Author: László Endre1
View More View Less
  • 1 Budapesti Egészségügyi Központ, Budapest, Podmaniczky u. 109., 1062
Restricted access

Absztrakt

1935-ben, a Lancetben jelent meg az első olyan közlemény, amelyben kontrollcsoportot is „használva”, az asztmás betegek speciális légzőgyakorlattal történő kezelésének eredményéről számoltak be. 1968-ban amerikai szerzők javasolták először asztmás gyermekek számára az úszást mint kiegészítő kezelést. Magyarországon 1981 augusztusa óta folyik rendszeresen asztmás gyermekek úszótréningje. Ennek eredményeként az azon évekig, rendszeresen részt vevők teljesítőképessége látványosan javult (sokkal jobb, mint a nem sportoló, egészséges kortársaiké), gyógyszerigényük csökkent, betegségük súlyossága jelentősen mérséklődött. Másrészt az asztma az élsportolók között sem ritkaság. Leggyakoribb a nagy kitartást igénylő sportot űzők között. Észak-Európában a sífutók 14–54%-a, a hosszútávfutók 15–24%-a, az úszók 13–44%-a asztmás. E jelenség lehetséges magyarázata: az élsportolók percenként 200 liter levegőt lélegeznek be (nagyrészt szájon át). A légszennyező anyagok és az allergének az alsó légútjaikba is lejutnak. Nyálkahártyájuk lehűl és kiszárad, emiatt mediátorok szabadulnak fel, ez nyálkahártya-duzzanatot és kishörgő-görcsöt okoz. Ez a jelenség béta-2-agonista előzetes belégzésével megelőzhető (vagy jelentősen csökkenthető). E szereket világhírű élsportolók is rendszeresen használják. A nem gyógyszeres megelőzési módszerek közé tartozik a maszk viselése, az uszodák légterének gyakori szellőztetése, ómega-3 zsírsav fogyasztása és igen apróra porlasztott száraz só (nagyon tiszta nátrium-klorid) belégzése. Orv. Hetil., 2016, 157(26), 1019–1027.

  • 1

    Livingstone, J. L., Gillespie, M.: The value of breathing exercises in asthma. Lancet, 1935, 226(5848), 705–708.

  • 2

    Baker, F.: Exercise in the treatment of asthma. 28th Annual Session of the American Congress of Physical Medicine. Boston, 1950.

  • 3

    Fein, B. T., Cox, E. P.: The technique of respiratory and physical exercise in the treatment of bronchial asthma. Ann. Allergy, 1955, 13(4), 377–384.

  • 4

    Lakatos, M.: Respiratory rehabilitation. [A légzésrehabilitáció.] Orv. Hetil., 1974, 115(27), 1577–1580. [Hungarian]

  • 5

    Lakatos, M., Levendel, L.: Respiratory rehabilitation. [Légzésrehabilitáció.] Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976. [Hungarian]

  • 6

    Apor, P., Jákó, P.: Physical activity as a therapy of chronic illnesses. [A krónikus betegségek kezelése edzéssel.] Sportorvosi Szemle, 2007, 48(1), 31–38. [Hungarian]

  • 7

    Csider, T.: Respiratory disturbances and their correction in medical gymnastics. [A légzéshibák és javításuk úszás segítségével a gyógytestnevelésben.] Testnevelés- és Sporttudományos Közlemények, 1979, 2, 157–165. [Hungarian]

  • 8

    Bar-Yishay, E., Gur, I., Inbar, O., et al.: Differences between swimming and running as stimuli for exercise-induced asthma. Eur. J. Appl. Physiol. Occup. Physiol., 1982, 48(3), 387–397.

  • 9

    Taylor, W. F., Brkich, J., Herron, J., et al.: Swim training: its effect on asthmatic children. J. Allergy, 1968, 41(2), 92.

  • 10

    Chai, H., Falliers, C. J.: Controlled swimming in asthmatic children: An evaluation of physiological and subjective data. J. Allergy, 1968, 41(2), 93.

  • 11

    Cserháti, E., Mezei, Gy., Kelemen, J., et al.: Sport and bronchial asthma. [Asthma bronchiale és testedzés.] Gyermekgyógyászat, 1981, 32(3), 320–325. [Hungarian]

  • 12

    Gyene, I., Mónus, A., Osváth, P., et al.: Teaching asthmatic children of kidergarten age to swimm. [Óvodás korú asthmás gyermekek úszásoktatásának tapasztalatai.] Sportorvosi Szemle, 1983, 24, 203–207 . [Hungarian]

  • 13

    Szentágothai, K., Szócska, M., Osváth, P., et al.: Longitudinal survey of the swimming-therapy of asthmatic children. [Asthmás gyermekek úszásterápiájával kapcsolatos longitudinális megfigyeléseink.] Gyermekgyógyászat, 1986, 37(1), 47–52. [Hungarian]

  • 14

    Gothár, F.: Health education program for asthmatic children. [Asztmás gyermekek számára készült iskolára alapozott egészségnevelési program.] Egészségnevelés, 1986, 27, 170–172. [Hungarian]

  • 15

    Peja, M., Bíró, B., Madácsy, L., al.: Swimming therapy of children suffering from bronchial asthma. [Asthma bronchiale és gyermekek úszásterápiájával szerzett tapasztalataink.] Gyermekgyógyászat, 1986, 37(1), 39–42. [Hungarian]

  • 16

    Gyene, I., Szentágothai, K., Kelenhegyi, K., et al.: Methodical questions of the swimming training of asthmatic children. [Asthmás gyermekek úszóedzésének módszertani kérdései.] Gyermekgyógyászat, 1986, 37(1), 43–46. [Hungarian]

  • 17

    Szentágothai, K., Gyene, I., Szócska, M., et al.: Physical exercise program for children with bronchial asthma. Pediatr. Pulmonol., 1987, 3(3), 166–172.

  • 18

    Kelenhegyi, K., Osváth, P., Gyene, I., et al.: Results with complex sport rehabilitation in the treatment of asthmatic children. [Komplex sportrehabilitáció eredményei asthmás gyermekek kezelésében.] Gyermekgyógyászat, 1991, 42(2), 168–174. [Hungarian]

  • 19

    Jády, Gy.: Basics of the swimming therapy of asthmatic children. [Asztmás gyermekek úszásoktatásának alapelvei.] Mozgásterápia, 1995, 4(3), 14–15. [Hungarian]

  • 20

    Jády, Gy., Szánthó, A.: Special goals of swimming training of asthmatic children. [Speciális egészségvédelmi és nevelési feladatok az asztmás gyermekek úszásterápiás programjában.] Egészségnevelés, 1998, 39(3), 128–130. [Hungarian]

  • 21

    Jády, Gy.: The importance of sport therapy for asthmatic children. [A sportterápia jelentősége az asthma bronchialés gyermekek számára.] Egészségnevelés, 2000, 41(5–6), 202–203. [Hungarian]

  • 22

    Jády, Gy., Badinszky, T., Hanczár, G.: Long term plan of the swimming education for asthmatic children. [A fizikai fejlesztés és a technikai oktatás hosszú távú terve az asztmás gyermekek úszásterápiás programjában.] Egészségnevelés, 2002, 43(2), 77–79. [Hungarian]

  • 23

    Mezey, B., Kiss, S., Adonyi, M., et al.: Medically supervised training program for asthmatic children. [Asthmás gyermekek sporttudományi és orvosi szempontból ellenőrzött tréningprogramja.] Gyermekgyógyászat, 2002, 53(2), 255–265. [Hungarian]

  • 24

    Belányi, K., Gyene, I., Bak, Zs., et al.: Comparing the young asthmatics running fitness. [Asztmás fiatalok összehasonlító futás-állóképesség vizsgálata.] Orv. Hetil., 2007, 148(8), 357–361. [Hungarian]

  • 25

    Belányi, K., Gyene, I., Szentágothai, K., et al.: Running fitness of asthmatic and healthy young boys in 1985 and 2005 – comparative study. [Asthmás és egészséges fiatal fiúk futás-állóképességének változása 20 év távlatában.] Magyar Sporttud. Szemle, 2007, 8(30), 25–27. [Hungarian]

  • 26

    Balla, K., Gyene I., Szentágothai, K., et al.: Trend in physical fitness among asthmatic and healthy boys in Hungary from 1985 to 2004. Hung. Med. J., 2008, 2(2), 241–247.

  • 27

    Balla, K., Szabó, A., Gyene, I., et al.: Does long-term regular swimming have an influence on quality of life, anxiety and depressive symptoms of adolescents with asthma? Hung. Med. J., 2008, 2(4), 551–561.

  • 28

    Balla, K., Gyene, I., Bak, Zs., et al.: The effects of regular swimming training on the running physical fitness of 8–15 years old young persons with airway diseases and orthopedic disorders. [A rendszeres úszás hatása a légzőszervi és ortopédiai betegségben szenvedő 8–15 éves fiatalok futás-állóképességére.] Gyermekgyógyászat, 2008, 59(2), 119–123. [Hungarian]

  • 29

    Jády, Gy.: The basics of the swimming therapy program of asthmatic children. [Asztmás gyermekek úszásterápiás programjának alapjai. Gyermekszív 2000 Alapítvány.] Testnevelés és Sporttudomány, 2010, 1, 27–32. [Hungarian]

  • 30

    Apor, P., Unyi, G., Torma, Z.: Spiro-ergometric results of Hungarian elite swimmers between 1971 and 1977. [A magyar úszók spiroergometriás adatai 1971–1977 között.] Testnevelés és Sportegészségügyi Szemle, 1978, 19, 277–285. [Hungarian]

  • 31

    Corrao, W.: Asthma in athletes. Exercise-induced bronchoconstriction in figure skaters. Chest, 1996, 109(2), 298–299.

  • 32

    Larsson, K., Ohlsen, P., Larsson, L., et al.: High prevalence of asthma in cross-country skiers. BMJ, 1993, 307(6915), 1326–1329.

  • 33

    Sue-Chu, M., Larsson, L., Bjermer, L.: Prevalence of asthma in young cross-country skiers in central Scandinavia: differences between Norway and Sweden. Respir. Med., 1996, 90(2), 99–105.

  • 34

    Helenius, I., Lumme, A., Öunap, J., et al.: No effect of montelukast on asthma-like symptoms in elite ice hockey players. Allergy, 2004, 59(1), 39–44.

  • 35

    Helenius, I., Lumme, A., Haahtela, T.: Asthma, airway inflammation and treatment in elite athletes. Sports Med., 2005, 35(7), 565–574.

  • 36

    Helenius, I. J., Tikkanen, H. O., Sarna, S., et al.: Asthma and increased bronchial responsiveness in elite athletes: Atopy and sport event as risk factors. J. Allergy Clin. Immunol., 1998, 101(5), 646–652.

  • 37

    Alaranta, A., Alaranta, H., Palmu, P., et al.: Asthma medication in Finnish olympic athletes: no signs of inhaled beta-2-agonist overuse. Med. Sci. Sports Exerc., 2004, 36(6), 919–924.

  • 38

    Alaranta, A., Alaranta, H., Helenius, I.: Use of prescription drugs in athletes. Sports Med., 2008, 38(6), 449–463.

  • 39

    Kindermann, W.: Do inhaled beta-2-agonists have an ergogenic potential in non-asthmatic competitive athletes? Sports Med., 2007, 37(2), 95–102.

  • 40

    Goodman, M., Hays, S.: Asthma and swimming: a meta-analysis. J. Asthma, 2008, 45(8), 639–647.

  • 41

    Bar-Or, O., Inbar, O.: Swimming and asthma. Benefits and deleterious effects. Sports Med., 1992, 14(6), 397–405.

  • 42

    Hodges, K., Hancock, S., Currell, K., et al.: Pseudoephedrine enhances performance in 1500-m runners. Med. Sci. Sports Exerc., 2006, 38(2), 329–333.

  • 43

    Aavikko, A., Helenius, I., Alaranta, A., et al.: Asthma medication is increasingly prescribed for Finnish olympic athletes – for a reason? J. Asthma, 2012, 49(7), 744–749.

  • 44

    Boulet, L. P., O’Byrne, P. M.: Asthma and exercise-induced bronchoconstriction in athletes. N. Engl. J. Med., 2015, 372(7), 641–648.

  • 45

    Eriksson, B. O., Engström, I., Karlberg, P., et al.: A physiological analysis of former girl swimmers. Acta Paediatr. Scand. Suppl., 1971, 217, 68–72.

  • 46

    Endre, L.: Is it an occupational disease the bronchial asthma of elite athletes? [Foglalkozási ártalom-e az élsportolók asztmája?] AMEGA, 2014, 21(1), 9–13. [Hungarian]

  • 47

    Mickleborough, T. D., Murray, R. L., Ionescu, A. A., et al.: Fish oil supplementation reduces severity of exercise-induced bronchoconstriction in elite athletes. Am. J. Respir. Crit. Care Med., 2003, 168, 1181–1189.

  • 48

    Jákó, P.: The dry salt therapy from the view of a sport-physician: its beneficial effects on the physical fitness. [Egészségügyi sóterápia a sportorvos szemével: jótékony hatás a teljesítőképességre.] Heart and Style, 2014, 8(2), 27–28. [Hungarian]

The author instructions are available in PDF.
Instructions for Authors in Hungarian HERE.
Mendeley citation style is available HERE.

Főszerkesztő - Editor-in-Chief:
 
Zoltán PAPP (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Budapest)

Read the professional career of Zoltán PAPP HERE.

All scientific publications of Zoltán PAPP are collected in the Hungarian Scientific Bibliography.

Főszerkesztő-helyettesek - Assistant Editors-in-Chief: 

  • Erzsébet FEHÉR (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet)
  • Krisztina HAGYMÁSI (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, I. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika, Budapest)

Főmunkatársak - Senior Editorial Specialists:

  • László KISS (a Debreceni Egyetem habilitált doktora)
  • Gabriella LENGYEL (ny. egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, I. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinika, Budapest)
  • Alajos PÁR (professor emeritus, Pécsi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika)

 A Szerkesztőbizottság tagjai – Members of the Editorial Board:

  • Péter ANDRÉKA (főigazgató, Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet, Nemzeti Szívinfartkus Regiszter, Budapest)
  • Géza ÁCS Jr. (egyetemi tanár Floridában)
  • Csaba BALÁZS (egyetemi tanár, Budai Endokrinközpont, Budapest)
  • Péter BENCSIK (volt folyóirat-kiadás vezető, Akadémiai Kiadó, Budapest)
  • Zoltán BENYÓ (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Transzlációs Medicina Intézet, Budapest)
  • Dániel BERECZKI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Neurológiai Klinika, Budapest)
  • Anna BLÁZOVICS (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Farmakognóziai Intézet, Budapest)
  • Elek DINYA (professor emeritus, biostatisztikus, Semmelweis Egyetem, Budapest)
  • Attila DOBOZY (professor emeritus, Szegedi Tudományegyetem, Bőrgyógyászati Klinika, Szeged)
  • András FALUS (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet, Budapest)
  • Csaba FARSANG (egyetemi tanár, Szent Imre Oktató Kórház, Belgyógyászati Osztály, Budapest)
  • János FAZAKAS (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika, Budapest)
  • Béla FÜLESDI (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika, Debrecen)
  • Beáta GASZTONYI (egyetemi magántanár, kórházi főorvos, Zala Megyei Kórház, Belgyógyászat, Zalaegerszeg)
  • István GERGELY (egyetemi docens, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, Románia)
  • Judit GERVAIN (osztályvezető főorvos, Fejér Megyei Szent György Kórház, Belgyógyászat, Székesfehérvár)
  • Béla GÖMÖR (professor emeritus, Budai Irgalmasrendi Kórház, Reumatológiai Osztály, Budapest)
  • László GULÁCSI (egyetemi tanár, Óbudai Egyetem, Egészségügyi Közgazdaságtan Tanszék, Budapest)
  • János HANKISS (professor emeritus, Markusovszky Lajos Oktató Kórház, Belgyógyászati Osztály, Szombathely)
  • Örs Péter HORVÁTH (professor emeritus, Pécsi Tudományegyetem, Sebészeti Klinika, Pécs)
  • Béla HUNYADY (egyetemi tanár, Somogy Megyei Kaposi Mór Kórház, Belgyógyászat, Kaposvár)
  • Péter IGAZ (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, Budapest)
  • Ferenc JAKAB (c. egyetemi tanár, Uzsoki Utcai Kórház, Sebészet, Budapest)
  • András JÁNOSI (c. egyetemi tanár, Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet, Nemzeti Szívinfartkus Regiszter, Budapest)
  • György JERMENDY (egyetemi tanár, Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Belgyógyászat, Budapest)
  • László KALABAY (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Családorvosi Tanszék, Budapest)
  • János KAPPELMAYER (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet, Debrecen)
  • Éva KELLER (ny. egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet, Budapest)
  • Mátyás KELTAI (ny. egyetemi docens, Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet, Nemzeti Szívinfartkus Regiszter, Budapest)
  • András KISS (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, II. Patológiai Intézet, Budapest)
  • László KÓBORI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika, Budapest)
  • Lajos KULLMANN (ny. egyetemi tanár, Országos Rehabilitációs Intézet, Budapest)
  • Emese MEZŐSI (egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Pécs)
  • József MOLNÁR (professor emeritus, Szegedi Tudományegyetem, Mikrobiológiai és Immunológiai Intézet, Szeged)
  • Péter MOLNÁR (professor emeritus, Debreceni Egyetem, Magatartástudományi Intézet, Debrecen)
  • Györgyi MŰZES (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Bálint NAGY (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Humángenetikai Tanszék, Debrecen)
  • Endre NAGY (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Belgyógyászati Intézet, Debrecen) 
  • Péter NAGY (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, I. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, Budapest)
  • Viktor NAGY (főorvos, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Zoltán Zsolt NAGY (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, Budapest)
  • Balázs NEMES (egyetemi docens, Debreceni Egyetem, Transzplantációs Tanszék, Debrecen)
  • Attila PATÓCS (tudományos főmunkatárs, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Gabriella PÁR (egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika)
  • György PFLIEGLER (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Ritka Betegségek Tanszéke, Debrecen)
  • István RÁCZ (egyetemi tanár, főorvos, Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Belgyógyászat, Győr)
  • Imre ROMICS (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika, Budapest)
  • László Jr. ROMICS (Angliában dolgozik) 
  • Imre RURIK (egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék, Debrecen)
  • Zsuzsa SCHAFF (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, II. Patológiai Intézet, Budapest)
  • Péter SCHMIDT (házi gyermekorvos, Győr)
  • Kornél SIMON (ny. osztályvezető főorvos, Siófoki Kórház, Belgyógyászat, Siófok)
  • Gábor SIMONYI (vezető főorvos, Szent Imre Kórház, Anyagcsere Központ, Budapest)
  • Gábor Márk SOMFAI (egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, Budapest)
  • Anikó SOMOGYI (ny. egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Péter SÓTONYI (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet, Budapest)
  • Péter Jr. SÓTONYI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinika, Budapest)
  • Ildikó SÜVEGES (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Szemészeti Klinika, Budapest)
  • György SZABÓ (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika, Budapest)
  • Ferenc SZALAY (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, Budapest)
  • Miklós SZENDRŐI (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Ortopédiai Klinika, Budapest)
  • István SZILVÁSI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Miklós TÓTH (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika, Budapest)
  • László TRINGER (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Budapest)
  • Tivadar TULASSAY (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, I. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest)
  • Zsolt TULASSAY (professor emeritus, Semmelweis Egyetem, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika, Budapest)
  • Lívia VASAS (ny. könyvtárigazgató, Semmelweis Egyetem, Központi Könyvtár, Budapest)
  • Barna VÁSÁRHELYI (egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet, Budapest)
  • László VÉCSEI (professor emeritus, Szegedi Tudományegyetem, Neurológiai Klinika, Szeged)
  • Gábor WINKLER (egyetemi tanár, Szent János Kórház, Belgyógyászati Osztály, Budapest)

Nemzetközi szerkesztőbizottság - International Editorial Board:

  • Elnök/President Péter SÓTONYI (Budapest)
  • Ernest ADEGHATE (Al Ain)
  • Ferenc ANTONI (Edinburgh)
  • Maciej BANACH (Łódź)
  • Klára BERENCSI (Rosemont)
  • Angelo BIGNAMINI (Milano)
  • Anupam BISHAYEE (Signal Hill)
  • Hubert E. BLUM (Freiburg)
  • G. László BOROS (Los Angeles)
  • Frank A. CHERVENAK (New York)
  • Meinhard CLASSEN (München)
  • József DÉZSY (Wien)
  • Peter ECKL (Salzburg)
  • Péter FERENCI (Wien)
  • Madelaine HAHN (Erlangen)
  • S. Tamás ILLÉS (Bruxelles)
  • Michael KIDD (Toronto)
  • Andrzej KOKOSZKA (Warsaw)
  • Márta KORBONITS (London)
  • Asim KURJAK (Zagreb)
  • Manfred MAIER (Wien)
  • Neil MCINTYRE (London)
  • Lajos OKOLICSÁNYI (Padova)
  • Amado Salvador PENA (Amsterdam)
  • Guliano RAMADORI (Goettingen)
  • Olivér RÁCZ (Košice)
  • Roberto ROMERO (Detroit)
  • Rainer SCHÖFL (Linz)
  • Zvi VERED (Tel Aviv)
  • Josef VESELY (Olomouc)
  • Ákos ZAHÁR (Hamburg)

Akadémiai Kiadó Zrt. 1117 Budapest
Budafoki út 187-189.
A épület, III. emelet
Phone: (+36 1) 464 8235
Email: orvosihetilap@akademiai.hu

2020  
Total Cites 1277
WoS
Journal
Impact Factor
0,540
Rank by Medicine, General & Internal 155/169 (Q4)
Impact Factor  
Impact Factor 0,310
without
Journal Self Cites
5 Year 0,461
Impact Factor
Journal  0,17
Citation Indicator  
Rank by Journal  Medicine, General & Internal 203/313 (Q4)
Citation Indicator   
Citable 261
Items
Total 229
Articles
Total 32
Reviews
Scimago 21
H-index
Scimago 0,176
Journal Rank
Scimago Medicine (miscellaneous) Q4
Quartile Score  
Scopus 921/1187=0,8
Scite Score  
Scopus General Medicine 494/793 (Q3)
Scite Score Rank  
Scopus 0,283
SNIP  
Days from  28
sumbission  
to acceptance  
Days from  114
acceptance  
to publication  
Acceptance 72%
Rate

2019  
Total Cites
WoS
1 085
Impact Factor 0,497
Impact Factor
without
Journal Self Cites
0,212
5 Year
Impact Factor
0,396
Immediacy
Index
0,126
Citable
Items
247
Total
Articles
176
Total
Reviews
71
Cited
Half-Life
6,1
Citing
Half-Life
7,3
Eigenfactor
Score
0,00071
Article Influence
Score
0,045
% Articles
in
Citable Items
71,26
Normalized
Eigenfactor
0,08759
Average
IF
Percentile
10,606
Scimago
H-index
20
Scimago
Journal Rank
0,176
Scopus
Scite Score
864/1178=0,4
Scopus
Scite Score Rank
General Medicine 267/529 (Q3)
Scopus
SNIP
0,254
Acceptance
Rate
73%

 

Orvosi Hetilap
Publication Model Hybrid
Submission Fee none
Article Processing Charge 900 EUR/article
Printed Color Illustrations 20 EUR (or 5000 HUF) + VAT / piece
Regional discounts on country of the funding agency World Bank Lower-middle-income economies: 50%
World Bank Low-income economies: 100%
Further Discounts Editorial Board / Advisory Board members: 50%
Corresponding authors, affiliated to an EISZ member institution subscribing to the journal package of Akadémiai Kiadó: 100%
Subscription Information Online subsscription: 844 EUR / 1124 USD
Print + online subscription: 956 EUR / 1326 USD
Online subscribers are entitled access to all back issues published by Akadémiai Kiadó for each title for the duration of the subscription, as well as Online First content for the subscribed content.
Purchase per Title Individual articles are sold on the displayed price.

Orvosi Hetilap
Language Hungarian
Size A4
Year of
Foundation
1857
Publication
Programme
2021 Volume 162
Volumes
per Year
1
Issues
per Year
52
Founder Markusovszky Lajos Alapítvány -- Lajos Markusovszky Foundation
Founder's
Address
H-1088 Budapest, Szentkriályi u. 46.
Publisher Akadémiai Kiadó
Publisher's
Address
H-1117 Budapest, Hungary 1516 Budapest, PO Box 245.
Responsible
Publisher
Chief Executive Officer, Akadémiai Kiadó
ISSN 0030-6002 (Print)
ISSN 1788-6120 (Online)

Monthly Content Usage

Abstract Views Full Text Views PDF Downloads
Feb 2021 115 0 0
Mar 2021 156 0 0
Apr 2021 237 2 2
May 2021 194 0 0
Jun 2021 86 0 0
Jul 2021 80 0 0
Aug 2021 0 0 0