Medical and Health Sciences

Bevezetés: A túlsúlyos vagy elhízott átlagpopuláció jelentős hányada választja a ketogén diéták egyes típusait testsúlycsökkentés céljából. E népszerű divatdiéta tudományos és laikus irodalma is igen széles körű. Számos, az evidenciapiramis csúcsán álló, ezért hiteles forrásnak tartott metaanalízis vizsgálta a ketogén diéták egészségre gyakorolt hatásait. Sok közülük jótékony hatásokról számol be mind az antropometriai, mind a vérparaméreket tekintve, elhízott és 2-es típusú cukorbeteg páciensek esetében is. Ám számos zavaró tényező módosíthatja e kedvező eredményeket, melyeket a metaanalízisek többsége figyelmen kívül hagy. Célkitűzés: Irodalmi áttekintő közleményünk célja, hogy ezekre a módszertani nehézségekre és a belőlük adódó értelmezési kihívásokra felhívja a szakemberek és azok figyelmét, akik szintén rendszeres olvasói, érdeklődői a táplálkozástudománynak. Módszer: A PubMed adatbázisban történt 2023 szeptemberében az olyan metaanalízisek keresése, amelyek nem az epilepszia kezeléséről, valamint nem a különböző rosszindulatú daganatos megbetegedésekben szenvedő páciensek ketogén diétájáról szóltak. A kereséskor használt kulcsszó a „ketogenic diet” volt, kizárólag a metaanalízis címében. Eredmények: Az áttekintő közleményünkbe bevont 18 metaanalízis számos zavaró tényezőt figyelmen kívül hagyott, mint például a kalória- és szénhidrátbeviteli különbségeket a ketogén diétás és a kontrollcsoportok között, az elfogyasztott zsírsavtípusok és a vérzsírparaméterek kapcsolatát, valamint a táplálkozási ketosis meglétét a ketogén diétát követő csoportokban. Következtetés: A ketogén diétákról szóló széles körű, sokszor pozitív eredményeket közlő irodalmi háttér ellenére e diéta ajánlása mindaddig nem javasolt, amíg jól tervezett, hosszú távú klinikai kutatások és az azokat elemző metaanalízisek nem jelennek meg, nagyobb figyelmet fordítva e zavaró tényezőkre. Orv Hetil. 2024; 165(7): 260–264.

Bevezetés: A világjárvány ráébresztette a társadalmat arra, hogy adódhatnak olyan különleges helyzetek, amikor a betegek nem tudnak személyesen találkozni egészségügyi szakembereikkel, az ellátás folyamatossága mégsem szakadhat meg. A gyógytornaellátás során eddig is általánosan alkalmazott eljárás volt a személyes alkalmak közötti otthoni gyakorlásra ösztönzés a terápia sikeressége érdekében. Ám a foglalkozásokon megtanult és begyakorolt feladatok ismétlésszáma és pontossága kérdéses az otthoni környezetben, ami csökkentheti az eredményességet, és növelheti a sérülésveszélyt. Célkitűzés: Kutatásunkban olyan megoldást teszteltünk, amely megfizethető és széles körben elérhető eszközöket, okostelefont és laptopot használ képernyőmegosztási technológia alkalmazásával. Módszer: A 3 hétig tartó vizsgálatunkban négy csoport (vizsgálati: fiatal, n = 50, életkor 25,6 ± 3,1 év; idősebb felnőttek, n = 50, életkor 74,8 ± 9,1 év; kontroll: fiatal, n = 20, életkor 26,25 ± 3,6 év; idősebb felnőttek, n = 20, életkor 70,15 ± 5,2 év) vett részt. A résztvevők feladata guggolási és térdemelési gyakorlatok végrehajtása volt egy előre meghatározott végtagszöghelyzetig. A vizsgálati csoport tagjai a végtagmozgások és szöghelyzetek nyomon követésére egy – goniométeres alkalmazással a combjukra rögzített – okostelefont és egy aktivált képernyőmegosztási funkcióval rendelkező laptopot használtak, amely valós idejű önellenőrzést tett lehetővé. Eredmények: A célszögtől való eltérés szignifikánsan csökkent (a guggolás esetében a fiataloknál 7,7°-ról 1,7°-ra, az idősebbeknél 16,4°-ról 7,3°-ra; térdemelés esetén a fiataloknál 10,8°-ról 3,2°-ra, az idősebbeknél 14,8°-ról 6,4°-ra), vagyis a gyakorlatok végrehajtása szignifikánsan pontosabb lett a vizsgálati csoportokban. Következtetés: Eredményeink azt mutatják, hogy amikor a résztvevők numerikus visszajelzést kaptak a laptop képernyőjén keresztül, akkor a gyakorlat végrehajtásának pontossága jelentősen megnőtt. Összehasonlításaink és statisztikai elemzéseink alapján összességében kijelenthetjük, hogy olyan, könnyen hozzáférhető eszközök és módszerek is felhasználhatók az otthoni mozgásszervi rehabilitáció eredményességének javításához, mint az okostelefon és a laptop. Orv Hetil. 2024; 165(7): 265–273.

Bevezetés: A hemoglobin-A1c (HbA1c)-szint mérését általánosan használják a betegek anyagcserekontrolljának értékelésére. Több megfigyelés szerint a HbA1c-szintet azonban befolyásolja a súlyos anaemia, illetve annak típusa. Célkitűzés: Munkánk során azt értékeltük, hogy az általános orvosi gyakorlatban figyelembe kell-e venni a HbA1c-szint értékelése során a betegeknél a rutinszerűen kért, anaemiát is tükröző vörösvérsejt-paramétereket. Módszer: A 2008 és 2018 közötti időszakból 60 225 beteg adatait válogattuk le, akiknél egy (első) alkalommal HbA1c-szint-mérés és vérképvizsgálat történt. Először a paraméterek diszkrét tartományaiban értékeltük a HbA1c-megoszlást. A vörösvérsejtek (RBC) száma, az átlagos vörösvérsejt-térfogat (MCV), a hemoglobin (HB) szintje, a hematokrit (HCT) és a vörösvérsejtméret-eloszlás (RDW) közötti kapcsolat értékelésére többszörös regressziós modellt alkalmaztunk. A paraméterek és a HbA1c-szint közötti hatás mértékét az adatok z-score-szerű transzformációja alapján „coefficient of estimates” (CE-) értékkel jellemeztük. A változók HbA1c-re gyakorolt együttes hatásának jellemzésére becslő képleteket dolgoztunk ki. Eredmények: Az életkor a HbA1c-értékek legerősebb determinánsa. Mindkét nemben az MCV, férfiakban az RDW negatív, nőkben az RBC pozitív irányú kapcsolatot mutatott a HbA1c-vel. A CE-értékek alapján egyik vizsgált paraméter sem fejt ki a HbA1c-re nagyobb hatást, mint az életkor. Az MCV, RDW, HB diszkrét tartományokban felvett hisztogramja azonos. A becslő képlettel kapott és a mért HbA1c-értékek nagymértékben eltértek. Megbeszélés: Bár egyes vörösvérsejt-paraméterek szignifikánsan összefüggenek a HbA1c-szinttel, ez klinikailag nem jelentős hatást tükröz. Következtetés: A rutin klinikai gyakorlatban a súlyos vérképző szervi eltéréssel járó esetektől eltekintve nem kell az MCV értékét figyelembe venni a HbA1c értékelése során. Orv Hetil. 2024; 165(7): 243–248.

Abstract

In endemic regions, tuberculosis in children constitutes a bigger fraction of total cases as compared to those in low endemic regions, regardless of the implications, this phenomenon has been historically neglected. Pediatric tuberculosis has an insidious onset and quickly develops into disseminated disease and the young are at a special risk for dissemination. Some studies suggest that measures to contain adult tuberculosis are not enough to manage tuberculosis in children, meaning that pediatric tuberculosis needs dedicated attention. Children are harder to diagnose than adults, because collecting samples is difficult, and their bacterial yield is low. In endemic countries, such as Mexico, where contact with Mycobacterium tuberculosis is common, immunological tests are inconsistent, especially in immunocompromised children. With the disruption of Mexican healthcare services by the COVID-19 pandemic, there is an uncertainty of how the situation has evolved, current data about tuberculosis indicates a drop in the national report of cases: 15.4 per 100,000 persons in 2021, compared with pre-COVID 2019 17.7 per 100,000 persons, a small increase in mortality: 1.7 per 100,000 in 2021 compared with 2019 1.6 per 100,000, a drop in treatment success: 80.4% in 2021 compared with 85.4% in 2019, and a decrease in national vaccination rates: an estimate of 86.6% children between 1 and 2 years-old were vaccinated in 2021 compared with 97.3% reported national rate in 2018–2019. There is a need for new research on regions with high tuberculosis incidence, to clarify the current situation of pediatric tuberculosis and improve epidemiological surveillance.

Abstract

Abstract

A narcolepsia napközbeni rövid alvásbetörésekkel, fokozott érzelmi szituációkban kialakuló átmeneti izomtónusvesztéssel (cataplexia), a rövid bealvások során is jelentkező álomtevékenységgel (hypnagog hallucináció), ébredéskor megfigyelt átmeneti mozgásképtelenséggel (alvási paralízis) járó, ritka betegség. Hazánkban mindössze 2–3000 embert érinthet. Jellegzetes tünetei ellenére a betegség felismerése nehézkes, sokszor évtizedes késés figyelhető meg a korrekt diagnózis és így a hatásos terápia kialakításáig. Különös figyelmet követelnek a gyermekkori kezdetű esetek, mivel a klasszikus fenti panaszokat számos egyéb tünet (például extrapyramidalis mozgászavarra hasonlító események stb.) is kíséri, a panaszok sokkal összetettebbek. Az egyes klasszikus tünetek – mint például a cataplexia – megjelenése is eltér a felnőttkorban észlelhetőtől. Ezek nagyban megnehezítik a felismerését. A szerteágazó panaszok és tünetek magyarázzák a diagnosztikus tévedéseket, késlekedéseket: a valós kórisme helyett sokszor különféle neurológiai és pszichiátriai betegség diagnózisával kezelik a pácienseket. A nem megfelelő kezelésnek negatív hatása lehet a gyermek iskolai teljesítményére, érintheti a szociális interakcióit, pályaválasztását, kihathat mindennapi életére, életminőségére. Az összefoglaló közleményben ismertetjük a narcolepsia klasszikus jellegzetességei mellett a gyermekkori esetek eltérő tüneteit, patofiziológiáját, a differenciáldiagnosztikai nehézségeket, a kezelés elmaradásának következményeit, a diagnosztikus kritériumokat és a terápiás lehetőségeket. Orv Hetil. 2024; 165(6): 211–220.

Bevezetés: Magyarországon 2019-ben indult az 50–70 éves populáció körében a kétlépcsős vastagbélszűrő program, melynek célja a colorectalis carcinoma kialakulásának megelőzése. Célkitűzés: Kutatásunk célja volt a Szegedi Tudományegyetemen és a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban a szűrőprogram keretein belül végzett kolonoszkópiák minőségi mutatóinak és kimeneteli indikátorainak, valamint a betegbiztonságnak a vizsgálata a magyar szakmai ajánlás tükrében. Módszerek: Intervencióval nem járó, obszervációs kohorszvizsgálatunkban az adatgyűjtés során felhasználtuk a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ által működtetett regiszter prospektív adatait, melyeket retrospektíven kiegészítettünk az egészségügyi nyilvántartási rendszer segítségével. Eredmények: Összesen 1739 szűrő kolonoszkópiára (átlagéletkor 62,36 ± 5,86 év, férfiarány 56,81%) került sor 97,07%-os coecumintubációs arány mellett. A béltisztaság az esetek 90,28%-ában megfelelő volt, ezen belül az esetek 63,31%-ában kiváló. Az eszközvisszahúzási időről 1397 komplett kolonoszkópia esetén volt adat, mely 96,35%-ban meghaladta az irányelv által javasolt 6 percet, átlagos hossza 9,51 ± 5,76 perc volt. Szedációt a páciensek 40,37%-a igényelt, melynek során 92,02%-ban midazolámot alkalmaztak. A kolonoszkópiák 62,51%-ában találtak neoplasztikus és 27,03%-ában csak nem neoplasztikus laesiót. Összesen 2879 polipot találtak 1064 páciensnél (polipfelismerési arány 61,18%), melyek közül a legrelevánsabbnak a mérete az esetek 39,38%-ában meghaladta az 1 cm-t, és 72,97%-a a bal colonfélben helyezkedett el. A páciensek 98,97%-a az index- és komplettáló kolonoszkópiák során polipmentessé vált. Adenoma 871 esetben igazolódott, ez 50,09%-os adenomafelismerési arányt jelent. Colorectalis carcinomát 80 páciensnél (4,60%) fedeztek fel. Szövődmény 10 főnél (0,58%) lépett fel, beavatkozással összefüggő halálozás nem következett be. Tisztázó gasztroszkópia a negatív eredményű kolonoszkópiák 24,08%-ában történt, ezek során 1 főnél nyelőcső-laphámcarcinoma igazolódott. Az utánkövetési időszakban 114 páciensnél (6,56%) történt ismételt kolonoszkópia, melynek során intervallum colorectalis carcinomát 1 esetben (0,06%) találtak. Következtetés: A kutatás során vizsgált két centrumban végzett szűrő kolonoszkópiák megfeleltek a magyar irányelvben meghatározott minőségi és kimeneteli mutatóknak, valamint betegbiztonsági szempontoknak. Ugyanakkor a regiszterbe történő adatbevitel és a negatív kolonoszkópiákat követő tisztázó gasztroszkópiák aránya korrekcióra szorul. Orv Hetil. 2024; 165(6): 221–231.

A felső gastrointestinalis traktus daganatai nagy mortalitású betegségek. Az elmúlt évtizedekben bekövetkezett technikai fejlődésnek köszönhetően a betegek túlélése jelentősen javult, de az átlagos 5 éves túlélés sem gyomor-, sem nyelőcsőtumorok esetén nem haladja meg a 35%-ot. A szűrőprogramot bevezető országokban a betegek gyakran korai stádiumban kerülnek felfedezésre, és ellátásuk endoszkópos úton is lehetséges. Az onkológia fejlődésével a tumorok terápiájának a multimodális megközelítés lett az alapja, ezzel mód nyílt az előrehaladott állapotú betegek mind nagyobb arányú kuratív célú kezelésére. A minimálisan invazív technikák térhódítása megfelelő onkológiai radikalitás mellett csökkentette a műtéti megterhelést és javította a posztoperatív felépülést. Az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt kapott a betegek komplex előkészítése, így tovább javultak a műtéttel kapcsolatos morbiditási mutatók. Írásunkban összefoglaljuk a felső tápcsatorna daganatainak ellátásában az utóbbi évtizedekben bekövetkezett változásokat. Orv Hetil. 2024; 165(6): 203–210.