Medical and Health Sciences

Bevezetés: A magyar lakosság az európai uniós átlaghoz képest kisebb arányban vette fel a COVID–19 elleni védőoltást. A hazai deprivált települések lakosainak körében az oltás felvétele pedig 38,2%-kal volt kisebb arányú az országos átlaghoz képest. Az oltási program egyik legfőbb akadálya a lakossági bizalmatlanság volt. Célkitűzés: A COVID–19-védőoltással kapcsolatos lakossági hiedelmek feltárása és a járvánnyal kapcsolatos tájékozódásra használt tömegmédiumok azonosítása. Módszer: Az elemzett adatok egy 2022. november 15–26. között zajlott keresztmetszeti, online kérdőíves felmérésből származnak. Az anonim adatfelvétel effektív mintaelemszáma 1222 fő volt. A COVID–19 elleni védőoltás elutasítását, szociodemográfiai változókat, 5 pozitív és 5 negatív, a védőoltással és a COVID–19-cel kapcsolatos attitűdállítást, valamint a járvánnyal kapcsolatos tájékozódásra használt tömegmédiumokra vonatkozó kérdéseket vontunk be a vizsgálatba. Frekventista statisztikai eszközöket és Hornik–Woolf-becslést alkalmaztunk. Eredmények: „A beoltottak védik a környezetükben élők egészségét is” állítással való egyetértés sikeres megerősítése érhette volna el a legnagyobb átoltottságnövekedést a magyar felnőtt lakosság körében. A válaszadók a tömegmédiumok közül a televíziót, az online hírportálokat, a kormányzati online kommunikációt, valamint a rádiót jelölték meg mint elsődleges információforrást. A zárt Facebook-oldalakon és a YouTube-on szignifikánsan több oltáselutasító tájékozódott, mint oltáselfogadó. Következtetés: A nemzetközi eredményekkel összhangban Magyarországon is a közösségi érdek és a felelősség hangsúlyozása lehetett volna a szerencsés általános megközelítés a COVID–19 elleni védőoltás felvételének tömegkommunikációjában. Jövőbeli átfogó lakossági oltási kampány előkészítéséhez többszintű egészségkommunikációs felmérés, tervezés és tesztelés ajánlható. Orv Hetil. 2024; 165(17): 664–671.

A szakirodalmi adatok szerint az egészségesen fejlődő gyermekek 20–30%-a megtapasztal valamilyen alvásproblémát gyermekkorban. Csecsemőknél és kisebb gyermekeknél az alváshiány és a fiziológiás alvási ritmus felborulása a nappali nyűgösség mellett hosszú távon hatással van a fejlődés minden területére (a mozgás-, a kognitív, a nyelvi készségekre és az emocionális fejlődésre is). Nagyobb gyermekeknél és serdülőknél ez rövid távon nappali fáradtsághoz és figyelemzavarhoz vezet, idővel azonban súlyosabb hatások is lehetnek, a szellemi és a fizikai teljesítmény csökkenésén át a hangulatingadozásig, sőt depressziós és szorongásos tünetek megjelenéséig. Ezért különösen nagy jelentősége van minden olyan környezeti tényező ismeretének, amelyet összefüggésbe hozhatunk a gyermekkorban megjelenő alvásproblémák kialakulásával. A jelen szakirodalmi összefoglaló célja átfogó képet adni azokról a kutatásokról, amelyek a gyermekek alvászavarait családi kontextusban vizsgálják, hiszen gyermekkorban a család funkcionalitása meghatározó tényező a gyermekek alvásának minőségét illetően. Az alvásproblémák megjelenésében a szülők közötti kapcsolat minősége, a szülők konfliktusmegoldó stratégiái, a szülői szerepükben való funkcionalitás, a szülők mentális egészsége, a gyermekkel kialakult kötődés minősége, a szülők nevelési stílusa, az esti, elalvási rituálék mind fontos szerepet játszanak. Figyelembe véve az alvásproblémák hosszú távú negatív következményeit, érdemes számba venni a hatékony intervenciós lehetőségeket. Elmondható, hogy amennyiben a szülő a gyermeke alvásproblémájával keresi fel orvosát, úgy érdemes nagyító alá venni a család funkcionalitását, a szülők párkapcsolati minőségét, a szülő-gyermek kapcsolat minőségét is. Ha ezeken a területeken derül fény problémára, akkor a szakorvosi kezelés mellett érdemes javasolni számukra a szülő-csecsemő/kisgyermek konzultációt, szülőkonzultációt, esetleg párterápiás, családterápiás lehetőségeket, a probléma teljes körű és hosszú távú megoldása érdekében. Orv Hetil. 2024; 165(17): 652–663.

Bevezetés: A nagy folyókban és tavakban kimutatható gyógyszermaradványok esetében nanogramm/liter nagyságrendű adatokról beszélhetünk. Napjainkban a környezettudatosság az élet minden területen jelen van. Jogosan vetődhet fel a kérdés: ezekhez mi köze van az egészségügynek, az orvosoknak és a gyógyszerészeknek? Hogyan terjed(het) ki ide az egészségügyi szakemberek egészségre nevelő, prevenciós tevékenysége? A szakembereknek fontos szerepük van a betegek gyógyszerkészítményekkel kapcsolatos megfelelő bánásmódjában, a kidobásra kerülő termékek környezetbarát kezelésében és a korrekt betegmagatartás kialakításában. Célkitűzés: A lakossági gyógyszerhulladék monitorozása, a betegek egyes készítményekkel, terápiákkal kapcsolatos adherenciájának megismerése. A közforgalmú és az intézeti gyógyszertárak gyógyszerhulladék-kezelésében tapasztalható hasonlóságainak és különbözőségeinek bemutatása. Módszer: Irodalomkutatás hazai és nemzetközi adatbázisokban. Egyes esetekben adatigényléssel fordultunk a Septox Kft.-hez, a Tudatos Gyógyszerhasználat Egyesülethez, de a kutatásban részt vevő együttműködő partnereink is számos hasznos adatot bocsátottak rendelkezésünkre. Eredmények: A gyógyszerhulladék-portfólió megismerésével négyjegyű ATC-kódra visszavezethető valós képet tudtunk adni arról, hogy mely termékek kerültek elhelyezésre a lakossági gyógyszerhulladék-gyűjtőbe, milyen arányban voltak gyógyszerek és nem gyógyszerek, bontott és bontatlan, másodlagos csomagolással vagy a nélküli termékek. Arról is valós kép áll rendelkezésre, hogy az egy év alatt expediált gyógyszerekhez képest mennyi gyógyszer került elhelyezésre a lakossági gyógyszerhulladék-gyűjtőbe. Megbeszélés: Kirajzolódnak azok a termékkörök, amelyeknél jelentős beavatkozásra lenne szükség a tudatos, környezetbarát betegmagatartás előmozdítása és kialakítása érdekében. Következtetés: A gyógyszertáraknak mint környezettudatosságra nevelő intézményeknek jelentős szerepük lehetne a tudatos és környezetbarát gyógyszeralkalmazásra nevelésben. A kiváltott gyógyszerek környezeti terhelésének csökkentése érdekében megfogalmazott cselekvési tervek megvalósulása csak az orvosokkal közösen érhető el. Fontos lenne, hogy a kapott tényadatokat jól használjuk fel és építsük be a környezettudatosságra nevelő prevenciós tevékenységeinkbe. Orv Hetil. 2024; 165(17): 672–679.

Összefoglaló közleményünkben áttekintjük a Raynaud-szindrómával kapcsolatos azon legújabb eredményeket, amelyek a 2011-ben közölt áttekintésünk óta eltelt 13 évben megjelentek. Bemutatjuk a kórkép fő jellemzőit, diagnosztikai és terápiás lehetőségeit. Az összefoglalóban külön hangsúlyt fektetünk a kórképpel kapcsolatos releváns kérdésekre és tisztázatlan pontokra. Részletesen tárgyaljuk a téma további kutatási lehetőségeit, bízva abban, hogy inspirálni fogja a Raynaud-szindróma jobb megértését célzó vizsgálatokat. Orv Hetil. 2024; 165(17): 643–651.

Elméleti háttér: Az élettel való elégedettség a jóllétkutatások egyik leggyakrabban használt mutatója, ami számos pozitív jelenségre lehet hatással (pl. társas kapcsolatok, egészség), így fontos feltérképezni azokat a tényezőket, amelyek befolyással lehetnek az alakulására. Cél:Jelen tanulmány célja feltérképezni a boldogságtól való félelem, a demográfiai tényezők, valamint a Big Five személyiségdimenziók szerepét az élettel való elégedettségben, kitüntetett szerepet szánva a boldogságtól való félelem vizsgálatának, a koncepció újszerűsége miatt. Módszerek: Keresztmetszeti kérdőíves vizsgálatunkban 1826 felnőtt vett részt (77% nő; átlagéletkor = 35 év; SD = 15,5 év), akik a demográfiai kérdéseken kívül a Boldogságtól való félelem skálát, az Élettel való elégedettség skálát, valamint a Big Five leltárt töltötték ki. Eredmények: Az életkor és az élettel való elégedettség (r _s = –0,06, p < 0,001), illetve az életkor és a boldogságtól való félelem (r _s = –0,19; p = 0,005) között negatív irányú, ám elhanyagolható erősségű összefüggést találtunk, amit nem tudott szignifikánsan jobban magyarázni egy „U alakú” (kvadratikus) függvény, egy egyszerű lineáris függvénnyel összehasonlítva. Nem találtunk szignifikáns nemi különbséget az élettel való elégedettség (p = 0,17; Cohen-d = 0,07), illetve a boldogságtól való félelem (p = 0,93; Cohen-d = –0,005) pontszámokban. Az egyedülállókkal összehasonlítva a párkapcsolatban élők szignifikánsan magasabb élettel való elégedettség (p < 0,001; Cohen-d = 0,48) és szignifikánsan alacsonyabb boldogságtól való félelem (p < 0,001; Cohen-d = –0,31) pontszámokkal jellemezhetők. A boldogságtól való félelem önmagában szignifikáns, negatív prediktora az élettel való elégedettségnek (R ² = 0,16; β = –0,398; p < 0,001), és ez a demográfiai és a Big Five faktorok kontrollálása után is igaz (β = –0,208; p < 0,001), tehát kijelenthető, hogy annak a demográfiai és a Big Five személyiségfaktoroktól elkülönülő magyarázóereje van az élettel való elégedettségben. A végső modellben a Big Five skálák közül nem bizonyult szignifikáns prediktornak a barátságosság, illetve a nyitottság, pozitív hatással bírt az extraverzió és a lelkiismeretesség, negatív hatással pedig a neuroticizmus esetében számolhatunk. Következtetések: Eredményeink nagyrészt megerősítik az élettel való elégedettség prediktoraival kapcsolatos korábbi kutatásokat; továbbá felvetik a boldogságtól való félelem behatóbb vizsgálatának szükségességét, hiszen eszerint egy, az alap személyiségdimenzióktól elkülönülő, a szubjektív jóllétre szignifikáns hatást gyakorló tényezőről lehet szó.

Abstract

Background: Quarter-life crisis is the anxiety and discomfort the young might experience at the end of their studies and at the beginning of their career. Objectives: Factors related to medical students’ quarter-life crisis were explored in this study. Methods: in the cross-sectional study, 351 medical students (74.6% female, mean of age: 23.79 years, SD: 1.53 years) filled in the online questionnaire that contained Quarter-life Crisis Questionnaire, International Personality Item Pool version of Big Five markers, and questions about different aspects of medical school. Independent t-test, Mann-Whitney U test and linear regression analysis were performed. Results: Women reported higher quarter-life crisis (t = –3.44, p = 0.001, Cohen’s d = 0.42). Higher quarter-life crisis displayed among those students who did not apply to medical university right after high school (U = 2865.5, p = 0.03, Cohen’s d = 0.24). Students who would have not applied to medical school again (t = –7.93, p < 0.001, Cohen’s d = 0.90); would have not encouraged their children to apply to medical school (U = 10414.5, p < 0.001, Cohen’s d = 0.57); were uncertain to finish university (t = 6.68, p< 0.001, Cohen’s d = 0.74) showed higher quarter-life crisis. Students who failed at least one term for academic reason (U = 11809.5, p = 0.04, Cohen’s d = 0.23); did not feel to get proper knowledge to accomplish a medical job (t = –3.90, p < 0.001, Cohen’s d = 0.54); were not satisfied with their grades (U = 11560.5, p = 0.01, Cohen’s d = 0.27) reported higher quarter-life crisis. Students who did not plan to work in a clinical field and patient care (t =–5.974, p = 0.00, Cohen’s d = 0.93); wanted to work abroad in the future (U = 12931.5, p = 0.00; Cohen’s d =0.27) had higher quarter-life crisis. Personality traits, such as extraversion (β = –0.20, p < 0.001), conscientiousness (β = –0.10, p = 0.01) were significant negative, neuroticism significant positive predictor of quarter-life crisis (β = 0.61, p < 0.001). Conclusion: The explored variables might be indicators of quarter-life crisis, and can be the basis of university counseling, when medical students’ quarter-life crisis and emerging adulthood is in focus.

A kiégés az egyik legsúlyosabb munkahelyi veszélyforrás, amely a pedagógusszakmát is erősen érinti. Narratív irodalmi összefoglalónkban a kiégés kutatásának kezdeteit is feltüntetve tekintjük át az aktuális kérdéseket a definíció, méréstan, a háttérokok és a prevenciós megközelítések terén – fókuszálva a tanárokkal kapcsolatos relevanciákra. A diverzifikált módszertan nehezíti az előfordulás pontos mérését és a kezelési protokollok kialakítását is. A kiégés kutatásának kezdetén a Maslach és munkacsoportja által létrehozott modell vált dominánssá, amely a mai napig a legelterjedtebb, de mivel sok kritika éri, számos új mérőeszköz alakult ki. Napjainkban a konszenzusra való törekvés a jellemző szintetizáló definíciókkal és mérőeszközzel. A munka- és szociálpszichológiai megközelítés mellett – amely ennek a cikknek is alapját képezi – a kiégés klinikai megközelítését is érintjük. A kiégés mint folyamat pontosabb feltérképezése pedig hozzájárul a személyre szabottabb prevenció kialakításához. A legújabb kutatási eredmények fényében összegezzük, hogy milyen egyéni és szervezeti szintű tényezők milyen differenciált hatással bírnak a kiégés mértékének alakulására. Végül kitérünk arra, hogy mindezeket az egyéni és szervezeti szintű tényezőket, illetve ezek interakcióit figyelembe véve melyek a leghatékonyabb prevenciós megközelítések – különösen az általános és középiskola világában.

Abstract

Background: Body dysmorphic disorder (BDD) is a common, often undiagnosed, serious condition. The relationship between body dysmorphic disorder and cosmetic surgery is rather complex, as many patients with body dysmorphic disorder search for cosmetic solutions for the imagined defect in appearance. Aims: To assess the prevalence of body dysmorphic disorder and its relationship to the acceptance and use of cosmetic services and body-related variables among Hungarian adults. Methods: Body weight and height, body satisfaction, health state, aesthetic intervention-related experiences, and plans were assessed by a self-report online questionnaire that included the Body Dysmorphic Disorder Questionnaire and the Acceptance of Cosmetic Surgery Scale. Six hundred three subjects (94% women, n = 567, 6% men, n = 36, age M = 40.16 years, SD = 13.32 years) joined the research on a social media platform. Results: The prevalence of BDD is 8.1% (n = 49), 8.1% (n = 46) in women, and 8.3% (n = 3) in men. The BDD-positive group had higher BMI (U = 9641.5, p = 0.028), more plastic surgeries (χ²(1) = 19.682 , p = 0.012), and more acceptance of cosmetic surgery (U = 6664, p < 0.001). The risk of BDD is significantly higher in those who have a lower education (OR = 0.424, p = 0.031), accept cosmetic surgery (OR = 1.031, p = 0.025), plan plastic surgery (OR = 0.351, p = 0.027) and are more dissatisfied with their body (OR = 0.397, p < 0.001). Consideration of cosmetic surgery (U = 7433, p = 0.006) and planning for future plastic surgeries χ ²(1) = 7.943, p = 0.019) are more frequent in females. Sixty-six women (11.6%) have already had some intervention, 26.4% plan, and 10.4% probably plan cosmetic surgery, while these data are 11.1%, 8.3% and 5.6% in males. These symptoms occur more frequently among women according to Body Dysmorphic Disorder Questionnaire: avoidance behavior (33.9% vs. 16.7%, χ ²(1) = 4.539, p = 0.033), significant mental suffering caused by the perceived flaw(s) (29.8% vs. 13.9%, χ ²(1) = 4.178, p = 0.041). The Acceptance of Cosmetic Surgery Scale total score has a significant positive relationship with BDD caseness (β = 0.100, p = 0.011) and the number of blepharoplasties (β = 0.111, p = 0.005) and significant negative relationship with the planning of cosmetic surgery (β = –0.491, p < 0.001). Conclusions: The prevalence of body dysmorphic disorder is high in this non-clinical, unselected Hungarian sample. The risk for body dysmorphic disorder is higher in those interested in cosmetic services; screening for this body image disorder is necessary.