Browse

You are looking at 21 - 30 of 2,019 items for :

  • Medical and Health Sciences x
  • User-accessible content x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors: Mónika Fekete, Vince Fazekas-Pongor, Gergő Szőllősi, and János Tamás Varga

Összefoglaló. Bevezetés: Krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) az obesitas mellett a csökkent fizikai aktivitás nagymértékben fokozza a metabolikus szindróma kialakulásának valószínűségét. Célkitűzés: Kutatásunk célja volt felmérni a metabolikus szindróma prevalenciáját COPD-ben, valamint azt, hogy milyen mértékben függ össze az életkorral, a nemmel, a társbetegségekkel, a tüdőfunkció károsodásának mértékével, a tápláltsági állapottal, a fizikai terhelhetőséggel és az életminőséggel. Módszer: Keresztmetszeti vizsgálatot végeztünk az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Légzésrehabilitációs Osztályán fekvő betegek körében 2019. július 1. és december 31. között. A véletlenszerűen kiválasztott 300, 40 év feletti betegnek ismertük az antropometriai, légzésfunkciós vizsgálati eredményét és laboratóriumi paramétereit. Adatokat gyűjtöttünk a dohányzási szokásokról, az előző évi exacerbatiók számáról és a kortikoszteroidok használatáról is. Az életminőség mérésére a betegségspecifikus Szent György-féle Légzési Kérdőív magyar nyelvre validált változatát használtuk. A metabolikus szindrómát a Nemzetközi Diabetes Szövetség kritériumai alapján határoztuk meg. Eredmények: A metabolikus szindróma a betegek 72%-ánál fordult elő, férfi: 65,9% nő: 77,2% (p = 0,031). A metabolikus szindrómás betegek esetében rövidebb 6 perces sétatávolságot mértünk ([m] 250 [150–330] vs. 295 [162–360]; p = 0,384), és szignifikánsan több volt az előző évi exacerbatiók száma (3 [0–6] vs. 1 [1–2]; p<0,001) a nem metabolikus szindrómás betegekhez képest. A BMI-re történő stratifikáció után a metabolikus szindróma jelenléte nagyobb volt BMI≥25 kg/m2 esetén. A hasi elhízás, a magas vérnyomás, a hyperlipidaemia és a hyperglykaemia szignifikánsan gyakoribb volt BMI≥25 kg/m2 esetén (p<0,001). Következtetés: Eredményeink azt sugallják, hogy a metabolikus szindrómás betegekben megnő az együttes morbiditási index, különösen azok körében, akik túlsúlyosak vagy elhízottak. Ezért a COPD-s betegekben nagyon fontos időben felismerni és megfelelően kezelni a metabolikus szindrómát. Orv Hetil. 2021; 162(5): 185–191.

Summary. Introduction: Both obesity and the lack of physical activity among chronic obstructive pulmonary disease (COPD) patients increase the risk of developing metabolic syndrome. Objective: The goal of our study was to assess the prevalence of metabolic syndrome among COPD patients and to examine its correlation with age, gender, comorbidities, lung function values, nutritional status, exercise capacity, and quality of life. Method: A cross-sectional study was performed at the Department of Pulmonary Rehabilitation of the Hungarian National Korányi Institute for Pulmonology between July 1st and December 31st, 2019. A total of 300 patients aged over 40 were selected at random. Anthropometric data were collected along with lung function values, laboratory parameters, smoking status, the number of exacerbations in the previous year, and the use of corticosteroids. Quality of life was measured by the validated Hungarian, COPD-specific Saint George Respiratory Questionnaire. Metabolic syndrome was defined according to the International Diabetes Federation criteria. Results: Metabolic syndrome affected 72% of COPD patients (male: 65.9%, female 77.2%; p = 0.031). In patients with metabolic syndrome, shorter 6-minute walking distance was measured ([m] 250 [150–330] vs. 295 [162–360]; p = 0.384) and the number of exacerbations in the previous year was significantly higher (3 [0–6] vs. 1 [1–2]; p<0.001) compared to patients with no metabolic syndrome. After stratification for BMI, metabolic syndrome was more frequent in the case of BMI≥25 kg/m2. Central adiposity, hypertension, hyperlipidemia, and hyperglycemia were also significantly more frequent among patients with BMI≥25 kg/m2 (p<0.001). Conclusion: Our results suggest that the co-morbidity index increases in patients with metabolic syndrome, especially in overweight or obese patients. Therefore, early detection and appropriate treatment of metabolic syndrome in patients with COPD is very important. Orv Hetil. 2021; 162(5): 185–191.

Open access

Összefoglaló. A mikroszkóp felfedezése óta tudjuk, hogy az egymással szoros közelségben élő egyedeknek nem csupán a látható élőhelyük közös, hanem szemmel nem érzékelhető mikroorganizmusokat is megosztanak egymással, melyek bizonyos fokban adaptálódtak gazdáikhoz. Az emberek életterének bővülésével és ezzel párhuzamosan az állatok élőhelyének csökkenésével azonban új állatfajok kerülhetnek veszélyes közelségbe, ami következményes mikrobaátadással és az új gazdában a mikroba eltérő viselkedésével járhat. Feltételezhetően ez a jelenség vezetett a súlyos akut légzőszervi szindróma koronavírus-2 (SARS-CoV-2) kialakulásához, mely 2019-ben jelent meg először emberekben, és néhány hónap leforgása alatt milliókat fertőzött meg az egész világon. A pandémia leküzdéséhez és az újabb járványok megelőzéséhez minden lehetséges eszközt fel kell használni, ami együttműködést kíván a humánorvoslás és az állatgyógyászat, valamint az ökológiai, evolúciós és környezeti tudományok szakemberei között a globális „Egy Egészség” keretében. A közös célok érdekében történő összefogás jegyében a jelen tanulmány állatorvos és humánorvos szerzőpárosa összefoglalja azon ismereteket, amelyek a SARS-CoV-2 vonatkozásában mindkét szakma számára érdemlegesek lehetnek. Bemutatásra kerül a vírus eredete, természetes és mesterséges előfordulása különböző állatfajokban, valamint az állati koronavírusokkal kapcsolatos azon tapasztalatok, amelyek hozzájárulhatnak a SARS-CoV-2 működésének megértéséhez és az ellene való védekezés tökéletesítéséhez. Orv Hetil. 2021; 162(5): 163–170.

Summary. Introduction: Since the discovery of the microscope, we have known that individuals living in close proximity to each other share not only their visible habitat, but also invisible microorganisms that have adapted to some degree to their hosts. However, as human habitat expands and, in parallel, animal territory declines, new animal species can come into dangerous proximity, which may result in consequential transmission of microbes and different microbial behaviour in the new host. Presumably, this phenomenon led to the development of the severe acute respiratory syndrome coronavirus 2 (SARS-CoV-2), which first appeared in humans in 2019 and infected millions over the course of a few months worldwide. All possible means must be used to combat the pandemic and prevent further epidemics, which will require cooperation between professionals in human medicine and veterinary medicine as well as in the ecological, evolutionary and environmental sciences, within the framework of the global “One Health”. In a spirit of working together for common goals, the authors of this study, a veterinarian and a human physician, summarize the knowledge that may be relevant to both professions for SARS-CoV-2. The origin of the virus, its natural and artificial occurrence in different animal species, and experiences with animal coronaviruses that may contribute to the understanding of the functioning of SARS-CoV-2 and the development of protection against it are presented. Orv Hetil. 2021; 162(5): 163–170.

Open access

Abstract

The increasingly wide use of next-generation sequencing technologies has revolutionised our knowledge of microbial environments associated with human skin, gastrointestinal tract and blood. The collective set of microorganisms influences metabolic processes, affects immune responses, and so directly or indirectly modulates disease. Rosacea is a skin condition of abnormal inflammation and vascular dysfunction, and its progression is affected by Demodex mites on the skin surface. When looking into the effects influencing development of rosacea, it is not only the skin microbiome change that needs to be considered. Changes in the intestinal microbiome and their circulating metabolites, as well as changes in the blood microbiome also affect the progression of rosacea. Recent research has confirmed the increased presence of bacterial genera like Acidaminococcus and Megasphera in the intestinal microbiome and Rheinheimera and Sphingobium in the blood microbiome of rosacea patients. In this review we discuss our current knowledge of the interactions between the immune system and the skin, gut and blood microbiome, with particular attention to rosacea diagnostic opportunities.

Open access

Abstract

The aim of this study was to assess how red-eared sliders (Trachemys scripta elegans) respond to anaesthesia itself and coelioscopy. For that purpose, the turtles were anaesthetised with ketamine–medetomidine or propofol, and the activities of superoxide dismutase (SOD), catalase (CAT) and glutathione S-transferase (GST) and the level of malondialdehyde (MDA) were determined by spectrophotometry. The possible genotoxic effects of the anaesthetic agents were estimated by comet assay. A total of 24 turtles were included in this study. The animals were divided into four groups according to the anaesthetic protocol and according to whether endoscopy would be performed. Significantly decreased activities of CAT were found only in the propofol group and in turtles undergoing coelioscopy. Both anaesthetic protocols induced significantly increased MDA levels, while no differences were observed after the intervention. A significant increase in GST activity was detected in turtles after both anaesthetic protocols, but after coelioscopy significant changes in GST activity were found only in the propofol group. However, no differences in SOD activity and no DNA damages were detected in either group. These findings suggest that ketamine–medetomidine may be more suitable anaesthetic agents in red-eared sliders than propofol.

Open access

Összefoglaló. Bevezetés: A COVID–19-járvány az egész világon elterjedt. A járvány Európában való első megjelenése során megfigyelhető volt, hogy a terjedés mértéke kisebb azokban az országokban, ahol a tuberkulózis elleni védekezésül kiterjedt BCG-vakcinációt végeznek. Célkitűzés: A jelen munkában olyan összefüggéseket igyekeztünk feltárni, amelyek befolyásolták a járványterjedés paramétereit, különös figyelemmel a BCG-vakcinációs gyakorlatra. Módszerek: A világ összes olyan országára vonatkozóan, ahol megfelelő minőségű statisztikai adatok álltak rendelkezésünkre, vizsgáltuk a járvány terjedésének első hullámát. A mozgóátlagolt járványgörbéken elemeztük a járvány időtartamát, a tetőzés mértékét, a fertőzöttek és a halálesetek egymillió lakosra vetített számát. Figyelembe vettük az országok gazdasági mutatóit (GDP, légi forgalom, a tengeri hajózás mértéke). Statisztikai analízis: A vizsgált paraméterek nem mutattak normális eloszlást, így nemparaméteres próbákkal (rangkorreláció, Kruskal–Wallis ANOVA) statisztikai kapcsolatot kerestünk a járványterjedés mértéke, a BCG-vakcináció és más paraméterek között. Eredmények: A járvány gyorsan elterjedt a világon, de mégis, február első három hetében a terjedésben egy szünet volt megfigyelhető. A járványhullám Európában nagyjából egyszerre ért véget. A járvány által leginkább azok az országok érintettek, ahol nem alkalmaztak rendszeres BCG-vakcinációt, bár a képet bonyolítja, hogy ezek az országok gazdaságilag többnyire fejlettek. A halálozási rátában nem mutatkozott ilyen különbség. Következtetés: Statisztikailag igazolható tény, hogy a vakcinációt végző országokból az első hullám alatt kevesebb fertőzöttet jelentettek; az ok-okozati összefüggés bizonytalan, hiszen az országok múltja, szokásai, társadalmi berendezkedése, gazdasági fejlettsége nem azonos. Eredményeink alátámasztják az összehasonlító kontaktkutatás fontosságát annak tisztázására, hogy a BCG-oltás hogyan befolyásolja az emberek vírussal szembeni érzékenységét, valamint a vírus terjesztésének, továbbadásának képességét. Orv Hetil. 2021; 162(4): 123–134.

Summary. Introduction: The new type of coronavirus (SARS-CoV-2) epidemic is widespread throughout the world. During the outbreak of the pandemic in Europe it was revealed that the rate of spread was lower in countries where extensive BCG vaccination is used to protect against tuberculosis. Objective: In the present work, we sought to explore relationships that influenced epidemic spreading parameters, with particular reference to BCG vaccination practice. Methods: We examined the first wave of the spread of the epidemic for all countries in the world where adequate quality statistics were available. We analyzed the duration of the epidemic, the extent of the peak, the number of infected people, and the number of deaths per million inhabitants with the moving average of epidemic curves. We took into account the economic indicators of the countries (GDP, air traffic and extent of maritime shipping). Statistical analysis: The examined parameters did not show a normal distribution, so we looked for a statistical relationship with non-parametric tests (rank correlation, Kruskal–Wallis ANOVA) between the extents of epidemic spread, BCG vaccination and other parameters. Results: The epidemic spread rapidly around the world, but still, in the first three weeks of February, there was a pause in the spread. The first wave of epidemics ended roughly at the same time in Europe. Those countries are the most affected by the epidemic where regular BCG vaccination has not been used, although the picture is complicated by the fact that these countries are mostly economically developed. There was no such difference observable in the mortality rate. Conclusion: Although this work clearly demonstrates that during the first wave of the pandemic, fewer infections were reported worldwide in countries where BCG vaccination is obligatory, however, the causal relationship is uncertain, as the countries’ past, customs, social organization and economic development are different. Our results support the necessity of comparative contact tracing to clarify how BCG vaccination affects people’s susceptibility to this new type of coronavirus as well as their ability to spread and transmit the virus. Orv Hetil. 2021; 162(4): 123–134.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Noémi Németh, Dóra Endrei, Lilla Horváth, Diána Elmer, Tímea Csákvári, Róbert Pónusz, László Szapáry, and Imre Boncz

Összefoglaló. Bevezetés: A cerebrovascularis betegségek népegészségügyi szempontból jelentősek, világszerte a vezető halálokok között szerepelnek, és a rokkantság egyik fő okát képezik. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja a cerebrovascularis betegségekből eredő, idő előtti halálozás hazai és nemzetközi adatainak elemzése régiónkénti bontásban a 45–59 éves korcsoportban. Módszerek: Retrospektív, kvantitatív elemzés keretében vizsgáltuk a cerebrovascularis betegségekből eredő, korspecifikus, 1990 és 2014 közötti halálozást az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Régióján belül kiválasztott nyugat-európai (n = 17), kelet-európai országokban (n = 10) és a volt Szovjetunió utódállamaiban (n = 15), 100 000 főre vetítve, a WHO Európai Halálozási Adatbázisának adatai alapján. Leíró statisztikai módszereket, idősoros kimutatást, Kruskal–Wallis-próbát alkalmaztunk. Eredmények: A cerebrovascularis betegségekből eredő, 100 000 főre vetített korspecifikus halálozás a nyugat-európai országokban volt a legalacsonyabb (férfiak: 1990: 35,14, 2014: 14,31; nők: 1990: 21,11, 2014: 8,76) és a Szovjetunió utódállamaiban a legmagasabb (férfiak: 1990: 134,19; 2014: 91,13; nők: 1990: 83,62, 2014: 41,83) (p<0,05). A kelet-európai és a nyugat-európai országok, valamint a nyugat-európai országok és a Szovjetunió utódállamainak korspecifikus, cerebrovascularis halálozása között szignifikáns különbséget találtunk mindkét nemben (1990, 2004, 2014: p<0,05). A cerebrovascularis betegségek korspecifikus standardizált halálozása 1990 és 2014 között a nyugat-európai országokban (férfiak: –59,28%, nők: –58,29%) csökkent a legnagyobb mértékben, melyet a vizsgált kelet-európai országok (férfiak: –54,14%, nők: –57,53%), majd a Szovjetunió utódállamai (férfiak: –32,09%, nők: –49,97%) követtek. Következtetések: A korspecifikus, cerebrovascularis halálozás a férfiak és a nők körében egyaránt csökkent az egyes régiókban. Magyarországon a nyugat-európai átlagnál jobban, 62,2%-kal csökkent a férfiak és 59,1%-kal a nők korai cerebrovascularis halálozása 1990 és 2014 között. Orv Hetil. 2021; 162(4): 144–152.

Summary. Introduction: Cerebrovascular diseases are a significant public health concern, they are among the leading causes of death worldwide and one of the major causes of disability. Objective: Our aim was to analyse national and international data regarding premature, cerebrovascular disease mortality per region in the 45–59 age group. Methods: We performed a retrospective, quantitative analysis on age-specific, premature cerebrovascular disease mortality between 1990 and 2014 per 100 000 population on data derived from the World Health Organisation, European Mortality Database on Western European (n = 17), Eastern European (n = 10) countries, and countries of the former Soviet Union (n = 15). Descriptive statistics, time series analysis and Kruskal–Wallis test were performed. Results: Age-related, cerebrovascular disease mortality per 100 000 population was the lowest in Western European countries (males: 1990: 35.14, 2014: 14.31; females: 1990: 21.11, 2014: 8.76), and the highest in former Soviet Union countries (males: 1990: 134.19; 2014: 91.13; females: 1990: 83.62, 2014: 41.83) (p<0,05). Significant differences were found in age-specific, cerebrovascular disease mortality in both sexes between Eastern and Western European countries and former Soviet Union countries (1990, 2004, 2014: p<0.05). Between 1990 and 2014, age-specific, standardized cerebrovascular disease mortality showed the biggest decrease in Western European countries (males: –59.28%, females: –58.29%) followed by Eastern European (males: –54.14%, females: –57.53%) and former Soviet Union countries (males: –32.09%, females: –49.97%). Conclusions: Age-specific, cerebrovascular disease mortality decreased in both sexes in all regions analysed. Hungary was found to have seen a decrease above the Western European average, premature cerebrovascular mortality decreased by 62.2% in males and 59.1% in females between 1990 and 2014. Orv Hetil. 2021; 162(4): 144–152.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Dávid Fodor, Csilla Busa, Nárcisz Cservenák, István Kiss, Szabolcs Bellyei, Ágnes Csikós, and Éva Pozsgai

Összefoglaló. Bevezetés: Az európai országok közül Magyarország a colorectalis daganatos incidencia és mortalitás szempontjából az élen szerepel. Ennek hátterében a beteghez vagy az egészségügyi rendszerhez köthető tényezők is állhatnak. Célkitűzés: Kutatásunk célja, hogy pilotvizsgálat keretében feltárjuk a colorectalis daganatos betegek kezeléshez jutásának körülményeit azáltal, hogy a betegek első tünetei, kivizsgálásuk jellemzői, betegségük stádiuma és a terápiáig eltelt időtartamok közötti összefüggéseket elemezzük. Módszer: Retrospektív adatgyűjtés történt 26, Baranya megyei háziorvosi praxis colorectalis daganatos betegeinek (n = 212) adataira vonatkozóan a praxisok, valamint a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának (PTE KK) adatbázisából. Meghatároztuk a terápiáig eltelt intervallumot (TEI), amely az első orvos-beteg találkozástól – amikor a beteg colorectalis daganatra utaló tünetekkel először jelentkezett orvosnál – a terápia megkezdésének első napjáig eltelt időt jelenti. A statisztikai elemzés során deskriptív analízist, valamint varianciaanalízist végeztünk. Eredmények: A sürgősségire került betegek leggyakoribb tünete a hasi/végbéltáji fájdalom volt, míg a háziorvost felkereső betegek a véres székletet említették a legtöbbször. A sürgősségi osztályon jelentkező betegek esetében lényegesen magasabb arányban (61%) diagnosztizáltak késői (III–IV.) stádiumú daganatot, mint a háziorvoshoz forduló betegek körében (42,7%). A TEI rövidebb volt, ha a betegek sürgősségi osztályra kerültek (TEI-medián: 15 nap késői, 34,5 nap korai [I–II.] stádiumú daganat esetén), mint amikor háziorvosnál jelentkeztek először (TEI-medián: 86 nap késői, 83 nap korai stádiumú daganat esetén). Következtetés: A sürgősségi és a háziorvosi kivizsgálás esetén észlelt TEI-k összemérhetők a nyugat-európai országokéival. A hazai magas mortalitási mutatók hátterében inkább a betegek késedelmes orvoshoz fordulása állhat, ami a primer és szekunder prevenció fontosságára hívja fel a figyelmet. Orv Hetil. 2021; 162(4): 153–160.

Summary. Introduction: Hungary has one of the leading colorectal cancer incidence and mortality rates in Europe. Patient-related and healthcare-related factors may all play a role. Objective: Our objective was to investigate the characteristics related to the treatment of colorectal cancer patients by analysing their initial symptoms, disease stage, referral characteristics and total treatment intervals. Method: A retrospective study was conducted based on data from colorectal patients (n = 212) from the databases of 26 general physician practices and the University of Pécs, Clinical Center. The total treatment interval was determined as the number of days from the first patient-physician consultation with symptoms until the first day of treatment. Descriptive analysis and analysis of variance were performed. Results: Patients’ most common symptom was abdominal/rectal pain when presenting at the emergency department while bloody stool was the most common among patients visiting their general physicians. The proportion of patients with advanced stage (III–IV) cancer was significantly higher at the emergency department than among patients visiting their general physicians (61% and 42.7%, respectively). The total treatment interval was shorter when patients presented at the emergency department (total treatment interval median: 15 days for advanced stage, 34.5 days for early [I–II] stage cancer) than when they initially visited their general physicians (total treatment interval median: 83 days for early stage, 86 days for advanced stage cancers). Conclusion: The total treatment intervals for patients visiting the emergency department or their general physicians were similar to those found in Western European countries. The high mortality rates in Hungary are more probably due to patient-related delays, which highlight the importance of primary and secondary prevention. Orv Hetil. 2021; 162(4): 153–160.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Járomi, Tamás Banyó, Mihály Boros, Ferenc Papp, and Andrea Szabó

Összefoglaló. Az alsó húgyutak fő funkciója a vizelet tárolása és ürítése, amely működések zavara az úgynevezett alsó húgyúti tünetegyüttes kialakulásához vezet, ami a kiváltó októl függően vizeletürítési zavarral és vizeletretencióval is járhat. Kezeletlen esetekben a felső húgyutak károsodása következik be a magas hólyagnyomás által kiváltott vesicoureteralis reflux következtében, amely ureter- és veseüregrendszeri tágulat kialakulására, illetve fertőzésekre és kőképződésre hajlamosít. A vizelettárolási/vizeletürítési zavarokat három fő csoportba sorolhatjuk, úgymint stressz- (terheléses) inkontinencia , hiperaktív hólyag (nedves/száraz) és neurogén hólyag. A jelen összefoglaló közlemény tárgyát képező neurogén hólyag egy gyűjtőfogalom, mely magában foglal minden, releváns neurológiai kórkép talaján kialakult vizelettárolási és vizeletürítési zavart. Mivel a húgyhólyag mellett a záróizomzat és a hátsó húgycső is érintett, ezt a kórképet napjainkban „neurogén alsó húgyúti diszfunkció” elnevezéssel is szokás illetni. A kórállapotot a neurológiai diszfunkciók széles spektruma okozhatja, kezdve a helyi funkcionális zavartól a helyi idegi sérülésen át a felső és alsó motoneuron-sérülésig vagy a centrális degeneratív folyamatokig. Az eltérő etiológia ellenére a klinikai tünetek rendszerint két alapvető klinikai típusban manifesztálódhatnak: túlműködő (fokozott detrusorkontraktilitást okozó automata) hólyag vagy alulműködő hólyag formájában. Tekintettel a neurogén alsó húgyúti diszfunkció következtében létrejövő felső húgyúti komplikációkra, a közlemény egyik célja a betegség diagnózisát segítő algoritmus bemutatása a legújabb nemzetközi szakirodalmi ismeretek alapján. A neurogén hólyag kezelése jobbára nem terjedhet ki a kiváltó ok kezelésére, ezért a jelen összefoglaló másik célja azon gyógyszeres és invazív terápiás beavatkozások összefoglalása, melyek a felső húgyutak védelmét szolgálják az alacsony hólyagnyomás fenntartása révén. Orv Hetil. 2021; 162(4): 135–143.

Summary. Storage and urination are the main functions of the lower urinary tract and its lesions lead to the so-called lower urinary tract syndrome causing either urinary incontinence or retention. In untreated cases, the upper urinary tract becomes injured via a vesicoureteral reflux resulting from increased bladder pressure and resultant dilations of the ureter and the renal pelvis which predispose to infection and stone formation. Lower urinary tract storage/urination disorders can be classified as stress incontinence, hyperactive bladder (wet/dry) and neurogenic bladder. Neurogenic bladder which is the subject of this review, is a collective term that encompasses all urinary storage and emptying disorders which develop on the basis of neurological diseases. Being not only the bladder, but also the sphincter and posterior urethra (generally termed as the “bladder outlet”) affected, nowadays this condition is referred to as “neurogenic lower urinary tract dysfunction”. A wide range of neurological dysfunctions could contribute to the development of this condition, ranging from local dysfunction (autonomic dysreflexia) or local nerve injury to upper/lower motoneuron injury or central degenerative processes. Regardless of the diverse etiology, the clinical symptoms eventually manifest in two major forms, i.e., overacting (automatic bladder with increased detrusor contractility) and underactive bladder. Considering the severity of complication occurring in the upper urinary tract in response to the pathophysiological changes in the lower urinary tract, one of the aims of this paper was to present an algorithm aiming to build up a state of the art diagnosis of the disease based on current international literature data. Since treatment of the neurogenic bladder usually can not target elimination of the underlying cause, the other goal of the present paper is to summarize the pharmacological treatment regimen and invasive therapeutic interventions that protect the upper urinary tract by maintaining low pressure values in the bladder. Orv Hetil. 2021; 162(4): 135–143.

Open access

Összefoglaló. Bevezetés: A diffúz aortobiiliacalis érszakasz occlusiv betegségének kezelésére alkalmazott aortobifemoralis bypass szerepe csökken az endovascularis műtétek térnyerése miatt. Célkitűzés: A vizsgálat célja volt a modern invazív kezelés korszakában a perioperatív és a hosszú távú eredmények elemzése aortobiiliacalis bypass után, melyek összehasonlíthatók az endovascularis megoldások eredményeivel. Módszerek: A retrospektív, egycentrumú vizsgálat során a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának Érsebészeti és Endovaszkuláris Tanszékén 2006. 01. 01. és 2017. 12. 31. között occlusiv aortoiliacalis atherosclerosis miatt primer aortobifemoralis bypass műtéten átesett 419 beteg (átlagéletkor: 62,2 év, SD: ± 8,22; 224 férfi, 53%) adatait elemeztük. Eredmények: A posztoperatív 30 napon belüli mortalitás 5,01%, a késői mortalitás 10,98% és 29,59% volt 12, illetve 60 hónap után. A betegek 12,57%-ánál történt korai reoperáció, késői reoperáció 32 (8%) betegnél vált szükségessé. A graft elsődleges nyitva maradása 88,65% és 81,15% volt 12, illetve 60 hónap után. 21 betegnél történt amputáció (6,29%); 57,14%-ban femoralis, 35,71%-ban cruralis szinten, 7,14%-ban a boka szintje alatt. Az amputációkra 35,71%-ban a bypasst követő 30 napon belül, további 35,71%-ban 2 éven belül került sor. Az esetek 35,63%-ában lépett fel egyéb szövődmény; a leggyakoribbak: műtétet igénylő posztoperatív hernia (6,89%), cardiovascularis szövődmény (4,19%), lágyéki nyirokcsorgás vagy sebgyógyulási zavar (4,79%). Következtetés: Eredményeink alapján e betegcsoportban az aortobifemoralis bypass elfogadható, de nem jelentéktelen perioperatív halálozással és magas morbiditással jár. A graft hosszú távú nyitva maradása jó, de az újabb érműtét mind rövid, mind hosszú távon relatíve gyakori. A kevésbé invazív technikák eredményeinek összehasonlítása indokolt a hosszú szakaszú (TASC C, D) elváltozások esetén. Orv Hetil. 2021; 162(3): 99–105.

Summary. Introduction: The role of aorto-bifemoral bypass in the treatment of diffuse aorto-biiliac occlusive disease decreases in the era of endovascular surgery. Objective: The aim of the study was to analyse the early and long-term postoperative results of aorto-bifemoral bypass in a recent time period. These results may be used as a baseline to compare the results of endovascular procedures. Methods: In a retrospective, single-center study, the data of 419 patients (mean age: 62.2 years, SD: ± 8.22; 224 men, 53%) who underwent primary aorto-bifemoral bypass due to occlusive aorto-iliac atherosclerosis from 01. 01. 2006 to 31. 12. 2017 at the Department of Vascular and Endovascular Surgery of Semmelweis University Heart and Vascular Center were analysed. Results: Postoperative mortality within 30 days was 5.01%, late mortality was 10.98% and 29.59% after 12 and 60 months, respectively. 12.57% of the patients needed early reoperation and late reoperation was required in 32 cases (8%). The primary graft patency was 88.65% and 81.15% after 12 and 60 months, respectively. 21 patients underwent amputation (6.29%); 57.14% at the femoral level, 35.71% at the crural level and 7.14% below the ankle level. Amputations were performed in 35.71% of the cases within 30 days after the bypass and an additional 35.71% within 2 years. Other complications occurred in 35.63% of the cases; the most common causes were postoperative hernia requiring surgery (6.89%), cardiovascular complication (4.19%) and inguinal wound healing disorders (4.79%). Conclusion: Based on our results, aorto-bifemoral bypass surgery is associated with acceptable but not insignificant perioperative mortality and high morbidity in this group of patients. The graft patency is favourable in the long term, however, additional vascular reintervention is common in short and long term as well. Short- and long-term results of percutaneous endovascular techniques in diffuse aorto-biiliac disease (TASC C and D lesions) are suggested to be compared to these recent results of open surgery. Orv Hetil. 2021; 162(3): 99–105.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Réka Urbancsek, Ildikó Noémi Forgács, Tímea Bianka Papp, Judit Boczán, Judit Barta, István Édes, Zoltán Csanádi, and László Rudas

Összefoglaló. Bevezetés: Az artériás baroreflex-érzékenységi (BRS-) indexek egységnyi nyomásváltozásra adott élettani válaszokat írnak le. Az RR-intervallum gyors válaszait a cardiovagalis BRS-indexekkel, a vasomotorválaszokat az izom szimpatikus idegi aktivitás (MSNA) válaszain alapuló szimpatikus-BRS-indexekkel jellemezzük. Szívelégtelenségben kórosan csökkent értékeik kedvezőtlen kimenetelt jeleznek. Betegek és módszerek: A BRS-indexek meghatározhatóságát 52, szívelégtelenségben szenvedő betegben (kor: 59 ± 10 év; EF: 37 ± 11%) és 11, kor szerint illesztett egészséges önkéntesben vizsgáltuk. EKG- és vérnyomásfelvételekből három cardiovagalis BRS-indexet számítottunk; a növekvő, illetve csökkenő spontán szekvenciák módszerén alapuló up-BRS-t és down-BRS-t, továbbá az alacsony frekvenciatartomány-beli ’cross-spectralis ’ indexet, az LF-alfát. Egy perifériás ideg (nervus peroneus) perkután punkciójával detektáltuk az MSNA szimpatikus csúcs incidenciáját (csúcs/100 szívciklus), s ezt korreláltattuk a diastolés nyomás 3 Hgmm sávokba rendezett értékeivel. Így nyertük a szimpatikus BRS jellemzőit, a BRS SY-incidencia-értékeket. Eredmények: Az up- és down-BRS-szekvenciák csak a betegek 19%-ában voltak meghatározhatók, az LF-alfa a 69%-ukban. Azok, akiknél cardiovagalis BRS nem volt meghatározható, szignifikánsan csökkent RR-intervallum-ingadozást és magasabb NT-proBNP-értékeket mutattak. A meghatározható cardiovagalis BRS-indexek nem különítették el a betegeket és a kontrollszemélyeket. A BRSSY-incidencia-érték 58%-ban állt rendelkezésre, s csakúgy, mint maga a „csúcs” incidencia, jól elkülönítette a betegeket és az önkénteseket. A hiányzó baroreflexérték a magas „csúcs” incidenciával állt összefüggésben. Következtetés: A cardiovagalis BRS-értékek csak korlátozottan alkalmasak egészséges önkéntesek és szívelégtelen betegek elkülönítésére, a meghatározhatatlan értékek súlyosabb betegségre utalnak. A BRSSY-incidencia elkülöníti az egészséges és a beteg csoportokat; a hiányzó érték a fokozott szimpatikus aktivitással áll összefüggésben. Orv Hetil. 2021; 162(3): 91–98.

Summary. Introduction: Arterial baroreflex sensitivity (BRS) is characterized by the magnitude of physiological responses to arterial pressure changes. Rapid RR interval responses are quantified by cardiovagal BRS parameters, sympathetic responses could be assessed by changes in muscle sympathetic nerve activity (MSNA). Abnormal indices in heart failure are associated with poor outcome. Patients and methods: 52, heart failure patients (age 59 ± 10 years, EF 37 ± 11%), and 11, age-matched healthy volunteers were studied. From ECG and arterial pressure recordings up-BRS and down-BRS values were determined using the method of spontaneous sequences. The low frequency cross-spectral gain, the LF alpha was also determined. Percutaneous puncture of the peroneal nerves allowed determination of MSNA burst incidence (burst/100 cycles), which was correlated to corresponding diastolic pressure bins of 3 mmHg, yielding a sympathetic BRS, the BRS SY-incidence. Results: Up- and down-BRS could be calculated in 19% of the patients, LF alpha was determined in 69%. Those with missing cardiovagal BRS values showed diminished RR interval variation, and higher levels of NT-proBNP. The measurable cardiovagal BRS indices did not separate patients and healthy volunteers. BRSSY-incidence could be determined in 58% of the patients. The sympathetic gain as well as the burst incidence differed significantly between patients and healthy volunteers. Missing BRSSY-incidence was associated with higher burst incidence. Conclusion: Cardiovagal BRS indices have limited value in differentiating healthy and heart failure subjects. Incalculable values among patients indicate more severe disease state. BRSSY-incidence does separate healthy and diseased population, the missing BRSSY-incidence values are related to increased sympathetic activity. Orv Hetil. 2021; 162(3): 91–98.

Open access