Medical and Health Sciences

Bevezetés: A cerebelláris kognitív-affektív szindróma olyan tünetegyüttest jelent, amely a motoros és végrehajtó funkciók zavarán túl a memória, a váltás-gátlás, a konceptualizálás és az érzelem és viselkedés szabályozásában is megnyilvánulhat. A szindróma felmérésére dedikált magyar nyelvű mérőeszköz eddig nem állt a hazai szakemberek rendelkezésére. Célkitűzés: A kutatás célja volt a Cerebelláris Kognitív-Affektív Szindróma Skála (CCAS-H) magyar mintán történő validációja, diagnosztikus érvényességének felmérése, valamint a teszt közzététele a szakemberek számára. Módszer: Multicentrikus kutatási elrendezésben, hat kórházi osztállyal való együttműködés keretében cerebelláris érintettségű páciensekkel és kontrollszemélyekkel történtek tesztfelvételek 2021. 07. 12. és 2023. 12. 31. között. A statisztikai elemzések során normalitástesztelést, leíró statisztikát, átlagok tesztelését, korrelációszámításokat, valamint ROC-elemzést végeztünk, Cronbach-alfa-értékeket, Cohen-féle kappát határoztunk meg. A normalitás sérülése esetén robusztus próbákat választottunk. Eredmények: 54 cerebelláris és 40 kontrollszeméllyel történt tesztfelvétel, amelyekből különböző alcsoportokat képeztünk. Mintánkban az életkor (r = –0,581***, df = 87, p<0,001) és az iskolázottság (r = 0,360***, df = 87, p<0,001) szignifikáns együttjárást mutatott az összpontszámokkal. A CCAS-H megfelelő belső konzisztenciájú (α = 0,771), teszt-reteszt vizsgálat alapján stabil (r = 0,793***, df =13, p<0,001), és megítélők közti 88,2%-os egyetértést mutatott (𝜅 = 0,779, z = 4,79, p<0,001). A fals pozitív esetek csökkentése érdekében a szindrómát előre jelző vágópontokat megemeltük, így 5 hibapontnál felmerül (szenzitivitás: 100%, specificitás: 43,48%), 6 hibapontnál valószínű (szenzitivitás: 90,91%, specificitás: 62,32%), 7 hibapontnál határozott (szenzitivitás: 81,82%, specificitás: 73,91%) a szindróma előfordulásának valószínűsége (AUC: 0,836). Megbeszélés: Az elemzések a nemzetközi ajánlásoknak megfelelően készültek. Az eredeti és más validált változatokhoz képest a magyar verzió nagyobb belső konzisztenciát mutatott. A skála stabil és megbízhatóan alkalmazható, emellett ismertetjük a teszt adta újabb kutatási kérdéseket. Következtetés: Az újonnan validált skála alkalmas mérőeszköz a szindróma mérésére. Tanulmányunkkal elérhetővé tettük a CCAS-H-t a magyar szakemberek számára. Orv Hetil. 2024; 165(20): 785–798.

A tömegturizmus nemzetközivé válásával és a megfizethető utaztatási technikák kialakulásával több, nagy kockázatú utazó réteg alakult ki: ezek közül a legsérülékenyebbek a multimorbid (általában idősebb) emberek és a krónikus betegségben szenvedő utazók. Nekik rendszeres napi gyógyszerszedésre van szükségük. A külföldre vihető gyógyszerek mennyisége és hatóanyag-tartalmuk azonban szigorúan szabályozott, emiatt az utazás előtti tanácsot adó orvosoknak, gyógyszerészeknek ezen a téren naprakész tájékozottsággal kell rendelkezniük. A megfelelő adatbázishoz való hozzáférés lehetősége, annak használata azonban nem ismert széleskörűen. Európában a schengeni határokon belül a gyógyszerek kivitele és behozatala egységes szabályozás alá esik, de a szabályozás ezen országokon kívül változó. Szükséges egy olyan adatbázis összeállítása, amely segítséget nyújt a rendszeresen gyógyszert szedő utazók felkészítését végző orvosoknak, egyrészt a jogszabályoknak megfelelő gyógyszermennyiség felírásában, másrészt pedig a külföldre, a nemzetközi határokon átvihető és át nem vihető gyógyszerekről való tájékozódásban. A szerzők a hozzáférhető nemzetközi és országos adatbázisok felmérésével, a meglévő szabályozás áttekintésével a hatóságok által összeállított adatbázison kívül – azt kiegészítve – új adatbázist dolgoztak ki. A létrehozott adatbázis 15, a magyar utazók által leggyakrabban választott úti cél adatait és szabályozásait dolgozza fel. A krónikus betegségben szenvedő utazók gyógyszerkészletének összeállításakor a létrehozott adatbázis információi elsőrendű fontosságúak, mert a nem engedélyezett szerek külföldre való vitele a megfelelő adminisztratív feltételek hiánya esetén a gyógyszer bevitelének megakadályozásán kívül komoly büntetőjogi következményekkel is járhat. Ezért az utazási tanácsokat adó orvosoknak ismerniük kell a szabályozásokat, mert az utazás előtti megfelelő tanácsadásnak szerves részét képezi a megfelelő mennyiségű gyógyszerek felírása és a gyógyszerelések úti célnak megfelelő módosítása. Orv Hetil. 2024; 165(20): 769–774.

Abstract

Bevezetés: A felnőtt-, illetve a gyermekkori appendicitis kezelése kapcsán számos irodalmi adat áll rendelkezésre mind a nyitott, mind a laparoszkópos appendectomia előnyeiről és hátrányairól. Célkitűzés: Egy országos centrumban kívántuk vizsgálni a gyermekkorban végzett laparoszkópos és nyitott appendectomiák eredményeit. Módszer: Retrospektív, megfigyelésen alapuló kohorszvizsgálatot végeztünk a 2011 és 2020 között nyitott vagy laparoszkópos appendectomián átesett 0–18 éves gyermekek körében. A társbetegséggel bíró betegeket kizártuk a vizsgálatból. A betegeket nyitott (idesoroltuk a konvertált műtéteket is) és laparoszkópos appendectomia szerint csoportosítottuk, illetve a szövettani eredményeik alapján „nem komplikált” (negatív, simplex, catarrhalis, phlegmonosus, gangraenás) és „komplikált” (perforált) appendicitis-alcsoportokat állítottunk fel. A posztoperatív szövődményeket (sebgyógyulási zavar, ileus, intraabdominalis abscessus) és a kórházi ápolási időt vizsgáltuk. A statisztikai analízisekhez Fisher -féle egzakt, khi²- (chi² test for trend) és Mann–Whitney-féle U-tesztet használtunk. Eredmények: A vizsgálatba 1444 beteget vontunk be (nyitott: 842, laparoszkópos: 602), a mediánéletkor 10,93 (SD 3,49) év volt. Szövődményeket számottevően inkább nyitott műtétek után (83/842, 9,86%), kevésbé a laparoszkópos megoldás után (45/602, 7,48%) észleltünk (p = 0,1163). A kórházi tartózkodás mediánértéke nyitott műtétek után 3 (2,4) nap, laparoszkópia esetén 4 (3,5) nap volt (p<0,0001). A nem komplikált eseteknél a medián ápolási idő laparoszkópia után rövidebb: 3 (2,3) nap, míg nyitott műtétet követően hosszabb: 3 (3,5) nap volt (p<0,0001). Komplikált esetek mellett a kórházi tartózkodás mediánideje laparoszkópia után 8 (6, 10), nyitott műtét után 8 (7, 10) napnak adódott (p = 0,0202). Megbeszélés: A laparoszkópia eleinte a nőgyógyászatban, majd a sebészetben és csak ezek után a gyermeksebészetben is a napi rutin része lett. Következtetés: Mind a nyitott, mind a laparoszkópos appendectomia biztonságos beavatkozás gyermekkorban. A két módszer között nem észleltünk különbséget a szövődmények tekintetében, de laparoszkópos beavatkozás után szignifikánsan rövidebbnek találtuk a kórházi ápolási időt. A gyermekkori nem komplikált (korai stádiumban felismert) appendicitisek műtéti kezelésében a rövidebb kórházi tartózkodás miatt a laparoszkópos appendectomia a választandó módszer. Orv Hetil. 2024; 165(19): 742–746.

A hazánk felnőtt lakosságának közel egyharmadát érintő elhízás krónikus betegség, amely más krónikus betegségek kockázati tényezőjeként rontja a szomatikus és mentális egészséget, az életminőséget és az életkilátásokat. Valamennyi bizonyítékalapú testsúlycsökkentő terápia alapja az életmódváltás, amely minimálisan az energiabevitel korlátozását és a fizikai aktivitás növelését igényli. A betegek azonban az esetek túlnyomó többségében vonakodnak az életmódváltástól, aggodalmakat fejezve ki ezzel kapcsolatban (például „Én a levegőtől is hízom!”, „Nem bírok sportolni!”, „Nem akarok éhezni!”). Gyakori az orvosok részéről e félelmek „kifogásként” történő értelmezése. Ez az interpretáció egyfelől indulatot szül a páciensek irányában, másfelől meggátolja a figyelmes meghallgatást és az empátia kifejezését, így az ellenállás hátterében álló tényezők nem kerülnek feltárásra, feloldásra. Ennek következtében a szakember vagy nem tudja bevonni a pácienst a terápiába, vagy ha mégis, akkor az együttműködés mértéke elmarad az elvárttól, rontva a kezelés hatékonyságát. A páciens kioktatása vagy akár elmarasztalása pedig rontja az orvos-beteg kapcsolatot, és az egészségügyi ellátórendszer kerüléséhez vezethet, ami súlyosbíthatja úgy a súlyfelesleg mértékét, mint a kísérő betegségek lefolyását. A jelen tanulmány célja annak bemutatása, hogy hogyan érdemes reagálni a páciensek vonakodást kifejező mondataira, és milyen kommunikációs eszközökkel facilitálhatjuk a súlycsökkentő kezelésbe való sikeres bevonódást és az életmódváltás iránti elköteleződés erősödését, eszközöket adva az egészségkárosító szokások fokozatos leépítéséhez és a hosszú távon is fenntartható, hatékony, egészséges testtömegkontrollt szolgáló egészségvédő szokások kialakításához. Orv Hetil. 2024; 165(19): 727–733.

Bevezetés: A rhinosinusitis az orr- és orrmelléküregek nyálkahártyájának váladékképződéssel és ödémás duzzanattal járó gyulladása. Az akut bakteriális rhinosinusitis főként szövődményes eseteiben gyakran szükséges fekvőbeteg-intézménybe való felvétel. Célkitűzés: A Szegedi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának fekvőbetegosztályára 2016 és 2022 között akut rhinosinusitis miatt felvett gyermekek anyagának retrospektív elemzése, illetve annak megállapítása, hogy a COVID–19-járvány befolyással volt-e a felvételt igénylő esetek arányára. Módszer: Demográfiai és klinikai adatok gyűjtése, az eredmények összehasonlítása hazai és nemzetközi irodalmi adatokkal. Eredmények: 497 gyermekből 471 beteg kezelése kizárólag ambulánsan történt. 26 gyermek, 17 fiú és 9 lány került felvételre (1 fő 2 alkalommal). Az átlagéletkor 7,65 év volt. A felvételek 52%-a a három téli hónapban, az összes felvétel 89%-a a novembertől áprilisig terjedő időszakban történt. 19 esetben akut ethmoiditis, 5 esetben akut sinusitis maxillaris, 2 esetben akut pansinusitis, 1 alkalommal akut sphenoiditis volt a felvételi diagnózis. A felvétel oka 19 gyermeknél a következményes szemhéjödéma, 7 esetben az alkalmazott terápia melletti progresszió volt, 1 betegnél intracranialis szövődmény igazolódott. Az átlagos hospitalizáció 4,2 nap volt. 16 esetben amoxicillin-klavulánsav, 11 esetben cefuroxim parenteralis adása történt. 9 esetben (8 orbitalis, 1 intracranialis szövődmény) elkerülhetetlen volt a műtét. Minden betegnél funkcionális endoszkópos beavatkozás történt. 2 alkalommal, orbitatályog miatt, külső megnyitásra is szükség volt, az intracranialis szövődménynél idegsebészeti műtét is történt. Megbeszélés: A vizsgált paraméterek korrelálnak az irodalmi adatokkal, a COVID–19-járványnak tulajdonítható esetszámváltozást nem tapasztaltunk. Következtetés: Az akut rhinosinusitis konzervatív terápiával általában gyógyítható, de előfordulhatnak súlyos, életet veszélyeztető szövődmények. Bár a kórházi felvételt igénylő esetek száma csökkent, a szövődmények aránya nem változott, ezért nagyon fontos azok gyors felismerése és hatékony kezelés. Orv Hetil. 2024; 165(19): 747–753.

Bevezetés: A vesetranszplantációt követő magas vérnyomás a krónikus allograftkárosodás fontos kockázati tényezője. Célkitűzés: A jelen vizsgálat célja a transzplantáció utáni hypertonia gyakoriságának és lehetséges kockázati tényezői szerepének meghatározása volt. Módszerek: Retrospektív kohorszvizsgálatot végeztünk a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikáján 2007. január 1. és 2022. augusztus 19. között vesetranszplantáción átesett betegek körében, akik rendszeresen részt vettek otthoni vérnyomásmérésen. A recipiens demográfiai és laboratóriumi adatait, továbbá a donor jellemzőit a transzplantációt követő 6. és 12. hónapban elemeztük. A magas vérnyomás diagnózisát az Európai Hypertonia Társaság (ESH) iránymutatásai szerint határoztuk meg. Logisztikus regressziót alkalmaztunk a nem korrigált és a korrigált esélyhányados becslésére a transzplantáció utáni magas vérnyomás lehetséges kockázati tényezőinek felmérésére. Eredmények: A vizsgálatba 280 beteget vontunk be. A transzplantáció utáni magas vérnyomás prevalenciája a veseátültetést követően 6, illetve 12 hónappal 49,3%, illetve 53,5% volt. A többváltozós analízist elvégezve a vesetranszplantáció után 6 hónappal a hypertonia prediktív tényezői a férfinem (OR: 1,717, 95% CI: 1,007–2,927; p = 0,047) és a donor-hypertonia (OR: 2,038, 95% CI: 1,038–4,004; p = 0,039) voltak. A szérumhúgysavszint (OR: 1,004, 95% CI: 1,000–1,007; p = 0,033) és a férfinem (OR: 2,048, 95% CI: 1,161–3,614; p = 0,013) független kockázati tényező volt a vesetranszplantáció után 12 hónappal. Megbeszélés: A vesetranszplantáció után a hypertonia előfordulási gyakorisága 49,3% volt. Vizsgálatunk arra utal, hogy a férfinem, a hypertoniás donor és a szérumhúgysavszint a vesetranszplantáció utáni hypertonia lehetséges prediktorai. Következtetés: Az időben fel nem ismert és nem kezelt poszttranszplantációs hypertonia az allograft funkcionális romlásához vezet, s ezzel csökkenti a graft túlélését. Orv Hetil. 2024; 165(19): 734–741.

Abstract

This commentary addresses the potential for a nocebo effect arising from the public discourse on psychedelics, especially considering the increasing interest and engagement with these substances. The resurgence of psychedelics in the public and scientific arenas has led to a proliferation of discussions, both positive and cautionary, about their use. However, an imbalance in this discourse, particularly a focus on potential harms without adequate contextualisation, might inadvertently create a nocebo effect. This effect could manifest in naturalistic settings, influencing individuals' experiences with psychedelics, possibly leading to adverse outcomes. The paper discusses the importance of a balanced narrative that equally acknowledges the benefits and risks associated with psychedelic use. It advocates for comprehensive and transparent information dissemination to enable informed decision-making by users.