View More View Less
  • 1 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház II. Pszichiátriai és Mentálhigiénés Osztály Győr
Restricted access

A XXI. század vívmányaként hangoztatják a testi-lelki egészség komplexet, amelynek részeként a sportolók körében is mind nagyobb figyelmet szánnak a szomatikus orvoslás mellett a pszichére is. A sportpszichiátriát húzták elő és állították a teljesítményfokozás szolgálatába akkor is, amikor már valamennyi biológiai fegyvert elpuffogtattak, s a várva várt eredmény még mindig nem jött meg. Sőt, egyre több energiaráfordítás ellenére egyre rosszabbá vált. A sportolók körében több pszichiátriai kórkép hívja fel magára a figyelmet vagy a magas prevalencia, vagy egy-egy specifikus szindróma kialakulása által. A depresszió (versenyzés utáni depresszió, a megmérettetés meghiúsulása utáni depresszió), a krónikus stressz, szorongás, a túledzési szindróma, fáradékonyság, enerváltság, alvászavarok, étkezési zavarok tünetei, a burnout, az evészavarok (anorexia athletica, atlétatriász), személyiségtényezők és a kémiai addikciók mind rendkívül fontosak. A jelen tanulmány elsőként foglalja össze azokat a legfontosabb pszichiátriai kórképeket, amelyek a sportolópopulációban, az egyes sportágak szerint különböző mértékben, nagy jelentőséggel bírhatnak.

  • Mummery, K.: Essay depression in sport. Lancet, 2005, 366 , 536–537.

    Mummery K. , 'Essay depression in sport ' (2005 ) 366 Lancet : 536 -537.

  • Resch M.: A női atléta triász: evészavarok, amenorrhoea, osteoporozis. Orv. Hetil., 1997, 138 , 1393–1397.

    Resch M. , 'A női atléta triász: evészavarok, amenorrhoea, osteoporozis ' (1997 ) 138 Orv. Hetil. : 1393 -1397.

    • Search Google Scholar
  • Resch, M.: Eating disorders in sport – sport in eating disorders. HMJ, 2007, 4 , 449–454.

    Resch M. , 'Eating disorders in sport – sport in eating disorders ' (2007 ) 4 HMJ : 449 -454.

    • Search Google Scholar
  • Resch M.: Sportolók evészavar problémái. Sportorvosi Szemle, 2007, 4 , 33–180.

    Resch M. , 'Sportolók evészavar problémái ' (2007 ) 4 Sportorvosi Szemle : 33 -180.

  • Lo, B. P., Hebert, C., McClean, A.: The female athlete triad: NoPain, No Gain? Clin. Pediatr., 2003, 42 , 573–580.

    McClean A. , 'The female athlete triad: NoPain, No Gain? ' (2003 ) 42 Clin. Pediatr. : 573 -580.

    • Search Google Scholar
  • Raglin, J. S.: Psychological factors in sport performance. The mental health model revisited. Sports Med., 2001, 31 , 875–890.

    Raglin J. S. , 'Psychological factors in sport performance. The mental health model revisited ' (2001 ) 31 Sports Med. : 875 -890.

    • Search Google Scholar
  • Wimmer, R.: Elite athletes and treating post-competition depression. Sports Med., 2003, 11 , 12–15.

    Wimmer R. , 'Elite athletes and treating post-competition depression ' (2003 ) 11 Sports Med. : 12 -15.

    • Search Google Scholar
  • Resch M.: A sportteljesítményt befolyásoló legfőbb pszichés faktorok. A túledzés szindróma. Sportorvosi Szemle, 2009, 50 , 17–24.

    Resch M. , 'A sportteljesítményt befolyásoló legfőbb pszichés faktorok. A túledzés szindróma ' (2009 ) 50 Sportorvosi Szemle : 17 -24.

    • Search Google Scholar
  • Schofield, G., Dickson, G., Mummery, K. és mtsa: Dysphoria, linking, and pre-competitive anxiety in triathletes. Athletic Ins., Online J. Sport Psych., 2002, 4 , 1–9.

    Mummery K. , 'Dysphoria, linking, and pre-competitive anxiety in triathletes ' (2002 ) 4 Athletic Ins., Online J. Sport Psych. : 1 -9.

    • Search Google Scholar
  • Resch M., Haász P.: Az első epidemiológiai felmérés a magyar élsportolók körében: evészavarok, depresszió és egyéb rizikótényezők. Orv. Hetil., 2009, 150 , 35–40.

    Haász P. , 'Az első epidemiológiai felmérés a magyar élsportolók körében: evészavarok, depresszió és egyéb rizikótényezők ' (2009 ) 150 Orv. Hetil. : 35 -40.

    • Search Google Scholar
  • Conzelmann, A., Nagel, S.: Professional careers of the german olympic athletes. Int. Rev. Soc. Sport, 2003, 38 , 259–280.

    Nagel S. , 'Professional careers of the german olympic athletes ' (2003 ) 38 Int. Rev. Soc. Sport : 259 -280.

    • Search Google Scholar
  • Christakou, A., Lavallee, D.: Rehabilitation from sports injuries: from theory to practice. Rehab. Sports Inj., 2009, 129 , 120–126.

    Lavallee D. , 'Rehabilitation from sports injuries: from theory to practice ' (2009 ) 129 Rehab. Sports Inj. : 120 -126.

    • Search Google Scholar
  • Armstrong, L. E., VanHeest, J. L.: The unknown mechanism of the overtraining syndrome: clues from depression and psychoneuroimmunology. Sports Med., 2002, 32 , 185–209.

    VanHeest J. L. , 'The unknown mechanism of the overtraining syndrome: clues from depression and psychoneuroimmunology ' (2002 ) 32 Sports Med. : 185 -209.

    • Search Google Scholar
  • Budgett, R.: Fatigue and underperformance in athletes: the overtraining syndrome. Br. J. Sports Med., 1998, 32 , 107–110.

    Budgett R. , 'Fatigue and underperformance in athletes: the overtraining syndrome ' (1998 ) 32 Br. J. Sports Med. : 107 -110.

    • Search Google Scholar
  • Budgett, R.: Overtraining syndrome. Br. J. Sports Med., 1990, 24 , 231–236.

    Budgett R. , 'Overtraining syndrome ' (1990 ) 24 Br. J. Sports Med. : 231 -236.

  • Perna, F. M., Antoni, M. H., Baum, A. és mtsai: Cognitive behavioral stress management effects on injury and illness among competitive athletes: A Randomized Clinical Trial. Ann. Behav. Med., 2003, 25 , 66–73.

    Baum A. , 'Cognitive behavioral stress management effects on injury and illness among competitive athletes: A Randomized Clinical Trial ' (2003 ) 25 Ann. Behav. Med. : 66 -73.

    • Search Google Scholar
  • Kenttá, G., Hassmén, P.: Oertraining and recovery. Sports Med., 1998, 26 , 1–16.

    Hassmén P. , 'Oertraining and recovery ' (1998 ) 26 Sports Med. : 1 -16.

  • Wilk, K. E., Meister, K., Andrews, J. R.: Current concepts in the rehabilitation of the overhead throwing athlete. Am. Orthop. Soc. Sports Med., 2002, 30 , 136–151.

    Andrews J. R. , 'Current concepts in the rehabilitation of the overhead throwing athlete ' (2002 ) 30 Am. Orthop. Soc. Sports Med. : 136 -151.

    • Search Google Scholar
  • Kellmann, M., Kallus, K. W.: Erholungs-Belastungs Fragebogen für Sportler (EBF-Sport), Manual, Swets and Zeitlinger B.V., Frankfurt, 2000, 1–74.

    Kallus K. W. , '', in Erholungs-Belastungs Fragebogen für Sportler (EBF-Sport) , (2000 ) -.

  • Kellmann, M., Kallus, K. W., Kurz, H.: Performance prediction by the recovery-stress-questionnaire. J. Appl. Sport Psychol., 1996, 8 , S22.

    Kurz H. , 'Performance prediction by the recovery-stress-questionnaire ' (1996 ) 8 J. Appl. Sport Psychol. : S22 -.

    • Search Google Scholar
  • Mann, B. J., Grana, W. A., Indelicato, P. A. és mtsai: A survey of sports medicine physicians regarding psychological issues in patient-athletes. Am. J. Sports Med., 2007, 35 , 2140–2147.

    Indelicato P. A. , 'A survey of sports medicine physicians regarding psychological issues in patient-athletes ' (2007 ) 35 Am. J. Sports Med. : 2140 -2147.

    • Search Google Scholar
  • Jones, R. L., Glintmeyer, N., McKenzie, A.: Slim bodies, eating disorders and the coach-athlete relationship. (A tale of identify creation and disruption.) Int. Rev. Soc. Sport, 2005, 40 , 377–391.

    McKenzie A. , 'Slim bodies, eating disorders and the coach-athlete relationship. (A tale of identify creation and disruption.) ' (2005 ) 40 Int. Rev. Soc. Sport : 377 -391.

    • Search Google Scholar
  • Hatmaker, G.: Boys with eating disorders. J. School Nur., 2005, 21 , 329–332.

    Hatmaker G. , 'Boys with eating disorders ' (2005 ) 21 J. School Nur. : 329 -332.

  • Grogan, S.: Body image and health. J. Health Psychol., 2006, 11 , 523–530.

    Grogan S. , 'Body image and health ' (2006 ) 11 J. Health Psychol. : 523 -530.

  • Bonci, C. M., Bonci, L. J., Granger, L. R. és mtsai: National athletic trainers, association position statement: preventing, detecting, and managing disordered eating in athletes. J. Athl. Train., 2008, 43 , 80–108.

    Granger L. R. , 'National athletic trainers, association position statement: preventing, detecting, and managing disordered eating in athletes ' (2008 ) 43 J. Athl. Train. : 80 -108.

    • Search Google Scholar
  • Drinkwater, B. L., Loucks, A., Sherman, R. T. és mtsai: International Olympic Committee (IOC) consensusstatement on the female athlete triad. 2005. http://multimedia.olympic.org/pdf/en_report_917.pdf

  • Leddy, M. H., Lambert, M. J., Ogles, B. M.: Psychological consequences of athletic injury among high-level competitors. Res. Q. Exerc. Sport, 1994, 65 , 347–354.

    Ogles B. M. , 'Psychological consequences of athletic injury among high-level competitors ' (1994 ) 65 Res. Q. Exerc. Sport : 347 -354.

    • Search Google Scholar
  • Hewitt, P. L., Flett, G. L., Ediger, E.: Perfectionism and depression: longitudinal assessment of a specific vulnerability hypothesis. J. Abnorm. Psychol., 1996, 105 , 276–280.

    Ediger E. , 'Perfectionism and depression: longitudinal assessment of a specific vulnerability hypothesis ' (1996 ) 105 J. Abnorm. Psychol. : 276 -280.

    • Search Google Scholar
  • Rosenberger, P., Jokl, P., Ickovics, J.: Psychosocial factors and surgical outcomes: an evidence-based literature review. J. Am. Acad. Orthop. Surg., 2006, 14 , 397–405.

    Ickovics J. , 'Psychosocial factors and surgical outcomes: an evidence-based literature review ' (2006 ) 14 J. Am. Acad. Orthop. Surg. : 397 -405.

    • Search Google Scholar
  • Gordon, S., Milios, D., Grove, J. R.: Psychological aspects of the recovery process from sport injury: the perspective of sportpsychotherapists. Australian J. Sci. Med. Sport, 1991, 23 , 53–60.

    Grove J. R. , 'Psychological aspects of the recovery process from sport injury: the perspective of sportpsychotherapists ' (1991 ) 23 Australian J. Sci. Med. Sport : 53 -60.

    • Search Google Scholar
  • Brewer, B. W., Jeffers, E. K., Petitpas, J. A. és mtsa: Perceptions of psychological interventions in the context of sport injury rehabilitation. Sport Psychol., 1994, 8 , 176–188.

    Petitpas J. A. , 'Perceptions of psychological interventions in the context of sport injury rehabilitation ' (1994 ) 8 Sport Psychol. : 176 -188.

    • Search Google Scholar
The author instructions are available in PDF.
Instructions for Authors in Hungarian HERE.
Mendeley citation style is available HERE.

Főszerkesztő - Editor-in-Chief:
 
Zoltán PAPP (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest)

Read the professional career of Zoltán PAPP HERE.

All scientific publications of Zoltán PAPP are collected in the Hungarian Scientific Bibliography.

Főszerkesztő-helyettesek - Assistant Editors-in-Chief: 

  • Erzsébet FEHÉR (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet)
  • Krisztina HAGYMÁSI (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, I. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika, Budapest)

Főmunkatársak - Senior Editorial Specialists:

  • László KISS (a Debreceni Egyetem habilitált doktora)
  • Gabriella LENGYEL (ny. egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, I. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika, Budapest)
  • Alajos PÁR (professor emeritus, Pécsi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika)

 A Szerkesztőbizottság tagjai – Members of the Editorial Board:

  • Péter ANDRÉKA (főigazgató, Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet, Nemzeti Szívinfartkus Regiszter, Budapest)
  • Géza ÁCS Jr. (egyetemi tanár Floridában)
  • Csaba BALÁZS (egyetemi tanár, Budai Endokrinközpont, Budapest)
  • Péter BENCSIK (volt folyóirat-kiadás vezető, Akadémiai Kiadó, Budapest)
  • Zoltán BENYÓ (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Transzlációs Medicina Intézet, Budapest)
  • Dániel BERECZKI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Neurológiai Klinika, Budapest)
  • Anna BLÁZOVICS (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Farmakognóziai Intézet, Budapest)
  • Elek DINYA (professor emeritus, biostatisztikus, Semmelweis Egyetem, Budapest)
  • Attila DOBOZY (professor emeritus, Szegedi Tudományegyetem, Bőrgyógyászati Klinika, Szeged)
  • András FALUS (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet, Budapest)
  • Csaba FARSANG (egyetemi tanár, Szent Imre Oktató Kórház, Belgyógyászati Osztály, Budapest)
  • János FAZAKAS (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika, Budapest)
  • Béla FÜLESDI (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika, Debrecen)
  • Beáta GASZTONYI (egyetemi magántanár, kórházi főorvos, Zala Megyei Kórház, Belgyógyászat, Zalaegerszeg)
  • István GERGELY (egyetemi docens, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, Románia)
  • Judit GERVAIN (osztályvezető főorvos, Fejér Megyei Szent György Kórház, Belgyógyászat, Székesfehérvár)
  • Béla GÖMÖR (professor emeritus, Budai Irgalmasrendi Kórház, Reumatológiai Osztály, Budapest)
  • László GULÁCSI (egyetemi tanár, Óbudai Egyetem, Egészségügyi Közgazdaságtan Tanszék, Budapest)
  • János HANKISS (professor emeritus, Markusovszky Lajos Oktató Kórház, Belgyógyászati Osztály, Szombathely)
  • Örs Péter HORVÁTH (professor emeritus, Pécsi Tudományegyetem, Sebészeti Klinika, Pécs)
  • Béla HUNYADY (egyetemi tanár, Somogy Megyei Kaposi Mór Kórház, Belgyógyászat, Kaposvár)
  • Péter IGAZ (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, Budapest)
  • Ferenc JAKAB (c. egyetemi tanár, Uzsoki Utcai Kórház, Sebészet, Budapest)
  • András JÁNOSI (c. egyetemi tanár, Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet, Nemzeti Szívinfartkus Regiszter, Budapest)
  • György JERMENDY (egyetemi tanár, Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Belgyógyászat, Budapest)
  • László KALABAY (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Családorvosi Tanszék, Budapest)
  • János KAPPELMAYER (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet, Debrecen)
  • Éva KELLER (ny. egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet, Budapest)
  • Mátyás KELTAI (ny. egyetemi docens, Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet, Nemzeti Szívinfartkus Regiszter, Budapest)
  • András KISS (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, II. Patológiai Intézet, Budapest)
  • László KÓBORI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika, Budapest)
  • Lajos KULLMANN (ny. egyetemi tanár, Országos Rehabilitációs Intézet, Budapest)
  • Emese MEZŐSI (egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Pécs)
  • József MOLNÁR (professor emeritus, Szegedi Tudományegyetem, Mikrobiológiai és Immunológiai Intézet, Szeged)
  • Péter MOLNÁR (professor emeritus, Debreceni Egyetem, Magatartástudományi Intézet, Debrecen)
  • Györgyi MŰZES (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Bálint NAGY (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Humángenetikai Tanszék, Debrecen)
  • Endre NAGY (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Belgyógyászati Intézet, Debrecen) 
  • Péter NAGY (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, I. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, Budapest)
  • Viktor NAGY (főorvos, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Zoltán Zsolt NAGY (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, Budapest)
  • Balázs NEMES (egyetemi docens, Debreceni Egyetem, Transzplantációs Tanszék, Debrecen)
  • Attila PATÓCS (tudományos főmunkatárs, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Gabriella PÁR (egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika)
  • György PFLIEGLER (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Ritka Betegségek Tanszéke, Debrecen)
  • István RÁCZ (egyetemi tanár, főorvos, Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Belgyógyászat, Győr)
  • Imre ROMICS (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika, Budapest)
  • László Jr. ROMICS (Angliában dolgozik) 
  • Imre RURIK (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék, Debrecen)
  • Zsuzsa SCHAFF (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, II. Patológiai Intézet, Budapest)
  • Péter SCHMIDT (házi gyermekorvos, Győr)
  • Kornél SIMON (ny. osztályvezető főorvos, Siófoki Kórház, Belgyógyászat, Siófok)
  • Gábor SIMONYI (vezető főorvos, Szent Imre Kórház, Anyagcsere Központ, Budapest)
  • Gábor Márk SOMFAI (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, Budapest)
  • Anikó SOMOGYI (ny. egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Péter SÓTONYI (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet, Budapest)
  • Péter Jr. SÓTONYI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinika, Budapest)
  • Ildikó SÜVEGES (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, Budapest)
  • György SZABÓ (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika, Budapest)
  • Ferenc SZALAY (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, Budapest)
  • Miklós SZENDRŐI (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Ortopédiai Klinika, Budapest)
  • István SZILVÁSI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Miklós TÓTH (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, Budapest)
  • László TRINGER (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Budapest)
  • Tivadar TULASSAY (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, I. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest)
  • Zsolt TULASSAY (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Lívia VASAS (ny. könyvtárigazgató, Semmelweis Egyetem, Központi Könyvtár, Budapest)
  • Barna VÁSÁRHELYI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet, Budapest)
  • László VÉCSEI (professor emeritus, Szegedi Tudományegyetem, Neurológiai Klinika, Szeged)
  • Gábor WINKLER (egyetemi tanár, Szent János Kórház, Belgyógyászati Osztály, Budapest)

Nemzetközi szerkesztőbizottság - International Editorial Board:

  • Elnök/President Péter SÓTONYI (Budapest)
  • Ernest ADEGHATE (Al Ain)
  • Ferenc ANTONI (Edinburgh)
  • Maciej BANACH (Łódź)
  • Klára BERENCSI (Rosemont)
  • Angelo BIGNAMINI (Milano)
  • Anupam BISHAYEE (Signal Hill)
  • Hubert E. BLUM (Freiburg)
  • G. László BOROS (Los Angeles)
  • Frank A. CHERVENAK (New York)
  • Meinhard CLASSEN (München)
  • József DÉZSY (Wien)
  • Peter ECKL (Salzburg)
  • Péter FERENCI (Wien)
  • Madelaine HAHN (Erlangen)
  • S. Tamás ILLÉS (Bruxelles)
  • Michael KIDD (Toronto)
  • Andrzej KOKOSZKA (Warsaw)
  • Márta KORBONITS (London)
  • Asim KURJAK (Zagreb)
  • Manfred MAIER (Wien)
  • Neil MCINTYRE (London)
  • Lajos OKOLICSÁNYI (Padova)
  • Amado Salvador PENA (Amsterdam)
  • Guliano RAMADORI (Goettingen)
  • Olivér RÁCZ (Košice)
  • Roberto ROMERO (Detroit)
  • Rainer SCHÖFL (Linz)
  • Zvi VERED (Tel Aviv)
  • Josef VESELY (Olomouc)
  • Ákos ZAHÁR (Hamburg)

Akadémiai Kiadó Zrt. 1117 Budapest
Budafoki út 187-189.
A épület, III. emelet
Phone: (+36 1) 464 8235
Email: orvosihetilap@akademiai.hu

2020  
Total Cites 1277
WoS
Journal
Impact Factor
0,540
Rank by Medicine, General & Internal 155/169 (Q4)
Impact Factor  
Impact Factor 0,310
without
Journal Self Cites
5 Year 0,461
Impact Factor
Journal  0,17
Citation Indicator  
Rank by Journal  Medicine, General & Internal 203/313 (Q4)
Citation Indicator   
Citable 261
Items
Total 229
Articles
Total 32
Reviews
Scimago 21
H-index
Scimago 0,176
Journal Rank
Scimago Medicine (miscellaneous) Q4
Quartile Score  
Scopus 921/1187=0,8
Scite Score  
Scopus General Medicine 494/793 (Q3)
Scite Score Rank  
Scopus 0,283
SNIP  
Days from  28
submission  
to acceptance  
Days from  114
acceptance  
to publication  
Acceptance 72%
Rate

2019  
Total Cites
WoS
1 085
Impact Factor 0,497
Impact Factor
without
Journal Self Cites
0,212
5 Year
Impact Factor
0,396
Immediacy
Index
0,126
Citable
Items
247
Total
Articles
176
Total
Reviews
71
Cited
Half-Life
6,1
Citing
Half-Life
7,3
Eigenfactor
Score
0,00071
Article Influence
Score
0,045
% Articles
in
Citable Items
71,26
Normalized
Eigenfactor
0,08759
Average
IF
Percentile
10,606
Scimago
H-index
20
Scimago
Journal Rank
0,176
Scopus
Scite Score
864/1178=0,4
Scopus
Scite Score Rank
General Medicine 267/529 (Q3)
Scopus
SNIP
0,254
Acceptance
Rate
73%

 

Orvosi Hetilap
Publication Model Hybrid
Submission Fee none
Article Processing Charge 900 EUR/article
Printed Color Illustrations 20 EUR (or 5000 HUF) + VAT / piece
Regional discounts on country of the funding agency World Bank Lower-middle-income economies: 50%
World Bank Low-income economies: 100%
Further Discounts Editorial Board / Advisory Board members: 50%
Corresponding authors, affiliated to an EISZ member institution subscribing to the journal package of Akadémiai Kiadó: 100%
Subscription fee 2022 Online subsscription: 858 EUR / 1157 USD
Print + online subscription: 975 EUR / 1352 USD
Subscription Information Online subscribers are entitled access to all back issues published by Akadémiai Kiadó for each title for the duration of the subscription, as well as Online First content for the subscribed content.
Purchase per Title Individual articles are sold on the displayed price.

Orvosi Hetilap
Language Hungarian
Size A4
Year of
Foundation
1857
Volumes
per Year
1
Issues
per Year
52
Founder Markusovszky Lajos Alapítvány -- Lajos Markusovszky Foundation
Founder's
Address
H-1088 Budapest, Szentkriályi u. 46.
Publisher Akadémiai Kiadó
Publisher's
Address
H-1117 Budapest, Hungary 1516 Budapest, PO Box 245.
Responsible
Publisher
Chief Executive Officer, Akadémiai Kiadó
ISSN 0030-6002 (Print)
ISSN 1788-6120 (Online)

Monthly Content Usage

Abstract Views Full Text Views PDF Downloads
Dec 2021 43 0 0
Jan 2022 25 2 3
Feb 2022 68 1 1
Mar 2022 118 2 3
Apr 2022 333 1 2
May 2022 69 0 1
Jun 2022 0 0 0