Browse

A rectovaginalis fistula a penetráló Crohn-betegség ritka szövődménye, jelenléte esetén a gyógyszeres kezelés és a sebészeti beavatkozás együttes alkalmazása javasolt. Habár perianalis sipollyal szövődött Crohn-betegség esetén a TNFα-blokkolók hatékonyak lehetnek, rectovaginalis fistula esetén kisebb hatékonyság mutatkozik, feltehetően anatómiai okok, valamint a gyulladás talaján megváltozott szövetekbe történő csökkent penetrációs készség miatt. Az újabb biologikumok és kis molekulájú szerek hatékonyságáról és biztonságosságáról penetráló Crohn-betegségben kevés adat áll rendelkezésünkre. Esetünk egy fiatal penetráló Crohn-beteg nőről szól, aki közepesen súlyos/súlyos betegségaktivitás és kiújuló rectovaginalis fistula miatt több vonalbeli biológiai kezelésben részesült. Ultimum refugiumként deviáló ileostoma képzése történt, illetve upadacitinib indult ötödik terápiás vonalként. 12 hetes indukciót követően a rectovaginalis sipoly teljes bezáródását, valamint a vastagbél teljes szakaszán komplett nyálkahártya-gyógyulást tapasztaltunk. Az ileostoma zárását aktivitásfokozódás vagy fistulakiújulás nem követte. A szelektív JAK1-gátló upadacitinib hatékonynak mutatkozott stomaképzést követően, nehezen kezelhető, közepesen súlyos-súlyos luminalis aktivitást mutató, recidív rectovaginalis fistulával szövődött Crohn-betegségben. Orv Hetil. 2024; 165(32): 1252–1257.

A húgyhólyagfájdalom-szindróma (latin nevén cystitis interstitialis) kivizsgálásának és kezelésének számos elismert és tudományosan alátámasztott, ugyanakkor sok alternatív, kevesebb evidenciával rendelkező megoldása és módozata ismert. Munkánkban összegyűjtöttük a kórállapotra vonatkozó hazai és nemzetközi irányvonalakat és útmutatásokat, hogy tisztázzuk, melyek azok a nagy evidenciájú módszerek, amelyek a legnagyobb biztonsággal és bizonyossággal segítenek a helyes diagnózis megállapításában, és vezetnek a krónikus hólyagfájdalomtól szenvedő személyek panaszainak enyhítéséhez. Orv Hetil. 2024; 165(31): 1191–1196.

A palliatív ellátás a krónikus, progresszív betegségben szenvedő, előrehaladott stádiumú betegek gondozási formája, melynek célja az életminőség javítása. Ezen ellátási forma feladata a komplex tüneti terhek csökkentése, a túlkezelések elkerülésének biztosítása, valamint az ellátás előzetes tervezésének segítése. A palliatív ellátás alkalmazása nemcsak a daganatos, hanem a súlyos szervelégtelenségben vagy dementiában szenvedő betegek esetében is szükséges. A be gyógyászati fekvőbetegosztályok nagyszámú idős, súlyos állapotú, jelentős komorbiditásokkal bíró betegeinek terápiájában ennek megfelelően a szokványos kezelésekkel együtt történő alkalmazása kiemelt fontosságú. Munkánkban a pécsi integrált palliatív betegellátási rendszer részeként működő Klinikai Palliatív Mobil Team rövid ismertetését követően bemutatjuk a palliatív ellátási rendszer kialakításának folyamatát belgyógyászati osztályunkon. A rendszer létrehozásához az ellátási forma kiépítésére nyitott intézetvezetés, a szakápolók és az orvosok oktatása, a speciális gyógyszerek naprakész hozzáférésének megteremtése, valamint a betegvizitek folyamatának kidolgozása is rendkívüli fontosságú. Közleményünk célja, hogy a folyamat ismertetésével segítsük hasonló palliatív ellátórendszerek kialakítását a fekvőbeteg-ellátás súlyos állapotú betegeinek kezeléséhez. Az ellátási forma a betegek életminőségének javításán túl a kezelés költségét is csökkenti. Orv Hetil. 2024; 165(31): 1186–1190.

A Stevens–Johnson-szindróma és a toxikus epidermalis necrolysis ritka, ugyanakkor igen súlyos bőr- és nyálkahártya-megbetegedést okozó hiperszenzitivitási reakció, amelyet elsősorban gyógyszer, illetve fertőző ágens vált ki. Bár ezek a kórképek potenciálisan életet veszélyeztető állapotot idéznek elő, nem szabad megfeledkezni a szemészeti következményekről sem, amelyek hosszú távon jelentősen befolyásolják az egyén életminőségét. Esetismertetésünk célja felhívni a figyelmet a fenti kórképek szemészeti szövődményeire és a mielőbb megkezdett terápia fontosságára. Az akut fázisban a betegek 50%-ában jelentkezik szemészeti érintettség, ebben az időszakban a nagy mortalitás miatt elveszhet a fókusz a szemészeti intervencióról. Az alábbiakban egy 17 éves beteg esetét ismertetjük, akinél az epilepszia kezelésére alkalmazott lamotrigin toxikus epidermalis necrolysist indukált. Az égési intenzív osztályon töltött, összesen 54 nap első 4 hete rendkívül kritikus volt. A teljes testfelszínre kiterjedő, epidermolysishez társuló szisztémás szövődményeket – mint hypothermia, akut respiratorikus distressz szindróma, szepszis, akut tubularis elhalás, vérszegénység és az elektrolit-egyensúly súlyos zavara – sikeresen kezelték. A betegség szemészeti tüneteit kezdettől fogva jól kontrolláltuk. Két év elteltével a szem elülső szegmentumában nem volt jelentős szövődmény, a látóélesség teljes maradt. Orv Hetil. 2024; 165(31): 1206–1212.

Abstract

Abstract

Abstract

Individuals with a history of psychotic experiences and disorders such as schizophrenia, and mood disorders with psychotic features tend to be excluded from psychedelic-assisted therapy research and treatment programs, despite minimal research demonstrating heightened risk of adverse effects for this group. Participants (n = 100) were asked to complete an online, retrospective survey that asked about psychotic experiences and/or diagnoses and one memorable psychedelic experience, along with mental health histories, dose used, set and setting, and other relevant variables including whether they mixed their psychedelic with other substances. Respondents also completed pertinent psychometric questionnaires and answered questions regarding the impact of their psychedelic experience on their well-being, mental health, relationships, spiritual beliefs, and aspects of their life. Thematic inductive analysis was used to identify recurring themes. Most respondents (n = 88) stated that their psychedelic experience resulted in some degree of personal growth. Many also described mystical-type experiences, increased levels of contemplation and spirituality, improved insight, symptomatic improvements, and feelings of love and appreciation following the experience. Most described overall positive experiences, however, 11% (n = 11) described overall negative experiences, which included symptom exacerbation, dysphoria, and terror, and a slightly larger portion described mixed-type experiences.

Bevezetés: A szív-érrendszeri betegségek világszerte mindkét nem esetében vezető halálokok, köztük a leggyakoribb az ischaemiás szívbetegség. Az egészségügyi információk megszerzési, értelmezési, felhasználási készségeinek gyűjtőfogalma az egészségértés, mely a prevenció több szintjén előre jelezheti az egészségi állapotot, valamint a cardiovascularis mortalitást. Célkitűzés: Kutatásunk célja az egészségértés szintjének és pszichodemográfiai összefüggéseinek vizsgálata volt ischaemiás szívbetegekben. Módszer: Keresztmetszeti, kérdőíves vizsgálatunkban magyar ischaemiás szívbetegek mintáján (n = 78) mértük az egészségértést, emellett az ezzel összefüggő életmódbeli és pszichés jellemzőket. Mérőeszközök: Brief Health Literacy Screening (BHLS), Short Test of Functional Health Literacy for Adults (S-TOFHLA), Heart Disease Knowledge Questionnaire; Rövidített Vitális Kimerültség Kérdőív, Brief Illness Perception Questionnaire, Medication Adherence Report Scale, egészség-magatartás és szubjektív egészségi állapot saját kérdéssorral. Eredmények: Egyik egészségértés teszten sem különbözött szignifikánsan a betegek pontszáma a standard értékektől. Az S-TOFHLA teszten a kitöltők mindössze 6,4%-ának volt nem megfelelő az eredménye, a BHLS tesztnél a 3,8%-uknak. A funkcionális egészségértést az életkor és a vitális kimerültség jelezte előre szignifikánsan (F(72) = 3,94), önállóan csak az utóbbi. A betegségismeret varianciájának 25,7%-át magyarázta az életkort, az iskolai végzettséget és a funkcionális egészségértést tartalmazó regressziós modell (F(74) = 8,18), önállóan az utóbbi kettő jelezte előre. Az önbevallásos egészségértés varianciájának 41,2%-át magyarázta az életkort, az iskolai végzettséget, a vitális kimerültséget, a betegségismeretet és a rizikóviselkedést tartalmazó regressziós modell, amelyben szignifikáns, független előrejelző volt az iskolai végzettség és a vitális kimerültség. A különböző egészségértés-típusok hatását az egészségügyi kimeneti változókra további regressziós modellekkel teszteltük: a betegségreprezentáció varianciájának 29,8%-át magyarázták együttesen (F(3) = 9,321), önálló előrejelzője azonban csak a BHLS teszt volt. Következtetés: Az egészségértés ismert meghatározói mellett rámutattunk a vitális kimerültség szerepére, továbbá az egészségértés és a betegségismeret, valamint a betegségreprezentáció szoros összefüggéseire. A jövőbeli betegedukációk tervezésekor fontosnak tartjuk az egészségértésszint mérését és figyelembevételét. Orv Hetil. 2024; 165(30): 1166–1175.

Bevezetés: A krónikus vesebetegség gyakran jár együtt súlyos D-vitamin-hiánnyal. Kimutatása a szérum 25-hidroxi-D-vitamin-szintjének mérése alapján történik, amelyhez a rutinban főként az immunoassay-t alkalmazzák. Ennek hátránya, hogy az eredmény függ a minta D-vitaminkötő és egyéb fehérjéinek szintjétől is. Célkitűzés: Egyes szérumfehérjék és a D-vitamin-ellátottság közötti kapcsolat tanulmányozása D₃-vitamin-naiv, krónikus vesebetegekben. Módszerek: 103 beteg (30 nem dializált, 36 peritonealis dializált és 37 hemodializált) szérumában mértük meg az összes 25-hidroxivitamin-D, a kalcium, az összfehérje, az albumin, a D-vitaminkötő fehérje és az elektroforetikus fehérjefrakciók szintjét. Az intakt parathormon koncentrációt 2. és 3. generációs módszerrel is meghatároztuk. Eredmények: Elégséges D-vitamin-ellátottságot egy esetben sem igazoltunk. A nem dializáltak 87%-a, a hemodializáltak 86%-a, a peritonealisan dializált betegek mindegyike D-vitamin-hiányos volt. A dializáltakban a referenciatartományon kívül eső alfa-1- (18%), béta- (22%) globulin és az albumin/globulin hányados (19%) szignifikánsan ritkábban fordult elő, mint a dialízisben nem részesülő esetekben, szemben a D-vitaminkötő fehérjével (37%). A peritonealisan kezeltekben szignifikánsan alacsonyabbnak bizonyult az összes 25-hidroxivitamin-D, kalcium és összfehérje, gamma-globulin, albumin/globulin hányados értéke és szignifikánsan magasabbnak az alfa-1,2-globulin és a D-vitaminkötő fehérje szintje. Csak a peritonealisan dializált betegekben igazolódott az összes 25-hidroxivitamin-D és az intakt parathormon között szignifikáns negatív korreláció mindkét módszerrel mérve, míg ez a hemodializált betegek esetében csak 3. generációs módszerrel igazolódott. Következtetés: Krónikus vesebetegekben a gyakori D-vitamin-hiány súlyosbodik a dialízis után, különösen a peritonealisan dializáltakban, ezért nekik nagyobb dózis D₃-vitamin adása szükséges. A magas alfa-1-globulin-szint D-vitamin-hiánnyal jár együtt mind a dializált, mind a nem dializált esetekben. A peritonealisan dializáltakban a D-vitaminkötő fehérje és az egyéb szérumfehérjék szintjei gyakrabban eltérnek a referenciatartománytól, mint a hemodializáltakban. A szekunder hyperparathyreosis kezelésében a natív D-vitamin adásának is jelentősége van. Ez a peritonealis dialízisben mindkét intaktparathormon-módszerrel, de hemodialízisben csak a 3. generációs módszerrel igazolódott, ezért hemodialízisben ennek a módszernek a használata javasolt. Orv Hetil. 2024; 165(30): 1154–1165.

Bevezetés: A Ménière-betegség gyógyíthatatlan, de menedzselhető betegség. Alapja az endolympha terének „kitágulása”, az endolympha hydrops. Lehet egy- vagy kétoldali. A tünetek megjelenése alapján metakrón vagy szinkrón megjelenésről beszélhetünk. Hasonló tünetekkel jelentkezhet az autoimmun belsőfül-betegség. Célkitűzés: Kétoldali Ménière-betegséggel diagnosztizált betegek (7 beteg: 2 férfi és 5 nő) belső fülének feltérképezése, immunológiai statusuk felderítése, továbbá az egyéb kórképektől, főleg az autoimmun belsőfül-betegségtől való differenciálás, tapasztalatok alapján egy kivizsgálási protokoll felállítása. Módszer: Kétoldali Ménière-betegeknél rohammentes állapotban a fül-orr-gégészeti, otoneurológiai és immunológiai status, valamint az anamnézis felvétele, továbbá az angularis vestibuloocularis reflex (aVOR) nagy és kis frekvenciájú működésének felmérése. Az előbbit videofejimpulzus-teszt (vHIT), míg az utóbbit kalorizációs teszt során vizsgáltuk. Tisztahang-küszöbaudiogramot végeztünk. Mágneses rezonanciás képalkotó segítségével koponyafelvétel készült. Az immunológiai laborvizsgálat vérszérumból történt. Eredmények: A betegeknél szisztémás autoimmun betegség nem igazolódott. Minden esetben kétoldali, a mély frekvenciákat is érintő pancochlearis sensorineuralis halláscsökkenés volt látható. vHIT során két esetben a magas frekvenciájú aVOR érintettsége is igazolható volt, melyet a betegség előrehaladottságának véleményeztünk. A többi esetben ép működésű, magas frekvenciájú aVOR-t találtunk. A kalorizációs teszt során minden esetben kétoldali ívjáratparesis volt látható. Megbeszélés: A szakirodalomban számos tanulmány foglalkozik az általunk megfigyelt, a vHIT és a kalorizációs teszt közötti diszkrepanciával. Ez az aVOR receptorának, a crista ampullarisnak az anatómiájából következhet: míg a magas frekvenciájú aVOR-t a centrálisan elhelyezkedő I-es típusú szőrsejtek érzékelik, addig az alacsony frekvenciájú aVOR-t a perifériásan elhelyezkedő II-es típusú szőrsejtek. Az utóbbiak szelektív károsodását figyelték meg Ménière-betegségben és autoimmun belsőfül-betegségben is. Ugyanakkor segített a differenciálásban a betegek rendezett immunológiai statusa, az intravénás kortikoszteroidra adott gyenge válaszuk, egy esetben pedig a saccotomiát követő állapotjavulás. Következtetés: A tapasztalatok alapján egy kivizsgálási protokollt kíséreltünk meg felállítani olyan betegek esetében, akik kétoldali fültünetekkel, rohamokban jelentkező, forgó jellegű szédüléssel jelentkeznek. Javasoljuk többek között a vHIT, a kalorizációs teszt és az immunológiai kivizsgálás elvégzését is. Megfontolandónak tartjuk egy multicentrikus vizsgálat elvégzését is mindkét kórképpel kapcsolatban. Orv Hetil. 2024; 165(30): 1176–1183.