Author: László Endre1
View More View Less
  • 1 Budapest, Podmaniczky u. 109., 1062
Restricted access

Absztrakt

A foglalkozási asztma hazánkban is kötelező jelleggel bejelentendő betegség; az 1990 januárjától 2013. december végéig terjedő időszakban hazánkban 180 foglalkozási asztmát jelentettek be: 1990 és 1995 vége között 52, 1996 és 2000 között 83, 2001 és 2006 között 40, 2007 és 2013 vége között 5 esetet. Ezek az adatok azért meglepőek, mert az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet évkönyve szerint 2000 és 2012 között egyetlen olyan év sem volt, amikor ne lett volna legalább 14 000 új asztmás felnőtt beteg. Nemzetközi adatokból az is ismert, hogy a felnőttkori asztmások legkevesebb 2%-a foglalkozási asztmában szenved, és 1 millió dolgozó közül minimálisan 50-nek lesz foglalkozási asztmája évente. 2003-ban az Egyesült Királyságban 631, foglalkozási asztmában szenvedő beteget regisztráltak, nálunk ugyanebben az évben 7-et. Mivel nem feltételezhető, hogy hazánkban nagyságrendekkel jobb a munka-egészségügyi környezet, mint bárhol máshol a világon, talán még sincs minden eset regisztrálva. Az itthon bejelentett esetek legnagyobb része pék vagy malomipari munkás volt (55 fő). Őket követik a fémmegmunkálók (11 fő) és a szakasszisztensek (10 fő). A textillel dolgozók körében (szabók, varrónők, textilipari munkások) a foglalkozási asztmások száma 9 fő, és ugyanígy 9 fő foglalkozott bőrrel, illetve szőrrel. Nemzetközi adatok szerint a foglalkozási asztma kialakulása szempontjából az egyik legveszélyeztetettebb szakma az állatgondozóké, nálunk a 24 év alatt mindössze 4 ilyen beteget találtak. Érdekes, hogy 2003-ban 3 muzeológusról derült ki, hogy foglalkozási asztmában szenvednek. (Ebben a szakmában se előtte, se utána nem volt bejelentés.) A szerző a foglalkozási asztma hazai irodalmának áttekintése után ismerteti a foglalkozási asztma osztályozását, patomechanizmusát és klinikai megjelenését, a hajlamosító betegségeket, valamint a diagnosztika és terápia lehetőségeit. Bemutatja a hazai felnőttkori asztma epidemiológiai adatait és a foglalkozási asztma gyakoriságára vonatkozó nemzetközi eredményeket. Végül a foglalkozási asztma hazai adatainak elemzésével a szerző felhívja a figyelmet az esetek bejelentésének gyakori elmulasztására és számba veszi ennek lehetséges okait. Orv. Hetil., 2015, 156(19), 769–778.

  • 1

    Endre, L.: The history of occupational asthma in Hungary. [A foglalkozási asztma története Magyarországon.] AMEGA, 2014, 21(2), 16–19. [Hungarian]

  • 2

    Karasek, S. R., Karasek, M.: A case of hypersensitivity to potassium chloroplatinite. Rep. III State Commission Occ. Dis., 1911, 97.

  • 3

    Bernton, H. S.: On occupational sensitisation to the castor bean. Am. J. Med. Sci., 1923, 165, 196–202.

  • 4

    Clarke, J. A., Meyer, G. P.: A case of hypersensitivity to silk. JAMA, 1923, 80, 11–12.

  • 5

    Nagy, L., Orosz, M., Hordós, A., et al.: One case of occupational asthma. [Foglalkozási asthma bronchiale esete.] Orv. Hetil., 1978, 119(26), 1611–1612. [Hungarian]

  • 6

    Galambos, É., Gombosi, K.: Occupational asthma in cosmetic industry. [Foglalkozási asztma a kozmetikai iparban.] Pneumol. Hung., 1980, 33, 416–417. [Hungarian]

  • 7

    Falus, F., Herjavecz, I.: Occupation asthma of a dental technician. [Fogtechnikus foglalkozási asztmája.] Pneumol. Hung., 1981, 34, 503–504. [Hungarian]

  • 8

    Zsiray, M., Magyar, P., Nagy, L., et al.: Occupational asthma of bakers. [Pékek foglalkozási asthma bronchiáléja.] Pneumol. Hung., 1981, 34, 92–94. [Hungarian]

  • 9

    Orosz, M., Galambos, É., Zsiray, M., et al.: Etiopathology of occupational bronchial asthma. [A foglalkozási asthma bronchiale etiopatogenezise.] Magyar Belorv. Arch., 1983, 36, 208–213. [Hungarian]

  • 10

    Orosz, M., Nagy, L., Galambos, É.: Investigations in occupational asthma due to hexachlorophene. [Immunológiai és fiziológiai vizsgálatok hexachlorophen okozta foglalkozási tüdőasztmában.] Orv. Hetil., 1983, 124(46), 2793–2796. [Hungarian]

  • 11

    Orosz, M., Nagy, L., Falus, F.: Electronics-workers asthma due to colophony. [Forrasztók foglalkozási eredetű gyantafüst asztmája.] Orv. Hetil., 1984, 125(23), 1395–1398. [Hungarian]

  • 12

    Fawcett, I. W., Taylor, A. J., Pepys, J.: Asthma due to inhaled chemical agents – fumes from ‘Multicore’ soldering flux and colophony resin. Clin. Allergy, 1976, 6(6), 577–585.

  • 13

    Orosz, M., Nagy, L., Galambos, É.: Occupational asthma due to isocyanate (TDI). [Foglalkozási izocyanát asztma.] Orv. Hetil., 1984, 125(32), 1931–1934. [Hungarian]

  • 14

    Nagy, L., Orosz, M.: Immunological and physiological investigations in flour induced occupational asthma. [Immunológiai és fiziológiai vizsgálatok liszt asthmában.] Orv. Hetil., 1984, 125(43), 2607–2610. [Hungarian]

  • 15

    Orosz, M., Nagy, L., Deák, Zs., et al.: Occupational asthma with double etiology. [Kettős etiológiájú foglalkozási tüdőasztma.] Pneumol. Hung., 1984, 37, 229–234. [Hungarian]

  • 16

    Nagy, L., Orosz, M., Galambos, É., et al.: Pathogenetic investigations in occupational asthma caused by low molecular weight chemical agents. [Patogenetikai vizsgálatok kis molekulasúlyú kémiai anyagok okozta foglalkozási tüdőasztmában.] Magyar Belorv. Arch., 1985, 38, 129–134. [Hungarian]

  • 17

    Orosz, M., Nagy, L., Galambos, É., et al.: Allergic-immunological examinations in occupational bronchial asthma. [Allergo-immunológiai vizsgálatok foglalkozási tüdőasztmában.] Pneumol. Hung., 1985, 38, 379–383. [Hungarian]

  • 18

    Orosz, M., Nagy, L., Galambos, É.: Bronchial hyper-reactivity in occupational asthma – a longitudinal study. [Hörgi hyperreaktivitás foglalkozási tüdőasztmában – longitudinális vizsgálat.] Orv. Hetil., 1986, 127(14), 819–821. [Hungarian]

  • 19

    Orosz, M., Nagy, L., Galambos, É.: Laboratory animal allergy. [Laboratóriumi kisállatokkal kapcsolatos foglalkozási allergia.] Orv. Hetil., 1986, 127(23), 1395–1397. [Hungarian]

  • 20

    Nagy, L., Orosz, M.: Pharmacologic examinations with ketotifen in occupational asthma. [Farmakológiai vizsgálatok ketotifennel foglalkozási tüdőasztmában.] Pneumol. Hung., 1986, 39, 569–672. [Hungarian]

  • 21

    Orosz, M., Nagy, L.: The effect of cromolyn natrium (IntalR) on the bronchoconstriction, induced by occupational allergens. [Dinátrium cromoglykat (IntalR) hatása foglalkozási allergének által indukált hörgőgörcsben.] Med. Thor., 1990, 43(8), 327–330. [Hungarian]

  • 22

    Orosz, M., Nagy, L., Galambos, É.: Occupational asthma due to formaldehyde. [Foglalkozási formaldehid asthma.] Orv. Hetil., 1987, 128(29), 1523–1525. [Hungarian]

  • 23

    Nagy, L., Terék, K., Szentpály, O., et al.: Eosinophil activation in a low-molecular weight substance induced occupational type asthma (Case report). [Eozinofil aktiváció kis molekulasúlyú kémiai anyag indukálta hörgi-asztmában (Esettanulmány).] Med. Thor., 1995, 48(7), 263–267. [Hungarian]

  • 24

    Orosz, M., Nagy, L., Bártfai, Z.: Inflammatory cells and mediators in occupational asthma. [Gyulladásos sejtek és mediátorok foglalkozási tüdőasztmában.] Med. Thor., 1995, 48(2), 59–64. [Hungarian]

  • 25

    Orosz, M., Nagy, L.: Occupational bronchial asthma. [Foglalkozási tüdőasthma.] Orvosképzés, 1988, 63, 146–159. [Hungarian]

  • 26

    Orosz, M.: Occupational asthma. [Foglalkozási asztma.] Háziorvos Továbbképző Szemle, 1996, 1(3), 148–150. [Hungarian]

  • 27

    Orosz, M.: Diagnostics of professional bronchial asthma. [A foglalkozási tüdőasztma diagnosztikája.] Med. Thor., 1996, 49(7), 275–284. [Hungarian]

  • 28

    Bánsági, J., Pálinkás, L.: Labour hygiene. [Munkaegészségtan.] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1970. [Hungarian]

  • 29

    Mándi, A.: Occupational asthma. In: Tímár, M. (ed.): Labour hygiene. [Foglalkozási asthma. In: Tímár, M. (szerk.): Munkaegészségtan, üzemegészségtan.] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1981. [Hungarian]

  • 30

    Mándi, A., Tátrai, E.: Occupational asthma. In: Ungváry, Gy. (ed.): Labour hygiene. [Foglalkozási asthma. In: Ungváry, Gy. (szerk.): Munkaegészségtan.] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2000. [Hungarian]

  • 31

    Endre, L.: Occupational rhinitis. [A foglalkozási nátha.] Orv. Hetil., 2010, 151(23), 941–945. [Hungarian]

  • 32

    Nagy, I.: Occupational diseases in Hungary. [Foglalkozási megbetegedések alakulása Magyarországon.] Foglalkozás-egészségügy, 2013, 17(4), 134–138. [Hungarian]

  • 33

    Kenyon, N. J., Morrissey, B. M., Schivo, M., et al.: Occupational asthma. Clin. Rev. Allergy Immunol., 2012, 43(1–2), 3–13.

  • 34

    Radon, K., Büsching, K., Heinrich, J., et al.: Passive smoking exposure: a risk factor for chronic bronchitis and asthma in adults? Chest, 2002, 122(3), 1086–1090.

  • 35

    Calverley, A. E., Rees, D., Dowdeswell, R. J., et al.: Platinum salt sensitivity in refinery workers: incidence and effects of smoking and exposure. Occup. Environ. Med., 1995, 52(10), 661–666.

  • 36

    Moscato, G.: Focus on work-related asthma. Eur. Ann. Allergy Clin. Immunol., 2013, 45(3), 67–73.

  • 37

    Brooks, S. M., Weiss, M. A., Bernstein, I. L.: Reactive airways dysfunction syndrome (RADS). Persistent asthma syndrome after high level irritant exposures. Chest, 1985, 88(3), 376–384.

  • 38

    Brooks, S. M., Hammad, Y., Richards, I., et al.: The spectrum of irritant-induced asthma: sudden and not-so-sudden onset and the role of allergy. Chest, 1998, 113(1), 42–49.

  • 39

    Tarlo, S. M., Broder, I.: Irritant-induced occupational asthma. Chest, 1989, 96(2), 297–300.

  • 40

    Endre, L.: Is it an occupational disease the asthma of leading sportsmen? [Foglalkozási ártalom-e az élsportolók asztmája?] AMEGA, 2014, 21(1), 9–13. [Hungarian]

  • 41

    Raemodonck, K., de Alba, J., Birrell, M. A., et al.: A role for sensory nerves in the late asthmatic response. Thorax, 2012, 67(1), 19–25.

  • 42

    Raulf-Heimsoth, M., Pesch, B., Schott, K., et al.: Irritative effects of fumes and aerosols of bitumen on the airways: results of a cross-shift study. Arch. Toxicol., 2007, 81(1), 35–44.

  • 43

    Moscato, G., Pala, G., Barnig, C., et al.: EAACI consensus statement for investigation of work-related asthma in non-specialized centers. Allergy, 2012, 67(4), 491–501.

  • 44

    Tarlo, S. M., Balmes, J., Balkissoon, R., et al.: Diagnosis and management of work-related asthma: American College of Chest Physicians Consensus Statement. Chest, 2008, 134(3 Suppl.), 1S–41S.

  • 45

    Vandenplas, O., D’Alpaos, V., Heymans, J., et al.: Sputum eosinophilia: an early marker of bronchial response to occupational agents. Allergy, 2009, 64(5), 754–761.

  • 46

    Jares, E. J., Baena-Cagnani, C. E., Gómez, R. M.: Diagnosis of occupational asthma: an update. Curr. Allergy Asthma Rep., 2012, 12(3), 221–231.

  • 47

    Burge, S., Hoyle, J.: Current topics in occupational asthma. Expert Rev. Respir. Med., 2012, 6(6), 615–627.

  • 48

    Baur, X., Aasen, T. B., Burge, P. S., et al.: The management of work-related asthma guidelines: a broader perspective. Eur. Respir. Rev., 2012, 21(124), 125–139.

  • 49

    McDonald, J. C., Keynes, H. L., Meredith, S. K.: Reported incidence of occupational asthma in the United Kingdom, 1989–1997. Occup. Environ. Med., 2000, 57(12), 823–829.

  • 50

    Meyer, J. D., Holt, D. L., Chen, Y., et al.: SWORD’99: surveillance of work-related and occupational respiratory disease in the UK. Occup. Med. (Lond.), 2001, 51(3), 204–208.

  • 51

    Ayres, J. G., Boyd, R., Cowie, H., et al.: Costs of occupational asthma in the UK. Thorax, 2011, 66(2), 128–133.

  • 52

    De Bono, J., Hudsmith, L.: Occupational asthma: a community based study. Occup. Med. (Lond.), 1999, 49(4), 217–219.

  • 53

    Reijula, K., Haahtela, T., Klaukka, T., et al.: Incidence of occupational asthma and persistent asthma in young adults has increased in Finland. Chest, 1996, 110(1), 58–61.

  • 54

    Meredith, S., Nordman, H.: Occupational asthma: measures of frequency from four countries. Thorax, 1996, 51(4), 435–440.

  • 55

    Torén, K., Blanc, P. D.: Asthma caused by occupational exposures is common – A systemic analysis of estimates of the population-attributable fraction. BMC Pulm. Med., 2009, 9, 7.

  • 56

    Johnson, A. R., Dimich-Ward, H. D., Manfreda, J., et al.: Occupational asthma in adults in six Canadian communities. Am. J. Respir. Crit. Care Med., 2000, 162(6), 2058–2062.

  • 57

    Kogevinas, M., Antó, J. M., Sunyer J., et al.: Occupational asthma in Europe and other industrialised areas: a population-based study. Lancet, 1999, 353(9166), 1750–1754.

  • 58

    Gautrin, D., Ghezzo, H., Infante-Rivard, C., et al.: Incidence and determinants of IgE-mediated sensitization in apprentices. A prospective study. Am. J. Respir. Crit. Care Med., 2000, 162(4), 1222–1228.

  • 59

    Kogevinas, M., Zock, J. P., Jarvis, D., et al.: Exposure to substances in the workplace and new-onset asthma: an international prospective population-based study (ECRHS-II). Lancet, 2007, 370(9584), 336–341.

  • 60

    Tarlo, S.: Workplace interventions for management of occupational asthma. EAACI Congress, Copenhagen, 2014.

The author instructions are available in PDF.
Instructions for Authors in Hungarian HERE.
Mendeley citation style is available HERE.

Főszerkesztő - Editor-in-Chief:
 
Zoltán PAPP (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest)

Read the professional career of Zoltán PAPP HERE.

All scientific publications of Zoltán PAPP are collected in the Hungarian Scientific Bibliography.

Főszerkesztő-helyettesek - Assistant Editors-in-Chief: 

  • Erzsébet FEHÉR (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet)
  • Krisztina HAGYMÁSI (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, I. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika, Budapest)

Főmunkatársak - Senior Editorial Specialists:

  • László KISS (a Debreceni Egyetem habilitált doktora)
  • Gabriella LENGYEL (ny. egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, I. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika, Budapest)
  • Alajos PÁR (professor emeritus, Pécsi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika)

 A Szerkesztőbizottság tagjai – Members of the Editorial Board:

  • Péter ANDRÉKA (főigazgató, Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet, Nemzeti Szívinfartkus Regiszter, Budapest)
  • Géza ÁCS Jr. (egyetemi tanár Floridában)
  • Csaba BALÁZS (egyetemi tanár, Budai Endokrinközpont, Budapest)
  • Péter BENCSIK (volt folyóirat-kiadás vezető, Akadémiai Kiadó, Budapest)
  • Zoltán BENYÓ (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Transzlációs Medicina Intézet, Budapest)
  • Dániel BERECZKI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Neurológiai Klinika, Budapest)
  • Anna BLÁZOVICS (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Farmakognóziai Intézet, Budapest)
  • Elek DINYA (professor emeritus, biostatisztikus, Semmelweis Egyetem, Budapest)
  • Attila DOBOZY (professor emeritus, Szegedi Tudományegyetem, Bőrgyógyászati Klinika, Szeged)
  • András FALUS (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet, Budapest)
  • Csaba FARSANG (egyetemi tanár, Szent Imre Oktató Kórház, Belgyógyászati Osztály, Budapest)
  • János FAZAKAS (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika, Budapest)
  • Béla FÜLESDI (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika, Debrecen)
  • Beáta GASZTONYI (egyetemi magántanár, kórházi főorvos, Zala Megyei Kórház, Belgyógyászat, Zalaegerszeg)
  • István GERGELY (egyetemi docens, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, Románia)
  • Judit GERVAIN (osztályvezető főorvos, Fejér Megyei Szent György Kórház, Belgyógyászat, Székesfehérvár)
  • Béla GÖMÖR (professor emeritus, Budai Irgalmasrendi Kórház, Reumatológiai Osztály, Budapest)
  • László GULÁCSI (egyetemi tanár, Óbudai Egyetem, Egészségügyi Közgazdaságtan Tanszék, Budapest)
  • János HANKISS (professor emeritus, Markusovszky Lajos Oktató Kórház, Belgyógyászati Osztály, Szombathely)
  • Örs Péter HORVÁTH (professor emeritus, Pécsi Tudományegyetem, Sebészeti Klinika, Pécs)
  • Béla HUNYADY (egyetemi tanár, Somogy Megyei Kaposi Mór Kórház, Belgyógyászat, Kaposvár)
  • Péter IGAZ (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, Budapest)
  • Ferenc JAKAB (c. egyetemi tanár, Uzsoki Utcai Kórház, Sebészet, Budapest)
  • András JÁNOSI (c. egyetemi tanár, Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet, Nemzeti Szívinfartkus Regiszter, Budapest)
  • György JERMENDY (egyetemi tanár, Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Belgyógyászat, Budapest)
  • László KALABAY (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Családorvosi Tanszék, Budapest)
  • János KAPPELMAYER (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet, Debrecen)
  • Éva KELLER (ny. egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet, Budapest)
  • Mátyás KELTAI (ny. egyetemi docens, Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet, Nemzeti Szívinfartkus Regiszter, Budapest)
  • András KISS (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, II. Patológiai Intézet, Budapest)
  • László KÓBORI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika, Budapest)
  • Lajos KULLMANN (ny. egyetemi tanár, Országos Rehabilitációs Intézet, Budapest)
  • Emese MEZŐSI (egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Pécs)
  • József MOLNÁR (professor emeritus, Szegedi Tudományegyetem, Mikrobiológiai és Immunológiai Intézet, Szeged)
  • Péter MOLNÁR (professor emeritus, Debreceni Egyetem, Magatartástudományi Intézet, Debrecen)
  • Györgyi MŰZES (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Bálint NAGY (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Humángenetikai Tanszék, Debrecen)
  • Endre NAGY (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Belgyógyászati Intézet, Debrecen) 
  • Péter NAGY (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, I. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, Budapest)
  • Viktor NAGY (főorvos, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Zoltán Zsolt NAGY (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, Budapest)
  • Balázs NEMES (egyetemi docens, Debreceni Egyetem, Transzplantációs Tanszék, Debrecen)
  • Attila PATÓCS (tudományos főmunkatárs, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Gabriella PÁR (egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika)
  • György PFLIEGLER (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Ritka Betegségek Tanszéke, Debrecen)
  • István RÁCZ (egyetemi tanár, főorvos, Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Belgyógyászat, Győr)
  • Imre ROMICS (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika, Budapest)
  • László Jr. ROMICS (Angliában dolgozik) 
  • Imre RURIK (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék, Debrecen)
  • Zsuzsa SCHAFF (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, II. Patológiai Intézet, Budapest)
  • Péter SCHMIDT (házi gyermekorvos, Győr)
  • Kornél SIMON (ny. osztályvezető főorvos, Siófoki Kórház, Belgyógyászat, Siófok)
  • Gábor SIMONYI (vezető főorvos, Szent Imre Kórház, Anyagcsere Központ, Budapest)
  • Gábor Márk SOMFAI (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, Budapest)
  • Anikó SOMOGYI (ny. egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Péter SÓTONYI (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet, Budapest)
  • Péter Jr. SÓTONYI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinika, Budapest)
  • Ildikó SÜVEGES (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, Budapest)
  • György SZABÓ (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika, Budapest)
  • Ferenc SZALAY (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, Budapest)
  • Miklós SZENDRŐI (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Ortopédiai Klinika, Budapest)
  • István SZILVÁSI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Miklós TÓTH (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, Budapest)
  • László TRINGER (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Budapest)
  • Tivadar TULASSAY (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, I. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest)
  • Zsolt TULASSAY (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Lívia VASAS (ny. könyvtárigazgató, Semmelweis Egyetem, Központi Könyvtár, Budapest)
  • Barna VÁSÁRHELYI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet, Budapest)
  • László VÉCSEI (professor emeritus, Szegedi Tudományegyetem, Neurológiai Klinika, Szeged)
  • Gábor WINKLER (egyetemi tanár, Szent János Kórház, Belgyógyászati Osztály, Budapest)

Nemzetközi szerkesztőbizottság - International Editorial Board:

  • Elnök/President Péter SÓTONYI (Budapest)
  • Ernest ADEGHATE (Al Ain)
  • Ferenc ANTONI (Edinburgh)
  • Maciej BANACH (Łódź)
  • Klára BERENCSI (Rosemont)
  • Angelo BIGNAMINI (Milano)
  • Anupam BISHAYEE (Signal Hill)
  • Hubert E. BLUM (Freiburg)
  • G. László BOROS (Los Angeles)
  • Frank A. CHERVENAK (New York)
  • Meinhard CLASSEN (München)
  • József DÉZSY (Wien)
  • Peter ECKL (Salzburg)
  • Péter FERENCI (Wien)
  • Madelaine HAHN (Erlangen)
  • S. Tamás ILLÉS (Bruxelles)
  • Michael KIDD (Toronto)
  • Andrzej KOKOSZKA (Warsaw)
  • Márta KORBONITS (London)
  • Asim KURJAK (Zagreb)
  • Manfred MAIER (Wien)
  • Neil MCINTYRE (London)
  • Lajos OKOLICSÁNYI (Padova)
  • Amado Salvador PENA (Amsterdam)
  • Guliano RAMADORI (Goettingen)
  • Olivér RÁCZ (Košice)
  • Roberto ROMERO (Detroit)
  • Rainer SCHÖFL (Linz)
  • Zvi VERED (Tel Aviv)
  • Josef VESELY (Olomouc)
  • Ákos ZAHÁR (Hamburg)

Akadémiai Kiadó Zrt. 1117 Budapest
Budafoki út 187-189.
A épület, III. emelet
Phone: (+36 1) 464 8235
Email: orvosihetilap@akademiai.hu

2020  
Total Cites 1277
WoS
Journal
Impact Factor
0,540
Rank by Medicine, General & Internal 155/169 (Q4)
Impact Factor  
Impact Factor 0,310
without
Journal Self Cites
5 Year 0,461
Impact Factor
Journal  0,17
Citation Indicator  
Rank by Journal  Medicine, General & Internal 203/313 (Q4)
Citation Indicator   
Citable 261
Items
Total 229
Articles
Total 32
Reviews
Scimago 21
H-index
Scimago 0,176
Journal Rank
Scimago Medicine (miscellaneous) Q4
Quartile Score  
Scopus 921/1187=0,8
Scite Score  
Scopus General Medicine 494/793 (Q3)
Scite Score Rank  
Scopus 0,283
SNIP  
Days from  28
sumbission  
to acceptance  
Days from  114
acceptance  
to publication  
Acceptance 72%
Rate

2019  
Total Cites
WoS
1 085
Impact Factor 0,497
Impact Factor
without
Journal Self Cites
0,212
5 Year
Impact Factor
0,396
Immediacy
Index
0,126
Citable
Items
247
Total
Articles
176
Total
Reviews
71
Cited
Half-Life
6,1
Citing
Half-Life
7,3
Eigenfactor
Score
0,00071
Article Influence
Score
0,045
% Articles
in
Citable Items
71,26
Normalized
Eigenfactor
0,08759
Average
IF
Percentile
10,606
Scimago
H-index
20
Scimago
Journal Rank
0,176
Scopus
Scite Score
864/1178=0,4
Scopus
Scite Score Rank
General Medicine 267/529 (Q3)
Scopus
SNIP
0,254
Acceptance
Rate
73%

 

Orvosi Hetilap
Publication Model Hybrid
Submission Fee none
Article Processing Charge 900 EUR/article
Printed Color Illustrations 20 EUR (or 5000 HUF) + VAT / piece
Regional discounts on country of the funding agency World Bank Lower-middle-income economies: 50%
World Bank Low-income economies: 100%
Further Discounts Editorial Board / Advisory Board members: 50%
Corresponding authors, affiliated to an EISZ member institution subscribing to the journal package of Akadémiai Kiadó: 100%
Subscription fee 2021 Online subsscription: 844 EUR / 1124 USD
Print + online subscription: 956 EUR / 1326 USD
Subscription fee 2022 Online subsscription: 858 EUR / 1157 USD
Print + online subscription: 975 EUR / 1352 USD
Subscription Information Online subscribers are entitled access to all back issues published by Akadémiai Kiadó for each title for the duration of the subscription, as well as Online First content for the subscribed content.
Purchase per Title Individual articles are sold on the displayed price.

Orvosi Hetilap
Language Hungarian
Size A4
Year of
Foundation
1857
Publication
Programme
2021 Volume 162
Volumes
per Year
1
Issues
per Year
52
Founder Markusovszky Lajos Alapítvány -- Lajos Markusovszky Foundation
Founder's
Address
H-1088 Budapest, Szentkriályi u. 46.
Publisher Akadémiai Kiadó
Publisher's
Address
H-1117 Budapest, Hungary 1516 Budapest, PO Box 245.
Responsible
Publisher
Chief Executive Officer, Akadémiai Kiadó
ISSN 0030-6002 (Print)
ISSN 1788-6120 (Online)

Monthly Content Usage

Abstract Views Full Text Views PDF Downloads
May 2021 19 0 1
Jun 2021 6 0 0
Jul 2021 4 0 0
Aug 2021 18 0 0
Sep 2021 10 1 1
Oct 2021 5 0 0
Nov 2021 0 0 0