Browse

You are looking at 91 - 100 of 10,209 items for :

  • Medical and Health Sciences x
Clear All

Absztrakt:

Bevezetés: Az elhízás, valamint az elhízással összefüggő krónikus, nem fertőző betegségek prevalenciája növekszik a roma populációban. Az elhízás megelőzését és csökkentését célzó beavatkozások fejlesztésére és tesztelésére fordított hatalmas erőforrások ellenére kevés információ áll rendelkezésre az evidencián alapuló intervenciós programok hatékonyságáról. Célkitűzés: A roma populációban különböző életkori kategóriákban végrehajtott, eltérő intenzitású intervenciós programok hatásainak modellezése a beavatkozások végrehajtása után bekövetkezett tápláltsági állapot változásában. Módszer: A különböző népegészségügyi beavatkozások hatása a roma lakosság egészségi állapotára a Dynamic Modeling for Health Impact Assessment szoftverrel került meghatározásra. A szerzők a kutatás során kétféle modellbeavatkozást hasonlítottak össze: az elhízás prevenciójának egy tényezőjére, a nagy cukor-, só- és zsírtartalmú élelmiszerek reklámozásának korlátozására fókuszáló intervenciós programokat és a komplex beavatkozás elvére épülő, az életmód egészét megváltoztató intervenciós programok tápláltsági állapotra gyakorolt hatását térképezték fel. Eredmények: A roma férfiak és nők közel 20%-a szenved elhízásban jelenleg, népegészségügyi beavatkozás nélkül 2070-re a romák egyharmada lesz túlsúlyos és elhízott. Az elhízás egy tényezőjére fókuszáló intervenciós programok még akkor sem adnak érzékelhető eredményt az elhízás társbetegségeinek incidenciáját és prevalenciáját tekintve, ha a szakirodalomban bemutatott, jelenleg leghatékonyabb eljárásokat alkalmazzák. Ezen intervenciós programok hatása a statisztikai kimutathatóságot is alig éri el. A teljes életmódváltást segítő intervenciós programok elsősorban a közép- és időskorú roma népesség esetén adhatnak érzékelhető eredményt. Az elhízásban szenvedő középkorú férfiak aránya 0,42%-kal, a nők aránya 0,35%-kal csökken. Következtetés: A kutatás eredményei arra hívják fel a figyelmet, hogy a roma lakosság körében a tápláltsági állapot normalizálása és az elhízás kísérő betegségeinek csökkentése komplex, rasszspecifikus beavatkozást igényel. Orv Hetil. 2020; 161(27): 1137–1145.

Open access
Authors: Ilona Bobek, László Gopcsa, Marienn Réti, Gabriella Bekő, Lilla Hancz, Botond Lakatos, Eszter Molnár, Sándor Nagy, Péter Reményi, Gabriella Sebestyén, János Sinkó, János Szlávik, Miklós Szolnoky and István Vályi-Nagy

Absztrakt:

Bevezetés: Jelenleg nem áll rendelkezésünkre specifikus kuratív kezelés vagy vakcina az új koronavírus-2 (COVID–19, SARS-CoV-2) kezelésére. A súlyos citokinvihar-szindrómával társuló COVID–19-fertőzés kezelésére sürgősen szükséges alternatív kezelési megoldást találni. Célkitűzés: A convalescens plazmaterápia alkalmazása más, súlyos vírusfertőzések kezelésében a túlélés javulását eredményezte, és ígéretes terápiás megközelítés lehet súlyos COVID–19-betegek számára. Módszer: Két kritikus állapotú, COVID–19-fertőzött beteg convalescens friss fagyasztott plazmával történő kezelését mutatjuk be. Eredmények: A plazmaterápia megkezdésekor mindkét beteg gépi lélegeztetésre szorult, és antivirális kezelésben, valamint maximális szupportív ellátásban részesült. A COVID–19-fertőzésből nemrég felépült és a súlyos akut légúti distressz szindrómát okozó koronavírus-2 elleni immunglobulin-G-t termelő donorokból 3 × 200 ml convalescens plazma transzfúzióját alkalmaztuk. A convalescens plazma transzfúzióját követően mindkét betegnél javult az oxigénszaturáció, és a gyulladásos értékeket jelző paraméterek csökkenést mutattak. A convalescens plazma adását megelőző paraméterekhez viszonyítva növekedett a lymphocytaszám, és csökkent az interleukin-6-szint. Mindkét betegnél 2 héten belül megszüntethető volt a gépi lélegeztetés. Nem észleltünk a convalescens plazma adása során súlyos mellékhatást. Következtetések: Megfigyelésünk alapján a convalescens plazmával történő terápia jól tolerálható volt, és javíthatja a betegek gyógyulási arányát. A convalescens plazmával való kezelés optimális dózisának, időpontjának és klinikai előnyeinek meghatározására további nagy, kontrollált vizsgálatok szükségesek. Közleményünk megírásának célja az első két, hazánkban convalescens plazmával sikeresen kezelt, kritikus állapotú COVID–19-fertőzött beteg kórtörténetének bemutatása. Orv Hetil. 2020; 161(27): 1111–1121.

Open access
Authors: Ajándék Eőry, János Szabó, Ivett Csik, Dezső Csupor, Csaba Sőti, László Kalabay, Péter Varsányi, Ildikó Komsa, Ajándok Eőry and Péter Torzsa

Absztrakt:

Az integratív medicina a XXI. századi egészségügyi ellátás egészség- és személyközpontú irányvonala, mely az evidenciákon alapuló, biztonságos és hatékony komplementer eljárásokat és a konvencionális orvoslást egységes biomedicinába integrálja. Orvosok és komplementer terapeuták partnerként együtt dolgoznak a betegekkel azon, hogy az utóbbiak visszanyerjék egészségüket, és teljes életet élhessenek. Ezzel egyenrangú cél az egészség fenntartása és kiteljesítése, ebben az orvosok példaképpé válnak. Közleményükben a szerzők a szakorvosok számára tervezett kétéves magyarországi képzés koncepcióját és főbb tartalmi elemeit mutatják be, és összefoglalják a nemzetközi orvosképzésben ezen a téren elért eredményeket. Orv Hetil. 2020; 161(27): 1122–1130.

Open access
Authors: Réka Urbancsek, Ildikó Noémi Forgács, Tímea Bianka Papp, Judit Boczán, Judit Barta, István Édes, Zoltán Csanádi and László Rudas

Absztrakt:

A szívelégtelenség napjaink egyik fontos népbetegsége. Zajlása során a neurohumoralis szabályzás kórossá válik. A cardiovascularis autonóm regulációt a csökkenő paraszimpatikus aktivitás és a fokozott szimpatikus aktivitás jellemzi. A paraszimpatikus (cardiovagalis) hatásokat jól tükrözi a pulzusszám, a szimpatikus aktivitás azonban nehezen vizsgálható. A vázizomzathoz haladó vazomotorrostokat tartalmazó perifériás idegek mikroneurográfiás vizsgálata az „izom szimpatikus idegaktivitásról” (MSNA) szolgáltat közvetlen információt. Az MSNA jól tükrözi a szív felé irányuló szimpatikus aktivitást, s jól korrelál a keringő katecholaminszintekkel is. Az utóbbival szemben azonban a rövid távú, pillanatszerűen zajló szimpatikus válaszok tanulmányozását is lehetővé teszi. Számos kórképben (hypertensio, obesitas, szívizom-ischaemia, veseelégtelenség) figyeltek meg fokozott MSNA-t. Szívelégtelenségben szoros kapcsolatot mutat a klinikai súlyossággal, és erős prognosztikus értékkel bír. Közleményünkben az MSNA-vizsgálat történetét, élettani hátterét és klinikai jelentőségét mutatjuk be. Orv Hetil. 2020; 161(29): 1190–1199.

Open access
Authors: András Simon, Zsolt Vass, Valéria Farkas, Zsigmond Gyombolai and Éva Kovács

Absztrakt:

Bevezetés: Az ülő életmód nemcsak számos krónikus betegség, valamint a multimorbiditás kockázatát növeli, de az idős személyek hamarabb elveszítik funkcionális önállóságukat is. Az ülő életmód csökkentését célzó intézkedések megtervezéséhez fontos az ülő életmóddal kapcsolatos tényezők ismerete. Célkitűzés: Leírni az ülő tevékenységek formáit és időtartamát, továbbá az ülő életmóddal kapcsolatban álló szociodemográfiai, egészségi, valamint életmódbeli tényezőket a fővárosban és vonzáskörzetében lévő idősotthonokban élő, járásképes idős emberek körében. Módszer: A kutatásban részt vevő 248 személy körében kérdőívvel felvett adatainkat logisztikus regresszióval elemeztük. Eredmények: Az ülő életmód összesen 159 személyre, a minta 64,1%-ára volt jellemző. Mintánkban az ülő életmóddal a dohányzás, az időskorra jellemző krónikus betegségek száma, az intézményben élés időtartama és a járási segédeszköz használata mutatott összefüggést. Következtetés: Azokra az idősotthonban élő idős emberekre jellemző az ülő életmód, akik több krónikus betegségben szenvednek, régebben költöztek be az intézménybe, és dohányoznak. Ezért a vezető döntéshozó pozícióban dolgozó diplomás szakembereknek elsősorban az ő körükben kell erőfeszítéseket tenniük az ülő életmód megváltoztatására: tájékoztatással, felvilágosítással, érdeklődésüknek és állapotuknak megfelelő programok felkínálásával. Orv Hetil. 2020; 161(28): 1175–1180.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Retrospektív keresztmetszeti vizsgálatunk célja az occlusiós megtámasztás és az alsó bölcsességfog szerepének vizsgálata volt az angulus- és condylustöréseknél. Módszer és eredmények: Egyoldali, izolált angulus- vagy condylustörött betegeket vizsgáltunk. Az adatgyűjtés betegkartonok és panoráma-röntgenfelvételek segítségével történt. Vizsgálatunkban az elsődleges prediktor változó az occlusiós megtámasztás minősége, a másodlagos prediktor a bölcsességfog jelenléte vagy hiánya volt. A kimeneti változó a törés típusa, illetve az egyéb prediktorok a demográfiai adatok voltak. A prediktorok és a kimeneti változók közti összefüggéseket khi-négyzet-teszttel és logisztikus regressziós analízissel vizsgáltuk. Az angulustörött csoportot 43 (átlagéletkor: 29,9 ± 12,8 év; 98,4% férfi), míg a condylustörött csoportot 37 beteg (átlagéletkor: 46,8 ± 20,2 év; 62,2% férfi) alkotta. Angulustörés esetén 81,4%-ban, míg condylustörés esetén 51,3%-ban láttunk kétoldali occlusiós megtámasztást (p<0,001). Kétoldali occlusiós megtámasztás esetén az angulustörés esélyhányadosa 4,2 volt (p<0,006). Az angulustörések 86%-ában, a condylustörések 43,2%-ában volt jelen bölcsességfog a törés oldalán (p<0,001). Azonos oldali bölcsességfog jelenléte esetén az angulustörés esélye a 8,1-szeresére emelkedett (p<0,001). Amennyiben kétoldali occlusiós megtámasztás és törésoldali bölcsességfog is jelen volt, az angulustörés esélye a 15,9-szeresére nőtt (p<0,001). Következtetés: Az occlusiós megtámasztás és a bölcsességfog együttes és külön-külön való jelenléte is egyértelműen fokozta az angulustörés, és csökkentette a condylustörés rizikóját, míg hiányuk a condylustörés rizikóját fokozta, és az angulustörés esélyét csökkentette. Orv Hetil. 2020; 161(28): 1166–1174.

Open access
Authors: Ferenc Sztanek, Bernadett Balogh, Ágnes Molnár, Eszter Zöld, Nóra Tóth, András Áron Jakab and György Paragh

Absztrakt:

Bevezetés: Világszerte jelentősen növekszik a cukorbetegség előfordulása. A distalis típusú szenzomotoros polyneuropathia (DSPN) a leggyakrabban előforduló és a legkorábban kimutatható microvascularis szövődmény, mely változatos klinikai megjelenése és sokszor atípusos tünetei miatt gyakran csak a cukorbetegség előrehaladott stádiumában kerül felismerésre. Célkitűzés és módszer: Munkánk során 431 beteg adatait dolgoztuk fel, akiket 2011 és 2018 között a Debreceni Egyetem Diabeteses Neuropathia Centrumában vizsgáltunk Neurometer® segítségével, és összefüggéseket kerestünk a különböző szív-ér rendszeri és microvascularis szövődmények (retinopathia, microalbuminuria), a laboratóriumi paraméterek és a DSPN súlyossága között. Eredmények: A betegek átlagéletkora 63,4 év, 62%-uk nő volt, 92%-uk 2-es típusú cukorbetegségben szenvedett. A cukorbetegség fennállásának átlagos ideje 13,7 év volt. Cardiovascularis betegség a betegek 42%-ánál volt ismert. A microvascularis szövődmények közül a retinopathia előfordulása 12% volt, perzisztáló microalbuminuria a betegek 16%-ánál volt igazolva. A vizsgált betegek 19%-ánál a típusos DSPN-panaszok ellenére sem tudtunk idegi károsodást kimutatni; 49%-ban enyhe fokú, 19%-ban közepes fokú és 13%-ban súlyos fokú neuropathia volt kimutatható Neurometer® segítségével. A cukorbetegséggel összefüggő idegi károsodás kifejezettebb volt diabeteses retinopathia (p<0,001) és perzisztáló microalbuminuria esetén (p<0,001), e microvascularis szövődmények előfordulása összefüggést mutatott a DSPN súlyosságával. A cardiovascularis szövődmények megjelenése nem mutatott korrelációt a perifériás idegkárosodás mértékével, és nem találtunk összefüggést a DSPN súlyossági foka és a cardiovascularis betegségek előfordulása között. Következtetés: Eredményeink alapján a diabeteses neuropathia progressziója előre jelezheti az egyéb microvascularis szövődmények megjelenését 2-es típusú cukorbetegségben, adataink azonban nem mutattak összefüggést a cardiovascularis betegségek kialakulásával. A Neurometer® segítségével végzett perifériás idegrendszeri vizsgálat alkalmas a DSPN követésére és a neuropathia súlyosságának megállapítására. A cardiovascularis kockázatot az autonóm idegrendszeri funkciót vizsgáló Ewing-féle reflextesztek segítségével jobban meg tudjuk ítélni cukorbetegeinknél. Orv Hetil. 2020; 161(30): 1243–1251.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A teljes felszínpótló térdprotézis beültetése az ortopédsebészet egyik legsikeresebb és legbiztonságosabb beavatkozásává vált. A számos eltérő feltárásmód közül a leginkább elterjedt, úgynevezett medialis parapatellaris (MP-) feltárás során a musculus quadriceps ina átvágásra kerül, károsítva az extensor funkciókat. Ezzel szemben a subvastus (S-) feltárás – megkímélve az extensor apparátust – kevesebb fájdalommal járó, gyorsabb rehabilitációt ígérhet. Célkitűzés: A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján végzett prospektív, obszervációs vizsgálatunk célja az MP- és az S-feltárás közvetlen posztoperatív időszakra való hatásának összehasonlítása. Módszer: A bevont 60 beteg a beavatkozás típusa szerint random módon két eltérő csoportba került. A vizsgálat során homogén betegcsoportokon mértük a két eltérő feltárásmód hatásait a korai posztoperatív időszakban a nemzetközi szakirodalom és az általunk meghatározott paraméterek alapján. Eredmények: Vizuális analóg skála (VAS) segítségével nyugalmi és aktív fájdalomszintet mértünk az első 10 napon, ami alapján az aktív VAS-értékek esetén szembetűnőbb a különbség az S-csoport javára. Az aktív VAS esetében az S-csoportban a 2., 3., 10. napon is szignifikánsan kisebb fájdalmat jeleztek a betegek, mint az MP-csoportban. A többi nap eredményeit is figyelembe véve, ez amellett szól, hogy az extensor apparátus integritásának megőrzése jobb posztoperatív funkcionalitást tesz lehetővé. Megmértük a betegek térdízületi mozgástartományát is. Az 1. napon az S-csoportba tartozóké szignifikánsan nagyobb. A napok előrehaladtával az MP-csoport tagjai a rehabilitációjuk során utolérik az S-csoportot. Az S-csoportba tartozók átlagosan 1,944 nappal, azaz közel két nappal korábban képesek nyújtva lábat emelni, szemben az MP-csoporttal (p<0,0001). Következtetések: Az adatok statisztikai elemzése után elmondható, hogy a subvastus feltárás előnyösebbnek látszik a közvetlen posztoperatív időszak rehabilitációja tekintetében. Evidencia felállításához azonban további nagy elemszámú, multicentrikus, obszervációs vizsgálatokra van szükség. Orv Hetil. 2020; 161(29): 1208–1214.

Open access

Absztrakt:

A modern fogászati implantológiában már rutinszerűen alkalmazott sebészi sablonok és háromdimenziós (3D) tervezőprogramok segítségével lehetőség nyílik más szakterületek fejlődésére is. Az operációs mikroszkóppal történő sebészeti gyökércsúcs-eltávolítás sokkal pontosabb rezekciót tesz lehetővé, ám a műtéti terület lokalizálására és méretének meghatározására nyomtatott sebészi sablonok alkalmazására még nincs konkrét ajánlás. Célunk egy új, sablonnal navigált mikrosebészeti gyökércsúcs-rezekciós technika bemutatása, melynek során a számítógépes programban megtervezett ostetotomiát és rezekciót egy körtrepánnal végezzük. A számítógépes programban (SMART Guide; dicomLAB, Szeged) cone-beam computed tomography (CBCT-) felvétel használatával 3D sablont készítünk, mellyel meghatározzuk a rezekciós ablak átmérőjét, a trepán behatolási mélységét és szögét. A teljes vastagságú lebeny kialakítását követően, a dentális megtámasztású, nyomtatott sablont a műtéti területre helyezve, a corticalis csont és a gyökércsúcs eltávolítása trepánnal történik. A műtéti beavatkozás a modern mikrosebészet elveit követi, ennek megfelelően az ultrahangos retrográd preparálást retrográd töméssel, ’mineral trioxide aggregate’ (ProRoot MTA; Dentsply Maillefer, Ballaigues, Svájc) alkalmazásával zárjuk. A komplikációk nélkül lezajlott gyógyulási időszakot követő egyéves kontrollfelvételen a periapicalis laesio telődött, a páciens panaszmentes. A könnyen és nagy pontossággal végrehajtható beavatkozás utáni fájdalommentes gyógyulás mellett a technika nagy előnye, hogy maga a műtéti beavatkozás gyorsabb, mint a sablon és trepán nélküli mikrosebészeti rezekció. Orv Hetil. 2020; 161(30): 1260–1265.

Open access
Authors: Tibor Gyökeres, Eszter Schäfer, Attila †Szepes, Zsuzsanna Vitális, Mária Papp, István Altorjay, László Czakó, Áron Vincze, Attila Bursics, Péter Kanizsai and Tamás Berényi

Absztrakt:

A gastrointestinalis vérzés gyakori előfordulása, súlyossága miatt kiemelkedő népegészségügyi jelentőséggel bír. Az antikoagulált és/vagy rendszeres thrombocytaaggregáció-gátló készítményeket, nemszteroid gyulladásgátlókat szedő, idősödő populáció arányának növekedésével az emésztőszervi vérzés a jövőben várhatóan számban és súlyosságban is egyre növekvő terhet ró az egészségügyi ellátórendszerre. A gastrointestinalis vérzés ellátásában a sürgősségi szakember mellett a gasztroenterológus-endoszkóposnak van alapvető szerepe. A társszakmák (radiológus, invazív radiológus, intenzív terapeuta, sebész) képviselői sok esetben nem mellőzhetők a döntéshozatalban, a betegek ellátásában. Az érintett szakterületek képviselői szükségét érezték egy átfogó, multidiszciplináris, közösen elfogadott szemléletet tükröző, gyakorlati szemléletű hazai iránymutatás összeállításának az érvényes nemzetközi irányelvek alapján. A szerzők részletesen tárgyalják a gastrointestinalis vérzés ellátásának feltételeit, a kezdeti betegészlelést, a rizikóbecslést, a laborvizsgálatokat, a betegek resuscitatióját, valamint a vérzések diagnosztikájának és terápiájának lépéseit a vérzésforrás lokalizációja szerint külön csoportosítva. A szerzők iránymutatást adnak az elsődleges ellátás sikertelensége, illetve az ismételten fellépő vérzés eseteiben, végül a sebészet mai helyét is definiálják a gastrointestinalis vérzésekben. Orv Hetil. 2020; 161(30): 1231–1242.

Open access