Browse

You are looking at 111 - 120 of 1,910 items for :

  • Medical and Health Sciences x
  • User-accessible content x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors: György Lázár, János Tajti Jr., Melinda Látos, Attila Paszt, Zsolt Simonka, Szabolcs Ábrahám, Kornél Kovách, Klaudia Farkas and Tamás Molnár

Absztrakt:

Bevezetés: A colitis ulcerosában szenvedő betegpopuláció 20–30%-a szorul élete során sebészi kezelésre. Napjainkban a proctocolectomia ileoanalis pouch képzésével az általánosan elfogadott műtéti módszer, melynél egyre szélesebb körben alkalmazzák a laparoszkópos technikát. Célkitűzés: Az elmúlt 13 évben szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be colitis ulcerosa kezelésében a hagyományos és a minimálisan invazív technika vonatkozásában. Módszer: 2005. január 1. és 2018. május 31. között 89 beteg (48 nő és 41 férfi) került műtétre intézetünkben colitis ulcerosa miatt. A betegek átlagéletkora a laparoszkópos és a nyitott csoportban 45,06 ± 14,4, illetve 39,8 ± 13,4 év volt. Vizsgáltuk a műtétre kerülő betegek általános állapotát, a műtéti beavatkozások korai és késői eredményeit, különös tekintettel a szövődményekre és az életminőség változásaira. Eredmények: Perioperatív időszakban a két csoport ápolási napjainak számában (10,3 ± 3,3 vs. 11,2 ± 3,7) és transzfúziós igényében (2,6 ± 2,2 vs. 2,8 ± 1,7) különbséget nem találtunk, azonban a laparoszkópos műtéteket követően az intenzív osztályon töltött napok száma (2,1 ± 0,9 vs. 2,5 ± 1,6) és a passzázs megindulásának napja (1,2 ± 0,5 vs. 1,6 ± 0,7) szignifikánsan rövidebb volt. Hosszú távú szövődmények, mint a passzázszavar, a septicus állapot, a posztoperatív sérvek és az „egyéb” komplikációk száma a laparoszkópos csoportban szignifikánsan kevesebb volt. Az akut műtéteket vizsgálva a laparoszkópia szignifikáns előnye igazolódott a műtét utáni passzázsrendeződés napjainak kapcsán (1,2 ± 0,4 vs. 1,8 ± 0,7). Következtetés: A colitis ulcerosa sebészi kezelésében a minimálisan invazív technika a nyitott műtétekhez képest kedvezőbb perioperatív eredményeket és hosszú távon jobb életminőséget biztosít, a kevesebb késői szövődmény megjelenésének és a betegek stabilabb pszichés állapotának következtében. Orv Hetil. 2020; 161(33): 1363–1372.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A lumbalis derékfájás a társadalomra és a gazdaságra is jelentős hatással bíró tényező. Magyarországon a derék- vagy hátfájástól szenved a lakosság 21%-a, és tízből hatan gyógyszert is szednek a betegségre. A fájdalom kezelésének terápiája összetett, jelenleg nincs egységesen igazolt, hatékony módszer a betegség kezelésére. A derékfájdalommal kapcsolatban négy összetevőt érdemes megvizsgálni: a gerinc geometriáját, a gerinc degeneratív morfológiai elváltozásait, a betegeknek az elváltozással együtt járó fájdalmát és a funkciókárosodás mértékét. Célkitűzés: Megvizsgálni a lumbalis lordosis eloszlásának és a porckorongok degenerációjának kapcsolatát matematikai analízissel és annak szoftveres alkalmazásával. Módszer: 60 beteg MRI-felvételeinek algoritmikus elemzése és diszkriminanciaanalízis alkalmazásával degenerációs osztályokba történő besorolása. Eredmények: A kidolgozott degenerációs osztályokba sorolás esetén három vizsgált független változó mutat szignifikáns hatást: a nem, az életkor és a kitérési százalék (K), a sztenderdként használt Cobb-szög viszont nem. Az alkalmazott diszkriminanciafüggvények összes helyes besorolási (ún. prediktív) értéke 83%, a legrelevánsabb, súlyos degenerációs osztályba történő helyes besorolási érték pedig 92%. Következtetés: A vizsgálati minta elemzése alapján a nem, az életkor és a lumbalis gerinc geometriáját jellemző K (lordosisdisztribúció) értékeivel az ágyéki gerinc átlagos degenerációjának mértéke indirekt módon meghatározható az ingyenesen és online használható Spinalyze Software segítségével. Orv Hetil. 2020; 161(31): 1286–1292.

Open access

Absztrakt:

Az autophagiának fontos szerepe van a sejtműködés egyensúlyának fenntartásában. Aktivitásának csökkenése kulcsfontosságú különböző májbetegségek kialakulásában és progressziójában. A csökkent autophagia hozzájárul a sejtek elzsírosodásához, az endoplasmaticus reticulum stressz fokozásához és a májbetegség előrehaladásához nem alkoholos eredetű zsírmájban. A krónikus alkoholfogyasztás gátolja az autophagiát. Alfa-1-antitripszin-hiányban az autophagia hozzájárul az endoplasmaticus reticulumban lerakódott kóros fehérjék lebontásához. A hepatitis C- és B-vírusok felhasználják az autophagiát saját replikációjukhoz. A hepatitis C-vírus nem strukturális 5A és 5B fehérjéi serkentik az autophagosoma-képződést. A mikro-RNS-ek a génexpresszió módosításával szerepet játszanak számos fiziológiás és patológiás folyamatban, így az autophagia szabályozásában is. A mikro-RNS-122 a HCV-replikációban játszik szerepet. HBV-fertőzésben a mikro-RNS-ek befolyásolják a sejthalált, a DNS-károsodást, a vírus rekombinációját és a sejten belüli jelátvitelt. Nem alkoholos eredetű zsírmájban a mikro-RNS-122 a zsír- és szénhidrát-anyagcserén keresztül fejti ki hatását. Alkoholos májbetegségekben a mikro-RNS-ek az oxidatív stressz és a szabadgyök-képződés útján befolyásolják a betegséget. A mikro-RNS-ek hatással vannak az autophagiára, és az autophagia is befolyásolja a mikro-RNS-ek expresszióját. Kölcsönhatásuk megismerése közelebb visz a májbetegségek kialakulásának megértéséhez. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1449–1455.

Open access

Absztrakt:

Az idült májbetegségek a megbetegedési és halálozási statisztikák vezető okai. A vírusfertőzések, toxikus bántalmak, anyagcsere-, autoimmun, tárolási betegségek okozta májkárosodások, a károsító hatás tartós fennállása esetén, a máj kötőszövetes átépüléséhez vezethetnek. A folyamat komplex, nem is minden részletében ismert; egyértelmű szerepük van benne sejteknek, citokinek, kemokinek felszabadulásának, bizonyos hepatokinek megváltozott elválasztásának, a lipotoxicitásnak, a veleszületett immunitásnak, a bélmikrobiomnak, a fémionoknak, valamint a szabad gyökös folyamatoknak is. Az idült májbetegségek gyakran tünetszegényen zajlanak, gyakran már csak a kötőszövetes átépülés, a májelégtelenség vagy a hepatocellularis carcinoma stádiumában kerülnek kórismézésre, amikor a kórjóslat rossz, és a kezelési lehetőségek is korlátozottak. A kutatások középpontját képezi olyan nem invazív, megfelelően érzékeny és fajlagos biomarkerek megtalálása, amelyek a májbiopszia szükségét csökkentik, a májban zajló folyamatot, a progresszióját jelezhetik, valamint a kezelés hatását is lemérik. A szerzők ismertetik a leggyakoribb idült májbetegségek progressziójában szerepet játszó folyamatokat, külön kitérve az egyes kórképekben a pro/antioxidáns egyensúlyt jellemző paraméterekre, hangsúlyozva egy kombinált biomarker szükségességét. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1441–1448.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Eszter Kővári, Ambrus Kaposi, Zsuzsanna Kiss, Réka Kurucz, Péter Mandl, Géza Péter Bálint, Gyula Poór, Miklós Szendrői and Péter Vince Bálint

Absztrakt:

Bevezetés: Az osteoarthrosis (az angol nevezéktanban osteoarthritis) mint a leggyakoribb ízületi megbetegedés kiemelt népegészségügyi jelentőséggel bír. Célkitűzés: A multimorbiditás hatásának vizsgálata a funkcionális és életminőségtesztekre generalizált osteoarthrosisban (GOA, kéz- és térdízületi osteoarthrosis együttes jelenléte) szenvedő nőkben. Módszer: A keresztmetszeti vizsgálatba az American College of Rheumatology (ACR) kritériumrendszere alapján klasszifikálható kéz- és térdízületi osteoarthrosisban szenvedő betegeket vontunk be. A kontrollcsoportba mozgásszervi szempontból panaszmentesek kerülhettek, akiknél klasszifikálható osteoarthrosis vagy gyulladásos reumatológiai betegség gyanúja nem merült fel. A multimorbiditást összegzett komorbiditásszámmal jellemeztük. A GOA-csoportban a funkciót Western Ontario and McMaster Universities Arthritis Index (WOMAC), a Cochin Hand Scale, Knee Injury and Osteoarthritis Outcome Score (KOOS) és a Health Assessment Questionnaire (HAQ) segítségével, míg az életminőséget mindkét csoportban EuroQol-5D Scale teszttel mértük. Elemeztük az összegzett komorbiditásszám, az életkor és a testtömegindex (BMI) közötti kapcsolatot. Az adatok elemzéséhez leíró statisztikai módszereket, kétmintás t-próbát és Pearson-féle korrelációs tesztet alkalmaztunk. Eredmények: A vizsgálati csoportokba 200-200 résztvevőt vontunk be. Szignifikáns összefüggést mértünk mindkét vizsgálati csoportban a magasabb komorbiditásszám, a rosszabb életminőséget jelző EuroQol-5D-értékek, az idősebb életkor (korreláció a GOA-csoportban: 0,37, p<0,001, a kontrollcsoportban: 0,24, p<0,001) és a nagyobb BMI-érték között (korreláció a GOA-csoportban: 0,18, p: 0,01, a kontrollcsoportban: 0,45, p<0,001). Az összegzett komorbiditásszám emelkedése a GOA-csoportban negatív hatással volt a funkcióra és az életminőségre. Következtetés: Az idősebb életkor és a növekvő BMI-érték kifejezetten erős összefüggést mutatott a multimorbiditással mindkét vizsgálati csoportban. A kontrollcsoporthoz képest gyengébb kapcsolat igazolódott a BMI és az összegzett komorbiditásszám között osteoarthrosisos betegek esetében. További vizsgálat szükséges a GOA-csoportban feltételezhető eltérő összefüggések miatt. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1332–1340.

Open access

Absztrakt:

Az enteralis idegrendszerben termelt neuropeptidek szerepet játszanak az immunsejtek működésében, részt vesznek a gyulladás fokozásában és annak csökkentésében. Összefoglaló munkánkban azt elemeztük, hogy a gyulladás milyen hatást fejt ki az idegelemek és immunsejtek neuropeptid-tartalmára. Gyulladásos mintákat (human gastritis, állatkísérletes indukált colitis, sztreptozotocinnal indukált diabetes mellitus) és kontrollpreparátumokat hasonlítottunk össze. A neuropeptid-tartalmú idegrostok és immunsejtek mennyiségét vizsgáltuk (immunhisztokémia, konfokális lézermikroszkópia, elektronmikroszkópia), esetleges közeli kapcsolatokat kerestünk. Gyulladásos folyamatokban (gastritis, kísérletes colitis, diabetes mellitus) a substance P, neuropeptid Y és vasoactiv intestinalis peptid pozitív idegrostok mennyisége szignifikánsan megemelkedett, s ezzel párhuzamosan a nyálkahártyában lévő immunkompetens sejtek (lymphocyták, plazmasejtek, hízósejtek) száma szintén jelentős mértékben megnőtt (p<0,001). Gyulladás hatására az immunsejtek aktiválódtak és pozitívan jelölődtek substance P, neuropeptid Y és vasoactiv intestinalis peptid elleni antitestekkel. Kontrollanyagban sohasem sikerült nagyon közeli idegrost-immunsejt közötti morfológiai kapcsolatot kimutatni, viszont gyulladás hatására számos immunsejt mellett található idegrostköteg, ahol az idegrostok egy része immunpozitivitást mutat substance P-re, neuropeptid Y-ra és vasoactiv intestinalis peptidre. Konfokális lézermikroszkóppal kettős jelöléssel bizonyítottuk, hogy tumornekrózisfaktor-alfa- és nukleárisfaktor-kappa-B-pozitív immunsejtek egy részében a substance P kolokalizációban fordul elő. A tumornekrózisfaktor-alfa és nukleárisfaktor-kappa-B-pozitív immunsejtek mennyiségének emelkedése korrelált (párhuzamosan emelkedett) a substance P-immunreaktív idegrostok mennyiségének növekedésével human gastritisben. Eredményeink alátámasztják, hogy substance P-antagonisták vagy neuropeptid Y és vasoactiv intestinalis peptid alkalmazása az utóbbi évtizedben új terápiás lehetőség lehet a krónikus gyulladások kezelésére. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1436–1440.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet idején a Szegedi Tudományegyetemen a negyedéves orvostanhallgatók Orvos-beteg kommunikációs gyakorlata is online történt. A gyakorlat a videóanalízis módszerén alapul, szimulált páciensek bevonásával történik, kiemelt hangsúlyt fektetve a személyközi interakciókra, így az online megvalósítás rendkívül nagy kihívást jelentett. Célkitűzés: Az online Orvos-beteg kommunikációs gyakorlattal kapcsolatos tapasztalataink bemutatása. A hagyományos, személyes jelenléten alapuló és az online gyakorlatok összehasonlítása. Az online gyakorlatokkal kapcsolatos hallgatói értékelések elemzése. Módszer: Az online megvalósításhoz a Zoom ingyenes változatát használtuk. A gyakorlatok ötfős kiscsoportokban egy oktató családorvos vezetésével és egy szimulált páciens részvételével zajlottak. Valamennyi hallgató részt vett egy szituációban, amit rögzítettünk. A felvételek megtekintését közös elemzés, értékelés követte. A hallgatók anonim online kérdőív segítségével értékelték a kurzust. Az adatokat leíró statisztikai módszerekkel, a szöveges válaszokat kvalitatív módon elemeztük. Eredmények: A kérdőívet a hallgatók 74,4%-a, 64 fő töltötte ki. Valamennyi kérdés esetén a hallgatók többsége (78,1–100%) jó (4) vagy kiváló (5) értékelést adott. A legmagasabb átlagpontszámot (4,95 ± 0,21) a gyakorlati oktatók szakmai felkészültsége, míg a legalacsonyabbat az elméleti rész témaválasztása (4,06 ± 1,02) kapta. A szöveges értékelések alapján a hallgatók többsége elégedett a kurzussal, örömmel vennének rajta többször részt, a személyes megvalósítást azonban előnyben részesítenék az online formával szemben. Következtetések: Az online gyakorlat megvalósítása sikeres volt, sok szempontból megfelelően helyettesítette a hagyományos formát. A hallgatói értékelés nem volt rosszabb az előző évek eredményeinél. A személyes kontaktus hiánya limitáló tényező, ezért az online gyakorlat nem tekinthető a személyes kommunikációs tréning alternatívájának, hanem olyan önálló képzési forma, amely jelentősen hozzájárulhat a hatékony, modern oktatáshoz. Orv Hetil. 2020; 161(33): 1355–1362.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Károly Gombocz, Ágnes Beledi, Ferenc Botos, Győző Wrana, Erzsébet Feiler, Roland Csécs, Zsombor Rácz and Aref Rashed

Absztrakt:

Bevezetés: A szívműtéteket követő súlyos vérzés és transzfúzió jelentősen növeli a szövődményrátát és a mortalitást. A vérző beteg hatékony kezelésének feltétele a ’sebészi’ és a coagulopathiás vérzés korai diagnosztikája. Rotációs thromboelastometria alkalmazása segíthet a reoperáció indikációjának felállításában, és célvezérelt haemostasisterápiával csökkentheti a vérveszteséget, a transzfúziót és a költségeket. Célkitűzés: Korábbi betegeink vérzéses adataiból származtatott intézeti vérzéses-reoperációs protokoll kidolgozását és a módszer hatékonyságának vizsgálatát tűztük ki célul. Módszer: Az osztályunkon korábban operált 1011 beteg (kontrollcsoport) adataiból a coagulopathiás és a ’sebészi’ vérzés megkülönböztetésére statisztikai algoritmust hoztunk létre. Vérzéses-reoperációs protokollunkban az algoritmust viszkoelasztikus koagulációs teszttel és rizikóbesorolással együttesen alkalmaztuk. Egymást követő 112 operált betegünknél megvizsgáltuk a reoperációk gyakoriságát, indikációit, valamint a protokollnak a transzfúziókra és a direkt költségekre kifejtett hatását, korábbi gyakorlatunkkal összehasonlítva. Eredmények: A vérzés miatt végzett reoperáció gyakorisága nem különbözött a vizsgált és a kontrollcsoport között (6,2% vs. 5,4%; p = 0,584). A reoperált betegeknél a vérzés-protokollcsoportban coagulopathiás vérzés önmagában nem, míg a kontrollcsoportban 12,7%-ban fordult elő. A vérzéses-reoperációs protokoll alkalmazása mellett csökkent a vérzés (p = 0,026), több betegnél alkalmaztunk fibrinogént (p<0,001), protrombinkomplex-koncentrátumot (p<0,001), tranexámsavat (p<0,001); a vörösvérsejt-transzfúziók száma 30%-kal csökkent (1,7 ± 2,6 E vs. 2,3 ± 3,3 E; p = 0,012); a friss fagyasztott plazma vagy thrombocytatranszfúziók esetén a különbség nem volt szignifikáns. A módszer alkalmazásával betegenként –20 333 Ft, aktivitásalapú költséggel számolva –38 200 Ft költségmegtakarítást értünk el. Következtetés: Vérzéses-reoperációs protokollunk alkalmazásával csak ’sebészi’ vérzés miatt végeztünk reoperációt, több esetben alkalmaztunk faktorkészítményt, antifibrinolitikumot, csökkent a vérveszteség, a vörvösvérsejt-transzfúziók száma, és költségmegtakarítást értünk el. Orv Hetil. 2020; 161(34): 1414–1422.

Open access

Absztrakt:

A réz esszenciális nyomelem az emberi szervezet számára, fontos szerepet tölt be számos anyagcsere-folyamatban. Nélkülözhetetlen többek között a légzési lánc és a vasanyagcsere helyes működéséhez, a szabad gyökök eliminációjához, a hormonok, neurotranszmitterek szintéziséhez, valamint az extracelluláris mátrix stabilizálásához. A réz az oxidációs állapotváltozásra képes mivoltának köszönhetően kettős arculatú elem. A jelentősége a szervezetben a fehérjékhez kötötten vitathatatlan, azonban a szabad réz súlyos sejtkárosodást idéz elő főképpen szabad gyökös reakciók, fehérjék egyéb esszenciális fémtartalmának helyettesítése, valamint jelátviteli pályákra gyakorolt változatos hatása révén. Az emberi szervezetben jelen levő réz mennyisége kényes egyensúlyt képez. Mind hiánya, mind többlete súlyos tünetek, illetve kórképek kialakulását idézi elő. Táplálkozáseredetű rézanyagcsere-zavarok ritkán jelentkeznek, mivel az átlagos napi bevitele megfelelően fedezi a szükségletet, valamint a szervezet a rézraktárak kapacitásának köszönhetően jól tolerálja az átmeneti eltéréseket. A hiányállapot és a túlzott bevitel klinikai tüneteinek megismerésében és megértésében a rézanyagcserét érintő genetikai betegségek (Menkes-, Wilson-kór) nyújtottak segítséget. A réznek a krónikus betegségek kialakulásában betöltött szerepére egyre nagyobb figyelem irányul. Jelentősége körvonalazódik neurodegeneratív, valamint daganatos kórképek esetében is, mind kóroki tényezőként, mind terápiás célpontként. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1488–1496.

Open access

Absztrakt:

A szívműtét utáni pacemaker-terápiát igénylő ritmuszavarok kérdésköre jól ismert és tanulmányozott, problematikája komoly kihívások elé állítja a szakmát. Írásunk célja összefoglalni a jelenleg érvényes nemzetközi ajánlásokat és a jelentős tanulmányok eredményeit, valamint ismertetni kórházunk ez irányú tapasztalatait. Bemutatjuk a lényeges európai és amerikai iránymutatásokat és az eddigi meghatározó tanulmányok főbb eredményeit. Közreadjuk a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban 2014. 01. 01. és 2018. 12. 31. között operált 2735 beteg közül a műtét utáni egy hónapon belül végleges pacemaker-implantáción átesettek adatait, és összevetjük azokat a nemzetközi eredményekkel. A nemzetközi irodalom adatai alapján a korai posztoperatív időszakban a végleges pacemaker-beültetés aránya átlagosan 1,5–5% körül mozog a szívsebészetben, és ez az arány a későbbiekben tovább nő. Az ingerületvezetési zavarok kialakulásáról részletes információkkal rendelkezünk, számos prediktív tényező került azonosításra, az aktuális guideline-ok mégis csak hozzávetőleges iránymutatást kínálnak a kérdésben. A korai perioperatív időszak (1 hónap) során osztályunkon 15 esetben (0,55%) volt szükség végleges pacemaker implantációjára, és a késői utánkövetés során 6 beteg bírt továbbra is pacemakerdependens ritmuszavarral. A perioperatív ritmuszavarok gyakori és komoly következményekkel járó szövődmények a szívsebészetben, nehezítik a betegek gyors felépülését, terhet rónak a betegellátásra, és költségtöbbletet jelentenek. A végleges pacemaker-beültetés aránya a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban alacsonynak mondható. A késői utánkövetés alapján a betegeknek így is csak töredéke pacemakerdependens. Az eddig rendelkezésre álló információk és egy hazai, nagy esetszámú, prospektív vizsgálat segítségével szükséges lenne standardizált protokoll kialakítása a témában, mely mérvadó lenne a szakma számára. Orv Hetil. 2020; 161(31): 1271–1280.

Open access