Social Sciences and Law

Abstract

This study investigates teacher learning and professional development in school-university partnership in Myanmar. This study explores teacher learning and professional development through engaging in a school-university partnership through mentoring activity. Research studies have shown mentoring can improve teachers' learning and professional development (Hargreaves & Fullan, 2000). A sequential explanatory mixed-methods design was applied in this study. Participants were 120 schoolteachers in the quantitative part while 4 participants were interviewed. This study aimed to answer how the impact of school-university partnership on teacher learning and professional development can be understood. To answer this research question, two groups of schoolteachers (mentor and non-mentors) and three groups of teachers based on communication level with student teachers were compared. The results showed that teachers who had mentoring experiences improved their professional skills and competencies more than non-mentor teachers mainly in the areas: pedagogical content knowledge, knowledge about learners' behaviours and characteristics and cross-curricular skills. Furthermore, teachers who had intensive communication with student teachers showed higher mean values in self-confidence, enjoyment in teaching and reflection on teaching practices and feeling like a responsible person in education. Findings from the qualitative part showed that teachers learned these skills and competencies through intensive collaborative activities such as discussing teaching and learning, guiding student teachers in their classroom management and planning a lesson and having a friendly conversation with them. Overall, this study confirms that engaging in school-university partnership through mentoring enhances mentors develop their self-confidence, and enjoyment in teaching as well as their professional knowledge and skills.

Összefoglalás. A bűnügyi együttműködés joga jelentős fejlődésen ment keresztül az uniós tagállamok egymás közötti viszonyaiban az integráció utóbbi 25 évében. Legfőbb jellemzője e fejlődésnek az együttműködési formák „eljogiasodása” és formalizálása, valamint genuin, új uniós jogintézmények megszületése, amely a tagállamok kölcsönös bizalmán alapul. A közel-keleti országokkal való együttműködés szükségessége egyre nyilvánvalóbb, azonban az ezekre a viszonyokra vonatkozó jogszabályi háttér nem létezik, vagy legfeljebb minimális, ami az egyén – akit érinthet az államok közötti bűnügyi együttműködési eljárás – számára e lehető legnagyobb biztonsági kockázatot hordozza. A tanulmány feltérképezi azokat a hatásokat, amelyek az uniós fejlődésből a harmadik államokkal való együttműködésre vonatkoznak (extraterritoriális hatások), és kimutatja, hogy az uniós jog többletkövetelményeket támaszt a tagállamok felé még ilyen, az uniós jog hatálya alá (látszólag) nem tartozó kérdésekben. Kitér a munka arra is, hogy az Európa Tanács jogfejlesztő tevékenységének hol van a helye ezen a spektrumon, valamint arra is, hogy az ENSZ bűnözéskontroll egyezményei miként játszhatnak szerepet a jelen témakörben.

Summary. For centuries, the issue of judicial cooperation has been part of the foreign policy of the state as a means of promoting the political interests of the rulers (governments) and its actual judicial or legal content could not be identified. Cooperation between law enforcement and judicial authorities of different countries is therefore the oldest form of action against internationally ‘mobile’ offenders or crimes of transnational nature. The original aim was to prevent the perpetrator from escaping prosecution, and cooperation was therefore exercised against the interests of the person concerned. It was only in the second half of the 20th century that academia recognised that a person involved in extradition proceedings (and any other form of international criminal cooperation) may have individual rights and interests that are separate from those of the state. Thus, the individual (accused, victim, witness) emerges as a third actor in the context of cooperation between two states – based on international law and sovereignty – and, especially with the firm establishment of human rights protection regimes, also takes a place in these proceedings. Thus, international cooperation now involves three interests: the State requesting assistance, the State providing assistance and the person concerned. The law on cooperation in criminal matters has evolved considerably in the EU Member States’ relations with each other over the last 25 years of integration and pursues new paths that are completely divorced from traditional thinking as described above. The main feature of this development is the ‘juridification’ and formalisation of forms of cooperation and the emergence of genuine new EU legal institutions based on mutual trust between Member States. The need for cooperation with the countries of the Middle East and North Africa is becoming increasingly apparent, but the legal framework for these relations is non-existent or minimal at best, which poses the greatest possible security risk for the individual who may be affected by the inter-state cooperation procedures in criminal matters. The study explores the implications of EU developments for cooperation with third states (extraterritorial effects) and shows that EU law imposes additional requirements on Member States even in such matters as they can be covered by EU law. Accordingly, the inter-state horizontal impact of the Charter of Fundamental Rights, the extraterritorial impact of EU crime control instruments and the explicit agreements on criminal cooperation are briefly discussed. The work also discusses the place of the Council of Europe’s law development activities in this spectrum: the European human rights protection, in particular with regard to extradition, entails additional requirements that Member States must comply with even when cooperating with a state outside the Council of Europe. Furthermore the role of the UN conventions on crime control is addressed by the study briefly.

Summary. The paper examines whether cyber volunteers are reshaping the modern conflicts. The case study serving as the proof-of-hypothesis for the paper is the Russian war against Ukraine. The hypothesis is that such groups will be part of future conflicts. We examine the conditions for group formation. We find that conditions will be present and such groups will become part of war and also of peacetime in the coming years. Hence, we advocate – de lege ferenda – that public policies and capabilities shall be adapted to this new reality accordingly, taking into account the capabilities, volatility and value-driven nature of these groups.

Összefoglalás. A tanulmány azt vizsgálja, hogy a kiberönkéntesek átformálják-e a modern konfliktusokat. A tanulmány hipotézise szerint az ilyen csoportok a jövőbeli konfliktusok szerves részei lesznek. E hipotézis esettanulmányául az Ukrajna elleni orosz háború szolgál. Vizsgálatra kerülnek a csoportképződés feltételei, ahol a tapasztalat azt mutatja, hogy a feltételek adottak lesznek, és az ilyen csoportok a háború, illetve a békeidő részévé válnak az elkövetkező években.

Mindez egy alulszabályozott és alulellenőrzött közegben történik. Egyrészt nincs szabályozás az államközi kibertérben sem, csupán erre való kísérletek történtek, de érdemi nemzetközi szerződés nem született. Másrészt a nemzetállami kereteken belül sem gyakori a kiberbiztonsági jogszabályok kikényszerítése, legfeljebb a gazdasági, nemi erkölcs elleni és katonai bűncselekmények esetén tudunk rendszeresen sikeres felderítésről. Jogi értelemben a kiberönkéntesek óriási kockázatot vállalnak, amely részben a saját államuk jogszabályainak valószínű megsértéséből ered, részben pedig a megtámadott ország esetleges jogi vagy egyéb megtorlásának veszélye miatt.

Ezek mellett is közel háromszázezer fős kiberönkéntes mozgalom csatlakozott az ukrán–orosz háború kibertérben zajló csatájához. Ez közel hússzor több önkéntes, mint az idegen fegyveresek létszáma az ukrán csapatok mellett. Az önkéntes csoportok megalakulásában az értékközpontúság játszotta a meghatározó szerepet. A háborút övező narratívák mentén karakteres ukránpárti csoportok alakultak az orosz agresszióval szemben, és reakcióként az oroszpárti csoportok létrejötte is elindult. Az ukrán kormány a kommunikációs csatornák nyitva tartásával – közös platformokon részt vesznek önkéntesek és hivatalos személyek – igyekszik rálátást, és adott esetben befolyást szerezni az önkéntesek műveletei felett.

Ez a kérdés lesz tehát a világ többi kormányzata, rendvédelme és katonasága számára feladva: hogyan lehet viszonyulni egy értékalapú csoportképződéshez a kibertérben? Érdemes ezt fenntartani és táplálni, vagy éppen ellenkezőleg, veszélyesnek tekintendőek a demokráciákra, ahogy erre az NSA kiberigazgatója májusi nyilatkozatában utalt?

Ezért javasolt – de lege ferenda –, hogy a közpolitikai tervezés és szervezeti képességek ennek megfelelően legyenek igazítva az új valósághoz, figyelembe véve e csoportok képességeit, volatilitását és értékvezérelt jellegét.

Összefoglalás. A tanulmány arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen biztonsági aggályokat jelent az, hogy az online platformok diskurzusát egyre nagyobb mértékben mesterséges intelligencia (MI) ellenőrzi. A kérdés megválaszolásához röviden bemutatja a téma szakirodalmának és a releváns empirikus kutatások eredményeit, valamint a legfontosabb értelmezési kereteket és fogalmakat. Megállapítja, hogy az online diskurzusok MI általi moderálásának vonatkozásában meghatározhatók egyrészt belülről kifelé, másrészt pedig kívülről befelé irányuló biztonsági aggályok és fenyegetések. A belülről kifelé irányuló fenyegetések az MI gyakorlati működése, így pedig a diskurzust befolyásoló szerepe okán jelentkeznek, a kívülről befelé irányuló fenyegetések pedig az MI mögött álló emberek döntéseiből adódnak.

Summary. The premise of this study is that online platforms and other public spaces in cyberspace can provide a framework for citizens to discuss issues affecting society as a whole or wider groups in society, contributing to the strengthening of democratic processes. The study seeks to answer the question of what security concerns are posed by the fact that the discourse of online platforms is increasingly moderated by artificial intelligence. To answer this question, the study briefly presents the results of the Hungarian and international literature on the topic and relevant empirical research, as well as reviews the theoretical, conceptual and interpretive frameworks whose presentation and conceptualization of relevant concepts are essential for processing the topic. It introduces the concepts of online platform, online discourse and moderation, and demonstrates applications of artificial intelligence in content moderation, with particular reference to related security concerns and their interpretation. The study then reviews the aspects related to the moderation of the discourse on online platforms by artificial intelligence that may also broaden the horizons of the security interpretation of the issue. The study finds that in connection with the moderation of online discourses by artificial intelligence, threats can be identified in two directions: in the form of “inside out” and in the form of “outside in” security concerns and threats. In the first case, the “inside out” threats are factors which arise from the practical operation of artificial intelligence and thus from its role in influencing discourse. In such way these “inside out” threats can also endanger the world beyond the discourses on online platforms, such as society, politics or even the economy. In the second case, the risks associated with the operation of artificial intelligence in terms of “outside-in” threats are not due to the built-in flaw of the algorithm, i.e. the uniqueness of its operation. In this case, the threats come from the decisions of the owners, developers, managers of artificial intelligence, the people behind artificial intelligence. The study concludes that in the moderation of discourse in artificial intelligence-based decision-making systems, such as online platforms, it is not enough to base accountability on platform conscience and self-restraint. It is absolutely necessary to subject platforms that use artificial intelligence in content moderation to a higher level of external and objective control, and in this connection to create a legal interpretation framework that defines the main guidelines for discourses moderated by artificial intelligence on online platforms and also enforces these guidelines.

Összefoglalás. Kutatásunk célja a női fogvatartottak oktatási szempontú profiljának felállítása. Arra a kutatói kérdésünkre kerestünk választ, hogy a jelenlegi börtönoktatás módszertana adekvátan illeszkedik-e a női fogvatartottak képességeihez, illetve hogyan járul hozzá a sikeres reintegrációs neveléshez. Kutatásunk ezáltal a társadalomba való visszailleszkedést támogató törekvések körébe jól illeszkedik, azt biztonsági aspektusból vizsgálja. Eredményeink alapján megerősítést nyert, hogy a többségi iskola mintáján szerveződő börtönoktatás módszertana kevéssé hatékony az összetett problémahálóval küzdő női elítéltek számára. A fogvatartottak képességstruktúráját tekintve a vizsgált csoport (N = 81) jelentős eltérést mutat a reintegrációt támogató életvezetési stratégia kialakításához szükséges kognitív területeken.

Summary. Our research objective was to create a profile of female detainees regarding education and training aspects. The focus of the research was on the investigation of this special, less investigated group of prison population. Our research was conducted in the Penitentiary and Prison Institute of Kalocsa, where our target group consisted of female detainees, just about to be released from their penitentiary or prison-level sentence (N = 81). In the course of our investigation, we used document analysis, meta-analysis of specialized literature, and a measuring tool that could be easily installed and used within the framework of prison education. By the use of Cognitive Profile Test, we measured cognitive operations on three main fields: cognitive abilities, information processing, school skills. We were looking for answers for the research question whether the methodology and thematic of contemporary prison education could adequately fit the abilities of female inmates, and how it could facilitate their successful reintegration. Therefore, our research fits well into the field of social reintegration endeavours, investigating it from the aspect of safety.

During a penal sentence, the prison and correction facilities have several responsibilities apart from the mere separation of criminals from society, including their preparation for reintegration through reintegration programmes. Besides the attention and motivation of the detainees, the success of these trainings also depends on the fact whether the general and individual developments can provide long-term lifestyle benefits. Integration into a normal lifestyle, the following of social standards and avoiding repeated criminal activities are all common interests, which constitute a foundation of secure society. In the case of active detainees, employment is an instrument of interior security, which also facilitates the sustainment of physical and mental health. For the individual, it evokes a feeling of social usefulness, thus supporting reintegration into society, while also helps to avoid depression and aggression caused by idleness. Therefore, the proper education of detainees is of utmost importance.

By the use of a complex testing method, which measures several areas, we set up the cognitive profile of the inmates, which could facilitate effective education by revealing the structure of abilities. We can confirm that in the course of education, neither the strengths (attention, holistic thinking) of women, nor their beneficial level of abilities are exploited sufficiently. On the other hand, there is no targeted help for their weaknesses (education abilities, abstraction, sequential thinking), thus the effects of developments are merely accidental. These areas of educative intelligence constitute essential criteria for not only successful education, but also for constructive lifestyle, therefore they deserve special attention, and their development is highly advised prior to any treatment/education/training. Our research confirmed that the methodology of prison education, established upon the pattern of mainstream schools is less efficient in the case of female detainees struggling with a complex network of problems. According to our outcomes, we can declare that the investigated group presents significant divergence in comparison with the characteristics of the adult population used as reference point. There are significant deficiencies concerning cognitive areas that are necessary for the establishment of life coaching strategies supporting reintegration. In order to avoid the invocation of dysfunctional impacts, the implementation of integration and the connection of safety objectives require diligent assessment; namely, the development of a coherent point of view and its joint methodology.

Summary. In this paper I argue that based on the analysis of the relationship between security and representation, three different approaches can be distinguished in architecture: visible security; represented security; and functional security. In my analysis, I use a history-based approach, which I try to supplement at each point. These approaches are not able to cover all architectural functions because of the heteronomy, multifunctionality and regional-cultural dependence of architecture. I first give a general introduction to the close connection between architecture and security from the beginning. I then, following Nikolaus Pevsner, focus on the analysis of government buildings as a primary architectural task.

Összefoglalás. Tanulmányomban amellett érvelek, hogy a biztonság és a reprezentáció kapcsolatának elemzése alapján az építészetben három megközelítés különíthető el. Az első a látható biztonság, a második a reprezentált biztonság, a harmadik pedig a funkcionális biztonság. A három kategória azonban az építészet heteronómiája, multifunkcionalitása és regionális-kulturális függősége miatt nem képes lefedni a biztonsággal kapcsolatos összes építészeti funkciót. Bevezetésként bemutatom, hogy városlakóként hogyan találkozunk a biztonság kérdésével az épített környezetben. Ennek illusztrálására Jane Jacobs és Jan Gehl munkáira támaszkodom. A biztonság a kezdettől fogva alapvető emberi szükségletnek számított, pusztán az épített környezet változott, újabb és újabb lehetőségek nyílnak meg. A látható biztonság kérdése Vitruviusig nyúlik vissza, kinek a tanai az építészet alapvető kérdései szempontjából ma is aktuálisak. A reprezentált biztonság témáját a 19. századi kormányzati építkezések elemzéséhez kapcsolódóan magyar példákkal vizsgálom (Parlament, Nemzeti Bank). A példák elemzéséhez Nelson Goodman tipológiáját használom. Tanulmányom utolsó része a funkcionális biztonság kérdésével foglalkozik, amely a kortárs építészet egyik legnagyobb kihívása. A vastag falak helyett ma már különféle biztonsági berendezések állnak rendelkezésre a védelmi funkció ellátására. Amellett érvelek, hogy a hagyományos értelemben vett biztonság kérdésköre ma már az akadálymentesítés építészeti kérdésére is kiterjed.

Summary. The danger of the spread of science disinformation was demonstrated by the coronavirus pandemic. This created a complex crisis, affecting economic, social, and public health security, so disinformation can be perceived as a security threat. Understanding characteristics, communication, and mechanisms of disinformation are particularly important. In this paper, I will elaborate on the concept of disinformation society based on the information society and the dangers of science disinformation, mainly using the example of the disinformation wave that accompanied the coronavirus epidemic. I present the main responses to the problem, highlighting the role of science communication. I will emphasize the need to change attitudes in science communication practices and show how understanding science disinformation can help to do this.

Összefoglalás. Az új kommunikációs és médiakörnyezet újítólag hat a dezinformáció megjelenésének és terjedésének módjára, formáira, a terjesztő aktorok számára, az alkalmazott új információmanipulációs technológiára és e tartalmak társadalmi hatásaira. Az információs társadalom koncepciójára reagálva, egyes szakértők már inkább dezinformációs társadalomról beszélnek. A dezinformáció, különösen a tudományos dezinformáció jelentőségét és terjedésének veszélyét a pandémia mutatta meg igazán, amely során a dezinformáció különböző formái, kiemelten az áltudományos és tudományellenes elméletek mennyisége, terjedésük sebessége és hálózatba szerveződése példátlan volt. A tudományos dezinformáció komoly veszélyt jelenthet akár az egyénre, a szélesebb közösségekre, vagy akár a társadalom egészére nézve is. Napjainkban a dezinformáció megjelenik a biztonságot, jelesül az információbiztonságot fenyegető veszélyek között is. A világjárvány komplex válsághelyzetet szült, amely a gazdasági, társadalmi és közegészségügyi biztonságot is meghatározza, ezért a dezinformáció felfogható nemzetbiztonsági fenyegetésként is. A tudományos dezinformáció működésének, kommunikációjának, hatásmechanizmusának megértése így különösen fontos, mivel közvetlenül biztonságot fenyegető tényezővé válhat. A tanulmányban bemutatom, hogyan épül az információs társadalom alapjaira a dezinformációs társadalom koncepciója, külön kiemelve a tudományos dezinformáció működését, hálózatosodását és veszélyeit, elsősorban a koronavírus köré épülő infodémia példáján. Ezután a problémára adható főbb válaszreakciókat tárgyalom, kiemelve a tudománykommunikáció szerepét. Amellett érvelek, hogy olyan tudománykommunikációs fejlesztésre van szükség, amely elsősorban nem a közösségimédia-platformok használatát, hanem a tudománykommunikációs gyakorlatok során megmutatkozó szemlélet változását helyezi fókuszba. Végül bemutatom, hogy ehhez a szemléletváltáshoz milyen támpontokat nyújthat a tudományos dezinformáció jellemzőinek vizsgálata.

Abstract

Court rulings and publications on constitutional identity have spread in a sort of viral way since the entry into force of the Lisbon Treaty in 2009. Accordingly, many scholars analyse the possible sources of the term and the risks associated with its use, including the fact that opponents of constitutional democracy can use it as a great weapon, as there is no objective standard in terms of its content. In this regard two different positions can be distinguished concerning the function of the constitutional identity clause and the determination of the content elements of the constitutional identity. The first perspective looks at the notion of identity as a manifestation of Euroscepticism, according to which the identity clause is in fact a possible form of derogation under obligations deriving from European integration. In contrast, the second perspective leads to a cooperative interpretation of the concept of identity, if you like, an integration-friendly dissolution of the concept of sovereignty in a sort of post-Westphalian meaning of identity, which can be linked to the concept of ‘unity in diversity’. Accordingly, Article 4 (2) TEU allows for the articulation of individual Member State specificities and establishes a mechanism in which different Member State and supranational perspectives can be harmoniously aligned with each other. This paper looks at Article 4 (2) TEU as an embodiment of the idea of ‘cooperative constitutionalism’ having the function of a ‘valve’ and presents all the relevant cases where constitutional identity as a legal standard has been raised in front of the Court of Justice of the European Union up to 2020.

Abstract

After canvassing the CJEU's return-related case-law and identifying the references to the ECHR and the Strasbourg case-law within it, based on empirical research of CJEU rulings, this article explores the possible reasons and motivations for the EU Court's more guarded approach towards ECHR and ECtHR case-law in interpreting and developing the EU's return acquis (as opposed to the EU asylum legislation). Potential explanations are manifold. Nonetheless, one might still argue that, substance-wise, quite a number of human rights protected under the ECHR and ECtHR case-law have been presented in the CJEU rulings as EU law standards. Hence, it is also arguable that ECtHR jurisprudence does play a role behind the scenes in the CJEU's deliberations but does not surface in the judgments themselves.