Browse

You are looking at 1 - 10 of 77,102 items for

Authors: Ádám Remport, Zsuzsanna Gerlei, Orsolya Cseprekál, László Wagner, Katalin Földes, Adrienn Marton, Attila Patonai, Szilárd Török, Anita Haboub-Sandil, Marina Varga, Attila Doros, Anikó Smudla, János Fazakas and László Kóbori

Absztrakt:

Az új koronavírus okozta COVID–19-járvány kihívást jelent a szervátültetett betegek ellátását illetően is, ezért lényegesnek tartjuk az ezzel kapcsolatos friss ismeretek megosztását a hazai ellátásban dolgozók számára. Nagyobb esetszámmal májátültetettekről még nincsenek adatok az irodalomban, vesetranszplantáltak esetén azonban a spanyol és a francia adatbázisok 18,6%-os és 13%-os halálozásról számoltak be, ami kissé magasabb az ottani átlagpopulációénál. Tünetmentes esetekben SARS-CoV-2-pozitív PCR-eredmény birtokában nem szükséges a transzplantáltak immunszuppresszív terápiáján változtatni, azonban láz, gastrointestinalis vagy légúti tünetek kialakulását követően a mikofenolsav és mTOR-gátló készítmények elhagyása javasolt, és a kalcineurininhibitorok vérszintjét a legalacsonyabb effektív szintre kell csökkenteni. Tüdőkárosodás észlelését követően vesetranszplantáltak esetében a kalcineurininhibitorokat is le kell állítani, míg a májtranszplantáltak esetében a dózis csökkentése szükséges a fenntartó kortikoszteroid mellett. Ez utóbbi dózisának emelése szükséges hyperinflammatiós szindróma (HIS) kialakulásakor. A HIS terápiás befolyásolására transzplantáltakban is sikerrel lehet alkalmazni az IL1- és IL6-gátló monoklonális antitesteket. Célzott vírusellenes készítmény nem áll rendelkezésre, a legszerencsésebb, ha a beteg bevonható a remdesivir vagy a favipiravir klinikai vizsgálatába. A hidroxiklorokin transzplantáltaknak is adható, bár hatékonysága és biztonságossága kérdésessé vált. A lopinavir/ritonavir kombináció a kalcineurininhibitorokkal fennálló súlyos gyógyszerkölcsönhatás miatt nem adható. A SARS-CoV-2 cytopathiás hatása endotheldiszfunkciót okoz, amely prokoaguláns állapot kialakulásához vezet, emellett megváltozik a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer egyensúlya is. Fontos ezért a betegek kezelése során a thrombosisprofilaxis korai elkezdése alacsony molekulasúlyú heparinnal és alacsony dózisú acetilszalicilsavval. Az angiotenzinkonvertálóenzim-gátló (ACEI) és az angiotenzin-II-receptor-antagonista (ARB) terápiára beállított betegek kezelését a COVID–19 miatt nem szabad abbahagyni. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1310–1321.

Open access

Absztrakt:

Az elektronikus cigaretták és/vagy vaporizálással összefüggő tüdősérülés (electronic cigarette and vaping associated lung injury, EVALI) szindrómát először az Amerikai Egyesült Államokban (USA) írták le, és összefüggésbe hozták a kannabinoidok használatával (e-szívás) és az E-vitamin-acetát-expozícióval (amely egy [a kannabinoidok hígítására] szolgáló olajos adalékanyag). Mivel az esetszámok epidemiológiai szempontból nem voltak túl magasak, illetve a rendelkezésre álló adatok sem voltak konzisztensek, több feltételezés is napvilágot látott a jelenség magyarázatára. A mintavétel standardizáltságának hiánya, az önbevalláson alapuló, inhomogén felhasználói szokások, a rendkívül sok tényezős lehetséges kóroki, illetve a szabályozatlanságból származó kereskedelmi és jogi kiskapuk (mint például az online terjeszthetőség, a feketepiac térnyerése vagy a hatóanyagok/vivőanyagok mennyiségének és minőségének önkényes változtatása) közrejátszhatnak az adatok kétséges validitásában. Továbbá érdekes, de semmiképpen nem elhanyagolható kérdésként merült fel az is, hogy miért nem regisztráltak EVALI-eseteket az USA-n kívül, amikor az elektronikus cigaretták világszerte óriási népszerűségnek örvendenek? Jelen összefoglalónkban arra keressük a választ, hogy valóban az E-vitamin-acetát-e az oka ennek a komplex szindrómának, hogy milyen esetleges nem egészségügyi tényezők járulhattak hozzá az EVALI gyors növekedéséhez, valamint az esetszámok ugyanolyan gyors hanyatlásához, illetve az elektronikus cigaretták biztonságos, standardizált használata rejt-e lehetőségeket egyes gyógyszerek, például a kannabinoidok biztonságos módon történő szervezetbe juttatásában. Orv Hetil. 2020; 161(31): 1281–1285.

Restricted access

Absztrakt:

Célunk egy új műtéti eljárás, a mikroszkóp asszisztálta submandibularis retropharyngealis densnyúlvány reszekciójának bemutatása „key-hole” behatolásból. Páciensünk motorbaleset kapcsán szenvedte el a CII. nyakcsigolya fognyúlványtörését. Eltávolítottuk a CII. nyakcsigolya densnyúlványának felső kétharmadával együtt a nyúltvelői kompressziót okozó corticalis fragmentumot. Ennél a műtéti eljárásnál elkerülhető a hagyományos transoralis behatoláskor előforduló velopharyngealis elégtelenség, ugyanakkor biztosított a densnyúlványhoz való hozzáférés. Az új eljárás mellett szólt az MR-vizsgálattal igazolt ventralis dúrasérülés, amely a transoralis feltáráskor előforduló velopharyngealis elégtelenség magas kockázatával együtt növeli a sebgyógyulási zavar és a szeptikus állapot előfordulását. A submandibularis „key-hole” technika során szövetragasztó mellett több rétegben volt lehetőség vitális lágy részekkel tamponálni a dúrasérülés helyét. A mikroszkóp asszisztálta submandibularis „key-hole” műtéti eljárást követően elvégzett posztoperatív CT- és MR-vizsgálat visszaigazolta a nyúltvelő teljes dekompresszióját. A páciens tetraplegiás neurológiai állapota teljes mértékben regrediált. Nyolc hónappal a műtétet követően a páciens önellátó. Az általunk alkalmazott technika a továbbiakban mérlegelendő alternatívaként szolgálhat a klasszikus, transoralis transpharyngealis vagy endoszkópos endonasalis densreszekcióval szemben. Orv Hetil. 2020; 161(31): 1302–1306.

Open access
Authors: Dóra Bodnár, Ákos Levente Kiss and Gyula Réti

Absztrakt:

Az invaginatio az egyik leggyakoribb gyermekkori akut hasi kórkép, melynek értelmezése, kezelése lényegesen változott az elmúlt évtizedekben. Patogenezisében korábban a hypertrophiás Peyer-plakkok és polipok tehetetlenségének tulajdonítottak elsődleges szerepet. A lipopoliszacharid indukálta invaginatio állatmodelljének megjelenésével, a rotavírus-vakcina bevezetésével, a szezonalitással és az enteralis idegrendszer postnatalis változásaival nyert újabb ismeretek nyilvánvalóvá tették, hogy a bélmotilitasnak is szerepe van az etiológiában. A kezelésben alapvetően a konzervatív eljárások váltak dominánssá, melyek hatékonysága egyre növekedett. A korábban röntgen-képerősítő alatt végzett hidrosztatikus desinvaginatiót kiváltotta a biztonságosabbnak és hatékonyabbnak tartott pneumatikus desinvaginatio, majd a sugárterhelés kiváltása céljából az ultrahangkontroll alatt végzett hidrosztatikus módszerhez tértek vissza. A kórházi felvétel helyett egyre több intézetben az ambuláns ellátást preferálják. Vitatott a desinvaginatiós manőver alatt alkalmazott gyógyszerek – például a glükagon és a ciklooxigenázgátlók – szerepe a hatékonyság növelésében és a recidíva kivédésében. A műtéti kezelésben a nyílt műtét helyett a minimálinvazív laparoszkópos eljárás tör előre. A szerzők az irodalmi adatok áttekintésével elemzik az invaginatio értelmezésében és kezelésében történt változásokat és az aktuális trendet. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1331–1338.

Open access
Restricted access
Restricted access

Absztrakt:

A 2013-as évet követő, fokozódó nemzetközi migrációs nyomás váratlan kihívások elé állította az európai uniós tranzit- és célországok egészségügyi ellátórendszereit és szakembereit. Európa-szerte is egyre inkább előtérbe került az olyan, ún. ’kulturálisan kompetens’ egészségügyi ellátórendszerek kialakításának fontossága, amelyek képesek alkalmazkodni és megfelelő választ adni a változó összetételű populációk szükségleteire, valamint figyelembe veszik a kulturális, vallási és nyelvi sokszínűséget. Ma már köztudott, hogy az egészségi állapotban mutatkozó egyenlőtlenségek hátterében főként társadalmi-gazdasági tényezők állnak, és hogy ezek az egyenlőtlenségek egyes etnikai és kulturális kisebbségek körében különösen nyilvánvalóak. Esetükben ehhez hozzáadódik, hogy gyakran még az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés is komoly akadályokba ütközik, beleértve a nyelvi és kulturális különbségekből eredő akadályokat, amelyek elsődlegesen az ellátórendszer és a beteg közötti kommunikáció és egyéb interakciók során manifesztálódnak. A kommunikációs nehézségek és félreértések az ellátók körében frusztrációhoz és előítéletekhez, a betegek részéről pedig az orvossal való együttműködés hiányához is vezethetnek, így hosszú távon hozzájárulhatnak a betegek rosszabb egészségi mutatóihoz. Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a lehető legjobb minőségű egészségügyi ellátás biztosítása érdekében a többségi társadalomtól eltérő nyelvű, kultúrájú, vallású migráns, etnikai vagy más kisebbségi populációk ellátása során egyre nagyobb figyelmet kell fordítani a különbözőségekből fakadó nehézségek leküzdésére, és ennek egyik fontos lépése az interkulturális kompetenciák fejlesztése az egészségügyi ellátórendszerben. Közleményünkben az interkulturális kompetencia fogalmát, tartalmát és fejlesztési lehetőségeit járjuk körül klinikai és egészségügyi környezetben. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1322–1330.

Open access
Authors: György Lázár, János Tajti Jr., Melinda Látos, Attila Paszt, Zsolt Simonka, Szabolcs Ábrahám, Kornél Kovách, Klaudia Farkas and Tamás Molnár

Absztrakt:

Bevezetés: A colitis ulcerosában szenvedő betegpopuláció 20–30%-a szorul élete során sebészi kezelésre. Napjainkban a proctocolectomia ileoanalis pouch képzésével az általánosan elfogadott műtéti módszer, melynél egyre szélesebb körben alkalmazzák a laparoszkópos technikát. Célkitűzés: Az elmúlt 13 évben szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be colitis ulcerosa kezelésében a hagyományos és a minimálisan invazív technika vonatkozásában. Módszer: 2005. január 1. és 2018. május 31. között 89 beteg (48 nő és 41 férfi) került műtétre intézetünkben colitis ulcerosa miatt. A betegek átlagéletkora a laparoszkópos és a nyitott csoportban 45,06 ± 14,4, illetve 39,8 ± 13,4 év volt. Vizsgáltuk a műtétre kerülő betegek általános állapotát, a műtéti beavatkozások korai és késői eredményeit, különös tekintettel a szövődményekre és az életminőség változásaira. Eredmények: Perioperatív időszakban a két csoport ápolási napjainak számában (10,3 ± 3,3 vs. 11,2 ± 3,7) és transzfúziós igényében (2,6 ± 2,2 vs. 2,8 ± 1,7) különbséget nem találtunk, azonban a laparoszkópos műtéteket követően az intenzív osztályon töltött napok száma (2,1 ± 0,9 vs. 2,5 ± 1,6) és a passzázs megindulásának napja (1,2 ± 0,5 vs. 1,6 ± 0,7) szignifikánsan rövidebb volt. Hosszú távú szövődmények, mint a passzázszavar, a septicus állapot, a posztoperatív sérvek és az „egyéb” komplikációk száma a laparoszkópos csoportban szignifikánsan kevesebb volt. Az akut műtéteket vizsgálva a laparoszkópia szignifikáns előnye igazolódott a műtét utáni passzázsrendeződés napjainak kapcsán (1,2 ± 0,4 vs. 1,8 ± 0,7). Következtetés: A colitis ulcerosa sebészi kezelésében a minimálisan invazív technika a nyitott műtétekhez képest kedvezőbb perioperatív eredményeket és hosszú távon jobb életminőséget biztosít, a kevesebb késői szövődmény megjelenésének és a betegek stabilabb pszichés állapotának következtében. Orv Hetil. 2020; 161(33): 1363–1372.

Open access