View More View Less
  • 1 Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház IV. Belgyógyászati Osztály Budapest Nagyvárad tér 1. 1096
  • | 2 EGIS Nyrt. Orvostudományi Főosztály Budapest
Restricted access

A szerzők 168 perifériás obliteratív verőérbeteg és 82 kontrollszemély hagyományos és újabb klinikai és laboratóriumi rizikófaktorait vizsgálták. A betegek között 30,4%-ban fordult elő cukorbetegség, 39,9%-ban ischaemiás szívbetegség, 6,5%-ban cerebrovascularis betegség; ischaemiás szívbetegség, cerebrobvascularis betegség és perifériás obliteratív verőérbetegség együtt 7,1%-ban volt jelen. A hipertónia és az aktív dohányzás előfordulása az érbetegek és a kontrollok között rendre 76,2 és 46,3%, illetve 49,4 és 28% volt. A laboratóriumi paraméterek közül a HDL-koleszterin és az ApoA1 átlagértéke számottevően alacsonyabb, míg a triglicerid, a plazmaviszkozitás, a fehérvérsejtszám, a fibrinogén-, a hsCRP-, a homocystein-, a kreatinin- és a húgysavszint szignifikánsan magasabb volt a betegcsoportban. Az érbetegcsoporton belül a dohányos és diabéteszes betegek laboratóriumi értékeiben további kedvezőtlen jelentős eltérések voltak észlelhetők a nem dohányzó, illetve a nem diabéteszes betegekéhez képest. Korreláció volt a betegeknél a hsCRP- és rendre a fehérvérsejtszám, a plazmaviszkozitás és a fibrinogénkoncentráció között. Az általunk kiválasztott 16 rizikófaktor vizsgálatakor a betegek átlagos rizikófaktorszáma magas, 7,79 volt. A betegek közül 118 részesült antilipidaemiás kezelésben, thrombocytaaggregáció-gátlót 142 fő kapott. Eredményeink alapján hangsúlyozható, hogy a perifériás obliteratív verőérbetegek magas rizikófaktorszámuk miatt kiemelt veszélyeztetettségűek, következésképpen a szekunder prevenciónak a kockázati tényezők minél teljesebb befolyásolását kell céloznia.

  • Aronow, W. S.: Management of Peripheral Arterial Disease. Cardiol. Rev., 2005, 13 , 61–68.

    Aronow W. S. , 'Management of Peripheral Arterial Disease ' (2005 ) 13 Cardiol. Rev. : 61 -68.

    • Search Google Scholar
  • Belch, J. J. F., Topol, E. J., Agnelli, J. és mtsai: Critical Issues in Peripheral Arterial Disease detection and Management. A Call to Action. Arch. Intern. Med., 2003, 163 , 884–892.

    Agnelli J. , 'Critical Issues in Peripheral Arterial Disease detection and Management. A Call to Action ' (2003 ) 163 Arch. Intern. Med. : 884 -892.

    • Search Google Scholar
  • Zheng, Z.-J., Sharrett, A. R., Chambless, L. E. és mtsai: Associations of ankle-brachial index with clinical coronary heart disease, stroke and preclinical carotid and popliteal atherosclerosis: the Atherosclerosis Risk in Communities (ARIC) Study. Atherosclerosis, 1999, 131 , 115–125.

    Chambless L. E. , 'Associations of ankle-brachial index with clinical coronary heart disease, stroke and preclinical carotid and popliteal atherosclerosis: the Atherosclerosis Risk in Communities (ARIC) Study ' (1999 ) 131 Atherosclerosis : 115 -125.

    • Search Google Scholar
  • Dormandy, J., Heeck, L., Vig, S.: Intermittent Claudication: A Condition With Underrated Risk. Semin. Vasc. Surg., 1999, 12 , 96–208.

    Vig S. , 'Intermittent Claudication: A Condition With Underrated Risk ' (1999 ) 12 Semin. Vasc. Surg. : 96 -208.

    • Search Google Scholar
  • Hooi, J. D., Kester, A. D. M., Stoffers, H. E. J. H. és mtsai: Incidence of and Risk Factors for Asymptomatic Arterial Occlusive Disease: A Longitudinal Study. Am. J. Epidemiol., 2001, 153 , 666–672.

    Stoffers H. E. J. H. , 'Incidence of and Risk Factors for Asymptomatic Arterial Occlusive Disease: A Longitudinal Study ' (2001 ) 153 Am. J. Epidemiol. : 666 -672.

    • Search Google Scholar
  • Violi, F., Criqui, M., Longoni, A. és mtsai: Relation between risk factors and cardiovascular complications in patients with peripheral vascular disease. Results from the A. D. E. P. study. Atherosclerosis, 1996, 120 , 25–35.

    Longoni A. , 'Relation between risk factors and cardiovascular complications in patients with peripheral vascular disease. Results from the A. D. E. P. study ' (1996 ) 120 Atherosclerosis : 25 -35.

    • Search Google Scholar
  • Hirsch, A. T., Criqui, M. H., Treat-Jacobson, D. és mtsai: Peripheral arterial Disease Detection, Awareness, and Treatment in Primary Care. JAMA, 2001, 286 , 1317–1323.

    Treat-Jacobson D. , 'Peripheral arterial Disease Detection, Awareness, and Treatment in Primary Care ' (2001 ) 286 JAMA : 1317 -1323.

    • Search Google Scholar
  • CAPRIE Steering Committee: A randomised, blinded trial of clopidogrel versus aspirin in patients at risk of ischaemic events (CAPRIE). Lancet, 1996, 348 , 1329–1339.

    'A randomised, blinded trial of clopidogrel versus aspirin in patients at risk of ischaemic events (CAPRIE) ' (1996 ) 348 Lancet : 1329 -1339.

    • Search Google Scholar
  • Pedersen, T. R., Kjekshus, J., Pyörälä, K. és mtsai: Effect of simvastatin on ischemic signs and symptoms in the Scandinavian simvastatin survival study (4S). Am. J. Cardiol., 1998, 81 , 333–335.

    Pyörälä K. , 'Effect of simvastatin on ischemic signs and symptoms in the Scandinavian simvastatin survival study (4S) ' (1998 ) 81 Am. J. Cardiol. : 333 -335.

    • Search Google Scholar
  • Heart Protection Study Collaborative Group: MRC/BHF Heart Protection Study of cholesterol lowering with simvastatin in 20536 high-risk individuals: a randomised placebocontrolled trial. Lancet, 2002, 360 , 7–22.

    'MRC/BHF Heart Protection Study of cholesterol lowering with simvastatin in 20536 high-risk individuals: a randomised placebocontrolled trial ' (2002 ) 360 Lancet : 7 -22.

    • Search Google Scholar
  • Youssef, F., Gupta, P., Mikhailidis, D. P. és mtsa: Risk Modification in Patients with Peripheral Arterial Disease: A Retrospective survey. Angiology, 2005, 56 , 279–287.

    Mikhailidis D. P. , 'Risk Modification in Patients with Peripheral Arterial Disease: A Retrospective survey ' (2005 ) 56 Angiology : 279 -287.

    • Search Google Scholar
  • Executive Summary of the Third Report of the National Cholesterol Education Program (NCEP) Expert Panel on Detection, Evaluation, and Treatment of High Blood Cholesterol in Adults (Adult Treatment Panel III). JAMA, 2001, 285, 2486–2497.

  • II. Magyar Terápiás Konszenzus a kardiovaszkuláris betegségek megelőzéséről és preventív kezeléséről. Metabolizmus, 2005, Suppl. A, A1–A76.

  • Hale, W. E., Marks, R. G., May, F. E. és mtsai: Epidemiology of intermittent claudication: evaluation of risk factors. Age Ageing, 1988, 17 , 57–60.

    May F. E. , 'Epidemiology of intermittent claudication: evaluation of risk factors ' (1988 ) 17 Age Ageing : 57 -60.

    • Search Google Scholar
  • Hughson, W., Mann, J., Garrod, A.: Intermittent claudication: prevalence and risk factors. Br. Med. J., 1978, 1 , 1379–1381.

    Garrod A. , 'Intermittent claudication: prevalence and risk factors ' (1978 ) 1 Br. Med. J. : 1379 -1381.

    • Search Google Scholar
  • Reunanen, A., Takkunen, H., Aromaa, A.: Prevalence of intermittent claudication and its effect on mortality. Acta Med. Scand., 1982, 211 , 249–256.

    Aromaa A. , 'Prevalence of intermittent claudication and its effect on mortality ' (1982 ) 211 Acta Med. Scand. : 249 -256.

    • Search Google Scholar
  • Stoffers, H. E., Kester, A. D., Kajser, V. és mtsai: The prevalence of asymptomatic and unrecognised peripheral arterial occlusive disease. Int. J. Epidemiol., 1996, 25 , 282–290.

    Kajser V. , 'The prevalence of asymptomatic and unrecognised peripheral arterial occlusive disease ' (1996 ) 25 Int. J. Epidemiol. : 282 -290.

    • Search Google Scholar
  • Dormandy, J., Heeck, L., Vig, S.: Lower-extremity Arteriosclerosis as a Reflexion of a Systemic Process: Implications for Concomittant Coronary and Carotid Disease. Sem. Vasc. Surg., 1999, 12 , 118–122.

    Vig S. , 'Lower-extremity Arteriosclerosis as a Reflexion of a Systemic Process: Implications for Concomittant Coronary and Carotid Disease ' (1999 ) 12 Sem. Vasc. Surg. : 118 -122.

    • Search Google Scholar
  • Levy, P. J., Jackson, S. A., McCoy, T. P. és mtsa: Clinical caracteristic of patients with premature lower extremity atherosclerosis associated with familial early cardiovascular disease and/or cancer. Int. Ang., 2006, 25 , 304–309.

    McCoy T. P. , 'Clinical caracteristic of patients with premature lower extremity atherosclerosis associated with familial early cardiovascular disease and/or cancer ' (2006 ) 25 Int. Ang. : 304 -309.

    • Search Google Scholar
  • Bhatt, D. L., Steg, P. G., Ohman, E. M. és mtsai, REACH Registry Investigators: International prevalence, recognition, and treatment of cardiovascular risk factors in outpatients with atherothrombosis. JAMA, 2006, 295 , 180–189.

    Ohman E. M. , 'International prevalence, recognition, and treatment of cardiovascular risk factors in outpatients with atherothrombosis ' (2006 ) 295 JAMA : 180 -189.

    • Search Google Scholar
  • Szomják E., Dér H., Veres K. és mtsai: Perifériás érbetegeink klinikai adatainak elemzése, különös tekintettel a kor- és nembeli sajátosságokra, valamint az intervenciós radiológiai beavatkozások késői eredményeire. Magy. Belorv. Arch., 2006, 61 , 260–266.

    Veres K. , 'Perifériás érbetegeink klinikai adatainak elemzése, különös tekintettel a kor- és nembeli sajátosságokra, valamint az intervenciós radiológiai beavatkozások késői eredményeire ' (2006 ) 61 Magy. Belorv. Arch. : 260 -266.

    • Search Google Scholar
  • Fowkes, F. G. R., Houtley, E., Carwod, E. H. H. és mtsai: Edinburgh Artery Study: prevalence of asymptomatic and symptomatic peripheral arterial disease in the general population. Int. J. Epidemiol., 1990, 20 , 384–392.

    Carwod E. H. H. , 'Edinburgh Artery Study: prevalence of asymptomatic and symptomatic peripheral arterial disease in the general population ' (1990 ) 20 Int. J. Epidemiol. : 384 -392.

    • Search Google Scholar
  • Kannel, W., Wolf, P., Castelli, W. D. és mtsai: Fibrinogen and risk of cardiovascular disease. The Framingham Study. JAMA, 1987, 258 , 1183–1186.

    Castelli W. D. , 'Fibrinogen and risk of cardiovascular disease. The Framingham Study ' (1987 ) 258 JAMA : 1183 -1186.

    • Search Google Scholar
  • Tsiara, S., Elisaf, M., Mikhailidis, D. P.: Influence of Smoking on Predictors of Vascular Disease. Angiology, 2003, 54 , 507–530.

    Mikhailidis D. P. , 'Influence of Smoking on Predictors of Vascular Disease ' (2003 ) 54 Angiology : 507 -530.

    • Search Google Scholar
  • Fowkes, F. G. R., Housley, E., Riemersma, R. A. és mtsai: Smoking, Lipids, Glucose Intolerance, and Blood Pressure as Risk Factors for peripheral Atherosclerosis Compared with Ischemic heart Disease in the Edinburgh Artery Study. Am. J. Epidemiol., 1992, 135 , 331–340.

    Riemersma R. A. , 'Smoking, Lipids, Glucose Intolerance, and Blood Pressure as Risk Factors for peripheral Atherosclerosis Compared with Ischemic heart Disease in the Edinburgh Artery Study ' (1992 ) 135 Am. J. Epidemiol. : 331 -340.

    • Search Google Scholar
  • Ridker, P. M., Stampfer, M. J., Rifai, N.: Novel Risk Factors for Systemic Atherosclerosis. A Comparison of C-Reactive Protein, Fibrinigen, Homocysteine, Lipoprotein (a), and Standard Cholesterol Screening as Predictors of Peripheral Arterial Disease. JAMA, 2001, 285 , 2481–2485.

    Rifai N. , 'Novel Risk Factors for Systemic Atherosclerosis. A Comparison of C-Reactive Protein, Fibrinigen, Homocysteine, Lipoprotein (a), and Standard Cholesterol Screening as Predictors of Peripheral Arterial Disease ' (2001 ) 285 JAMA : 2481 -2485.

    • Search Google Scholar
  • Landi A.: Az arteriosclerosis obliterans humorális syndromája és annak összefüggései klinikai, kockázati és prognosztikai tényezőkkel. Kandidátusi értekezés, 1994.

  • Murabito, J. M., D’Agostino, R. B., Silbershatz, H. és mtsa: Intermittent claudication: a risk profile from the Framingham Heart Study. Circulation, 1997, 96 , 44–49.

    Silbershatz H. , 'Intermittent claudication: a risk profile from the Framingham Heart Study ' (1997 ) 96 Circulation : 44 -49.

    • Search Google Scholar
  • Kannel, W. B., McGee, D. L.: Update on some epidemiological features of intermittent calaudication. J. Am. Geriatr. Soc., 1985, 33 , 13–18.

    McGee D. L. , 'Update on some epidemiological features of intermittent calaudication ' (1985 ) 33 J. Am. Geriatr. Soc. : 13 -18.

    • Search Google Scholar
  • Taute, B.-M., Taute, R., Heins, S. és mtsai: Hyperhomocysteinemia: marker of systemic atherosclerosis in peripheral arterial disease. Int. Ang., 2004, 23 , 35–40.

    Heins S. , 'Hyperhomocysteinemia: marker of systemic atherosclerosis in peripheral arterial disease ' (2004 ) 23 Int. Ang. : 35 -40.

    • Search Google Scholar
  • Hirsch, A. T., Haskal, Z. J., Hertzer, N. R. és mtsai: ACC/AHA 2005 Practice Guidelines for the Management of Patients With Peripheral Arterial Disease (Lower Extremity, Renal, Mesenteric, and Abdominal Aortic): A Collaborative Report from the American Association for Vascular Surgery/Society for Vascular Surgery,* Society for Cardiovascular Angiography and Interventions, Society for Vascular Medicine and Biology, Society of Interventional Radiology, and the ACC/AHA Task Force on Practice Guidelines (Writing Committee to Develop Guidelines for the Management of Patients With Peripheral Arterial Disease): Endorsed by the American Association of Cardiovascular and Pulmonary Rehabilitatio. National Heart, Lung, and Blood Institute; Society for Vascular Nursing; TransAtlantic Inter-Society Consensus; and Vascular Disease Foundation. Circulation, 2006, 113 , e463–e465.

    Hertzer N. R. , 'ACC/AHA 2005 Practice Guidelines for the Management of Patients With Peripheral Arterial Disease (Lower Extremity, Renal, Mesenteric, and Abdominal Aortic): A Collaborative Report from the American Association for Vascular Surgery/Society for Vascular Surgery,* Society for Cardiovascular Angiography and Interventions, Society for Vascular Medicine and Biology, Society of Interventional Radiology, and the ACC/AHA Task Force on Practice Guidelines (Writing Committee to Develop Guidelines for the Management of Patients With Peripheral Arterial Disease): Endorsed by the American Association of Cardiovascular and Pulmonary Rehabilitatio. National Heart, Lung, and Blood Institute; Society for Vascular Nursing; TransAtlantic Inter-Society Consensus; and Vascular Disease Foundation ' (2006 ) 113 Circulation : e463 -e465.

    • Search Google Scholar
  • Culleton, B. F., Larson, M. G., Evans, J. C. és mtsai: Prevalence and Correlates of Elevated Serum Creatinine Levels. The Framingham Heart Study. Arch. Intern. Med., 1999, 159 , 1785–1790.

    Evans J. C. , 'Prevalence and Correlates of Elevated Serum Creatinine Levels. The Framingham Heart Study ' (1999 ) 159 Arch. Intern. Med. : 1785 -1790.

    • Search Google Scholar
  • Bleyer, A. J., Shemanski, L. R., Burke, G. L. és mtsai: Tobacco, hypertension, and vascular disease: Risk factors for renal functional decline in an older population. Kid. Int., 2000, 57 , 2072–2079.

    Burke G. L. , 'Tobacco, hypertension, and vascular disease: Risk factors for renal functional decline in an older population ' (2000 ) 57 Kid. Int. : 2072 -2079.

    • Search Google Scholar
  • Ernst, E.: Fibrinogen: Its Emerging Role as a Cardiovascular Risk Factor. Angiology, 1994, 45 , 87–93.

    Ernst E. , 'Fibrinogen: Its Emerging Role as a Cardiovascular Risk Factor ' (1994 ) 45 Angiology : 87 -93.

    • Search Google Scholar
  • Sellmayer, A., Limmert, T., Hoffmann, U.: High sensitivity C-reactive protein in cardiovascular risk assessment. CRP mania or useful screening? Int. Angiol., 2003, 22 , 15–23.

    Hoffmann U. , 'High sensitivity C-reactive protein in cardiovascular risk assessment. CRP mania or useful screening? ' (2003 ) 22 Int. Angiol. : 15 -23.

    • Search Google Scholar
  • Ridker, P. M.: High-sensitivity C-reactive protein: potential adjunct for global risk assessment in the primary prevention of cardiovascular disease. Circulation, 2001, 103 , 1813–1818.

    Ridker P. M. , 'High-sensitivity C-reactive protein: potential adjunct for global risk assessment in the primary prevention of cardiovascular disease ' (2001 ) 103 Circulation : 1813 -1818.

    • Search Google Scholar
  • Ridker, P. M., Cook, N.: Clinical Usefulness of Very High and Very Low Levels of C-Reactive Protein Across the Full Range of Framingham Risk Scores. Circulation, 2004, 109 , 1955–1959.

    Cook N. , 'Clinical Usefulness of Very High and Very Low Levels of C-Reactive Protein Across the Full Range of Framingham Risk Scores ' (2004 ) 109 Circulation : 1955 -1959.

    • Search Google Scholar
  • Dósa E., Szabó A., Entz L. és mtsai: Az ultraszenzitív módszerrel meghatározott C-reaktív fehérjekoncentráció megoszlása az egészséges magyar populációban. Orv. Hetil., 2004, 145 , 567–572.

    Entz L. , 'Az ultraszenzitív módszerrel meghatározott C-reaktív fehérjekoncentráció megoszlása az egészséges magyar populációban ' (2004 ) 145 Orv. Hetil. : 567 -572.

    • Search Google Scholar
  • Ridker, P. M., Cushman, M., Stampfer, M. J. és mtsai: Plasma Concentration of C-Reactive Protein and Risk of Developing Peripheral Vascular Disease. Circulation, 1998, 97 , 425–428.

    Stampfer M. J. , 'Plasma Concentration of C-Reactive Protein and Risk of Developing Peripheral Vascular Disease ' (1998 ) 97 Circulation : 425 -428.

    • Search Google Scholar
  • Vainas, T., Stassen, F. R. M, de Graaf, R. és mtsai: C-reactive protein in peripheral arterial disease: Relation to severity of the disease and to future cardiovascular events. J. Vasc. Surg., 2005, 42 , 243–51.

    Graaf R. , 'C-reactive protein in peripheral arterial disease: Relation to severity of the disease and to future cardiovascular events ' (2005 ) 42 J. Vasc. Surg. : 243 -51.

    • Search Google Scholar
  • Malinow, M. R., Kang, S. S., Taylor, L. M. és mtsai: Prevalence of Hyperhomocyst(e)inemia in Patients With Peripheral Arterial Occlusive Disease. Circulation, 1989, 79 , 1180–1188.

    Taylor L. M. , 'Prevalence of Hyperhomocyst(e)inemia in Patients With Peripheral Arterial Occlusive Disease ' (1989 ) 79 Circulation : 1180 -1188.

    • Search Google Scholar
  • Mölgaard, J., Malinow, M. R., Lassvik, C. és mtsai: Hyperhomocyst(e)inemia: an independent risk factor for intermittent claudication. J. Int. Med., 1992, 231 , 273–279.

    Lassvik C. , 'Hyperhomocyst(e)inemia: an independent risk factor for intermittent claudication ' (1992 ) 231 J. Int. Med. : 273 -279.

    • Search Google Scholar
  • Thambyrajah, J., Townend, J. N.: Homocysteine and atherothrombosis – mechanism for injury. Eur. Heart J., 2000, 21 , 967–974.

    Townend J. N. , 'Homocysteine and atherothrombosis – mechanism for injury ' (2000 ) 21 Eur. Heart J. : 967 -974.

    • Search Google Scholar
  • Bogye G., Alfthan, G., Antti, A. és mtsa: Egészséges középkorú férfiak plazma homocystein koncentrációja és ennek feltételezett kapcsolata a szív- és érrendszeri halálozással. Orv. Hetil., 1999, 140 , 1573–1577.

    Antti A. , 'Egészséges középkorú férfiak plazma homocystein koncentrációja és ennek feltételezett kapcsolata a szív- és érrendszeri halálozással ' (1999 ) 140 Orv. Hetil. : 1573 -1577.

    • Search Google Scholar
  • Márk L., Erdei F., Márki-Zay J. és mtsai: A plazma-homociszteinszint vizsgálata ischaemiás szívbetegekben. Orv. Hetil., 2001, 142 , 1611–1615.

    Márki-Zay J. , 'A plazma-homociszteinszint vizsgálata ischaemiás szívbetegekben ' (2001 ) 142 Orv. Hetil. : 1611 -1615.

    • Search Google Scholar
  • Fang, J., Alderman, M. H.: Serum Uric Acid and Cardiovascular Mortality. The NHANES I Epidemiologic Follow-up Study, 1971–1992. JAMA, 2000, 283 , 2404–2410.

    Alderman M. H. , 'Serum Uric Acid and Cardiovascular Mortality. The NHANES I Epidemiologic Follow-up Study, 1971–1992 ' (2000 ) 283 JAMA : 2404 -2410.

    • Search Google Scholar
The author instructions are available in PDF.
Instructions for Authors in Hungarian HERE.
Mendeley citation style is available HERE.

Főszerkesztő - Editor-in-Chief:
 
Zoltán PAPP (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest)

Read the professional career of Zoltán PAPP HERE.

All scientific publications of Zoltán PAPP are collected in the Hungarian Scientific Bibliography.

Főszerkesztő-helyettesek - Assistant Editors-in-Chief: 

  • Erzsébet FEHÉR (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet)
  • Krisztina HAGYMÁSI (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, I. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika, Budapest)

Főmunkatársak - Senior Editorial Specialists:

  • László KISS (a Debreceni Egyetem habilitált doktora)
  • Gabriella LENGYEL (ny. egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, I. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika, Budapest)
  • Alajos PÁR (professor emeritus, Pécsi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika)

 A Szerkesztőbizottság tagjai – Members of the Editorial Board:

  • Péter ANDRÉKA (főigazgató, Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet, Nemzeti Szívinfartkus Regiszter, Budapest)
  • Géza ÁCS Jr. (egyetemi tanár Floridában)
  • Csaba BALÁZS (egyetemi tanár, Budai Endokrinközpont, Budapest)
  • Péter BENCSIK (volt folyóirat-kiadás vezető, Akadémiai Kiadó, Budapest)
  • Zoltán BENYÓ (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Transzlációs Medicina Intézet, Budapest)
  • Dániel BERECZKI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Neurológiai Klinika, Budapest)
  • Anna BLÁZOVICS (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Farmakognóziai Intézet, Budapest)
  • Elek DINYA (professor emeritus, biostatisztikus, Semmelweis Egyetem, Budapest)
  • Attila DOBOZY (professor emeritus, Szegedi Tudományegyetem, Bőrgyógyászati Klinika, Szeged)
  • András FALUS (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet, Budapest)
  • Csaba FARSANG (egyetemi tanár, Szent Imre Oktató Kórház, Belgyógyászati Osztály, Budapest)
  • János FAZAKAS (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika, Budapest)
  • Béla FÜLESDI (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika, Debrecen)
  • Beáta GASZTONYI (egyetemi magántanár, kórházi főorvos, Zala Megyei Kórház, Belgyógyászat, Zalaegerszeg)
  • István GERGELY (egyetemi docens, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, Románia)
  • Judit GERVAIN (osztályvezető főorvos, Fejér Megyei Szent György Kórház, Belgyógyászat, Székesfehérvár)
  • Béla GÖMÖR (professor emeritus, Budai Irgalmasrendi Kórház, Reumatológiai Osztály, Budapest)
  • László GULÁCSI (egyetemi tanár, Óbudai Egyetem, Egészségügyi Közgazdaságtan Tanszék, Budapest)
  • János HANKISS (professor emeritus, Markusovszky Lajos Oktató Kórház, Belgyógyászati Osztály, Szombathely)
  • Örs Péter HORVÁTH (professor emeritus, Pécsi Tudományegyetem, Sebészeti Klinika, Pécs)
  • Béla HUNYADY (egyetemi tanár, Somogy Megyei Kaposi Mór Kórház, Belgyógyászat, Kaposvár)
  • Péter IGAZ (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, Budapest)
  • Ferenc JAKAB (c. egyetemi tanár, Uzsoki Utcai Kórház, Sebészet, Budapest)
  • András JÁNOSI (c. egyetemi tanár, Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet, Nemzeti Szívinfartkus Regiszter, Budapest)
  • György JERMENDY (egyetemi tanár, Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Belgyógyászat, Budapest)
  • László KALABAY (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Családorvosi Tanszék, Budapest)
  • János KAPPELMAYER (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet, Debrecen)
  • Éva KELLER (ny. egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet, Budapest)
  • Mátyás KELTAI (ny. egyetemi docens, Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet, Nemzeti Szívinfartkus Regiszter, Budapest)
  • András KISS (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, II. Patológiai Intézet, Budapest)
  • László KÓBORI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika, Budapest)
  • Lajos KULLMANN (ny. egyetemi tanár, Országos Rehabilitációs Intézet, Budapest)
  • Emese MEZŐSI (egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Pécs)
  • József MOLNÁR (professor emeritus, Szegedi Tudományegyetem, Mikrobiológiai és Immunológiai Intézet, Szeged)
  • Péter MOLNÁR (professor emeritus, Debreceni Egyetem, Magatartástudományi Intézet, Debrecen)
  • Györgyi MŰZES (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Bálint NAGY (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Humángenetikai Tanszék, Debrecen)
  • Endre NAGY (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Belgyógyászati Intézet, Debrecen) 
  • Péter NAGY (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, I. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, Budapest)
  • Viktor NAGY (főorvos, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Zoltán Zsolt NAGY (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, Budapest)
  • Balázs NEMES (egyetemi docens, Debreceni Egyetem, Transzplantációs Tanszék, Debrecen)
  • Attila PATÓCS (tudományos főmunkatárs, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Gabriella PÁR (egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika)
  • György PFLIEGLER (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Ritka Betegségek Tanszéke, Debrecen)
  • István RÁCZ (egyetemi tanár, főorvos, Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Belgyógyászat, Győr)
  • Imre ROMICS (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika, Budapest)
  • László Jr. ROMICS (Angliában dolgozik) 
  • Imre RURIK (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék, Debrecen)
  • Zsuzsa SCHAFF (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, II. Patológiai Intézet, Budapest)
  • Péter SCHMIDT (házi gyermekorvos, Győr)
  • Kornél SIMON (ny. osztályvezető főorvos, Siófoki Kórház, Belgyógyászat, Siófok)
  • Gábor SIMONYI (vezető főorvos, Szent Imre Kórház, Anyagcsere Központ, Budapest)
  • Gábor Márk SOMFAI (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, Budapest)
  • Anikó SOMOGYI (ny. egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Péter SÓTONYI (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet, Budapest)
  • Péter Jr. SÓTONYI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinika, Budapest)
  • Ildikó SÜVEGES (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, Budapest)
  • György SZABÓ (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika, Budapest)
  • Ferenc SZALAY (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, Budapest)
  • Miklós SZENDRŐI (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Ortopédiai Klinika, Budapest)
  • István SZILVÁSI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Miklós TÓTH (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, Budapest)
  • László TRINGER (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Budapest)
  • Tivadar TULASSAY (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, I. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest)
  • Zsolt TULASSAY (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Lívia VASAS (ny. könyvtárigazgató, Semmelweis Egyetem, Központi Könyvtár, Budapest)
  • Barna VÁSÁRHELYI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet, Budapest)
  • László VÉCSEI (professor emeritus, Szegedi Tudományegyetem, Neurológiai Klinika, Szeged)
  • Gábor WINKLER (egyetemi tanár, Szent János Kórház, Belgyógyászati Osztály, Budapest)

Nemzetközi szerkesztőbizottság - International Editorial Board:

  • Elnök/President Péter SÓTONYI (Budapest)
  • Ernest ADEGHATE (Al Ain)
  • Ferenc ANTONI (Edinburgh)
  • Maciej BANACH (Łódź)
  • Klára BERENCSI (Rosemont)
  • Angelo BIGNAMINI (Milano)
  • Anupam BISHAYEE (Signal Hill)
  • Hubert E. BLUM (Freiburg)
  • G. László BOROS (Los Angeles)
  • Frank A. CHERVENAK (New York)
  • Meinhard CLASSEN (München)
  • József DÉZSY (Wien)
  • Peter ECKL (Salzburg)
  • Péter FERENCI (Wien)
  • Madelaine HAHN (Erlangen)
  • S. Tamás ILLÉS (Bruxelles)
  • Michael KIDD (Toronto)
  • Andrzej KOKOSZKA (Warsaw)
  • Márta KORBONITS (London)
  • Asim KURJAK (Zagreb)
  • Manfred MAIER (Wien)
  • Neil MCINTYRE (London)
  • Lajos OKOLICSÁNYI (Padova)
  • Amado Salvador PENA (Amsterdam)
  • Guliano RAMADORI (Goettingen)
  • Olivér RÁCZ (Košice)
  • Roberto ROMERO (Detroit)
  • Rainer SCHÖFL (Linz)
  • Zvi VERED (Tel Aviv)
  • Josef VESELY (Olomouc)
  • Ákos ZAHÁR (Hamburg)

Akadémiai Kiadó Zrt. 1117 Budapest
Budafoki út 187-189.
A épület, III. emelet
Phone: (+36 1) 464 8235
Email: orvosihetilap@akademiai.hu

2020  
Total Cites 1277
WoS
Journal
Impact Factor
0,540
Rank by Medicine, General & Internal 155/169 (Q4)
Impact Factor  
Impact Factor 0,310
without
Journal Self Cites
5 Year 0,461
Impact Factor
Journal  0,17
Citation Indicator  
Rank by Journal  Medicine, General & Internal 203/313 (Q4)
Citation Indicator   
Citable 261
Items
Total 229
Articles
Total 32
Reviews
Scimago 21
H-index
Scimago 0,176
Journal Rank
Scimago Medicine (miscellaneous) Q4
Quartile Score  
Scopus 921/1187=0,8
Scite Score  
Scopus General Medicine 494/793 (Q3)
Scite Score Rank  
Scopus 0,283
SNIP  
Days from  28
sumbission  
to acceptance  
Days from  114
acceptance  
to publication  
Acceptance 72%
Rate

2019  
Total Cites
WoS
1 085
Impact Factor 0,497
Impact Factor
without
Journal Self Cites
0,212
5 Year
Impact Factor
0,396
Immediacy
Index
0,126
Citable
Items
247
Total
Articles
176
Total
Reviews
71
Cited
Half-Life
6,1
Citing
Half-Life
7,3
Eigenfactor
Score
0,00071
Article Influence
Score
0,045
% Articles
in
Citable Items
71,26
Normalized
Eigenfactor
0,08759
Average
IF
Percentile
10,606
Scimago
H-index
20
Scimago
Journal Rank
0,176
Scopus
Scite Score
864/1178=0,4
Scopus
Scite Score Rank
General Medicine 267/529 (Q3)
Scopus
SNIP
0,254
Acceptance
Rate
73%

 

Orvosi Hetilap
Publication Model Hybrid
Submission Fee none
Article Processing Charge 900 EUR/article
Printed Color Illustrations 20 EUR (or 5000 HUF) + VAT / piece
Regional discounts on country of the funding agency World Bank Lower-middle-income economies: 50%
World Bank Low-income economies: 100%
Further Discounts Editorial Board / Advisory Board members: 50%
Corresponding authors, affiliated to an EISZ member institution subscribing to the journal package of Akadémiai Kiadó: 100%
Subscription fee 2021 Online subsscription: 844 EUR / 1124 USD
Print + online subscription: 956 EUR / 1326 USD
Subscription fee 2022 Online subsscription: 858 EUR / 1157 USD
Print + online subscription: 975 EUR / 1352 USD
Subscription Information Online subscribers are entitled access to all back issues published by Akadémiai Kiadó for each title for the duration of the subscription, as well as Online First content for the subscribed content.
Purchase per Title Individual articles are sold on the displayed price.

Orvosi Hetilap
Language Hungarian
Size A4
Year of
Foundation
1857
Publication
Programme
2021 Volume 162
Volumes
per Year
1
Issues
per Year
52
Founder Markusovszky Lajos Alapítvány -- Lajos Markusovszky Foundation
Founder's
Address
H-1088 Budapest, Szentkriályi u. 46.
Publisher Akadémiai Kiadó
Publisher's
Address
H-1117 Budapest, Hungary 1516 Budapest, PO Box 245.
Responsible
Publisher
Chief Executive Officer, Akadémiai Kiadó
ISSN 0030-6002 (Print)
ISSN 1788-6120 (Online)

Monthly Content Usage

Abstract Views Full Text Views PDF Downloads
May 2021 13 1 2
Jun 2021 20 0 0
Jul 2021 9 0 0
Aug 2021 27 0 0
Sep 2021 28 0 0
Oct 2021 21 0 0
Nov 2021 0 0 0