A halál és haldoklás témája napjainkban is a tabuk között szerepel Magyarországon. A végső stádiumba került betegek ellátása, tüneteinek kezelése, a család és a beteg pszichés támogatása nem megoldott. Célkitűzések: A szerzők kutatásukkal adatokat kívántak kapni a hazai felnőtt lakosság halállal, haldoklással kapcsolatos érzelmeiről, gondolatairól, valamint elvárásairól életük utolsó időszakára vonatkozóan. Módszer: Véletlenszerű kiválasztás mellett, 29 felnőtt-háziorvosi praxist vontak be a vizsgálatba. Összesen 845, rendelőben várakozó beteg töltött ki kérdőívet. Eredmények: A betegek több mint kétharmada (69%) súlyos, halálos betegsége esetén is otthon szeretne maradni és ott szakszerű ápolásban, gondozásban részesülni. A válaszolók mindössze 19%-a nyilatkozott úgy, hogy amennyiben a betegsége úgy hozza, kórházban szeretné tölteni az utolsó napjait. A megkérdezettek legnagyobb félelemként a kiszolgáltatottságot (55%) és a fájdalmat (38%) jelölték meg. A válaszadók 93%-a súlyos betegsége esetén is nagyon fontosnak tartja az őszinte tájékoztatást. Következtetések: A terminális állapotú betegek Magyarországon is otthonukban kívánnak ellátást kapni. A kutatási eredmények három fő területre hívják fel a figyelmet: a fájdalomcsillapítás és tüneti kezelés, az orvosok kommunikációs készségének, valamint az otthoni hospice-ellátás további fejlesztésének szükségességére. Orv. Hetil., 2011, 152, 1082–1092.
Losonczi Á.: A kiszolgáltatottság anatómiája az egészségügyben. Magvető Kiadó, Budapest, 1986, 37–40.
Losonczi Á. , '', in A kiszolgáltatottság anatómiája az egészségügyben , (1986 ) -.
Magyar Statisztikai Évkönyv, 2009.
Pilling J.: A hospice szemléleti és gondozási rendszere. In: Horti J., Riskó Á. (szerk.): Onkopszichológia a gyakorlatban. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2006, 331–337.
Pilling J. , '', in Onkopszichológia a gyakorlatban , (2006 ) -.
Morrison, S., Meier, D.: Palliative care. N. Engl. J. Med., 2004, 350, 2582–2590.
Meier D. , 'Palliative care ' (2004 ) 350 N. Engl. J. Med. : 2582 -2590 .
Doyle, D., Hanks, G. W., Macdonald, N. (eds): Oxford textbook of palliative medicine. Oxford University Press, 2004, 219–224.
'', in Oxford textbook of palliative medicine , (2004 ) -.
Walsh, D.: Palliative medicine. Saunders, Elsevier, 2009, 219–224.
Walsh D. , '', in Palliative medicine , (2009 ) -.
Ahlner-Elmqvist, M., Jordhoy, M., Jannert, M. és mtsai: Place of death: hospital based advanced home care versus conventional care – A prospective study in palliative cancer care. Palliat. Med., 2004, 18, 585–593.
Jannert M. , 'Place of death: hospital based advanced home care versus conventional care – A prospective study in palliative cancer care ' (2004 ) 18 Palliat. Med. : 585 -593 .
Aabom, B., Kragstrup, J., Vondeling, H. és mtsa: Population-based study of place of death of patients with cancer implications for GPs. Br. J. Gen. Pract., 2005, 55, 684–689.
Vondeling H. , 'Population-based study of place of death of patients with cancer implications for GPs ' (2005 ) 55 Br. J. Gen. Pract. : 684 -689 .
Yun, Y. H., Lim, M. K., Choi, K. S. és mtsa: Predictors associated with the place of death in a country with increasing hospital deaths. Palliat. Med., 2006, 20, 455–461.
Choi K. S. , 'Predictors associated with the place of death in a country with increasing hospital deaths ' (2006 ) 20 Palliat. Med. : 455 -461 .
Higginson, I. J., Sen-Gupta, G. J. A.: Place of care in advanced cancer: A qualitative systematic literature review of patient preferences. J. Palliat. Med., 2000, 3, 287–300.
Sen-Gupta G. J. A. , 'Place of care in advanced cancer: A qualitative systematic literature review of patient preferences ' (2000 ) 3 J. Palliat. Med. : 287 -300 .
Gallo, W. T., Baker, M. J., Bradley, E. H.: Factors associated with home versus institutional death among cancer patients in Connecticut. J. Am. Geriatr. Soc., 2001, 49, 771–777.
Bradley E. H. , 'Factors associated with home versus institutional death among cancer patients in Connecticut ' (2001 ) 49 J. Am. Geriatr. Soc. : 771 -777 .
McPherson, C. J., Wilson, K. G., Murray, M. A.: Feeling like a burden to others. A systematic review focusing on the end of life. Palliat. Med., 2007, 21, 115–128.
Murray M. A. , 'Feeling like a burden to others. A systematic review focusing on the end of life ' (2007 ) 21 Palliat. Med. : 115 -128 .
Hickman, S. E., Tilden, V. P., Tolle, S. W.: Family perceptions of worry, symptoms, and suffering in the dying. J. Palliat. Care, 2004, 20, 20–27.
Tolle S. W. , 'Family perceptions of worry, symptoms, and suffering in the dying ' (2004 ) 20 J. Palliat. Care : 20 -27 .
Clayton, J. M., Butow, P. N., Arnold, R. M. és mtsa: Fostering coping and nurturing hope when discussing the future with terminally ill cancer patients and their caregivers. Cancer, 2005, 103, 1965–1975.
Arnold R. M. , 'Fostering coping and nurturing hope when discussing the future with terminally ill cancer patients and their caregivers ' (2005 ) 103 Cancer : 1965 -1975 .
Surbone, A.: Telling the truth to patients with cancer: What is the truth? Lancet Oncol., 2006, 7, 944–950.
Surbone A. , 'Telling the truth to patients with cancer: What is the truth? ' (2006 ) 7 Lancet Oncol. : 944 -950 .
Ozdogan, M., Samur, M., Artac, M. és mtsai: Factors related to truth-telling practice of physicians treating patients with cancer in Turkey. J. Palliat. Med., 2006, 9, 1114–1119.
Artac M. , 'Factors related to truth-telling practice of physicians treating patients with cancer in Turkey ' (2006 ) 9 J. Palliat. Med. : 1114 -1119 .
Heyland, D. K., Allen, D. E., Rocker, G. és mtsai: Discussing prognosis with patients and their families near the end of life: impact on satisfaction with end-of-life care. Open Med., 2009, 3, e101–e110.
Rocker G. , 'Discussing prognosis with patients and their families near the end of life: impact on satisfaction with end-of-life care ' (2009 ) 3 Open Med. : e101 -e110 .
Nagy Zs.: Terminális állapot diagnózisának közlése és a saját halálhoz való viszony. LAM, 1994, 7, 694–699.
Nagy Zs. , 'Terminális állapot diagnózisának közlése és a saját halálhoz való viszony ' (1994 ) 7 LAM : 694 -699 .
Hegedűs K., Zana A., Szabó G.: Az élet végi ismeretek oktatásának hatása a medikusok és az egészségügyi dolgozók halállal kapcsolatos attitűdjére. LAM, 2007, 17, 144–148.
Szabó G. , 'Az élet végi ismeretek oktatásának hatása a medikusok és az egészségügyi dolgozók halállal kapcsolatos attitűdjére ' (2007 ) 17 LAM : 144 -148 .
Hegedűs K., Pilling J., Kolosai N. és mtsa: Ápolók és medikusok halállal és haldoklással kapcsolatos attitűdje. LAM, 2001, 11, 492–499.
Kolosai N. , 'Ápolók és medikusok halállal és haldoklással kapcsolatos attitűdje ' (2001 ) 11 LAM : 492 -499 .
Hegedűs K.: Orvosok halállal, haldoklással kapcsolatos attitűdjei. Orv. Hetil., 2000, 143, 2385–2391.
Hegedűs K. , 'Orvosok halállal, haldoklással kapcsolatos attitűdjei ' (2000 ) 143 Orv. Hetil. : 2385 -2391 .
Bognár T., Kolosai N., Hegedűs K. és mtsa: Kellene, aki megfogná a haldokló kezét. LAM, 2001, 11, 154–162.
Hegedűs K. , 'Kellene, aki megfogná a haldokló kezét ' (2001 ) 11 LAM : 154 -162 .
Szabóné B. I.: Terminális állapotú rákbetegek véleménye a hospice ellátásról. Kharón Thanatológiai Szemle, 2002, 6, 9–29.
Szabóné B. I. , 'Terminális állapotú rákbetegek véleménye a hospice ellátásról ' (2002 ) 6 Kharón Thanatológiai Szemle : 9 -29 .
Addington, J. M., Bruera, E., Higginson, I. J. és mtsa: Research methods in palliative care. Oxford University Press, 2007.
Higginson I. J. , '', in Research methods in palliative care , (2007 ) -.
Foreman, L. M., Hunt, R. W., Luke, C. G. és mtsa: Factors predictive of preferred place of death in the general population of South Australia. Palliat. Med., 2006, 20, 447–453.
Luke C. G. , 'Factors predictive of preferred place of death in the general population of South Australia ' (2006 ) 20 Palliat. Med. : 447 -453 .
Brazil, K., Howell, D., Bedard, M. és mtsai: Preference for place of care and place of death among informal caregivers of the terminally ill. Palliat. Med., 2005, 19, 492–499.
Bedard M. , 'Preference for place of care and place of death among informal caregivers of the terminally ill ' (2005 ) 19 Palliat. Med. : 492 -499 .
Policy Department Economic and Scientific Policy. Palliative Care in the European Union, 2008.
Békés V.: A halál iránti attitűd az életkor, a nem és a vallásosság függvényében. Kharón Thanatológiai Szemle, 2003, 7, (1–2), 30–49.
Békés V. , 'A halál iránti attitűd az életkor, a nem és a vallásosság függvényében ' (2003 ) 7 Kharón Thanatológiai Szemle : (1 -2), 30–49 .
Zana Á., Szabó G., Hegedűs K.: A halálfélelem, a halál iránti attitűd és a mentális egészség kapcsolatának korosztályos összehasonlító vizsgálata. LAM, 2008, 18, 319–320.
Hegedűs K. , 'A halálfélelem, a halál iránti attitűd és a mentális egészség kapcsolatának korosztályos összehasonlító vizsgálata ' (2008 ) 18 LAM : 319 -320 .
Penson, R. T., Partridge, R. A., Shah, M. A. és mtsai: Fear of death. Oncologist, 2005, 10, 160–169.
Shah M. A. , 'Fear of death ' (2005 ) 10 Oncologist : 160 -169 .
WHO Pain & Palliative Care Communications Program Cancer Pain Release. Barriers and Benefits of Managing cancer Pain at Home. http://www.who.int/mediacentre/news/releases/2004/pr70/en/
1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről. 6. §.
Cousins, M.: Pain relief: a universal human right. Pain, 2004, 112, 1–4.
Cousins M. , 'Pain relief: a universal human right ' (2004 ) 112 Pain : 1 -4 .
Horváth J. A.: Analgetikai Útmutató, 2008.
Horváth J. A. , '', in Analgetikai Útmutató , (2008 ) -.
Bengoechea, I., Gutiérrez, S. G., Vrotsou, K. és mtsai: Opioid use at the end of life and survival in a hospital at home unit. J. Palliat. Med., 2010, 13, 1079–1083.
Vrotsou K. , 'Opioid use at the end of life and survival in a hospital at home unit ' (2010 ) 13 J. Palliat. Med. : 1079 -1083 .
Cam, R.: Concerns of terminally ill patients in their home environment. Palliat. Med., 2006, 20, 481–482.
Cam R. , 'Concerns of terminally ill patients in their home environment ' (2006 ) 20 Palliat. Med. : 481 -482 .
Schofield, P., Carey, M., Love, A. és mtsai: Would you like to talk about your future treatment options? Discussing the transition from curative cancer treatment to palliative care. Palliat. Med., 2006, 20, 397–406.
Love A. , 'Would you like to talk about your future treatment options? Discussing the transition from curative cancer treatment to palliative care ' (2006 ) 20 Palliat. Med. : 397 -406 .
Deschepper, R., Vander Stichele, R., Bernheim, J. L. és mtsai: Communication on end-of-life decisions with patients wishing to die at home: the making of a guideline for GPs in Flanders, Belgium. Br. J. Gen. Pract., 2006, 56, 14–19.
Bernheim J. L. , 'Communication on end-of-life decisions with patients wishing to die at home: the making of a guideline for GPs in Flanders, Belgium ' (2006 ) 56 Br. J. Gen. Pract. : 14 -19 .
Gongal, R., Vaidya, P., Jha, R. és mtsai: Informing patients about cancer in Nepal: what do people prefer? Palliat. Med., 2006, 20, 471–476.
Jha R. , 'Informing patients about cancer in Nepal: what do people prefer? ' (2006 ) 20 Palliat. Med. : 471 -476 .
1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről. 5–34. §.
Blasszauer B.: Halálos diagnózis. Med. Univ., 2006, 39, 69–70.
Blasszauer B. , 'Halálos diagnózis ' (2006 ) 39 Med. Univ. : 69 -70 .
Pilling J.: A halál közelében. Embertárs, 2010, 8 (1), 82.
Pilling J. , 'A halál közelében ' (2010 ) 8 Embertárs : 82 -.
Molnár P.: Orvos-beteg kapcsolatok. Háziorvosi Továbbképző Szemle, 2000, 5, 182–186.
Molnár P. , 'Orvos-beteg kapcsolatok ' (2000 ) 5 Háziorvosi Továbbképző Szemle : 182 -186 .
Lübbe, A. S.: Az onkológiai betegtájékoztatás alapelvei. Orvostovábbképző Szemle, 2004, 4, 81–85.
Lübbe A. S. , 'Az onkológiai betegtájékoztatás alapelvei ' (2004 ) 4 Orvostovábbképző Szemle : 81 -85 .
Danovan, K.: A rossz hírek közlése. Kharón Thanatológiai Szemle, 1999, 3, 27–44.
Danovan K. , 'A rossz hírek közlése ' (1999 ) 3 Kharón Thanatológiai Szemle : 27 -44 .
Buckman, R.: How to break bad news: a giude for health care professionals. The Johns Hopkins University Press, 1992.
Buckman R. , '', in How to break bad news: a giude for health care professionals , (1992 ) -.