Author:
Roland Weiczner Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Szeged, Kossuth L. sgt. 40., 6724

Search for other papers by Roland Weiczner in
Current site
Google Scholar
PubMed
Close
Restricted access

Absztrakt

A tradicionális négy féléves anatómia átalakulóban van: a változások külső kényszere mellett belső igény is felmerült a tantárgy hangsúlyainak átrendezésére. A hazai anatómiaoktatás erősségeinek, gyengeségeinek és veszélyeinek feltérképezése segítséget nyújt a lehetséges továbblépés irányainak megfogalmazásához, ebben a magyar orvosképzés számára a történelmi modellt szolgáltató német egyetemeken jelenleg zajló folyamatokat is érdemes figyelemmel kísérni. A németországi orvostanhallgatók közel 25%-a már az új, integrált „Modellstudiengang” szerint tanul, amelyben a klasszikus tantárgyak szervrendszeri témablokkokba integrálódtak. Az egységes német írásbelizáróvizsga-rendszer lehetőséget teremt egyfajta objektív mutató képzésére: az anatómiából elért hallgatói vizsgaeredmények alapján a 36 német orvosképző hely sorba állítására. A honlapnyilvános adatok, a félévek vagy a kontaktórák száma, a tematika szerveződése önmagában nem adnak magyarázatot az anatómiát különféleképpen oktató karok hallgatóinak vizsgarangsorára. A magyar anatómiaoktatás legnagyobb jelenlegi kihívásai egy egységes, kimenetorientált, gyakorlatias követelményrendszer kidolgozása, a tantárgy újradefiniálása, a hatékonyabb párbeszéd a klinikus kollégákkal, az utánpótlásgondok megoldása és a tantárgy vertikális integrációjának megteremtése. Orv. Hetil., 2015, 156(40), 1603–1613.

  • 1

    Barry, D. S., Marzouk, F., Chulak-Oglu, K., et al.: Anatomy education for the YouTube generation. Anat. Sci. Educ., 2015 Jun 9. [Epub ahead of print]

    • Crossref
    • Export Citation
  • 2

    Act CLIV of 1997 on Health, Section 222. [1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről, 222. §.] http://net.jogtar.hu/eutv [Hungarian]

  • 3

    Sugand, K., Abrahams, P., Khurana, A.: The anatomy of anatomy: a review for its modernization. Anat. Sci. Educ., 2010, 3(2), 83–93.

  • 4

    Kramer, B.: Too high formalin concentrations: the Frankfurt University stops dissection courses for medical students. [Zu hohe Formalinwerte: Uni Frankfurt stoppt Präparierkurse für Medizinstudenten.] Spiegel ONLINE, 21.04.2015. http://www.spiegel.de/unispiegel/studium/uni-frankfurt-praep-kurse-fallen-wegen-zu-hoher-formalinwerte-aus-a-1029569.html [German]

  • 5

    Bergman, E. M., Verheijen, I. W., Scherpbier, A. J., et al.: Influences on anatomical knowledge: The complete arguments. Clin. Anat., 2014, 27(3), 296–303.

  • 6

    Anatomy Training Programme, The Anatomical Society, UK. http://www.anatsoc.org.uk/Education/AnatomyTrainingProgramme.aspx

  • 7

    Anatomy Specialist Physician, Regulation for Specialist Training, Medical Chamber of Rheinland-Pfalz, Germany. [Facharzt Anatomie, Weiterbildungsordnung, Landesärztekammer Rheinland-Pfalz, Deutschland.] http://www.laek-rlp.de/downloads/wbrl.ge03.pdf [German]

  • 8

    Regulation for Anatomy Specialist of the German Anatomy Society. [Weiterbildungsrichtlinien FACHANATOM Anatomische Gesellschaft.] http://anatomische-gesellschaft.de/informationen-ag3/fachanatom-ag3.html [German]

  • 9

    Fasel, J. H., Morel, P., Gailloud, P.: A survival strategy for anatomy. Lancet, 2005, 365(9461), 754.

  • 10

    Turney, B. W.: Anatomy in a modern medical curriculum. Ann. R. Coll. Surg. Engl., 2007, 89(2), 104–107.

  • 11

    Horndasch, S.: If the secondary school leaving exam results are not good enough. Studying medicine without “numerous clausus”. [Falls der Abischnitt nicht reicht. Medizinstudium ohne NC.] Studis ONLINE, 06.11.2014. http://www.studis-online.de/Studienfuehrer/medizin-ohne-nc.php [German]

  • 12

    Hillienhof, A.: Potential closure of Halle Medical University meets with resistance. [Mögliche Schließung der Universitätsmedizin Halle stößt auf Widerstand.] Deut. Ärztebl. ONLINE, 23.04.2013. http://www.aerzteblatt.de/nachrichten/54154/Moegliche-Schliessung-der-Universitaetsmedizin-Halle-stoesst-auf-Widerstand [German]

  • 13

    German federal law regulating the medical degree. [Approbationsordnung für Ärzte.] http://www.gesetze-im-internet.de/_appro_2002/ [German]

  • 14

    Dienstag, J. L.: Evolution of the new pathway curriculum at Harvard Medical School: The new integrated curriculum. Perspect. Biol. Med., 2011, 54(1), 36–54.

  • 15

    Official statement of the German Anatomy Society about the state and perspectives of the medical model curricula. [Stellungnahme der Anatomischen Gesellschaft zu Stand und Perspektiven der humanmedizinischen Modellstudiengänge.] Homepage of Anatomische Gesellschaft, 2013. http://anatomische-gesellschaft.de/informationen-ag3/stand-und-perspektiven-der-humanmedizinischen-modellstudiengaenge.html [German]

  • 16

    Homepage of Institute for medical and pharmaceutical exam questions. [Institut für medizinische und pharmazeutische Prüfungsfragen.] https://www.impp.de/internet/de/Home.html [German]

  • 17

    Official topic lists of the written part of the first medical final exams. Gegenstandskataloge für den schriftlichen Teil des Ersten Abschnitts der Ärztlichen Prüfung. Homepage of Institute für medizinische und pharmazeutische Prüfungsfragen. https://www.impp.de/internet/de/medizin/articles/gegenstandskataloge.html [German]

  • 18

    Benninghoff, A., Dreckhahn, D.: Anatomie: Makroskopische Anatomie, Histologie, Embryologie, Zellbiologie. Band 1: Zelle, Gewebe, Entwicklung, Skelett- und Verdauungssystem, Harn- und Genitalsystem. 17. Auflage. Urban & Fischer Verlag/Elsevier GmbH, 2008.

  • 19

    Benninghoff, A., Dreckhahn, D.: Anatomie, Makroskopische Anatomie, Embryologie und Histologie des Menschen. Band 2: Herz-Kreislauf-System, Lymphatisches System, Endokrine Drüsen, Nervensystem, Sinnesorgane, Haut. 16. Auflage. Urban & Fischer Verlag/Elsevier GmbH, 2004.

  • 20

    Drechsel-Buchheidt, A.: 1. ÄP Anatomie. Original-Prüfungsfragen mit Kommentar. 20. Auflage. Thieme Verlag, 2011.

  • 21

    Hertle, T., Kolb, S.: Emergency first medical final exam in 20 days. [Notphysikum in 20 Tagen.] http://www.intralife.de/privat/physikum.pdf [German]

  • 22

    Unofficial exam protocols of the oral part of the first medical final exam, Mainz 2010. [Inoffizielle Prüfungsprotokolle mündliches Physikum 2010 MAINZ.] http://www.doccheck.com/de/document/3478-inoffizielle-pruefungsprotokolle-muendliches-physikum-2010-mainz [German]

  • 23

    Exam results. [Prüfungsergebnisse.] Homepage of Institute für medizinische und pharmazeutische Prüfungsfragen. https://www.impp.de/internet/de/archiv.html [German]

  • 24

    National Catalogue of competence-based learning objectives. [Nationaler Kompetenzbasierter Lernzielkatalog Medizin.] Homepage of Medizinischer Fakultätentag, 2014. http://www.mft-online.de/lehre/nationaler-kompetenzbasierter-lernzielkatalog-medizin [German]

  • 25

    Bergman, E. M., Prince, K. J., Drukker, J., et al.: How much anatomy is enough? Anat. Sci. Educ., 2008, 1(4), 184–188.

  • 26

    McHanwell, S., Davies, D. C., Morris, J., et al.: A core syllabus in anatomy for medical students – Adding common sense to need to know. Eur. J. Anat., 2007, 11(Suppl. 1), 3–18.

  • 27

    Fasel, J. H.: Teaching of gross anatomy to medical undergraduates: general practice as a guideline? A synopsis. J. Anat., 1998, 192(2), 305–306.

  • 28

    Louw, G., Eizenberg, N., Carmichael, S. W.: The place of anatomy in medical education: AMEE Guide no 41. Med. Teach., 2009, 31(5), 373–386.

  • 29

    Meskó, B.: Commentary: We need to be better prepared for a technological future. BMJ, 2015, 350, h279.

  • Collapse
  • Expand

Főszerkesztő - Editor-in-Chief:
 
Zoltán PAPP (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest)

Read the professional career of Zoltán PAPP HERE.

All scientific publications of Zoltán PAPP are collected in the Hungarian Scientific Bibliography.

Főszerkesztő-helyettesek - Assistant Editors-in-Chief: 

  • Erzsébet FEHÉR (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet)
  • Krisztina HAGYMÁSI (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, I. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika, Budapest)

Főmunkatársak - Senior Editorial Specialists:

  • László KISS (a Debreceni Egyetem habilitált doktora)
  • Gabriella LENGYEL (ny. egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, I. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika, Budapest)
  • Alajos PÁR (professor emeritus, Pécsi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika)

 A Szerkesztőbizottság tagjai – Members of the Editorial Board:

  • Péter ANDRÉKA (főigazgató, Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet, Nemzeti Szívinfartkus Regiszter, Budapest)
  • Géza ÁCS Jr. (egyetemi tanár Floridában)
  • Csaba BALÁZS (egyetemi tanár, Budai Endokrinközpont, Budapest)
  • Zoltán BENYÓ (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Transzlációs Medicina Intézet, Budapest)
  • Dániel BERECZKI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Neurológiai Klinika, Budapest)
  • Anna BLÁZOVICS (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Farmakognóziai Intézet, Budapest)
  • Lajos BOGÁR (egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem, Klinikai Központ, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet, Pécs)
  • Katalin DARVAS (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika, továbbá Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika, Budapest)
  • Elek DINYA (professor emeritus, biostatisztikus, Semmelweis Egyetem, Budapest)
  • Attila DOBOZY (professor emeritus, Szegedi Tudományegyetem, Bőrgyógyászati Klinika, Szeged)
  • Levente EMŐDY (professor emeritus, Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Mikrobióligiai Intézet, Pécs)
  • András FALUS (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet, Budapest)
  • Béla FÜLESDI (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika, Debrecen)
  • István GERA (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Fogorvostudományi Kar, Parodontológiai Klinika, Budapest)
  • Beáta GASZTONYI (egyetemi magántanár, kórházi főorvos, Zala Megyei Kórház, Belgyógyászat, Zalaegerszeg)
  • Béla GÖMÖR (professor emeritus, Budai Irgalmasrendi Kórház, Reumatológiai Osztály, Budapest)
  • János HANKISS (professor emeritus, Markusovszky Lajos Oktató Kórház, Belgyógyászati Osztály, Szombathely)
  • Katalin HEGEDŰS (habilitált egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Általános Orvosi Kar, Magatartástudományi Intézet, Budapest)
  • Andor HIRSCHBERG (c. egyetemi tanár, Észak-budai Szent János Centrumkórház, Fül-, Orr-, Gége-, Fej-Nyak és Szájsebészeti Osztály, Budapest)
  • Örs Péter HORVÁTH (professor emeritus, Pécsi Tudományegyetem, Sebészeti Klinika, Pécs)
  • Béla HUNYADY (egyetemi tanár, Somogy Megyei Kaposi Mór Kórház, Belgyógyászat, Kaposvár)
  • Péter IGAZ (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, Budapest)
  • Ferenc JAKAB (c. egyetemi tanár, Uzsoki Utcai Kórház, Sebészet, Budapest)
  • Zoltán JANKA (professor emeritus, Szegedi Tudományegyetem, Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar és Klinikai Központ, Pszichiátriai Klinika, Szeged)
  • András JÁNOSI (c. egyetemi tanár, Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet, Nemzeti Szívinfartkus Regiszter, Budapest)
  • György JERMENDY (egyetemi tanár, Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Belgyógyászat, Budapest)
  • László KALABAY (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Családorvosi Tanszék, Budapest)
  • Anita KAMONDI (egyetemi tanár, Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet, Neurológiai Osztály, Budapest)
  • János KAPPELMAYER (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet, Debrecen)
  • Éva KELLER (ny. egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet, Budapest)
  • András KISS (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, II. Patológiai Intézet, Budapest)
  • Lajos KULLMANN (ny. egyetemi tanár, Országos Rehabilitációs Intézet, Budapest)
  • Emese MEZŐSI (egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Pécs)
  • László MÓDIS (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Szemészeti Tanszék, Debrecen)
  • Györgyi MŰZES (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Bálint NAGY (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Humángenetikai Tanszék, Debrecen)
  • Endre NAGY (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Belgyógyászati Intézet, Debrecen) 
  • Péter NAGY (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, I. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, Budapest)
  • Viktor NAGY (főorvos, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Zoltán Zsolt NAGY (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, Budapest)
  • György PARAGH (professor emeritus, Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Belgyógyászati Intézet, Debrecen)
  • Attila PATÓCS (tudományos főmunkatárs, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Edit PAULIK (intézetvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem, Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar, Népegészségtani Intézet, Szeged)
  • Gabriella PÁR (egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika)
  • György PFLIEGLER (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Ritka Betegségek Tanszéke, Debrecen)
  • István RÁCZ (egyetemi tanár, főorvos, Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Belgyógyászat, Győr)
  • Bernadette ROJKOVICH (osztályvezető főorvos, Betegápoló Irgalmasrend Budai Irgalmasrendi Kórház, Budapest)
  • Imre ROMICS (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika, Budapest)
  • László Jr. ROMICS (Angliában dolgozik)
  • Ferenc ROZGONYI (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet, Budapest)
  • Imre RURIK (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék, Debrecen)
  • Péter SCHMIDT (házi gyermekorvos, Győr)
  • Gábor SIMONYI (vezető főorvos, Szent Imre Kórház, Anyagcsere Központ, Budapest)
  • Gábor Márk SOMFAI (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, Budapest)
  • Anikó SOMOGYI (ny. egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Péter SÓTONYI (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet, Budapest)
  • Péter Jr. SÓTONYI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinika, Budapest)
  • Ildikó SÜVEGES (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, Budapest)
  • György SZABÓ (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika, Budapest)
  • György SZEIFERT (egyetemi magántanár, Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Idegsebészeti Tanszék, Budapest)
  • Miklós SZENDRŐI (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Ortopédiai Klinika, Budapest)
  • Miklós TÓTH (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, Budapest)
  • László TRINGER (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Budapest)
  • Tivadar TULASSAY (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, I. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest)
  • Zsolt TULASSAY (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Lívia VASAS (ny. könyvtárigazgató, Semmelweis Egyetem, Központi Könyvtár, Budapest)
  • Barna VÁSÁRHELYI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet, Budapest)
  • László VÉCSEI (professor emeritus, Szegedi Tudományegyetem, Neurológiai Klinika, Szeged)
  • Gábor WINKLER (egyetemi tanár, Szent János Kórház, Belgyógyászati Osztály, Budapest)

Nemzetközi szerkesztőbizottság - International Editorial Board:

  • Elnök/President Péter SÓTONYI (Budapest)
  • Ernest ADEGHATE (Al Ain)
  • Ferenc ANTONI (Edinburgh)
  • Maciej BANACH (Łódź)
  • Klára BERENCSI (Rosemont)
  • Angelo BIGNAMINI (Milano)
  • Anupam BISHAYEE (Signal Hill)
  • Hubert E. BLUM (Freiburg)
  • G. László BOROS (Los Angeles)
  • Frank A. CHERVENAK (New York)
  • József DÉZSY (Wien)
  • Peter ECKL (Salzburg)
  • Péter FERENCI (Wien)
  • Madelaine HAHN (Erlangen)
  • S. Tamás ILLÉS (Bruxelles)
  • Michael KIDD (Toronto)
  • Andrzej KOKOSZKA (Warsaw)
  • Márta KORBONITS (London)
  • Asim KURJAK (Zagreb)
  • Manfred MAIER (Wien)
  • Lajos OKOLICSÁNYI (Padova)
  • Amado Salvador PENA (Amsterdam)
  • Guliano RAMADORI (Goettingen)
  • Olivér RÁCZ (Košice)
  • Roberto ROMERO (Detroit)
  • Rainer SCHÖFL (Linz)
  • Zvi VERED (Tel Aviv)
  • Josef VESELY (Olomouc)
  • Ákos ZAHÁR (Hamburg)

Akadémiai Kiadó Zrt. 1117 Budapest
Budafoki út 187-189.
A épület, III. emelet
Phone: (+36 1) 464 8235
Email: orvosihetilap@akademiai.hu

  • Web of Science SCIE
  • Scopus
  • Medline
  • CABELLS Journalytics

2024  
Scopus  
CiteScore  
CiteScore rank  
SNIP  
Scimago  
SJR index 0.227
SJR Q rank Q4

2023  
Web of Science  
Journal Impact Factor 0.8
Rank by Impact Factor Q3 (Medicine, General & Internal)
Journal Citation Indicator 0.2
Scopus  
CiteScore 1.2
CiteScore rank Q3 (General Medicine)
SNIP 0.343
Scimago  
SJR index 0.214
SJR Q rank Q4

Orvosi Hetilap
Publication Model Hybrid
Submission Fee none
Article Processing Charge 900 EUR/article
Printed Color Illustrations 20 EUR (or 5000 HUF) + VAT / piece
Regional discounts on country of the funding agency World Bank Lower-middle-income economies: 50%
World Bank Low-income economies: 100%
Further Discounts Editorial Board / Advisory Board members: 50%
Corresponding authors, affiliated to an EISZ member institution subscribing to the journal package of Akadémiai Kiadó: 100%
Subscription fee 2025 Online subsscription: 962 EUR / 1157 USD
Print + online subscription: 1092 EUR / 1352 USD
Subscription Information Online subscribers are entitled access to all back issues published by Akadémiai Kiadó for each title for the duration of the subscription, as well as Online First content for the subscribed content.
Purchase per Title Individual articles are sold on the displayed price.

Orvosi Hetilap
Language Hungarian
Size A4
Year of
Foundation
1857
Volumes
per Year
1
Issues
per Year
52
Founder Markusovszky Lajos Alapítvány -- Lajos Markusovszky Foundation
Founder's
Address
H-1088 Budapest, Szentkriályi u. 46.
Publisher Akadémiai Kiadó
Publisher's
Address
H-1117 Budapest, Hungary 1516 Budapest, PO Box 245.
Responsible
Publisher
Chief Executive Officer, Akadémiai Kiadó
ISSN 0030-6002 (Print)
ISSN 1788-6120 (Online)