Browse
Következtetések és összefoglalás
A majd’ 50 km2-es Bugaci-mintaterületen négy sekélyfúrásos vizsgálati programot végeztünk el. A vizsgálati eredmények közül az 1998–99-es mintázás nyomelem-adatainak eleddig hiányzó értelmezését adjuk közre.
A buckákon futóhomok, a laposokon agyagos–finomkőzetlisztes üledék található; ez utóbbi jelentős része karbonátiszap. Bár a laposok gyakorlatilag lefolyástalanok, a buckák–laposok helyzete nem állandó, így a rájuk jellemző üledékek is keverednek. A laposok alatti talajvízben és a laposok felszínén az időszakos tavakban a bepárlódás miatt megnő az oldott ion (só-) tartalom. A szedimentológiai és nyomelem-vizsgálatok alapján két sajátos környezetet érdemes kiemelni: a mai/archív felszíneket, amelyeken több a durvaszemcsés homok, valamint a semlyékek karbonátos, finomszemcsés üledékeit.
A felszínhez közel — a mészakkumuláció komponensei, azaz a Ca, Mg, Sr, Ba, CO3 2−, SO4 2−, PO4 3− (FÜGEDI et al., 2006) kivételével — az eolikus és a tavi üledékekben is minden vizsgált elemből jóval kevesebb van a Magyarországon általában szokásosnál. Ebben az értelemben a Bugaci-mintaterület jól reprezentálja Magyarország középső geokémiai nagytáját. Az ezen a nagytájon másutt megfigyelt törvényszerűségekkel teljes összhangban a karbonátok felhalmozódása közben az üledékekből valamennyi egyéb ion kimosódik: minél jobban oldódik, annál intenzívebben.
A Scheibler-módszerű, illetve áztatásos karbonáttartalmak csak nagyon lazán korrelálnak a Ca és Mg savoldható koncentrációival, mivel a kioldásos elemzéseket erősen befolyásolják egyéb tényezők (más sóásványok, az üledék diagenizáltsága). Az együtt előforduló, kiugróan nagy Cr- és Mo-tartalmakat automatikusan szennyezésnek kell tekinteni.
A tavi mésziszapokban a Ca/Sr arányt biogén folyamatok határozzák meg; ugyanezen iszapok kiugró S-tartalma bepárlódás eredménye. A mészakkumuláció elemcsoportja (Ca, Mg, Sr, Ba, CO3 2−, SO4 2−, PO4 3−) kivételével minden vizsgált elemből a Magyarország legnagyobb részén szokásosnál jóval kevesebb fordul elő. A tavi mésziszapok a Sr-tartalmak alapján megbízhatóan elkülöníthetők a mélyebb helyzetben kialakult mészakkumulációs szintektől.
A mintaterület talajai (főleg a homoktalajok) közepesen rézhiányosak és erősen cinkhiányosak.
Összefoglalás
A klímaváltozás hatására várhatóan nem csak a csapadék éves mennyisége, hanem az éven belüli eloszlása is változik, egyidejűleg megváltozhat annak az időszaknak a hossza, amelyben a talajok vízbefogadásra képesek. A talajnedvesség és csapadék idősoros adatok alapján vizsgálhatjuk a változó környezetei feltételek hatását a talajok vízgazdálkodására.
Jelen tanulmányban 2017. június–2018. május közötti időszakban a talajnedvesség-tartalom alakulását vizsgáltuk két eltérő domborzati adottságú szelvényben (teraszon és lejtőn) a tokaji Nagy-hegy déli lejtőjén elhelyezkedő Szarvas-dűlő szőlőültetvényen. Összehasonlítottuk a két mérőhely talajnedvességforgalmát, valamint vizsgáltuk a csapadékesemények hatását.
A teraszon lévő szelvény a csapadék jellemzően 65–99%-át közvetlenül befogadta, míg azonos csapadékeseményekre nézve ez az érték a lejtőn, az intenzívebb felszíni párolgás, valamint a felszíni lefolyás miatt csak 30–80%, szélsőséges esetben ennél is kisebb volt.
Az egyes rétegekben mért nedvesség profilok adataiból következtettünk a beszivárgás dinamikájára, a vízáteresztés mértékére. Azt tapasztaltuk, hogy telített állapotú szelvény esetén a terasz erősen tömődött rétege a vártnál kevésbé akadályozta a nedvesség mélyebb rétegek felé terjedését.
A teraszon lévő szelvény a tömődött rétegek ellenére összességében kedvezőbb vízháztartást biztosított, mint a meredek lejtő. A lejtő kedvezőtlen vízháztartását részben a nyári erőteljes párolgás, részben az egész évben jelentős felszíni lefolyás okozta. A szelvények vízkészletét 120 cm mélységig összegezve megállapítottuk, hogy a terasz teljes vízkészlete a vizsgált időszakban átlagosan több mint 20%-kal meghaladta a lejtőn feltárt szelvényét. Ez a különbség a nyári hónapokban 90–108 mm víztöbbletet jelentett a teraszon, a hasznosítható víz arányában kifejezve 62–88 mm-t. Nyáron, az eltérő száradás miatt augusztus végén volt a legnagyobb a terasz nedvességtöbblete (114 mm-rel), míg a téli–tavaszi időszakban az eltérő intenzitású feltöltődés okozott különbséget (legnagyobb eltérés: 159 mm).
A vízkészletek téli–tavaszi feltöltődése szempontjából más-más időszakra volt érzékeny a két szelvény. A terasz fagymentes időszakban, december végére gyakorlatilag elérte a maximális vízkapacitását, s ezt kisebb ingadozásokkal megtartotta április elejéig, melyet a február–márciusi fagyos időszak sem befolyásolt. A lejtő szelvénye fokozatosan töltődött fel, vízkészlete december közepétől a jellemzően fagyveszélyes január–februári időszakban is növekedett, majd április elejére „tetőzött”, 30 mm-re megközelítve a terasz vízkészletét. A feltöltődés menetében tapasztalt eltérés azt mutatja, hogy a terasz vízkészlete a korai feltöltődés miatt nem érzékeny a jellemzően fagyos február–márciusi időszakra. A lejtő vízkészletének feltöltődése azonban jóval belenyúlik a potenciálisan fagyos időszakba, vízkészletének alakulását a fagyos napok számának változása jobban befolyásolja.
Összefoglalás
A szerves szén igen jelentős összetevője a talajoknak. Meghatározza a talajok számos fizikai, kémiai, biológiai és nedvesség gazdálkodási tulajdonságát és sokrétű környezeti funkcióit, többek között termékenységét, vízszűrő-, és szolgáltató képességét, pufferkapacitását, vagy a biológiai sokféleség megőrzésében játszott szerepét. A modern osztályozási rendszerekben a szerves szén mennyiségi és mélységi megjelenése diagnosztikus egységek és magasabb rendszertani egységeknek is gyakran alapja.
Diagnosztikus szemléletű hazai talajosztályozási rendszerünk kidolgozásakor megvizsgáltuk a hazai genetikus osztályozás szervesanyagra vonatkozó kritériumait, részletesen elemeztük a TIM adatbázis adatait és figyelembe vettük a nemzetközi standardokat. Törekedtünk olyan diagnosztikai egységek, altípus és változati tulajdonságok meghatározására, melyek az osztályozás támogatásán túl, önmagukban is fontos információt szolgáltatnak a különböző alkalmazásoknak.
Eredményeink szerint a TIM adatbázis tanulmányozása, a szerzők saját talajleíró tapasztalata, továbbá a szervesszén-tartalomra irányuló adatigény indokolja további mennyiségi intervallumok meghatározását az osztályozás alacsonyabb (altípus és változati tulajdonság) szintjén.
Vizsgálatunk további fontos eredménye, hogy rámutat, a földes részre vonatkoztatott szervesszén-tartalom nem elég a feltalajok diagnosztizálására. A durva rész arány, a telítettségi viszonyok, a szín, a szerkezet további fontos kritériumok a feltalajok, illetve a felszíni diagnosztikai szintek definiálásában. Ugyanakkor a szerves szén mennyiségi-, és mélységi határértékeinek egységes, típustól független meghatározása fontos információt szolgáltat a talajok sok szempontú megítélésben.
Javaslatunkban a szervesszén-tartalomra vonatkozóan nyolc felszíni diagnosztikus talajszint, egy felszín alatti diagnosztikus talajszint, és egy diagnosztikus talajanyag került meghatározásra. Az osztályozás alacsonyabb szintjein további 5 kategória bevezetését javasoltuk a talajokban megjelenő szervesszén-tartalom részletesebb jellemzésének biztosítása érdekében.
A javasolt rendszerben összesen 20 altípus -, és 2 változati tulajdonságban jelenik meg szervesszén-tartalomra, vagy olyan diagnosztikus talajszintre vonatkozó követelmény, amely definíciójában a szervesszén-tartalom (is) szerepel.
Az egyes elemek azonos értelmezése lehetővé teszi a típustól független térbeli kiterjedésének meghatározását.
Összefoglalás
Jelen tanulmányban megvizsgáltuk a nitrogén átalakulással kapcsolatos nitrogén forgalmi folyamatok módosulását a nitrogénkötés-, a denitrifikáció-,- illetve a nitrifikációs aktivitás mérésével. A vizsgálatok alapanyagaként különböző földhasználati területekről származó talajmintákat használtunk fel. Az anyaggyőjtés helyszíneként a Balaton-felvidéken elterülő 21 km2 kiterjedéső vízgyőjtő terület szolgált. A talajmintákat hat földhasználati területről győjtöttük, úgy, mint tölgyesakácos, tölgyes, szőlő, szántó, gyümölcsös és rét.
A nitrogén forgalommal kapcsolatos laboratóriumi kísérletek sötét, és szabályozott hőmérsékleti körülmények között kerültek kivitelezésre, három hőmérsékleten (10 °C, 20 °C, 30 °C). Ennek célja az volt, hogy a vízgyőjtő területén előforduló hőmérsékleti körülményeket megfelelően tudjuk modellezni.
A potenciális nitrogénkötés vizsgálatánál pozitív korrelációt találtunk, vagy érdemi változást nem figyeltünk meg a hőmérséklet függvényében. A szántó, gyümölcsös illetve a rét talajmintáinál a nitrogénkötést mutató értékek csökkenését észleltük a hőmérséklet növelésével (10-20 °C). Az erdőből származó talajmintákban ugyanakkor nem tapasztaltunk változást. 30 °C hőmérsékleten szignifikáns növekedést kaptunk a nitrogénkötési potenciálok tekintetében (p < 0,05), a 10 °C, illetve 20 °C hőmérsékleten mért adatokkal összevetve.
A talajok nettó nitrifikációs potenciáljának vizsgálatakor negatív korrelációt figyeltünk meg magasabb hőmérsékleteken. A legnagyobb értékeket 10 °C hőmérsékleten, míg a legalacsonyabb eredményeket 30 °C hőmérsékleten mértük.
Az erdei talajok elemzése során nem jegyeztünk fel lényeges különbségeket a potenciális denitrifikációs folyamat különböző hőmérsékleteken mért eredményei között. A többi, eltérő földhasználati területről származó minták változó hőmérsékleten feljegyzett értékei között azonban jelentős eltéréseket tapasztaltunk (p < 0,05).
Összességében úgy találtuk, hogy egy terület mővelési módja jelentősen befolyásolhatja a talaj nitrogén forgalmának alakulását, különösen azokban az esetekben, amikor tápanyagutánpótlás is történik. A jelen tanulmány adatai alapján megállapítottuk, hogy a vizsgált vízgyőjtőn az emberi behatásoknak kisebb mértékben kitett területek nitrogén körforgalmi folyamatai kevésbé érzékenyek a hőmérsékleti változásokra.
Összefoglalás
A hazánk területének megközelítően 10%-át fedő szikes talajokban zajló talajkémiai folyamatok részletes vizsgálatával ellentétben, a talajmikrobiológiai folyamatokról és állapotokról kevesebb ismerettel rendelkezünk. Munkánkban ezért egy réti szolonyec talaj kémiai, fizikai és mikrobiológiai tulajdonságait vizsgáltuk szántó és rét hasznosítású területen.
Munkánk célja a rét és szántó művelési ág talajkémiai, -fizikai és - mikrobiológiai tulajdonságainak megállapítása, a kémiai és mikrobiológiai tulajdonságok közötti kapcsolatok feltárása réti szolonyec talajon, ahol a korábbi vizsgálatok elsősorban a talajkémiai változásokra koncentráltak.
A szántó és rét művelési ág talaja egyes kémiai és mikrobiológiai paraméterekben szignifikánsan különbözött egymástól. A talaj mikrobiológiai aktivitása, a talajban élő mikrobák mennyisége egyaránt nagyobb volt a rétként hasznosított területen. Eredményeink felhívják a figyelmet a minél hosszabb ideig tartó növényborítás biztosításának fontosságára a talaj szervesanyag-tartalmának megőrzésében, növelésében, és az ehhez szorosan kapcsolódó aktívabb talajéletfenntartásában.
A művelési ág hatása olyan erőteljes a talaj vizsgált mikrobiológiai változóira, hogy azok statisztikailag elkülönítették a szántó és rét művelési ágakat annak ellenére, hogy a korábbi mintavételi terület két-két, a területekre jellemző mikrobiális biomassza szén szélsőértéket mutató pontjaiból vettük a talajmintákat. Ugyanakkor a vizsgált kémiai, fizikai változók csoportja még nem igazolta a két művelési ág talajmintáinak statisztikai különbségét. Eredményeink tehát igazolják, hogy a talajok mikrobiológiai paraméterei gyorsabban jelezhetik a talajokban bekövetkező, esetleges negatív változásokat, mint a kémiai és/vagy fizikai paraméterek.
A WRB diagnosztikai elemeit és a felszínborítási adatokat kombinálva a talajokat ért antropogén hatás mértéke szerint négy csoportot alkottunk: 1. nincs talaj, 2. antropogén eredetű talaj, 3. természetes talaj, de lényeges antropogén bélyegekkel, illetve 4. természetes talaj. A négy csoport valamelyikéhez egyértelműen hozzárendelhető a felszínborítási osztályok mindegyike. Az általunk kidolgozott módszer segítségével értékeltük Magyarország talajtakarójának természetességét. Az ország területének 2%-án nem számolhatunk a FAO által definiált értelemben talaj létével, 6%-án antropogén talajok várhatók (Anthrosol, vagy Technosol), 66%-án a természetes talajok antropogén átalakítottsága eléri a WRB diagnosztikai határértékeit, és mindössze 26% azon talajok aránya, amelyekben antropogén hatások a diagnosztikában nem jelennek meg, azaz természetes vagy természetközeli állapotúként értékelhetők. Talajtípusok tekintetében legnagyobb mértékű emberi hatással a csernozjomok, réti és öntés talajok esetében számolhatunk, míg természetközeli állapotú talajok legnagyobb kiterjedésben a kőzethatású és váztalajokon maradtak fenn. A területi különbségek is jelentősek: míg legnagyobb arányban a Hajdúságon és a Körös-Maros közén találunk antropogén hatásokkal érintett talajokat, addig a természetközeli állapotú talajok aránya az Északi-középhegység egyes hegyvidéki területein a legnagyobb.
Módszerünk csak becslésre alkalmas, mégis jó áttekintést ad a hazai talajok antropogén átalakítottságának mértékéről, az emberi tevékenység, mint hatodik talajképző tényező jelentőségéről, intenzitásának térbeli eloszlásáról, amely a hazai talajtani adottságoknak egy eddig kevéssé vizsgált aspektusa.
A talajok szélerózióval szembeni érzékenységének egyik gyakran használt mérőszáma az erodálhatósági faktor, amelynek mérését többféle módszerrel is el lehet végezni. Mivel e mérőszám hazai használhatóságának vizsgálata eddig még nem történt meg, ezért munkánk alapvető célja annak megválaszolása volt, hogy hazai talajok esetében mennyire használható ez az érték, valamint, hogy a vizsgált talajtulajdonságok milyen mértékben és milyen irányban hatnak az EF-index értékének változására. Vizsgáltuk továbbá azt is, hogy az amerikai talajokra kidolgozott, az EF- index becslését lehetővé tevő egyenlet adaptálható-e hazai talajok esetén.
Az EF-index meghatározásához szitarázó gépet, a kapott adatok feldolgozásához, valamint a vizsgált paraméterek közötti kapcsolatok feltárásához statisztikai módszereket használtunk.
A mérések eredményei alapján elmondhatjuk, hogy a vizsgált nyírségi talajminták kb. 50%-a az erősen veszélyeztetett kategóriába tartozik. Az EF értékét legerőteljesebben a talajok mechanikai összetétele, kisebb mértékben pedig a szervesanyag- és CaCO3-tartalma befolyásolta. A kapcsolat minden esetben szignifikáns volt.
Elemzéseinkkel az is kimutatható volt, hogy a vizsgált nyírségi talajok esetében a FRYREAR et al., által kidolgozott egyenlet nem alkalmas arra, hogy kielégítően becsülje a talajokra jellemző EF- index értékét.
