utánzáshoz vezet. Másrészt azt vártuk, hogy a tanulási helyzethez képest módosuló körülmények között a gyerekek újraértelmezik a lépéseket, és viselkedésüket a helyzethez igazítva módosítják. Eredményeink arra utalnak, hogy bár a gyerekek valóban hajlamosak a merev viselkedést sugalló túlutánzásra, ám viselkedésükben tetten érhető az aktuális körülményekhez való rugalmas alkalmazkodás is. Valószínűsíthető, hogy a pontos másolásra és a rugalmasságra való hajlandóság és képesség együttesen járulhat hozzá ahhoz, hogy az ember egyedálló módon és hatékonysággal legyen képes másoktól tanulni.

  • H Bekkering A Wohlschlager M Gattis 2000 Imitation of gestures in children is goal-directed Quarterly Journal of Experimental Psychology 53A 153 164.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • A Brugger L A Lariviere D L Mumme E W Bushnell 2007 Doing the right thing: Infants’ selection of actions to imitate from observed event sequences Child Development 78 3 806 824.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • D Buttelmann N Zmyj M Daum M Carpenter 2013 Selective imitation of in-group over out-group members in 14-month-old infants Child Development 84 2 422 428.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • M Carpenter N Akhtar M Tomasello 1998 Fourteen- through 18-month-old infants differentially imitate intentional and accidental actions Infant Behavior and Development 21 2 315 330.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • M Carpenter J Call M Tomasello 2005 Twelve- and 18-month-olds copy actions in terms of goals Developmental Science 8 F13 F20.

  • D M Custance E Prato Previde C Spiezio M Rigamonti M Poli 2006 Social learning in pig-tailed macaques and adult humans on a two-action Perspex fruit Journal of Comparative Psychology 120 303 313.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • G Csibra Gy Gergely 2009 Natural pedagogy Trends in Cognitive Sciences 13 148 153.

  • C DiYanni D Kelemen 2008 Using a bad tool with good intention: Young children's imitation of adults’ questionable choices Journal of Experimental Child Psychology 101 241 261.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • F Elekes I Király 2012 Szelektív utánzás a modell megbízhatóságának függvényében: A modell életkorának szerepe Magyar Pszichológiai Szemle 67 3 449 466.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • E Flynn 2008 Investigating children as cultural magnets: Do young children transmit redundant information along diffusion chains? Philosophical Transactions of the Royal Society, B 363 3541 3551.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Gergely, Gy., Bekkering, H., Király, I. (2002): Rational imitation in preverbal infants. Nature, 415.

  • G Gergely K Egyed I Király 2007 A természetes pedagógiáról G Csibra Gy Gergely Ember és kultúra. A kulturális tudás eredete és átadásának mechanizmusai Pszichológiai Szemle Könyvtár 11 Akadémiai Kiadó Budapest 107 125.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • V Horner A Whiten 2005 Causal knowledge and imitation/emulation switching in chimpanzees (Pan troglodytes) and children (Homo sapiens) Animal Cognition 8 164 181.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • I Király 2003 Az emlékezet fejlődése kisgyermekkorban — Utánzás és emlékezet.

  • I Király G Csibra Gy Gergely 2013 Beyond rational imitation: Learning arbitrary means actions from communicative demonstrations Journal of Experimental Child Psychology 116 471 486.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • I Király Á Szalay G Gergely 2003 Mit utánzunk és miért: a vak mimikritől a belátásos utánzásig Magyar Tudomány 48 109 1007 1016.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • D E Lyons D H Damrosch J K Lin D M Simeone F C Keil 2011 The Scope and Limits of Overimitation in the Transmission of Artifact Culture Philosophical Transactions of the Royal Society B366 1158 1167.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • Lyons, D. E., Young, A. G., Keil, F. C. (2007): The hidden structure of overimitation. PNAS, 104, No. 50.

  • N McGuigan M Graham 2010 Cultural transmission of irrelevant tool actions in diffusion chains of 3- and 5-year-old children European Journal of Developmental Psychology 7/5 561 577.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • N McGuigan J Makinson A Whiten 2011 From over-imitation to supercopying British Journal of Psychology 102 1 1 18.

  • N McGuigan A Whiten 2009 Emulation and “overemulation” in the social learning of causally opaque versus causally transparent tool use by 23- and 30-month olds Journal of Experimental Child Psychology 104 367 381.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • N McGuigan A Whiten E Flynn V Horner 2007 Imitation of causally opaque versus causally transparent tool use by 3- and 5-year-old children Cognitive Development 22 353 364.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • A N Meltzoff 1988 Infant imitation after a 1-week delay: Long-term memory for novel acts and multiple stimuli Developmental Psychology 24 4 470 476.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • A N Meltzoff 1995 Understanding the intentions of others: Reenactment of intended acts by 18-month-old children Developmental Psychology 31 838 850.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • M Nielsen 2006 Copying actions and copying outcomes: Social learning through the second year Developmental Psychology 42 555 565.

  • M Nielsen C Blank 2011 Imitation in young children: When who gets copied is more important than what gets copied Developmental Psychology 47 4 1050 1053.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • M Nielsen K Tomaselli 2009 Over-Imitation in the Kalahari Desert and the origins of human cultural cognition Nature Precedings, No. 713.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • H Over M Carpenter 2012 Putting the social into social learning: Explaining both selectivity and fidelity in children's copying behavior Journal of Comparative Psychology 126 182 192.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • H Rakoczy F Warneken M Tomasello 2008 The sources of normativity: Young children's awareness of the normative structure of games Developmental Psychology 44 875 881.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • M Schmidt H Rakoczy M Tomasello 2011 Young children attribute normativity to novel actions without pedagogy or normative language Developmental Science 14 3 530 539.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • A Whiten N McGuigan S Marshall-Pescini L M Hopper 2009 Emulation, imitation, overimitation, and the scope of culture for child and chimpanzee Philosophical Transactions of the Royal Society B: Biological Sciences 364 1528 2417 2428.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • N Zmyj D Buttelmann M Carpenter M M Daum 2010 The reliability of a model influences 14-month-olds’ imitation Journal of Experimental Child Psychology 106 208 220.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation
  • N Zmyj S Seehagen 2013 The role of a model's age for young children's imitation: A research review Infant and Child Development 22 6 622 641.

    • Search Google Scholar
    • Export Citation