Browse our Medical Journals

Among all scientific traditions alive, medical publishing has a good chance to be the oldest. The first fully peer reviewed academic journal, “Medical Essays and Observations” was launched in 1731 by the Royal Society in Edinburgh. Since then, hundreds of medical journals have been published worldwide. Medical publication in Hungary started in 1857 when the famous physician, Markusovszky founded “Orvosi Hetilap”, which has been published since then every week (with short breaks during the world wars). It is now a most prestigious piece in AKJournals’ portfolio, listed in Journal Citation Reports, with a remarkable impact factor.

Medical and Health Sciences

You are looking at 91 - 100 of 11,037 items for

  • All content x
Clear All
Magyar Sebészet
Authors: József Kas, Levente Bogyó, Attila Farkas, Csaba Fehér, Áron Ghimessy, Balázs Gieszer, Luca Karskó, Lóránt Kecskés, Viktor Lungu, László Mészáros, Miklós Molnár, Petra Németh, Ágoston Pataki, Péter Radeczky, Róbert Szegedi, Bernadett Tallósy, Klára Török, Attila Vágvölgyi, Csilla Rózsa, Katalin Török, Sámuel Komoly, Jenő Elek, János Fillinger, László Agócs, Ferenc Rényi-Vámos, and Ákos Kocsis

Összefoglaló. Bevezetés: A myasthenia gravis javallatával végzett csecsemőmirigy-eltávolítás sebésztechnikai szempontból lényegesen megváltozott az elmúlt közel 30 évben. A standard műtétnek számító transsternalis és transcervicalis thymectomia mellett elterjedt a videoasszisztált thoracoscopos sebészeti (VATS), később pedig a robot sebészeti megoldás is. Két intézetünkben 2011–2012-ben vezettük be a VATS thymectomiát. Módszer: A többféle technikai megoldás közül a mediastinumot a jobb mellüreg felől megközelítő utat választottuk. Eleinte 3, később 2 pontos perimammaris portot készítettünk a thymus elérésére a beteg háton fekvő helyzetében. Minden esetben ultrahangos vágóeszközt alkalmaztunk. Kiterjesztett thymectomiára törekedve a perithymikus zsírszövetet is eltávolítottuk, szélesen megnyitva a bal oldali mellüreget is. A betegek kiválasztásában az átlagos testsúlyú vagy soványabb betegeket részesítettük előnyben. Eredmények: 8 év és 4 hónap alatt 92 beteget műtöttünk a fenti módszerrel thymoma nélküli myasthenia gravis alapbetegséggel. 20 férfi és 72 nő. Átlagéletkor 33,1 év (19–75 év). A műtéti idő 35–160 percig terjedt, átlagosan 82,3 perc volt. A tömegesebb mediastinalis zsírszövet néhány betegnél nehezítette a tájékozódást és a maradéktalan eltávolítást. Műtét alatt 4 esetben érsérülés és 3 ellenoldali tüdősérülés következett be. Két konverziót végeztünk (1-1 sternotomia és thoracotomia). Idegsérülés nem történt. Tíz beteg igényelt néhány órás művi lélegeztetést a műtét után, a többi beteget a műtőasztalon extubáltuk. Reintubáció, tracheostomia, légzési elégtelenség, műtéti halálozás nem volt. Az intenzív ápolási idő átlaga: 1,1 (0–11) nap. A teljes kórházi ápolási idő átlaga: 4,8 (3–15) nap. A drenázsidő 1–4 nap, átlagosan 1,16 nap. Két beteg (2,41%) halt meg a műtétet követően 1 és 5 éven belül. További 81 beteg 12–108 (átlag: 48) hónapos követése során a myastheniás állapotban 21 (25,3%) betegnél komplett, 4 (4,82%) betegnél gyógyszeres remisszió, 20 (24,1%) betegnél minimális manifesztáció, 28 (33,73%) betegnél egyéb javulás volt megállapítható. 4 (4,82%) beteg állapota változatlan maradt, 4 (4,82%) betegé pedig romlott. Következtetés: A VATS thymectomia teljesen új utat jelent a transsternalis módszerben járatos sebészek számára. A tömegesebb mediastinalis zsírszövet nagyon megnehezíti a műtétet. A perioperatív szak nagyon kedvező a betegek számára, és a késői eredmények is elfogadhatóak. Kérdéses, hogy a thymus minden esetben maradéktalanul eltávolítható-e ezzel a módszerrel.

Summary. Introduction: Surgical technique of thymectomy performed for treatment of myasthenia gravis has considerably changed in the last almost 30 years. In addition to standard interventions – transsternal and transcervical thymectomy –, video-assisted thoracoscopic interventions (VATS), later on robotic surgery came into general use. In our two institutions, we apply VATS thymectomy since 2011. Methods: There are several different surgical techniques for this purpose; we approached the mediastinum through the right thoracic cavity. We prepared initially 3, later on 2 perimammal ports for the access of the thymus; the patients were in supine position during surgery. We used an ultrasonic cutting device in all cases. In order to perform extended thymectomy, we removed the fatty tissue around the thymus and opened widely the left thoracic cavity, too. During patient enrollment, we preferred patients with normal or lower body weight. Results: During 8 years and 4 months, we operated on 92 patients using this method for myasthenia gravis without thymoma; there were 20 male and 72 female patients at the age of 33 years on average (19–75 years). Duration of surgery was 35–160 minutes, 82.3 minutes on average. The bulky fatty tissue around the thymus made the orientation and the complete removal more difficult in a few patients. We experienced vascular injury in 4 cases and injury of the contralateral lung in 3 cases. Conversion was necessary in 2 cases (1 sternotomy and 1 thoracotomy), there were no nerve injuries. Assisted ventilation was necessary in case of ten patients in the postoperative period for a few hours; all other patients were extubated on the operating table. There was no need for repeated intubation and tracheostomy; there was no respiratory insufficiency and perioperative mortality. Duration of ICU care was 1.1 days on the average (0–11 days), that of the total hospital care 4.8 days on average (3–15 days). Duration of thoracic drainage was 1.16 days on average (1–4 days). Two patients (2.41%) died within one and five years after surgery. During 12–108 months (48 months on average) follow-up of 81 patients, 21 patients (25.3%) suffering from myasthenia total recovery was observed, pharmacologic remission was achieved in 4 patients (5.3%), minimal manifestation remained in 23 patients (24.1%), while in 28 patients (33.73%) other improvement was observed. The status of 4 patients (4.82%) remained unchanged and that of 4 patients (5.3%) worsened. Conclusion: VATS thymectomy represents a completely new surgical method for surgeons having experience in transsternal surgical technique. Bulky mediastinal fatty tissue makes surgery very difficult. The perioperative period is advantageous for the patients and also the long term follow-up results are acceptable. It is questionable that the thymus can be completely removed with this method in all cases.

Restricted access
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: Nóra Meggyesi, Hajnalka Andrikovics, András Kozma, András Bors, Lívia Varga, Zoltán Őrfi, László Gopcsa, Melinda Paksi, Éva Torbágyi, Nóra Lovas, Marienn Réti, Gergely Kriván, István Vályi-Nagy, and Péter Reményi

Összefoglaló. Bevezetés: Az allogén hematopoetikus őssejt-transzplantáció (allo-HSCT) kiemelkedő szerepet tölt be a hematológiai betegségek gyógyításában. A kimérizmusvizsgálat a donor és a recipiens típusú vérképzés jelenlétét különíti el örökletes genetikai markerek segítségével. Az allo-HSCT kimenetele (pl. az engraftment dinamikája vagy a relapsus előrejelzése) jól követhető kimérizmusvizsgálatokkal, akár a betegségspecifikus markerek hiányában is. Célkitűzés: Munkánk során a kimérizmusvizsgálatok terén arany standardnak számító short tandem repeat (STR) és a fluoreszcens in situ hibridizáció (FISH) módszereket hasonlítottuk össze, valamint vizsgáltuk az allo-HSCT kimenetelét a kimérizmuseredményektől függően. Módszer: Az STR és FISH módszerek összehasonlítását 2018-ban gyűjtött, a két különböző vizsgálatra ugyanazon a napon beküldött 210 mintán végeztük. A kimérizmusvizsgálatok klinikai jelentőségét 2015. január és 2018. február között 378 allogén HSCT-n átesett beteg adatainak elemzésével vizsgáltuk. Eredmények: A két vizsgálati módszerrel kapott eredmények 95,2%-ban megegyeztek. A teljes kimérizmust elért betegek (n = 311) összesített túlélése (OS) kedvezőbb volt, mint azoké, akik nem értek el teljes kimérizmust (n = 44; OS 24 hónapban: 59,4% vs. 23,6%; p < 0,001). Következtetések: Vizsgálatunkban a két kimérizmusvizsgálati módszer (STR és FISH) eredményei jól korreláltak egymással, mindkettő alkalmasnak bizonyult a betegek allo-HSCT utáni követésére. A teljes donorkimérizmus elérése szignifikánsan jobb túléléssel társult. A kevert kimérizmus hatékonyan visszafordítható donor lymphocytainfúzió adásával, mely fokozza a graft alloreaktivitását.

Summary. Introduction: Allogeneic hematopoietic stem cell transplantation (allo-HSCT) plays a pivotal role in the cure of hematologic malignancies. Chimerism testing can differentiate recipient and donor hematopoiesis by hereditary genetic markers. The outcome of allo-HSCT (e.g. the dynamics of engraftment and the prediction of relapse) can be monitored by chimerism testing even in the case of lacking disease specific markers. Aims: In the current study we compared the gold standard short tandem repeat (STR) and the fluorescent in situ hybridization (FISH) chimerism testing methods; and we examined the outcome of allo-HSCT depending on chimerism results. Methods: The comparison of STR and FISH methods was performed on 210 samples parallelly tested for chimerism by both methods on the same day in 2018. The clinical significance of chimerism testing was investigated by clinical data analysis of 378 patients treated by allo-HSCT between 1 January 2015 and 28 February 2018. Results: Chimerism results tested by the two methods showed 95.2% concordance. Patients with complete donor chimerism (n = 311) had a more favourable overall survival (OS) than patients without complete donor chimerism (n = 44; OS at 24 month years 59.4% vs. 23.6%, respectively, p < 0.001). Conclusion: In our comparison both chimerism testing methods correlated well, and proved to be suitable for chimerism monitoring after allo-HSCT. Achieving complete donor chimerism was associated with better survival. In case of mixed chimerism, donor lymphocyte infusion can be an effective therapeutic option since it increases graft alloreactivity.

Restricted access

Összefoglaló. Bevezetés: A protonpumpagátló kezelés és Helicobacter pylori eradikáció következtében a fekélyincidencia csökkent, a fekélyből származó vérzések száma is csökkent, ellenben a perforációk előfordulása változatlanul 2–10% között van. A perforáció egy potenciálisan fatális sebészi sürgősségi helyzet, a mortalitás elérheti a 25%-ot, a morbiditás pedig az 50%-ot. Az időben végzett sürgős sebészi kezelés javíthatja az eredményeket. Célkitűzés: A fekélyperforáció nyitott és laparoszkópos módon történt ellátásának összehasonlítása a morbiditás, mortalitás, műtéti idő és ápolási idő alapján. Eredmények: 2017. 01. 01. és 2019. 06. 30. között 55 műtét történt gastro-duodenális fekélyperforáció miatt, 31 műtétet (56,36%) nyitott és 24 műtétet (43,63%) pedig laparoszkópos módon végeztünk. A laparoszkópos csoportban 4 konverzió történt (16,6%). A nyitott műtéti csoportban 23 férfi (átlagéletkor 56,3 év) és 8 nő volt (átlagéletkor 70,3 év), míg a laparoszkópos csoportban 13 férfi (átlagéletkor 49,7 év) és 11 nő (átlagéletkor 53,7 év) volt. A nyitott csoportban 5, a laparoszkópos csoportban 2 szövődmény fordult elő (p = 0,45). Az átlagos műtéti idő a nyitott műtétnél 51,95 perc (30–85), míg a laparoszkópos műtétnél 63,41 (25–110) perc volt (p = 0,13). A nyitott csoportból 6 (átlagéletkor 74,3 év), a laparoszkópos csoportból pedig 2 (átlagéletkor 68,5 év) beteget veszítettünk el 30 napon belül (p = 0,44). Az átlagos ápolási idő a nyitott csoportban 7,13 (5–16), a laparoszkópos csoportban pedig 6,19 (4–13) napnak bizonyult (p = 0,24). Az átlagos perforációméret a nyitott műtéti csoportban 7,4 mm (3–20 mm), míg a laparoszkópos műtéti csoportban 5,3 mm (3–10 mm) volt (p = 0,14). Szabad levegő natív hasi röntgenvizsgálaton a nyitott csoportban 25 esetben (80%), míg a laparoszkópos csoportban 13 esetben volt látható (54%). Megbeszélés: A korai diagnózis, az azonnal kezdett szupportív és antibiotikus kezelés és a sürgős műtét elengedhetetlen az eredmények javításához. A standard műtét a sutura csepleszlebennyel, amit lehet nyitottan és laparoszkóppal is végezni. Bár a viszonylag kis esetszám miatt anyagunkban nem sikerült igazolni a szövődmények arányának szignifikáns csökkenését, az irodalmi adatok alapján a laparoszkópos beavatkozásnak kisebb a morbiditása, mint a nyílt műtétnek, és ha nincs ellenjavallata a laparoszkópiának (anamnézisben többszörös hasi műtét, nem kellő laparoszkópos gyakorlat, felvételkori sokkos állapot és magas életkor), a laparoszkópia általános előnyei miatt és a szabadlevegő-hiány okozta diagnosztikus bizonytalanság esetén is a laparoszkópia első választásként javasolható.

Summary. Introduction: The incidence of peptic ulcer disease decreased due to proton pump inhibitors and Helicobacter pylori eradication. Bleeding from peptic ulcer decreased, as well, although perforation did not decrease and it is permanently between 2–10%. This is a potential surgical emergency, the mortality can reach up to 25% and the morbidity 50%, respectively. Urgent surgical intervention in the right time can improve the results. Aim: To compare the morbidity, mortality, the length of hospital stay and duration of operating time in open and laparoscopic repair of perforated peptic ulcer. Results: A cohort of 55 patients were operated on with perforated peptic ulcer from 01.01.2017 to 30.06.2019 31 open (51.36%) and 24 laparoscopic (43.63%) operations were performed from which 4 (16.6%) needed conversion to open approach. The average age of 23 men and 8 women were 56.3 and 70.3 years respectively in the open operations group, while 13 men and 11 women with average age of 49.7 and 53.7 years was in the laparoscopic operations group. Within 30 days the number of complications were 5 in the open and 2 in the laparoscopic group (p = 0.45). The average duration of operation was 51.95 minutes (30–85) in the open and 63.41 minutes (25–110) in the laparoscopic group (p = 0.13). 6 from the open group with average age of 74.3 years and 2 from the laparoscopic group with average age of 68.5 years died within 30 days (p = 0.44). The average length of stay was 7.13 (5–16) days in the open and 6.19 (4–13) days in the laparoscopic group (p = 0.24). The average size of the perforation was 7.4 mm (3–20) in the open and 5.3 mm (3–10) in the laparoscopic group (p = 0.14). Free air was seen in the abdominal cavity in 25 cases (80%) of the open and in 11 cases (54%) of the laparoscopic group. Conclusion: Early diagnosis, prompt supportive care and antibiotic treatment and urgent surgical intervention are essential to improve outcomes. The standard operation is the simple suture with pedicled omental flap which can be performed by either open or laparoscopic surgical repair. Laparoscopic method spreads slowly, the learning curve is longer and it needs more expertise but the morbidity is lower than that of the open surgery. The morbidity does not increase after conversion according to the literature so if there is no contraindication and there is enough expertise it should be suggested as the first choice.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Csaba Dzsinich, Péter Gloviczki, Gabriella Nagy, and Klaudia Vivien Nagy

Összefoglaló. A thoracoabdominalis aorta kirekesztése a gerincvelő keringésének csökkenését okozza. Az ischemia klinikailag paraparesis, paraplegia formájában jelenik meg. Ez elsősorban nyitott műtétek során jelent aligha kiszámítható szövődményt, de a modern endovascularis technikák sem oldották meg teljes mértékben ennek biztonságos kivédését – bár arányát jelentősen mérsékelték. A javuló eredmények számos tényezőre vezethetők vissza, mint a keringés kirekesztési idejének csökkentése, a gerincvelő-funkció és metabolismus ellenőrzése. Mesterséges keringésjavító direkt és indirekt eljárások, liquor drainage, hűtés mellett a collateralis keringés javítását szolgáló prekondicionáló módszerek kerültek bevezetésre. Kísérletes munkánkban 25–30 kg testsúlyú kutyákon vizsgáltuk – más paraméterek mellett – a distalis perfusio növelésének, a liquornyomás csökkentésének, illetve ezek kombinációjának protektív hatását egyórás thoracoabdominalis aortakirekesztés során. Dolgozatunkban a kísérleti állataink neurológiai végállapotát a keringési paraméterek és szöveti perfusio és a reperfusio változásainak összefüggésein keresztül tárgyaljuk. Megállapítottuk, hogy distalis gerincvelő reperfusiós hyperaemiája szorosan összefügg a neurológiai károsodás mértékével.

Summary. Clamping of the thoracoabdominal aorta reduces perfusion of the spinal cord significantly, which clinically may present as paraparesis or paraplegia – devastating and unpredictable complications of open thoracoabdominal aortic surgery. Introduction of monitoring of evoked potentials and/or biochemical markers, methods increasing distal arterial pressure, indirect procedures enhancing residual flow (like liquor drainage), drugs, and use of hypothermia contributed to achieve better outcome. Preconditioning of spinal cord circulation is also a promising method. New endovascular techniques for thoracoabdominal aortic aneurysms and dissections reduced surgical trauma significantly. Despite all these progressions spinal cord ischemic damage is still a significant risk. To address this problem we carried out an experimental work using a canine model focusing on the protective effect of distal arterial perfusion, spinal fluid drainage, and their combination in a one hour setting of thoracoabdominal aortic clamping. In this paper we publish our data of circulatory and specific perfusion parameters of the spinal cord during and after declamping in correlation of final neurologic outcome.

Full access
Magyar Sebészet
Author: Magyar Sebészet Szerkesztősége
Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Csaba Dzsinich, Péter Gloviczki, Gabriella Nagy, and Klaudia Vivien Nagy

Összefoglaló. A thoracoabdominalis aortakirekesztés okozta gerincvelő ischemia súlyos neurológiai következményeit számos klinikai és kísérleti tanulmány bizonyítja. E nehezen kiszámítható, súlyos szövődmény megelőzésének érdekében régi törekvés megfelelő intra- és posztoperatív monitorizálás kifejlesztése, ami előre jelzi a gerincvelő-funkció romlását, illetve a kialakuló celluláris károsodást. A legelterjedtebb, a klinikai gyakorlatban széles körben alkalmazott megoldás a gerincvelői kiváltott motoros potenciál (MEP) folyamatos ellenőrzése. Ritkábban alkalmazott – bár ígéretes – eljárás a biokémiai változások nyomon követése, ami a sejtszintű károsodás markereit használja fel az ischemia okozta változások felismerésére.

Korábbi dolgozatunkban kutyákon végzett kísérleteink azon eredményeit ismertettük, amelyekben a 60 perces thoracoabdominalis aortakirekesztés okozta neurológiai változások és a perfúzió adatainak összefüggéseit tárgyaltuk. Jelen tanulmányunkban a gerincvelői motoros (MEP) és szenzoros (SEP) kiváltott potenciálok változásait vizsgáljuk a neurológiai végállapot vonatkozásában. Megállapítottuk, hogy SEP változásai a neurológiai károsodás mértékével értékelhető összefüggést nem mutatnak. A MEP-amplitúdó és -latencia értékei biztonsággal jelzik a fenyegető gerincvelő ischemiát. A neurológiai deficit mélységét (Tarlov 2,1,0) a MEP-értékek változásai numerikusan nem értékelhetően követik.

Summary. Severe neurological complications of the thoracoabdominal aortic clamping were published in numerous clinical and experimental studies. These hardly predictable, devastating consequences demanded to develop a monitoring system which might detect impending level of spinal cord ischemia in time – in order to introduce or enhance protective procedures and prevent permanent neurological deficit. The most widely used monitoring in clinical practice is the continuous surveillance of the motor evoked potentials (MEP) during and after thoracoabdominal aortic clamping. Much less used, but promising opportunity is to control the metabolic changes and cellular integrity utilizing specific markers like liquor lactate and neuron specific enolase (NSE) etc. In our earlier study we published data of our canine experiment related to coherencies between neurological outcome and specific perfusion of the spinal cord during and after one hour thoracoabdominal aortic clamping. In the present paper we investigate the behavior of motor evoked (MEP) and sensory evoked (SEP) potentials related to neurological changes. We conclude the behavior of SEP values hardly correlate with the neurologic outcome, meanwhile decrease of MEP amplitude provides reliable signal for developing spinal cord ischemia. We could not confirm a numeric correlation of these data and the level of the final neurologic outcome.

Restricted access
Imaging
Authors: Luca Procaccini, Bruno Consorte, Daniela Gabrielli, Antonietta Cifaratti, and Massimo Caulo

Abstract

Klippel-Trenaunay syndrome (KTS) is an uncommon congenital condition, resulting in vascular malformations affecting capillary, venous, and lymphatic systems and bone and/or soft tissue hypertrophy. Magnetic Resonance Angiography (MRA) may be useful in assessing the severity of the disease and for treatment planning. We present two cases of two white men with the typical clinical presentation of Klippel-Trenaunay syndrome i.e. vascular malformations (capillary, venous and lymphatic) and localized bone and/or soft tissues hypertrophy. Splenic hemangiomas were evidenced in both patients and Magnetic Resonance Angiography was helpful in assessing and delineating the abnormal venous drainage system. KTS is a complex disorder whose true prevalence and etiology are still unknown. In most cases the emblematic clinical manifestation consisting in vascular malformations and extremity overgrowth is represented. KTS may be associated with several different conditions including scoliosis and splenic hemangiomas. The presence of the lateral marginal vein (LMV) is pathognomonic. Imaging is fundamental in confirming the diagnosis and for therapeutic strategies. An effective treatment does not exist to date and a multidisciplinary approach is usually required to prevent complications.

Open access

Abstract

Background and Aim

There is only a limited number of major publications on the outcome of interventions for isolated popliteal artery stenosis. The purpose of this study was to report our results on mid-term patency and predictors of restenosis.

Patients and Methods

This single-center retrospective study included 61 symptomatic patients (males, N=33; median age, 65.1 years [IQR, 60.7–71.9 years]; Rutherford grade 4–6, N=14) with at least two patent crural arteries, whose atherosclerotic stenoses/occlusions were treated with percutaneous transluminal angioplasty (PTA) or stenting (using self-expanding bare-metal Astron Pulsar stents) between 2011 and 2018.

Results

Twenty-six patients had PTA, while 35 underwent stenting. The median follow-up was 29 months (IQR, 10–47 months). The primary patency rates were not significantly different (P = 0.629) between PTA and stenting groups. Restenosis developed in nine patients (34.6%) in the PTA group, and in 12 (34.3%) in the stenting group. Restenotic lesions required re-intervention in nine cases (100%) in the PTA group, and in eight (66.7%) in the stenting group. Restenosis developed significantly less frequently (P = 0.010) in patients with a popliteal/P1 stent; the primary patency rates were also significantly better (P = 0.018) in patients with a popliteal/P1 stent when compared to popliteal/P2 plus multi-segment stents. Cox regression analysis identified lesion location as a predictor of in-stent restenosis (HR, 2.5; 95% CI, 1.2–5.5; P = 0.019).

Conclusion

Stenting was not superior when compared to PTA (if selective stenting was not considered as loss of patency). Follow-up should be more thorough in patients undergoing popliteal/P2 or multi-segment stenting.

Open access