Earth and Environmental Sciences

A jelenlegi, 1960 években kidolgozott genetikus alapokon nyugvó magyar talaj-osztályozási rendszerünk modernizálására az elmúlt évtizedek hazai tapasztalatai, dokumentált adathalmazai, valamint a nemzetközi standardok és elvárások alapján teszünk javaslatot. Munkánk kiindulási alapja az elődeink által definiált 29 talaj-képző folyamat, 39 talajtípus, és az azokhoz kapcsolódó tartalmi leírás és vizsgálati adatokból nyert információ. Módszereink az egyszerű elemzések és statisztikai számítások mellet a pedometria módszerére, a taxonómiai távolságszámításra és klaszteranalízisre támaszkodtak.

Eredményeink alapján a jelenlegi hazai talajtípusok egy része jól elkülöníthető, mások pontosabb definícióra szorulnak, vagy egyes esetekben összevonásra kerül-hetnek. A nemzetközi gyakorlatban meglévő és hazánkban is jellegzetes típusokat pedig, bevezetésre javaslunk.

A szigorúbb és mind a mélységi, morfológiai és összetételbeli tulajdonságok te-kintetében számszerűbb meghatározásokon alapuló javasolt struktúra központi egy-sége az ismertetett 15 talajtípus.

Ezeket a típusokat jól definiált diagnosztikus szintek, talajtulajdonságok és anyagok jelenléte vagy kizárása alapján, hierarchikus és számítógépes osztályozó kulccsal sorolhatók be. Az osztályozás alacsonyabb szintjei, az altípus és a változati tulajdonságok pedig, többszörös választási lehetőségek alapján pontosíthatók. A további talajtípusokat és altípusaik valamint változataikat későbbi közleményekben mutatjuk be.

Az MTA TAKI Nagyhörcsöki Kísérleti Telepén (Mezőföld), mészlepedékes csernozjom vályogtalajon vizsgáltuk a K, B és Sr elemek közötti kölcsönhatásokat 1998 és 2004 között. A K-szinteket megismételt 0, 1000 és 2000 kg K₂O·ha⁻¹, a B-szinteket megismételt 0, 20, 40, 60 kg B·ha⁻¹ és a Sr-szinteket 67 kg Sr·ha⁻¹ adaggal állítottuk be. Műtrágyaként 60%-os KCl-ot, 11%-os bóraxot és 33%-os SrCl₂x6H₂O sót alkalmaztunk. Főparcellánként 3K-kezelés, alparcellánként 4B-kezelés, al-alparcellánként 2Sr-kezelés szolgált (24 kezelés × 3 ismétlésben = 72 parcella), osztott parcellás elrendezésben.

kísérlet beállításakor (1987 őszén) a szántott réteg 5% CaCO₃-ot, 3% humuszt és 20% agyagot tartalmazott. A pH(H₂O) 7,8 a pH(KCl) pedig 7,3 volt. Az AL-K₂O 180–200, az AL-P₂O₅ 100–120, a KCl-oldható Mg 110–150, a KCl+EDTA oldható Mn 60–80, a Cu és Zn 1–2 és a B 0,7 mg·kg⁻¹ értékkel volt jellemezhető. A termőhely kielégítő K-, Ca-, B- és Mg-; közepes N- és P-; valamint gyenge Zn- és Cu-ellátottságú. A talajvíz szintje 13–15 m mélyen található, a terület aszályérzékeny. Az átlagos középhőmérséklet 11 °C, az éves csapadékösszeg 400 és 600 mm közötti egyenetlen eloszlással.

A főbb megállapítások és levonható tanulságok az alábbiak:

• Ezen a káliummal és bórral eredetileg egyaránt kielégítően ellátott talajon, a kísérlet 13. évére, az AL-K₂O tartalom a szántott rétegben az eredeti 180–200 mg·kg⁻¹ értékről 140 mg·kg⁻¹-ra csökkent. A K-hatások idővel kifejezettebbekké váltak, a koronafürt a négy év alatti hét kaszálással 572 kg K₂O·ha⁻¹ mennyiséggel szegényítette a talajt. A K-kontrollhoz képest a 2. kaszálás 2004-ben már 10 t·ha^-1 zöld, illetve 1 t·ha^-1 légszáraz szénatöbbletet adott, a zöldtermés szárazanyag tartalmát átlagosan 2%-kal mérsékelte. A B- és a Sr-kezelések a termés tömegét iga-zolhatóan nem befolyásolták. A négy év, illetve a hét kaszálás összesen 110–120 t·ha⁻¹ friss, illetve 21–24 t·ha⁻¹ légszáraz szénahozamot adott.

• A K-trágyázás gátolta a Ca, Mg, Na és Sr kationok beépülését a szénába a K-tartalom egyidejű növelése mellett. A B-trágyázás még 10–14 év után is megtöbb-szörözte a széna B-tartalmát. A kis terméstömegű, elöregedő szénában a B-akkumuláció elérte a 372 mg·kg⁻¹ mennyiséget. A 9–12 évvel korábban adott 67 kg·ha⁻¹ Sr-adag általában igazolhatóan mérsékelte az antagonista Na felvételét.

• A lucerna zöldbimbós állományára az irodalomban közölt és általunk is ellen-őrzött 2–5% N; 2–4% K; 1–3% Ca; 0,3–0,8% Mg; 0,3–0,7% P és S, illetve 30–200 mg·kg⁻¹ Fe és Al; 30–100 mg Mn·kg⁻¹, 35–80 mg B·kg⁻¹, 20–70 mg Zn·kg⁻¹, 5–15 mg Cu·kg⁻¹ és 0,5–2,0 mg Mo·kg⁻¹ optimumok megfelelőek lehetnek a koronafürt tápláltsági állapotának megítélésére is.

• Az 1 t szénatermés átlagos, fajlagos elemtartalma 34 kg N, 22 kg K (26 kg K₂O), 20 kg Ca (28 kg CaO), 3,5 kg P (8 kg P2O5), 3,1 kg Mg (5 kg MgO), 2,7 kg S, 216 g Fe, 149 g Al, 66 g Mn, 70 g Sr, 16 g Na, 28 g B, 15 g Zn, 6–7 g Cu és 4–5 g Ba mennyiséget tett ki ezen a talajon.

  Adataink felhasználhatók a szaktanácsadásban, a tervezett termés elemigény számításakor, figyelembe véve, hogy a N-t alapvetően a légköri megkötés fedezheti, illetve a Zn és Cu fajlagosok mérsékeltek a termőhely gyenge Zn- és Cu-ellátottsága miatt.

• Ami a koronafürt széna takarmányértékét illeti megállapítottuk, hogy a stan-dard lucerna összetételhez viszonyítva a nyersfehérje 29, a nyersrost 26%-kal halad-ta meg a lucernáét, míg a nyershamu 11, a nyerszsír 27%-kal volt kevesebb. A ko-ronafürt és a lucerna aminosav tartalmát (17 aminosav) összevetve azt találtuk, hogy a koronafürt szénafehérje rendkívül szegény cisztin (CYS), illetve rendkívül gazdag prolamin (PRO) és asparagin (ASP) aminosavakban. A többi aminosav lényeges eltérést nem mutat (10–20%) a két hüvelyes takarmánynövényben.

Összességében megállapítható, hogy a koronafürt versenyképes lehet a lucerná-val mind a szénahozamát, mind a takarmányértékét tekintve, különösen gyengébb talajokon.

Kationos felületaktív anyag, a hexadecilpiridinium-klorid (CPC) adszorpcióját vizsgáltuk különböző talajokon, üledékeken és ásványi őrleményeken. Valódi talajokon történő adszorbeálódásáról kevés irodalmi adat található. Célunk volt megha-tározni, hogy mely talajtulajdonságok befolyásolják leginkább a tenzid megkötődé-sét.

A minták ásványos összetételének meghatározása röntgen-pordiffrakcióval (XRD) történt. Ez alapján hat csoportra tudtuk elkülöníteni: 1. Szmektites (kis rétegtöltésű montmorillonitos) talajok; 2. Vermikulitos talajok; 3. Szmektitet is tartalmazó illites minták; 4. Klorit/vermikulit tartalmú talajok; 5. Illit és klorit tartalmú talajok; 6. Nagy kvarctartalmú minták.

A minták felületaktív anyaggal történő kezelése az ún. „elárasztásos módszerrel” (static equilibrium experiments) valósult meg.

A CPC oldat koncentrációjának függvényében ábrázoltuk a minták által adszor-beált tenzidmennyiségét, majd a mérési pontokra Langmuir-típusú izotermát illesz-tettünk. Az adszorpciós izotermák segítségével meghatároztuk a vizsgált adszorbensek hidrofóbizálásához szükséges fajlagos tenzidmennyiségeket, amely mellett feltételeztük, hogy a talajszemcsék felületén monomolekuláris tenzidborítottság alakul ki. Az illesztett görbe telítődő jelleget mutat és első szakasza nagy affinitású H-típusra utal. Logaritmikus skálán ábrázoltuk a tenzidadszorpciós értékeket és megállapítottuk, hogy az egyes minták monomolekuláris rétegborítottságához szükséges tenzidmennyiségek mintánként általában szignifikánsan eltérőek. A fajlagos CPC mennyiségét a nagy agyagtartalmú, szmektites minták esetében találtuk a legnagyobbnak, a kvarchomok mintáét pedig a legkisebbnek.

Vizsgáltuk, hogy a minták mely tulajdonságai állnak kapcsolatban a monomolekuláris telítettségnél adszorbeált fajlagos tenzid mennyiségekkel. Számítottuk továbbá a Pearson-féle korrelációs együtthatókat.

A fajlagos tenzid mennyiségével szoros összefüggést mutatott a higroszkóposság (hy₁), az agyagtartalom, a fajlagos felület (BET-felület) és a kationcserélő képesség (T-érték). A CPC adszorpcióját leíró regressziós egyenletek szerint öt paraméter határozza meg a fajlagos tenzid mennyiségét: agyag-, humusz-, mésztartalom, pH(H₂O) és a BET-felület.

Tanulmányunkban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) egyik jogelődje, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Növényvédelmi és Agrokémiai Központ (MÉM NAK) által készített genetikus talajtérkép digitális állományát mutatjuk be. Az 1983-ban elkészült MÉM NAK talajtérkép az egyetlen olyan országos (1:200.000 méretarányú) kartográfiai munka, amely a jelenleg érvényes talajosztályozási rendszerünkből mind a 9 talaj főtípust, a 40 talajtípusból 36-ot, és a 86 altípusból 70-et jelenít meg, továbbá információval szolgál 28 különféle talajképző kőzetről és 9 fizikai féleségéről is.

A vektoros térinformatikai állomány első verziója a 2000-es évek végén, a Növény- és Talajvédelmi Központi Szolgálat koordinálásával készült el. A Genetikus talajtérkép javításával jött létre a dolgozatban bemutatott állomány, amelyet kiválasztott területeken a földrajzi tájbeosztás középtájai és az SRTM modell magasság adatai segítségével értékeltünk és az Agrotopográfiai (AGROTOPO) Adatbázis vektoros állományának talajinformációival hasonlítottuk össze. A genetikus talajtérkép az országos talajtérképek evolúciójának fontos állomása. STEFANOVITS és SZŰCS térképét tekinthetjük a jelenkori talajosztályozás szerinti talajtérképezés első kartográfiai összegzésének, az AGROTOPO ezt adat tartalmában és a rajzolat részletességében továbbfejlesztette, majd a MÉM NAK talajtérkép a talajosztályozási egységek ábrázolása tekintetében jelentett előrelépést. A MÉM NAK genetikus talajtérkép alapot nyújthat koncepcionális talajtérképek elkészítéséhez és minden olyan munkához, amelyben a talajosztályozási kategóriákat érintő tematikus részletessége előnyt jelent.

Kutatásunk során a belvíz talajszerkezetre gyakorolt hatását modelleztük háromszor ismételt nedvesítési–száradási ciklussal (WDC) négy darab, közel 10 ezer cm³ térfogatú, bolygatatlan talajmintán.

A talajszerkezet változását vizsgáltuk komputertomográffal (CT), annak érdekében, hogy 1) a minták belso szerkezeti viszonyait láthatóvá tegyük, 2) a mintavételezéssel járó, zavaró falhatást kiküszöbölhessük és 3) a nedvesítési–száradási ciklusok után összehasonlító elemzést végezhessünk.

A három nedvesedési-száradási ciklusból álló kísérlet során az eredendően talajhibától mentes, jó vízgazdálkodású, jó minoségű talajmintákat 880 × 880 µm² pixel felbontásban felvételeztük komputertomográffal. Meghatároztuk a vizsgálat szempontjából reprezentatív elemi térfogatot, majd a talajoszlopokat e térfogati elemekre osztva elemeztük tovább. A CT-vel mért, sűrűséget jelző Hounsfield-egységeket átszámoltuk száraz térfogattömeg értékekre.

A kísérlet eredményeként a bolygatatlan minták kismértékű térfogattömeg növekedését, valamint a nagyobb méretű pórusok arányának csökkenését figyeltük meg. Ezáltal igazoltuk, hogy talajművelési beavatkozás nélkül, a belvíz okozta tartós vízborítás alatt álló talajok szerkezeti degradációja a későbbiekben tovább növelheti a területen a belvízkockázatot.

A városi kertek talajai, a tipikus városi szennyező forrásokon (légköri ülepedés, közlekedés fémterhelő hatása, háztartások fűtése stb.) túl, művelésükből kifolyólag is szennyeződhetnek a toxikus és potenciálisan toxikus nehézfémekkel, így nagy kihívást jelent az ezekben a talajokban mérhető fémtartalom eredetének (litogén, pedogén, antropogén) meghatározása, egyrészt a lehetséges szennyező-források sokfélesége, másrészt az e talajokat érő antropogén hatások miatt.

Kutatásunk során a városi környezetterhelés és a kertművelés kumulatív nehézfém-szennyező hatását vizsgáltuk Szeged példáján. A külvárosi kerti talajok nehézfém-terheltségének felmérése mellett fő célunk volt, hogy különböző módszereket együttesen alkalmazva elkülönítsük a kerti talajokban antropogén forrásból feldúsuló fémek körét. Jelen tanulmányban azt mutatjuk be, hogy az általunk alkalmazott feldúsulási faktorok, a fémkoncentrációk vertikális eloszlásának vizsgálatával kiegészítve miként segítik az egyes elemek eredetének (litogén, pedogén, antropogén) meghatározását.

A kertekben feltárt talajszelvényekben mért nehézfém-koncentrációk vertikális eloszlása alapján elmondható, hogy a vizsgált elemek egyike sem tekinthető kizárólag litogén eredetűnek a kerti talajokban, ezek eloszlásának kialakításában ugyanis bizonyos talajtulajdonságok jelentős szerepet játszanak.

Az Pb-, Zn-, Cu- és Cd-koncentrációk vertikális eloszlását a talaj szervesanyag-tartalma, míg a Ni-, Cr- és Co-koncentrációkét a talaj ásványi kolloid-tartalma módosította. A referencia szint, valamint a referencia elem (Ti) segítségével számolt feldúsulási faktorok (EF) alapján az As, a Ni, a Co és a Cr a kertek feltalajában nem dúsultak (EF ∼ 1), ezen elemek feltalajban mérhető koncentrációjának kialakításában csak a litogén háttér és a pedogén folyamatok játszanak szerepet. A Cu (EF ∼ 4,2), a Zn (EF ∼ 2,7) és a Pb (EF ∼ 2,5) viszont a kertek feltalajában jelentős mértékben dúsul, mely feldúsulásért a természetes, pedogenetikus folyamatok mel-lett csaknem minden kertben már az antropogén hozzájárulás is felelőssé tehető, míg a Cd antropogén dúsulása csupán néhány kertre korlátozódik.

Mészlepedékes csernozjom vályogtalajon beállított szabadföldi kísérletben vizs-gáltuk a NxCu elemek közötti kölcsönhatásokat 1991-ben kukoricával. A termőhely talaja a szántott rétegben 3% humuszt, 5% körüli CaCO₃-ot és kb. 20% agyagot tartalmazott.

Az elemzések alapján a terület talaja jó Ca-, Mg-, K-, Mn-, kielégítő Cu-, köze-pes N-, valamint gyenge-közepes P- és Zn-ellátottságú volt. A talajvíz 13–15 m mélyen van, tehát a terület aszályérzékeny. A kísérletet 4N×3Cu = 12 kezelés × 3 ismétlés = 36 parcellával állítottuk be osztott parcellás (split-plot) elrendezéssel.

A N 0, 100, 200, 300 kg·ha⁻¹, a Cu 0, 50, 100 kg·ha⁻¹ adagokat jelentett Ca-ammóniumnitrát, illetve CuSO₄ formájában. Az árpilis, május és a július hónapokat aszály jellemezte.

Főbb eredményeink:

1. 1. Az 1991. év első fele erősen csapadékhiányos volt, a N-trágyázás termés-csökkenést eredményezett. Igazolhatóan mérséklődött a termő tövek száma. Az 1000-szem tömeg 278 g maradt. A Cu-trágyázással igazolhatóan emelkedett az egy tőre eső szemek száma, illetve a csövenkénti szemtömeg. A szemtermés az NxCu kezelésekben 7,0 és 8,6 t·ha⁻¹ között változott.

2. 2. A N-túlsúly, azaz az agronómiailag indokoltat jelentősen meghaladó N-adagok hatására a 4–6 leveles korú növény gyökerének N%-a, a virágzáselejei leve-lek N- és Zn-felvétele, valamint az aratáskori szár N-, K- és Ca-koncentrációja nőtt. A Cu-trágyázással a kontrollhoz viszonyítva a fiatal hajtás, a virágzás elejei levél és a szár Cu-tartalma átlagosan 1/3-ával emelkedett. A gyökér Cu-készlete a Cu-adagolással 2,5-szeresére nőtt. A Cu növényen belüli vertikális mozgása azonban gátolt volt.

3. 3. A 12 t·ha⁻¹ (szem + szár) földfeletti biomasszába kereken 114 kg N, 77 kg K (92 kg K₂O), 22 kg P (50 kg P₂O₅),15 kg Ca, és 18 kg Mg épült be. Az 1 t szem + a hozzátartozó melléktermék fajlagos elemtartalma 15 kg N, 10 kg K (12 kg K₂O), 3 kg P (7 kg P₂O₅), illetve 3 kg körüli CaO és MgO mennyiségnek adódott.

Adataink a tervezett kukoricatermés elemszükségletének számításakor a szakta-nácsadásban használhatók fel.

A Kárpát-medence központi területén a középső bronzkorban (ca. 2000/1900–1500/1450 cal BC) virágzó nagy kulturális egységet — az azonos kerámiastílus alapján — Vatya-kultúrának nevezzük. A kultúra ún. erődített, több rétegű tell-településekből, változó méretű és jellegű nyíltszíni telepekből álló településhálózatot hozott létre, mely talajtani és földtani képződmények egyaránt értékes elemei kulturális és természeti örökségünknek. Az összefoglaló néven „földvárnak” is nevezett lelőhelyek talajtani és környezettörténeti jelentősége abban áll, hogy eltemetett talajokat, illetve az emberi megtelepedés eredményeképpen létrejött és módosult antropogén üledékrétegeket rejtenek.

Ezek vizsgálatával olyan talaj- és üledéktani adatokhoz juthatunk, amelyek környezettörténeti, illetve az emberi környezetalakítással kapcsolatos következtetéseknek nyitnak teret.

A Kiskunsági homokhát, a Pesti hordalékkúp-síkság, illetve a Pilis–Alpári homokhát találkozásánál az ócsai Turjánvidék szomszédságában elterülő „Kakucs–Turján mögött” lelőhely — a korábban végzett geofizikai felmérés és régészeti terepbejárás alapján — a Vatya-kultúra egyik jellegzetes települése.

A területen a sekélyföldtani fúrások eszközének segítségével alkalom nyílt arra, hogy feltérképezzük a bronzkori település talajtani, illetve sekélyföldtani viszonyait. Ennek érdekében egy olyan nagyfelbontású és célzott fúrási tervet hoztunk létre, amely amellett, hogy alkalmas a terület részletes és pontos talajtani, üledéktani és rétegtani viszonyainak feltérképezésére, segíti a régészeti lelőhely fejlődéstörténetének, illetve tafonómiájának megértését is.

A nagyfelbontású térképező fúrással, helyszíni és laboratóriumi talajvizsgálatot követően meghatároztuk és leírtuk a lelőhely recens talajtakaróját, amely egy homokon fejlődött csernozjom talaj tulajdonságait mutatta. A lelőhely megközelítőleg 100 méteres átmérőjét az északidéli és a keletnyugati irányokban kialakított, egyenként 10–10 darab felvételi ponttal jellemzett fúrássorozat írja le. Ez alapján világossá vált, hogy a lelőhely egy egykori vízjárta, fluvioeolikus és alluviális üledékek mozaikjából kiemelkedő homokos löszháton helyezkedik el.

Ezen túlmenően, a fedő talajképződmény alatt meghatároztuk az antropogén hatásra fejlődött és módosult talajok, valamint üledékek vertikális és horizontális kiterjedését. Ennek keretében vizsgáltuk a hármas tagolású lelőhely kerítőárkainak betöltését, illetve az épületobjektumok által megjelenített megtelepedési és pusztulási rétegeket.

Az épületobjektumokat átvágó fúrássorozatok során meghatározott antropogén üledékrétegek (kultúrrétegek) az egykori megtelepedés, a helyben lakásból származó antropogén anyagfelhalmozódás, valamint a későbbi, a lelőhelyet lezáró pusztulási rétegek egymáshoz viszonyított helyzetére utal. A pusztulási rétegként megha-tározott K₁ réteg magas patics- és faszéntartalmával ellentétben az alatt elhelyezkedő — mindenvalószínűség szerint az eredeti megtelepedési szintet megjelenítő — K₂ réteg kevesebb antropogén szemcsét tartalmazott.

A nagyfelbontású térképező fúrással végzett felmérés alapján sikerült megraj-zolni egy homok textúrájú talajtani környezetben elhelyezkedő és ebben fejlődő, majd pusztuló lelőhely rétegtani viszonyait, illetve lehetséges fejlődéstörténetét.

A talajok aggregátum-stabilitásának ismerete kulcsfontosságú a talajtermékenység fenntartásának és növelésének hatékony kivitelezése, valamint a talajok védelme szempontjából.

A talajaggregátumok kialakulása és végső soron a stabilitása is jórészt a szerves anyagok mennyiségének és minőségének függvénye. Találunk közöttük állandó, cementáló jellegű anyagokat, ill. átmeneti jellegű kötőanyagokat is. Mivel a talajok különböző mértékben tartalmazzák ezen anyagokat, és azok különböző ideig hatnak az aggregátumok szerkezetének stabilitására, indokolt lehet különböző szervesanyag-kiegészítésű hosszú távú tartamkísérletek mintázása az aggregátum-stabilitás értékek meghatározására.A tartamkísérletek bázisán már korábban is végeztünk a talaj agronómiai szerkezetére és szerkezeti stabilitásra irányuló vizsgálatokat. Ezekre alapozottan új tartamkísérleti parcellák vizsgálatával folytattuk aggregátum stabilitás vizsgálatainkat a növekvő adagú műtrágyázás és a különböző formájú szerves anyag visszapótlású kezelésekben.

Vizsgálatainkban a vízálló aggregátumok százalékos arányát határoztuk meg (Water-stable aggregates, WSA) egy Eijkelkamp (Hollandia) nedves szita segítségével. Vizsgálatainkhoz az 1–2 mm közötti talajfrakciót használtuk. A méréseket 250 mikronos szitákon végeztük.

A mintavétel után két héttel végzett vizsgálatok eredményeiből megállapítottuk, hogy a szervestrágya-kiegészítések közül a szár+zöldtrágya leszántás adta a legnagyobb stabilitás értéket. A N-adagok közül pedig a 140 kg·ha⁻¹ kezelésben mértük a legnagyobb értéket. Utóbbi szignifikánsan nagyobbnak bizonyult minden más N-kezelésénél. A kombinációs hatások vizsgálatánál a szárleszántásos változat 140 kg·ha⁻¹-os nitrogénadag melletti stabilitás értéke több mint kétszerese volt a nem szervestrágya-kiegészítésű kontroll N-parcellákénak.

A mintavétel után három hónappal végzett stabilitásvizsgálat eredményei alap-ján a trágyázási változatok makroaggregátum-stabilitás értékei kiegyenlítődtek. Az N-adagok hatását vizsgálva azonban a korábban legnagyobb stabilitású 140 kg·ha⁻¹-os N-kezelés adta a legkisebb értéket. A két időpont eredményeit összehasonlítva megállapítható, hogy a stabilitás értékek minden trágyázási változatban és a 140·kg ha⁻¹-os N-adag kivételével minden N-kezelésben jelentősen növekedtek.