Medical and Health Sciences

A diabetes és előállapota − a praediabetes − prevalenciája világszerte exponenciális mértékben emelkedik. Mind több adat támasztja alá a bélmikrobiomnak a kórforma kialakulásában játszott szerepét. Jól ismert, hogy a pre-, a pro- és az ezek kombinációjából álló szinbiotikumok befolyásolhatják a bélflóra összetételét, s így szerepük lehet a diabeteshez vezető patogenetikai folyamatok megváltoztatásában, lassításában. Azt is mind több megfigyelés támasztja alá, hogy különböző gyógyszerek − köztük kiemelkedő jelentőséggel az antidiabetikumok − módosíthatják a mikrobiom összetételét. Munkánk irodalmi adatok alapján áttekinti a pre-, pro- és szinbiotikumok szénhidrát- és lipidanyagcserét befolyásoló hatását, valamint az 1-es és a 2-es típusú diabetes patogenezisét potenciálisan befolyásoló szerepét, emellett röviden kitér az antidiabetikumok bélflórát befolyásoló természetére is. Orv Hetil. 2024; 165(21): 803–812.

Bevezetés: A cerebelláris kognitív-affektív szindróma olyan tünetegyüttest jelent, amely a motoros és végrehajtó funkciók zavarán túl a memória, a váltás-gátlás, a konceptualizálás és az érzelem és viselkedés szabályozásában is megnyilvánulhat. A szindróma felmérésére dedikált magyar nyelvű mérőeszköz eddig nem állt a hazai szakemberek rendelkezésére. Célkitűzés: A kutatás célja volt a Cerebelláris Kognitív-Affektív Szindróma Skála (CCAS-H) magyar mintán történő validációja, diagnosztikus érvényességének felmérése, valamint a teszt közzététele a szakemberek számára. Módszer: Multicentrikus kutatási elrendezésben, hat kórházi osztállyal való együttműködés keretében cerebelláris érintettségű páciensekkel és kontrollszemélyekkel történtek tesztfelvételek 2021. 07. 12. és 2023. 12. 31. között. A statisztikai elemzések során normalitástesztelést, leíró statisztikát, átlagok tesztelését, korrelációszámításokat, valamint ROC-elemzést végeztünk, Cronbach-alfa-értékeket, Cohen-féle kappát határoztunk meg. A normalitás sérülése esetén robusztus próbákat választottunk. Eredmények: 54 cerebelláris és 40 kontrollszeméllyel történt tesztfelvétel, amelyekből különböző alcsoportokat képeztünk. Mintánkban az életkor (r = –0,581***, df = 87, p<0,001) és az iskolázottság (r = 0,360***, df = 87, p<0,001) szignifikáns együttjárást mutatott az összpontszámokkal. A CCAS-H megfelelő belső konzisztenciájú (α = 0,771), teszt-reteszt vizsgálat alapján stabil (r = 0,793***, df =13, p<0,001), és megítélők közti 88,2%-os egyetértést mutatott (𝜅 = 0,779, z = 4,79, p<0,001). A fals pozitív esetek csökkentése érdekében a szindrómát előre jelző vágópontokat megemeltük, így 5 hibapontnál felmerül (szenzitivitás: 100%, specificitás: 43,48%), 6 hibapontnál valószínű (szenzitivitás: 90,91%, specificitás: 62,32%), 7 hibapontnál határozott (szenzitivitás: 81,82%, specificitás: 73,91%) a szindróma előfordulásának valószínűsége (AUC: 0,836). Megbeszélés: Az elemzések a nemzetközi ajánlásoknak megfelelően készültek. Az eredeti és más validált változatokhoz képest a magyar verzió nagyobb belső konzisztenciát mutatott. A skála stabil és megbízhatóan alkalmazható, emellett ismertetjük a teszt adta újabb kutatási kérdéseket. Következtetés: Az újonnan validált skála alkalmas mérőeszköz a szindróma mérésére. Tanulmányunkkal elérhetővé tettük a CCAS-H-t a magyar szakemberek számára. Orv Hetil. 2024; 165(20): 785–798.

A tömegturizmus nemzetközivé válásával és a megfizethető utaztatási technikák kialakulásával több, nagy kockázatú utazó réteg alakult ki: ezek közül a legsérülékenyebbek a multimorbid (általában idősebb) emberek és a krónikus betegségben szenvedő utazók. Nekik rendszeres napi gyógyszerszedésre van szükségük. A külföldre vihető gyógyszerek mennyisége és hatóanyag-tartalmuk azonban szigorúan szabályozott, emiatt az utazás előtti tanácsot adó orvosoknak, gyógyszerészeknek ezen a téren naprakész tájékozottsággal kell rendelkezniük. A megfelelő adatbázishoz való hozzáférés lehetősége, annak használata azonban nem ismert széleskörűen. Európában a schengeni határokon belül a gyógyszerek kivitele és behozatala egységes szabályozás alá esik, de a szabályozás ezen országokon kívül változó. Szükséges egy olyan adatbázis összeállítása, amely segítséget nyújt a rendszeresen gyógyszert szedő utazók felkészítését végző orvosoknak, egyrészt a jogszabályoknak megfelelő gyógyszermennyiség felírásában, másrészt pedig a külföldre, a nemzetközi határokon átvihető és át nem vihető gyógyszerekről való tájékozódásban. A szerzők a hozzáférhető nemzetközi és országos adatbázisok felmérésével, a meglévő szabályozás áttekintésével a hatóságok által összeállított adatbázison kívül – azt kiegészítve – új adatbázist dolgoztak ki. A létrehozott adatbázis 15, a magyar utazók által leggyakrabban választott úti cél adatait és szabályozásait dolgozza fel. A krónikus betegségben szenvedő utazók gyógyszerkészletének összeállításakor a létrehozott adatbázis információi elsőrendű fontosságúak, mert a nem engedélyezett szerek külföldre való vitele a megfelelő adminisztratív feltételek hiánya esetén a gyógyszer bevitelének megakadályozásán kívül komoly büntetőjogi következményekkel is járhat. Ezért az utazási tanácsokat adó orvosoknak ismerniük kell a szabályozásokat, mert az utazás előtti megfelelő tanácsadásnak szerves részét képezi a megfelelő mennyiségű gyógyszerek felírása és a gyógyszerelések úti célnak megfelelő módosítása. Orv Hetil. 2024; 165(20): 769–774.

Abstract

Bevezetés: A felnőtt-, illetve a gyermekkori appendicitis kezelése kapcsán számos irodalmi adat áll rendelkezésre mind a nyitott, mind a laparoszkópos appendectomia előnyeiről és hátrányairól. Célkitűzés: Egy országos centrumban kívántuk vizsgálni a gyermekkorban végzett laparoszkópos és nyitott appendectomiák eredményeit. Módszer: Retrospektív, megfigyelésen alapuló kohorszvizsgálatot végeztünk a 2011 és 2020 között nyitott vagy laparoszkópos appendectomián átesett 0–18 éves gyermekek körében. A társbetegséggel bíró betegeket kizártuk a vizsgálatból. A betegeket nyitott (idesoroltuk a konvertált műtéteket is) és laparoszkópos appendectomia szerint csoportosítottuk, illetve a szövettani eredményeik alapján „nem komplikált” (negatív, simplex, catarrhalis, phlegmonosus, gangraenás) és „komplikált” (perforált) appendicitis-alcsoportokat állítottunk fel. A posztoperatív szövődményeket (sebgyógyulási zavar, ileus, intraabdominalis abscessus) és a kórházi ápolási időt vizsgáltuk. A statisztikai analízisekhez Fisher -féle egzakt, khi²- (chi² test for trend) és Mann–Whitney-féle U-tesztet használtunk. Eredmények: A vizsgálatba 1444 beteget vontunk be (nyitott: 842, laparoszkópos: 602), a mediánéletkor 10,93 (SD 3,49) év volt. Szövődményeket számottevően inkább nyitott műtétek után (83/842, 9,86%), kevésbé a laparoszkópos megoldás után (45/602, 7,48%) észleltünk (p = 0,1163). A kórházi tartózkodás mediánértéke nyitott műtétek után 3 (2,4) nap, laparoszkópia esetén 4 (3,5) nap volt (p<0,0001). A nem komplikált eseteknél a medián ápolási idő laparoszkópia után rövidebb: 3 (2,3) nap, míg nyitott műtétet követően hosszabb: 3 (3,5) nap volt (p<0,0001). Komplikált esetek mellett a kórházi tartózkodás mediánideje laparoszkópia után 8 (6, 10), nyitott műtét után 8 (7, 10) napnak adódott (p = 0,0202). Megbeszélés: A laparoszkópia eleinte a nőgyógyászatban, majd a sebészetben és csak ezek után a gyermeksebészetben is a napi rutin része lett. Következtetés: Mind a nyitott, mind a laparoszkópos appendectomia biztonságos beavatkozás gyermekkorban. A két módszer között nem észleltünk különbséget a szövődmények tekintetében, de laparoszkópos beavatkozás után szignifikánsan rövidebbnek találtuk a kórházi ápolási időt. A gyermekkori nem komplikált (korai stádiumban felismert) appendicitisek műtéti kezelésében a rövidebb kórházi tartózkodás miatt a laparoszkópos appendectomia a választandó módszer. Orv Hetil. 2024; 165(19): 742–746.

A hazánk felnőtt lakosságának közel egyharmadát érintő elhízás krónikus betegség, amely más krónikus betegségek kockázati tényezőjeként rontja a szomatikus és mentális egészséget, az életminőséget és az életkilátásokat. Valamennyi bizonyítékalapú testsúlycsökkentő terápia alapja az életmódváltás, amely minimálisan az energiabevitel korlátozását és a fizikai aktivitás növelését igényli. A betegek azonban az esetek túlnyomó többségében vonakodnak az életmódváltástól, aggodalmakat fejezve ki ezzel kapcsolatban (például „Én a levegőtől is hízom!”, „Nem bírok sportolni!”, „Nem akarok éhezni!”). Gyakori az orvosok részéről e félelmek „kifogásként” történő értelmezése. Ez az interpretáció egyfelől indulatot szül a páciensek irányában, másfelől meggátolja a figyelmes meghallgatást és az empátia kifejezését, így az ellenállás hátterében álló tényezők nem kerülnek feltárásra, feloldásra. Ennek következtében a szakember vagy nem tudja bevonni a pácienst a terápiába, vagy ha mégis, akkor az együttműködés mértéke elmarad az elvárttól, rontva a kezelés hatékonyságát. A páciens kioktatása vagy akár elmarasztalása pedig rontja az orvos-beteg kapcsolatot, és az egészségügyi ellátórendszer kerüléséhez vezethet, ami súlyosbíthatja úgy a súlyfelesleg mértékét, mint a kísérő betegségek lefolyását. A jelen tanulmány célja annak bemutatása, hogy hogyan érdemes reagálni a páciensek vonakodást kifejező mondataira, és milyen kommunikációs eszközökkel facilitálhatjuk a súlycsökkentő kezelésbe való sikeres bevonódást és az életmódváltás iránti elköteleződés erősödését, eszközöket adva az egészségkárosító szokások fokozatos leépítéséhez és a hosszú távon is fenntartható, hatékony, egészséges testtömegkontrollt szolgáló egészségvédő szokások kialakításához. Orv Hetil. 2024; 165(19): 727–733.

Bevezetés: A rhinosinusitis az orr- és orrmelléküregek nyálkahártyájának váladékképződéssel és ödémás duzzanattal járó gyulladása. Az akut bakteriális rhinosinusitis főként szövődményes eseteiben gyakran szükséges fekvőbeteg-intézménybe való felvétel. Célkitűzés: A Szegedi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának fekvőbetegosztályára 2016 és 2022 között akut rhinosinusitis miatt felvett gyermekek anyagának retrospektív elemzése, illetve annak megállapítása, hogy a COVID–19-járvány befolyással volt-e a felvételt igénylő esetek arányára. Módszer: Demográfiai és klinikai adatok gyűjtése, az eredmények összehasonlítása hazai és nemzetközi irodalmi adatokkal. Eredmények: 497 gyermekből 471 beteg kezelése kizárólag ambulánsan történt. 26 gyermek, 17 fiú és 9 lány került felvételre (1 fő 2 alkalommal). Az átlagéletkor 7,65 év volt. A felvételek 52%-a a három téli hónapban, az összes felvétel 89%-a a novembertől áprilisig terjedő időszakban történt. 19 esetben akut ethmoiditis, 5 esetben akut sinusitis maxillaris, 2 esetben akut pansinusitis, 1 alkalommal akut sphenoiditis volt a felvételi diagnózis. A felvétel oka 19 gyermeknél a következményes szemhéjödéma, 7 esetben az alkalmazott terápia melletti progresszió volt, 1 betegnél intracranialis szövődmény igazolódott. Az átlagos hospitalizáció 4,2 nap volt. 16 esetben amoxicillin-klavulánsav, 11 esetben cefuroxim parenteralis adása történt. 9 esetben (8 orbitalis, 1 intracranialis szövődmény) elkerülhetetlen volt a műtét. Minden betegnél funkcionális endoszkópos beavatkozás történt. 2 alkalommal, orbitatályog miatt, külső megnyitásra is szükség volt, az intracranialis szövődménynél idegsebészeti műtét is történt. Megbeszélés: A vizsgált paraméterek korrelálnak az irodalmi adatokkal, a COVID–19-járványnak tulajdonítható esetszámváltozást nem tapasztaltunk. Következtetés: Az akut rhinosinusitis konzervatív terápiával általában gyógyítható, de előfordulhatnak súlyos, életet veszélyeztető szövődmények. Bár a kórházi felvételt igénylő esetek száma csökkent, a szövődmények aránya nem változott, ezért nagyon fontos azok gyors felismerése és hatékony kezelés. Orv Hetil. 2024; 165(19): 747–753.

Bevezetés: A vesetranszplantációt követő magas vérnyomás a krónikus allograftkárosodás fontos kockázati tényezője. Célkitűzés: A jelen vizsgálat célja a transzplantáció utáni hypertonia gyakoriságának és lehetséges kockázati tényezői szerepének meghatározása volt. Módszerek: Retrospektív kohorszvizsgálatot végeztünk a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikáján 2007. január 1. és 2022. augusztus 19. között vesetranszplantáción átesett betegek körében, akik rendszeresen részt vettek otthoni vérnyomásmérésen. A recipiens demográfiai és laboratóriumi adatait, továbbá a donor jellemzőit a transzplantációt követő 6. és 12. hónapban elemeztük. A magas vérnyomás diagnózisát az Európai Hypertonia Társaság (ESH) iránymutatásai szerint határoztuk meg. Logisztikus regressziót alkalmaztunk a nem korrigált és a korrigált esélyhányados becslésére a transzplantáció utáni magas vérnyomás lehetséges kockázati tényezőinek felmérésére. Eredmények: A vizsgálatba 280 beteget vontunk be. A transzplantáció utáni magas vérnyomás prevalenciája a veseátültetést követően 6, illetve 12 hónappal 49,3%, illetve 53,5% volt. A többváltozós analízist elvégezve a vesetranszplantáció után 6 hónappal a hypertonia prediktív tényezői a férfinem (OR: 1,717, 95% CI: 1,007–2,927; p = 0,047) és a donor-hypertonia (OR: 2,038, 95% CI: 1,038–4,004; p = 0,039) voltak. A szérumhúgysavszint (OR: 1,004, 95% CI: 1,000–1,007; p = 0,033) és a férfinem (OR: 2,048, 95% CI: 1,161–3,614; p = 0,013) független kockázati tényező volt a vesetranszplantáció után 12 hónappal. Megbeszélés: A vesetranszplantáció után a hypertonia előfordulási gyakorisága 49,3% volt. Vizsgálatunk arra utal, hogy a férfinem, a hypertoniás donor és a szérumhúgysavszint a vesetranszplantáció utáni hypertonia lehetséges prediktorai. Következtetés: Az időben fel nem ismert és nem kezelt poszttranszplantációs hypertonia az allograft funkcionális romlásához vezet, s ezzel csökkenti a graft túlélését. Orv Hetil. 2024; 165(19): 734–741.