Browse our Medical Journals

Among all scientific traditions alive, medical publishing has a good chance to be the oldest. The first fully peer reviewed academic journal, “Medical Essays and Observations” was launched in 1731 by the Royal Society in Edinburgh. Since then, hundreds of medical journals have been published worldwide. Medical publication in Hungary started in 1857 when the famous physician, Markusovszky founded “Orvosi Hetilap”, which has been published since then every week (with short breaks during the world wars). It is now a most prestigious piece in AKJournals’ portfolio, listed in Journal Citation Reports, with a remarkable impact factor.

Medical and Health Sciences

You are looking at 91 - 100 of 11,056 items for

  • All content x
Clear All
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: Ádám Kellner, Péter Rajnics, Balázs Kollár, Éva Karádi, Ibolya Ercsei, Anett Pavlovics, Zsolt Káposztás, László Ternyik, Béla Kajtár, László Kereskai, and Miklós Egyed

Összefoglaló. Az acut myeloid leukemia a csontvelői eredetű hemopoetikus őssejtek malignus klonális betegsége. A betegség lefolyása, különösen a nagy dózisú kemoterápiára és allogén csontvelő-transzplantációra alkalmatlan betegek számára, a legutóbbi időkig szinte kivétel nélkül fatális volt. Az idős és/vagy leromlott állapotú acut myeloid leukemiás betegek kezelésében óriási áttörést hozott a Bcl2- (B-cell lymphoma 2) inhibitor – venetoclax és a hypomethyláló azacitidin kombinációja.

Ötvenéves nőbetegünkön a normál karyotípusú, nucleophosmin 1 mutációval járó acut myeloid leukemia diagnózisa előtt szeptikus állapotot okozó végbéltályog miatt tehermentesítő colostomaképzést végeztünk.

A széles spektrumú kombinált antibiotikus kezelés mellett is súlyosan elesett, szeptikus állapotú betegen a nagy dózisú, kuratív indukciós kezelést nem tartottuk kivitelezhetőnek, ezért venetoclax–azacitidin kombinációt alkalmaztunk. A beteg az első ciklus alatt az antibiotikus, antimycoticus kezelés mellett masszív hemoszupportációra szorult. A második ciklus alatt lényeges szövődményt már nem észleltünk, a ciklus végén elvégzett csontvelővizsgálat pedig komplett hematológiai remissziót igazolt. A páciens önellátóvá vált, a végbéltályog jelentősen javult. Az új kezelési lehetőség mellett elért remisszió, a beteg javuló általános állapota korábban ismeretlen problémát vet fel. Egy 50 éves beteg jó prognózisú eltéréssel járó acut myeloid leukemiájának ellátása a nagy dózisú kemoterápiával elért első remisszióban nem igényel allogén csontvelő-transzplantációt. „Nem kuratív” kezeléssel elért remisszióban hogyan folytassuk a kezelést?

Summary. Acute myeloid leukemia is a clonal malignancy of bone marrow haemopoietic stem cells. Until recently the outcome of the disease has been almost without exemption fatal, especially in cases ineligible for high dose induction chemotherapy and bone marrow transplantation. The Bcl-2 inhibitor venetoclax-azacitidine combination is a breakthrough therapy for the elderly and frail AML patient.

Prior to the diagnosis of normal karyotype NPM 1 mutant AML of our 50-year-old female patient a colostomy had been performed due to anal abscess leading to sepsis.

The septic patient being extremely frail in spite of wide spectrum antibiotic treatment was deemed ineligible for high dose curative induction treatment, hence venetoclax-azacitidine combined treatment was used. During cycle 1 the patient needed massive transfusion support beside concomitant antibiotic and antimycotic medication. On course of cycle 2 no major complications were detected, BM evaluation at the end of cycle confirmed complete haemotologic remission. The abscess significantly improved, the patient’s self-care capability was restored. The remission induced by this new option and the improvement of the performance status of the patient raised hitherto unasked questions. In case of a patient aged 50, a favourable prognosis AML in remission following high dose induction does not mandate HSCT as a next step. How shall we follow the course of treatment in remission elicited by a ‘non-curative’ option?

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Kristóf Illés, Judit Tamás, Damján Pekli, Rezső Szlávik, Bálint Kokas, and Attila Szijártó

Összefoglaló. Esetismertetések: 66 éves nő vizsgálatai irreponibilis fájdalmas inguinalis terime miatt kezdődtek. Ultrahangvizsgálat során a panaszok hátterében femoralis sérvben kizárt gangraenás appendix vermiformis igazolódott. Inguinalis metszésből appendectomiát és hernioplasticát végeztünk. Posztoperatív szövődménye nem volt, szövettana appendicitist igazolt. Pár héttel később egy 76 éves, több társbetegséggel rendelkező férfi fájdalmas, sercegő gangraenás, jobb inguinalis terime miatt került átvételre. CT-vizsgálat femoralis sérvbe kizárt abscedáló appendix vermiformist ábrázolt. Inguinalis metszésből, illetve alsó median laparotomiából a féregnyúlványt a hasüregbe reponáltuk, majd appendectomia és inguinalis necrectomia történt. Posztoperatív adhéziós ileus és hasfali disruptio miatt egy alkalommal reoperáltuk, adhaesiolysist és hasfali resuturát végeztünk. Ezt követően lágyéki sebén negatív nyomásos sebkezelést alkalmaztunk, a beteget a 22. napon otthonába bocsájtottuk. Az appendix szövettana low grade mucinosus neoplasiát igazolt. Megbeszélés: A femoralis sérvbe szorult appendix vermiformis de Garengeot-sérvként ismeretes, extrém ritka incidenciájú sérvtípus, ennél is ritkább az appendix mucinosus neoplásiájával szövődő variánsa. E sérv klinikai megjelenése széles spektrumon mozoghat, pontos preoperatív diagnózisa CT-vizsgálat nélkül kifejezetten nehéz. A műtéti megoldásra többféle lehetőség választható, mely nagyban függ az esetleges komplikációktól, a rendelkezésre álló eszközöktől, az intraoperatív lelettől, valamint az operáló sebész jártasságától.

Summary. Case reports: a 66-year-old woman was admitted to our Department due to a painful inguinal lump. During examinations an incarcerated femoral hernia was found with an inflamed vermiform appendix inside the hernial sac. Appendectomy and femoral hernioplasty was performed from inguinal approach. The patient was discharged home without complications. Pathological examinations of the specimen showed signs of acute appendicitis. A few weeks later a 76-year-old man with severe comorbidities was admitted to our unit due to painful gangraenous inguinal skin lesion. CT scan showed an incarcerated femoral hernia containing the appendix with subcutaneous abscess. Appendectomy, hernioplasty, and inguinal necrosectomy was performed from an inguinal and low median approach. Another operation was necessary due to postoperative obstruction and subcutaneous dehiscence. After intraabdominal adhaesiolysis and abdominal wall reconstruction negative pressure wound therapy was applied to the inguinal wound, the patient was discharged 22 days after the primary operation. Pathological examinations of the appendix showed low grade mucinous neoplasm. Discussion: The femoral hernia containing the appendix is called de Garengeot’s hernia and is one of the rarest types of inguinofemoral hernias. The clinicopathology of this type of hernia can cover a wide range of symptoms. The definitive preoperative diagnosis is relatively difficult to find without a CT-scan. The surgical approach and treatment depends on the manifestation, clinical findings and on the available equipment and the expertise of the surgeon.

Open access

Összefoglaló. Bevezetés: A laparoszkópia térhódítása a jobb oldali colon műtéteknél is nyilvánvaló. Ma legtöbb helyen a laparoszkóposan asszisztált jobb oldali hemikolektómia extrakorporális anasztomózissal a gold standard. A morbiditás randomizált vizsgálatok alapján még 30% körüli. A technikai fejlődés lehetővé tette az intrakorporális anasztomózist. Célkitűzés: Retrospektív módon elemezni rosszindulatú jobb oldali vastagbéldaganat miatt végzett laparoszkópos hemikolektómiák rövid távú eredményeit a két módszer összehasonlításával. Eredmények: 2018. 01. 01. – 2019. 12. 31. között 184 jobb oldali hemikolektómiát végeztünk, ezek közül 122 történt malignus betegség miatt. 51 esetben nyitott és 71 esetben laparoszkópos műtét történt. 37 férfi (átlagéletkor: 70,59 év) és 34 nő (átlagéletkor: 72,14 év) volt. 50 esetben extrakorporális (EA) és 21 esetben pedig intrakorporális anasztomózist (IA) végeztünk. Az EA csoportban 18, míg az IA csoportban 3 szövődmény alakult ki 30 napon belül (p = 0,067). Az EA csoportból 3, az IA csoportból 1 beteget veszítettünk el 30 napon belül (p = 0,66). Az átlagos ápolási idő az EA csoportban 9,48 (5–32) nap, míg az IA csoportban 6,52 (4–19) nap volt (p = 0,001) a szövődményes esetekkel együtt. A szövődményes esetek nélkül az EA csoportban 6,35 (5–10) nap, az IA csoportban pedig 5,55 (4–8) napnak bizonyult (p = 0,09). A műtéti idő pedig az EA csoportban 147 (90–240) perc, az IA csoportban pedig 146,47 (90–265) perc volt (p = 0,11). Konklúzió: Az irodalommal összhangban azt találtuk, hogy IA esetén kevesebb a szövődmény, ezzel is összefüggésben rövidebb az átlagos ápolási idő, és a műtéti időt tekintve nincs szignifikáns különbség. Ezeket figyelembe véve az intrakorporális anasztomózis javasolható jobb oldali laparoszkópos hemikolektómia esetén.

Summary. Introduction: Laparoscopy became evident for right-sided colon surgery too. Today the laparoscopic-assisted right-hemicolectomy is the gold standard with extracorporeal anastomosis. Morbidity according to randomized trials is still approximately 30%. The development of the surgical technique resulted in the creation of intracorporeal anastomosis. Our aim was to compare the short-term results of the two methods. Aim: To analyse the short-term results of right-sided hemicolectomy that were performed due to malignant tumours with the comparison of the two methods. Results: A cohort of 184 right-sided hemicolectomy were performed from 01.01.2018 to 31.12.2019 from which 122 were operated on because of a malignant disease. 51 open and 71 laparoscopic operations were performed. The average age of 37 men and 34 women were 70.59 and 72.14 years, respectively. 50 patients underwent extracorporeal (EA) anastomosis and 21 intracorporeal (IA) anastomosis. Within 30 days the number of complications were 18 in the EA group and 3 in the IA group (p = 0.067). 3 from the EA group and 1 from IA group died within 30 days (p = 0.66). The average length of stay were 9.48 days in the EA group and 6.52 days in the IA group together with the complicated cases (p = 0.001) while 6.35 days and 5.55 days without the complicated cases (p = 0.09). The average duration of operation was 147 minutes in the EA and 146.47 minutes in the IA group (p = 0.11). Conclusion: We found concordance with the literature that there are fewer complications in case of IA which might be related to shorter length of stay. There is no significant difference between the surgical times. Bearing these facts in mind, IA might be suggested for right- sided laparoscopic hemicolectomy.

Restricted access
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: Henrietta Poset, Judit Kárteszi, Tibor Kalmár, Zoltán Maróti, Julianna Fekete, and Miklós Egyed

Összefoglaló. A familiáris mediterrán láz a herediter autoinflammatorikus betegségek közé tartozik. Klinikai tüneteit döntően a savós hártyák akut gyulladása (serositis: peritonitis, pleuritis, synovitis, ritkán pericarditis, meningitis) határozza meg. A betegség hátterében a pyrin fehérjét kódoló MEFV-gén többségében autoszómális recesszív módon öröklődő mutációi állnak. Legfontosabb szövődménye az amyloidosis, amely veseelégtelenséghez vezethet. Kezelésében első vonalbeli terápiaként a colchicin szerepel.

Fiatal nőbetegünket 12 éves kora óta több intézetben vizsgálták intenzív hasi fájdalommal és lázzal járó attakok miatt. A tünettan részeként hányás, hasmenés és mellkasi fájdalom jelentkezett. A gyulladásos epizódok 5–14 napig tartottak, a köztes időszakokban viszont teljesen jól volt. A rohamok alatt készült laboratóriumi vizsgálatok során leukocitózis, valamint emelkedett süllyedés és CRP mutatkozott. Intravazális hemolízisre utalt az anémia, retikulocitózis, magas Sebi, szérum szabad hemoglobin és LDH együttes megjelenése. Az EKG-én inferior és az anteroseptalis elvezetésekben átmenetileg negatív T-hullámok jelentek meg, ami pericarditis lehetőségét vetette fel. Fizikális státuszából kiemelendő a diszkrét, de progrediáló splenomegalia. Kizártuk a porphyriat, glucose-6-phosphat dehydrogenase-hiányt, PNH-t és C1-inhibitorhiányt. Az autoinflammatorikus betegség miatt elvégzett molekuláris genetikai vizsgálat az MEFV-génmutáció homozigóta formáját, a Familiáris mediterrán láz diagnózisát igazolta.

Summary. The familial Mediterranean fever is one of the hereditary autoinflammatory diseases. Its clinical symptoms are mainly determined by acute inflammation of the serous membranes (serositis: peritonitis, pleurisy, synovitis, rarely, pericarditis, meningitis). The background of the disease is mostly represented by autosomal recessively inherited mutations in the MEFV gene encoding the pyrine protein. Its most important complication is amyloidosis, which can lead to renal failure. Colchicine is included in its treatment, as a first-line therapy.

Our young female patient has been examined in several institutions since the age of 12 for attacks of intense abdominal pain and fever. The symptoms included vomiting, diarrhea, and chest pain. The inflammatory episodes lasted 5–14 days, but in the intervening periods she was free of symptoms. Laboratory tests performed during the inflammatory periods showed leukocytosis as well as increased ESR and CRP. Intravascular hemolysis was indicated by anemia, reticulocytosis, co-occurrence of high Sebi, serum free hemoglobin and LDH. On the ECG, transiently negative T waves appeared in the inferior and anteroseptal leads, raising the possibility of pericarditis. Of her clinical status, discrete but progressive splenomegaly should be highlighted. Porphyria, glucose-6-phosphat dehydrogenase deficiency, PNH, and C1 inhibitor deficiency were excluded during our examinations. Molecular genetic testing urged by autoinflammatory disease confirmed a homozygous form of the MEFV gene mutation and established the diagnosis of familial Mediterranean fever.

Restricted access
Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: József Kas, Levente Bogyó, Attila Farkas, Csaba Fehér, Áron Ghimessy, Balázs Gieszer, Luca Karskó, Lóránt Kecskés, Viktor Lungu, László Mészáros, Miklós Molnár, Petra Németh, Ágoston Pataki, Péter Radeczky, Róbert Szegedi, Bernadett Tallósy, Klára Török, Attila Vágvölgyi, Csilla Rózsa, Katalin Török, Sámuel Komoly, Jenő Elek, János Fillinger, László Agócs, Ferenc Rényi-Vámos, and Ákos Kocsis

Összefoglaló. Bevezetés: A myasthenia gravis javallatával végzett csecsemőmirigy-eltávolítás sebésztechnikai szempontból lényegesen megváltozott az elmúlt közel 30 évben. A standard műtétnek számító transsternalis és transcervicalis thymectomia mellett elterjedt a videoasszisztált thoracoscopos sebészeti (VATS), később pedig a robot sebészeti megoldás is. Két intézetünkben 2011–2012-ben vezettük be a VATS thymectomiát. Módszer: A többféle technikai megoldás közül a mediastinumot a jobb mellüreg felől megközelítő utat választottuk. Eleinte 3, később 2 pontos perimammaris portot készítettünk a thymus elérésére a beteg háton fekvő helyzetében. Minden esetben ultrahangos vágóeszközt alkalmaztunk. Kiterjesztett thymectomiára törekedve a perithymikus zsírszövetet is eltávolítottuk, szélesen megnyitva a bal oldali mellüreget is. A betegek kiválasztásában az átlagos testsúlyú vagy soványabb betegeket részesítettük előnyben. Eredmények: 8 év és 4 hónap alatt 92 beteget műtöttünk a fenti módszerrel thymoma nélküli myasthenia gravis alapbetegséggel. 20 férfi és 72 nő. Átlagéletkor 33,1 év (19–75 év). A műtéti idő 35–160 percig terjedt, átlagosan 82,3 perc volt. A tömegesebb mediastinalis zsírszövet néhány betegnél nehezítette a tájékozódást és a maradéktalan eltávolítást. Műtét alatt 4 esetben érsérülés és 3 ellenoldali tüdősérülés következett be. Két konverziót végeztünk (1-1 sternotomia és thoracotomia). Idegsérülés nem történt. Tíz beteg igényelt néhány órás művi lélegeztetést a műtét után, a többi beteget a műtőasztalon extubáltuk. Reintubáció, tracheostomia, légzési elégtelenség, műtéti halálozás nem volt. Az intenzív ápolási idő átlaga: 1,1 (0–11) nap. A teljes kórházi ápolási idő átlaga: 4,8 (3–15) nap. A drenázsidő 1–4 nap, átlagosan 1,16 nap. Két beteg (2,41%) halt meg a műtétet követően 1 és 5 éven belül. További 81 beteg 12–108 (átlag: 48) hónapos követése során a myastheniás állapotban 21 (25,3%) betegnél komplett, 4 (4,82%) betegnél gyógyszeres remisszió, 20 (24,1%) betegnél minimális manifesztáció, 28 (33,73%) betegnél egyéb javulás volt megállapítható. 4 (4,82%) beteg állapota változatlan maradt, 4 (4,82%) betegé pedig romlott. Következtetés: A VATS thymectomia teljesen új utat jelent a transsternalis módszerben járatos sebészek számára. A tömegesebb mediastinalis zsírszövet nagyon megnehezíti a műtétet. A perioperatív szak nagyon kedvező a betegek számára, és a késői eredmények is elfogadhatóak. Kérdéses, hogy a thymus minden esetben maradéktalanul eltávolítható-e ezzel a módszerrel.

Summary. Introduction: Surgical technique of thymectomy performed for treatment of myasthenia gravis has considerably changed in the last almost 30 years. In addition to standard interventions – transsternal and transcervical thymectomy –, video-assisted thoracoscopic interventions (VATS), later on robotic surgery came into general use. In our two institutions, we apply VATS thymectomy since 2011. Methods: There are several different surgical techniques for this purpose; we approached the mediastinum through the right thoracic cavity. We prepared initially 3, later on 2 perimammal ports for the access of the thymus; the patients were in supine position during surgery. We used an ultrasonic cutting device in all cases. In order to perform extended thymectomy, we removed the fatty tissue around the thymus and opened widely the left thoracic cavity, too. During patient enrollment, we preferred patients with normal or lower body weight. Results: During 8 years and 4 months, we operated on 92 patients using this method for myasthenia gravis without thymoma; there were 20 male and 72 female patients at the age of 33 years on average (19–75 years). Duration of surgery was 35–160 minutes, 82.3 minutes on average. The bulky fatty tissue around the thymus made the orientation and the complete removal more difficult in a few patients. We experienced vascular injury in 4 cases and injury of the contralateral lung in 3 cases. Conversion was necessary in 2 cases (1 sternotomy and 1 thoracotomy), there were no nerve injuries. Assisted ventilation was necessary in case of ten patients in the postoperative period for a few hours; all other patients were extubated on the operating table. There was no need for repeated intubation and tracheostomy; there was no respiratory insufficiency and perioperative mortality. Duration of ICU care was 1.1 days on the average (0–11 days), that of the total hospital care 4.8 days on average (3–15 days). Duration of thoracic drainage was 1.16 days on average (1–4 days). Two patients (2.41%) died within one and five years after surgery. During 12–108 months (48 months on average) follow-up of 81 patients, 21 patients (25.3%) suffering from myasthenia total recovery was observed, pharmacologic remission was achieved in 4 patients (5.3%), minimal manifestation remained in 23 patients (24.1%), while in 28 patients (33.73%) other improvement was observed. The status of 4 patients (4.82%) remained unchanged and that of 4 patients (5.3%) worsened. Conclusion: VATS thymectomy represents a completely new surgical method for surgeons having experience in transsternal surgical technique. Bulky mediastinal fatty tissue makes surgery very difficult. The perioperative period is advantageous for the patients and also the long term follow-up results are acceptable. It is questionable that the thymus can be completely removed with this method in all cases.

Restricted access
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: Nóra Meggyesi, Hajnalka Andrikovics, András Kozma, András Bors, Lívia Varga, Zoltán Őrfi, László Gopcsa, Melinda Paksi, Éva Torbágyi, Nóra Lovas, Marienn Réti, Gergely Kriván, István Vályi-Nagy, and Péter Reményi

Összefoglaló. Bevezetés: Az allogén hematopoetikus őssejt-transzplantáció (allo-HSCT) kiemelkedő szerepet tölt be a hematológiai betegségek gyógyításában. A kimérizmusvizsgálat a donor és a recipiens típusú vérképzés jelenlétét különíti el örökletes genetikai markerek segítségével. Az allo-HSCT kimenetele (pl. az engraftment dinamikája vagy a relapsus előrejelzése) jól követhető kimérizmusvizsgálatokkal, akár a betegségspecifikus markerek hiányában is. Célkitűzés: Munkánk során a kimérizmusvizsgálatok terén arany standardnak számító short tandem repeat (STR) és a fluoreszcens in situ hibridizáció (FISH) módszereket hasonlítottuk össze, valamint vizsgáltuk az allo-HSCT kimenetelét a kimérizmuseredményektől függően. Módszer: Az STR és FISH módszerek összehasonlítását 2018-ban gyűjtött, a két különböző vizsgálatra ugyanazon a napon beküldött 210 mintán végeztük. A kimérizmusvizsgálatok klinikai jelentőségét 2015. január és 2018. február között 378 allogén HSCT-n átesett beteg adatainak elemzésével vizsgáltuk. Eredmények: A két vizsgálati módszerrel kapott eredmények 95,2%-ban megegyeztek. A teljes kimérizmust elért betegek (n = 311) összesített túlélése (OS) kedvezőbb volt, mint azoké, akik nem értek el teljes kimérizmust (n = 44; OS 24 hónapban: 59,4% vs. 23,6%; p < 0,001). Következtetések: Vizsgálatunkban a két kimérizmusvizsgálati módszer (STR és FISH) eredményei jól korreláltak egymással, mindkettő alkalmasnak bizonyult a betegek allo-HSCT utáni követésére. A teljes donorkimérizmus elérése szignifikánsan jobb túléléssel társult. A kevert kimérizmus hatékonyan visszafordítható donor lymphocytainfúzió adásával, mely fokozza a graft alloreaktivitását.

Summary. Introduction: Allogeneic hematopoietic stem cell transplantation (allo-HSCT) plays a pivotal role in the cure of hematologic malignancies. Chimerism testing can differentiate recipient and donor hematopoiesis by hereditary genetic markers. The outcome of allo-HSCT (e.g. the dynamics of engraftment and the prediction of relapse) can be monitored by chimerism testing even in the case of lacking disease specific markers. Aims: In the current study we compared the gold standard short tandem repeat (STR) and the fluorescent in situ hybridization (FISH) chimerism testing methods; and we examined the outcome of allo-HSCT depending on chimerism results. Methods: The comparison of STR and FISH methods was performed on 210 samples parallelly tested for chimerism by both methods on the same day in 2018. The clinical significance of chimerism testing was investigated by clinical data analysis of 378 patients treated by allo-HSCT between 1 January 2015 and 28 February 2018. Results: Chimerism results tested by the two methods showed 95.2% concordance. Patients with complete donor chimerism (n = 311) had a more favourable overall survival (OS) than patients without complete donor chimerism (n = 44; OS at 24 month years 59.4% vs. 23.6%, respectively, p < 0.001). Conclusion: In our comparison both chimerism testing methods correlated well, and proved to be suitable for chimerism monitoring after allo-HSCT. Achieving complete donor chimerism was associated with better survival. In case of mixed chimerism, donor lymphocyte infusion can be an effective therapeutic option since it increases graft alloreactivity.

Restricted access