Medical and Health Sciences

Abstract

As reliable facilitators of characteristically unique altered states of consciousness that are notoriously difficult to comprehend, psychedelics naturally attract a multidisciplinary scope for their research, with direct relevance to neuroscience, pharmacology, psychology, as well as philosophy of mind, metaphysics, and epistemology — disciplines united by the common inquiry into the nature of conscious experience. Accordingly, the central focus of this paper concerns the metaphysical debate between internalism and externalism about whether psychedelic phenomenology — in particular, its ‘breakthrough’ level — could be said to directly ontologically depend on external factors, as well as the interpretive implications arising from each of those positions. The main contributions of the author of this paper include the provision of a coherent account of the essential phenomenal characteristics of psychedelic experiences, the integration of relatively fragmented philosophical debates on psychedelic phenomenology into the traditional internalist-externalist framework in metaphysics, as well as the exploration of the extent to which the externalist position on psychedelic phenomenology — traditionally associated with non-naturalism — is compatible with naturalistic explanatory frameworks. In Part 1, psychedelic phenomenology will be outlined first, after which the central inquiries of this paper will be contextualised and qualified. In Part 2, the internalist position on psychedelic phenomenology — both its strong and weak versions — will be discussed. In Part 3, the externalist position will be explored, which will be followed by a final evalutation between the three positions presented in this paper. The paper will conclude in favour of the weak internalist position, and that whilst the externalist position remains significantly more speculative than both the strong and the weak internalist positions, the externalist position cannot be rejected altogether until further progress in consciousness research is made.

Bevezetés: A zeneterapeuták ma még nem megszokott tagjai a hazai neurológiai és rehabilitációs osztályokon működő szakmai csoportoknak, így a zeneterápia sem természetes része a klinikai gyakorlatban alkalmazott kezelési programoknak. Az elmúlt fél évszázadban számos hazai, de különösen nemzetközi tanulmány született a neurológiai zeneterápia eredményeinek bemutatására. Célkitűzés: A jelen munka az aphasia zeneterápiájának direkt és indirekt hatásait hivatott bemutatni, ezzel is alátámasztva annak relevanciáját. A tanulmány célja a zenei alapú aphasiaterápiás módszerek bemutatása és elfogadtatása a hazai szakemberek körében, valamint alkalmazásának elősegítése a klinikai gyakorlatban. Módszer: Az aphasia zeneterápiájának direkt hatásaira irányuló vizsgálathoz a magyar és angol nyelvű szakirodalomból 16 tanulmányt választottunk ki az általunk megszabott kritériumok alapján, melyek összesen 9 különböző módszert mutatnak be. Közülük 7 módszerhez terápiás intervenció is kapcsolódik, melyek számszerűsített eredményeit táblázatban összesítettük. Tanulmányunk kitér az aphasiás személyekkel végzett zeneterápiás foglalkozások indirekt hatásaira is. A szekunder hatásokat saját szerkesztésű kérdőívvel mértük. A felmérést a 2021 és 2023 között általunk egyéni terápiába vont 28 páciens körében végeztük. Eredmények: Az így kapott eredményeket táblázatban rögzítettük. A zenei alapokra épülő aphasiaterápiák vizsgálati alanyainak 83%-ában szignifikáns javulást mértek valamely nyelvi területen a terápiás folyamat végén. A saját pácienseink körében végzett kérdőíves felmérés alapján pedig elmondható, hogy a zenei alapú terápia pozitív hatásai indirekt módon, emocionális szinten is érvényesültek. Az aphasia zeneterápiájának a fellelt szakirodalomban közölt direkt hatásai mellett a járulékos hatások terén is pozitív eredményt mértünk a kutatásunkba bevont résztvevők általános hangulatára és motivációjára vonatkozóan. Következtetés: A bemutatott eredmények tükrében arra következtetünk, hogy a nyugati minták példájára hazánkban is indokolt lenne nagyobb hangsúlyt fektetni az alternatív gyógymódoknak a klinikai gyakorlatba történő integrálására. Orv Hetil. 2024; 165(11): 424–432.

A szepszis életet veszélyeztető, komplex klinikai állapot, melynek kezelése jelentős kihívást és számottevő költségráfordítást jelent a betegellátás számára. A szepszis által előidézett patofiziológiai változások jelentős mértékben megváltoztatják a gyógyszerek és a szervezet kölcsönhatását, megnehezítve az optimális gyógyszerelést. A kapillárisszivárgás jelensége, valamint az ellátás során alkalmazott folyadékterápia hatására megemelkedhet egyes antibiotikumok megoszlási térfogata. A hypalbuminaemia következtében megnövekedett szabad frakció a nagy fehérjekötődésű antibiotikumok gyorsabb eliminációját okozhatja. A megnövekedett perctérfogat és a vascularis ellenállás csökkenése a fiatalabb betegpopulációkban megnövekedett renalis clearance-t idézhet elő. A betegek nagyobb hányadában azonban a hipoperfúzió miatt szepszis indukálta akut veseelégtelenség jellemző, melynek hatására a renalis clearance csökken. A klinikai képet tovább árnyalja, ha vesepótló vagy extracorporalis membránoxigenizációs kezelést alkalmazunk. Az antibiotikumok fizikai-kémiai jellemzői meghatározzák, hogy a patofiziológiai változások milyen mértékben befolyásolják az egyes gyógyszermolekulák farmakokinetikai paramétereit. A várttól eltérő gyógyszer-expozíciót előidéző folyamatok ellensúlyozására a farmakokinetikai-farmakodinamikai indexek, valamint a fizikokémiai értékek ismeretében többféle klinikai stratégia áll rendelkezésre. A terápia racionális szempontok szerint történő személyre szabásával és a terápiás gyógyszerszint monitorozásával növelhető a hatékonyság, és csökkenthető az antibiotikumrezisztencia kialakulásának esélye. Orv Hetil. 2024; 165(11): 403–415.

A Turner-szindróma női fenotípussal járó komplex betegség, melynek oka az egyik X-kromoszóma teljes vagy részleges hiánya. Előfordulási gyakorisága leány újszülött esetén 1/2000–2500. A legújabb diagnosztikus kritériumok, a genetikai háttér egyre pontosabb ismerete, a terápiás lehetőségek fejlődése és az egyre részletesebb gondozási protokollok segítséget nyújtanak a betegség minél korábbi felismeréséhez és a betegek életminőségének nagy fokú javításához. A beteggondozás legfontosabb eleme minden életkorban a multidiszciplináris ellátás, mivel a Turner-szindrómás pácienseknél a különböző életszakaszokban más és más, de egyszerre akár több tünet, illetve betegség vagy szövődmény manifesztálódása is várható. A szindrómához társuló fenotípusbeli eltérések nagy variációt mutatnak. Leggyakoribb tünete az alacsony termet, a petefészek dysgenesise által okozott hypogonadismus és következményes késői vagy elmaradt pubertas. Graviditás csupán 4,8–7,6%-ban fordul elő. A testi elváltozások mellett több szervrendszer érintett, így várható különböző, Turner-szindrómával összefüggő betegségek – úgymint veleszületett szív- és vesefejlődési rendellenességek, vérnyomáseltérés, fülészeti, szemészeti, pajzsmirigy-, ortopéd betegségek, neurokognitív diszfunkció, a csont-ásványianyag csökkenése és autoimmun betegségek – előfordulása is. Összefoglalónk célja, hogy segítséget nyújtson a Turner-szindrómás betegek minél korábbi diagnosztizálásához és az élethosszig tartó teljes körű beteggondozáshoz, különös tekintettel endokrinológiai és kardiológiai ellátásukra. Orv Hetil. 2024; 165(11): 416–423.

Abstract

Screening ultrasound, including Point of Care Ultrasonography (POCUS), is widely utilized for rapid clinical guidance in diverse healthcare settings. In this case report, a 34-year-old male with recurrent biliary colic symptoms underwent a Basic Emergency Service ultrasound, revealing a 13 mm gallbladder calculus and signs of inflammation, and was promptly referred to the hospital for further evaluation and treatment. Medical specialist confirmation at the hospital underscored the significance of early detection through POCUS. Despite inconclusive laboratory results, the detailed ultrasound assessment provided a comprehensive understanding, emphasizing the tool's value in averting complications. Thus, screening ultrasound played a pivotal role in justifying the hospital referral, showcasing its vital role in healthcare, especially in resource-limited settings. The judicious use of POCUS can lead to superior outcomes, avoiding unnecessary referrals for non-emergent cases.

Bevezetés: Az obesitas-hypoventilatiós szindróma (OHS) a tartós otthoni noninvazív légzéstámogatás leggyakoribb indikációja világszerte. Magyarországon ma még kevés adat áll rendelkezésre előfordulásáról és kimeneteléről, bár a tartós otthoni lélegeztetés finanszírozási és terápiás lehetőségei közel egy évtizede elérhetők. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja az volt, hogy a Semmelweis Egyetem Otthoni Lélegeztetési Programjában gondozott OHS-páciensek rövid és hosszú távú klinikai mutatóit elemezzük, különös tekintettel a betegek hosszú távú túlélésére. Módszer: Prospektív vizsgálatunk során azokat az OHS-pácienseket követtük nyomon, akik esetében a tartós légzéstámogatás 2018. 01. 01. és 2023. 01. 30. között indult. Eredmények: A vizsgálatba 63 OHS-beteget vontunk be. A hosszú távú légzéstámogatás 25 (40%) esetben elektíven, 38 (60%) esetben pedig akut légzési elégtelenség kezelését követően került beállításra. 6 hónap lélegeztetésterápiát követően a betegek 96,83%-a (61 páciens) jó együttműködést mutatott a terápiával. A kontrollvizsgálat adatai alapján a betegek átlagosan napi 7,49 (± 2,92) órát használták a noninvazív lélegeztetőgépet, és 54 páciens (86%) esetében elérhető volt a normocapnia. A 63 beteg teljes gondozási ideje a megfigyelési időszak (67 hónap) alatt átlagosan 32,51 (± 18,45) hónap volt, és 6 hónaptól 66 hónapig terjedt. Számításunk alapján a vizsgálatban részt vevők 5 éves kumulatív túlélése 86% volt. Következtetés: Az OHS-betegek a protokoll szerinti, célorientált tartós légzéstámogatás mellett igen jó klinikai eredményekre és a nemzetközi irodalmi adatokhoz képest is kiemelkedő túlélésre számíthatnak. Orv Hetil. 2024; 165(10): 385–392.

A szervtranszplantáció folyamata kihívásokkal teli, speciális út mind az érintettek, mind hozzátartozóik számára. A pszichoszociális tényezőkről közel fél évszázada tudjuk, hogy jelentősen befolyásolják a transzplantációs folyamatot. A szívtranszplantált populáció gondozása során a recipiens együttműködése (adherencia) nélkülözhetetlen, ennek egyik befolyásoló faktora a társas támogatás. Számos más betegcsoportban alkalmaznak sorstársi támogatásra épülő intervenciókat, úgynevezett sorstársi mentorprogramokat. Ezek fő céljai az ellenőrzött információátadás, valamint a lelki támogatás. Összefoglaló közleményünk célja a sorstársi mentorprogramokról szóló nemzetközi publikációk áttekintése a felnőtt-szívtranszplantációs programok gyakorlatában. Orv Hetil. 2024; 165(10): 379–384.

Bevezetés: A minimálinvazív műtéti technika a mellkassebészetben, a tüdődaganatok ellátása kapcsán előtérbe került az elmúlt évtizedekben, melynek egyik kiemelkedő részét alkotják a spontán légzés mellett elvégzett mellkassebészeti műtétek. Célkitűzés: Jelen közleményünkben a nem intubált és nem relaxált videoasszisztált torakoszkópos (I. csoport) és az intubált és relaxált videoasszisztált torakoszkópos (II. csoport) tüdőlebeny-eltávolítások eredményeit hasonlítottuk össze. Módszer: Az I. csoportban 118, míg a II. csoportban 211, uniportalis tüdőlebeny-eltávolításon átesett beteg adatait hasonlítottuk össze, majd propensit score elemzéssel kiválasztott 70-70 betegnél végeztük el hasonlóan a statisztikai elemzést. Eredmények: A teljes betegcsoportot tekintve a műtéti idő 91,6 és 91,1 perc (p = 0,857), az átlagos dréneltávolítás 3,43 és 4,62 nap (p<0,001), az elhúzódó légáteresztés 12,8% és 20,8% (p = 0,07), a redrenázs 7,7% és 6,16% (p = 0,624), a reoperáció 2,5% és 5,2% (p = 0,393), a morbiditás 18,8% és 27,9% (p = 0,065) volt az I. és a II. csoportban külön-külön. 30 napos mortalitás csak a II. csoportban fordult elő. ’Propensity score’ értékelés után az átlagos műtéti idő 92,08 és 95,25 perc (p = 0,442), az átlagos dréneltávolítás 3,01 és 4,57 nap (p <0,01), az elhúzódó légáteresztés 11,4% és 20% (p = 0,164), a redrenázs 5,7% és 7,14% (p = 0,730), a reoperáció 2,8% és 5,6% (p = 0,681), a morbiditás 15,7% és 27,1% (p = 0,099) volt az I. és a II. csoportban külön-külön. 30 napos mortalitás egyik csoportban sem fordult elő. Következtetés: A nem intubált, nem relaxált uniportalis videoasszisztált torakoszkópos tüdőlebeny-eltávolítás általánosságban kedvezőbb eredményeket mutatott az intubált, relaxált uniportalis videoasszisztált torakoszkópos tüdőlebeny-eltávolítással szemben. A műtét után hamarabb került sor a mellkasi drén eltávolítására, és a szövődmények aránya is kisebb volt. Orv Hetil. 2024; 165(10): 393–399.