Browse our Medical Journals

Among all scientific traditions alive, medical publishing has a good chance to be the oldest. The first fully peer reviewed academic journal, “Medical Essays and Observations” was launched in 1731 by the Royal Society in Edinburgh. Since then, hundreds of medical journals have been published worldwide. Medical publication in Hungary started in 1857 when the famous physician, Markusovszky founded “Orvosi Hetilap”, which has been published since then every week (with short breaks during the world wars). It is now a most prestigious piece in AKJournals’ portfolio, listed in Journal Citation Reports, with a remarkable impact factor.

Discover the latest journals in Medical and Health Sciences

The primary function of medical articles is the validation of cutting-edge theoretical and clinical research, by providing reference and relevant forums. New drugs and medical practices can only enter the mainstream practise if their randomised trials had passed under the critical lens of prestigious peer reviewed journals. Technical reports help practitioners to improve their arsenal. Case reports confirm theories and provide tools for investigating or disclosing possible malpractice. Review articles serve educational purposes. Some more popular articles may play a role in educating the interested audience.

Types of medical articles

The papers published in medical journals can be classified in the following main categories

  • Research articles report about novel research results, of both theoretical and (direct or indirect) practical relevance.
  • Review articles survey specific topics by summarising and analysing all information available in the medical literature. Reviews are kind of combining results from different studies on the same topic. They can be useful for specialists in the field, may help them to prevent, diagnose, or treat a particular disease.
  • Case reports and case series reports about a concrete story of a concrete patient. They can be interesting because of their uniqueness, not matching any known diagnosis or describing unexpected symptoms. The report should describe each of the diagnosis, treatment, the patient’s response to it and the follow-up history. Case series are related reports about similarly treated patients.
  • Editorials are typically not peer reviewed shorter communications from senior members of the Editorial Board or from invited renown scholars. They discuss questions of relevance for the scientific community at the moment (say, about public health, or more generally, the health system).
  • Letters to the editor are articles of the interactive type, a form for readers to contact the medical journal. They can express comments, questions, or criticisms regarding some articles published in that journal. They provide a sophisticated forum for medical communities.

Medical Journals at AKJournals

AKJournals has 9 medical journals. Three of them are in Hungarian. The other six journals are in English and accept submissions from all over the world. Some of them are widely available Open Access journals. The covered topics include immunology, medical imaging, physiology, and veterinary and health care science. In these journals, you can find more than 11.000 medical articles altogether. A filter tool helps to single out the relevant titles. In addition to that, we highly recommend using the search box to find the most important topics only

Medical and Health Sciences

You are looking at 121 - 130 of 11,140 items for

  • All content x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors: Annamária Pápai, Lucica Emilia Coșa, Maria Melania Cozma, and Adriana Mihai

Összefoglaló. Bevezetés: A tudományos szakirodalomban számos kérdés fogalmazódik meg a pajzsmirigybetegségeket befolyásoló pszichológiai tényezőkről. Kevés tanulmány készült a pajzsmirigybetegségek és a megküzdési stratégiák kapcsolatáról. Célkitűzés: Jelen tanulmányunk célja felmérni a megküzdési stratégiák, a depresszió és a szorongás szintjének változásait a pajzsmirigybetegek (hyperthyreosis és hypothyreosis) esetében a gyógyszeres kezelés (Thyrozol és Euthyrox) hatására. Módszer: A betegeket a szakorvos diagnózisa, illetve a TSH- és fT4-szint alapján hyperthyreosis- (n = 10) és hypothyreosis- (n = 21) csoportba soroltuk. Mindkét csoport tagjait az endokrinológiai kezelés előtt és után pszichológiai felmérésnek vetettük alá. A felmérés során a megküzdési stratégiák felméréséhez a következő skálákat alkalmaztuk: Kognitív Érzelem Szabályozás Kérdőív (Cognitive Emotion Regulation Questionnaire – CERQ), Hobfoll-féle Megküzdési Stratégia Kérdőív (Strategic Approach to Coping Scale – SACS). A Beck Depresszió Kérdőívet (Beck Depression Inventory – BDI-II) alkalmaztuk a depresszió felmérésére, az Állapot- és Vonásszorongás Kérdőívet (State-Trait Anxiety Inventory, Form Y – STAI-Y) a szorongás szintjének felmérésére. Eredmények: A két csoport pszichológiai és laboreredményeit összehasonlítottuk a gyógyszeres kezelés előtt és után. Mind a hyperthyreosisban, mind a hypothyreosisban szenvedő betegeknél magas volt a depresszió és a szorongás szintje. A hyperthyreosisban szenvedő betegeknél a depresszió magasabb. A gyógyszeres kezelés után a depresszió és a szorongás szintje csökkent mindkét csoportban, a megküzdési stratégiák többnyire változatlanok maradtak. Következtetések: Pajzsmirigybetegeknél a kognitív viselkedésbeli pszichoterápiás beavatkozás a gyógyszeres kezelés kiegészítő alternatívája lehet a szorongás és a depresszió szintjének csökkentése és a diszfunkcionális megküzdési stratégiák módosítása szempontjából. Orv Hetil. 2021; 162(7): 262–268.

Summary. Introduction: There is a high interest in the scientific literature in psychological factors that influence the course of thyroid disease. There are a few studies on the link between thyroid disease and coping strategies. Objective: In the present study, we aimed to evaluate the manifestation of depression, anxiety and coping strategies in people with thyroid disease and the impact of endocrinological medication on these psychologic items. Method: The patients were grouped into two groups, hyperthyroid (n = 10) and hypothyroid (n = 21), according to the diagnosis established by the attending physician, TSH and fT4 level. Patients with hyperthyroidism and hypothyroidism were evaluated before and after endocrinological treatment with the Cognitive Emotion Regulation Questionnaire (CERQ), Strategic Approach to Coping Scale (SACS) for the evaluation of coping strategies, Beck Depression Inventory (BDI-II) for assessing the level of depression, State-Trait Anxiety Inventory, Form Y (STAI-Y) for assessing anxiety. These two groups have been compared. Results: The psychological and laboratory results of the two groups were compared before and after drug treatment. Both patients with hyperthyroidism and with hypothyroidism had high levels of depression and anxiety. In hyperthyroidism, depression is more severe. Following treatment with Thyrozol and Euthyrox, the level of depression and anxiety decreases in patients with hyper- and hypothyroidism; the coping strategies remained almost unchanged. Conclusion: Cognitive-behavioral psychotherapeutic intervention could be supplementary to drug treatment in terms of reducing anxiety, depression, and modifying dysfunctional coping strategies for patients with thyroid diseases. Orv Hetil. 2021; 162(7): 262–268.

Restricted access

Összefoglaló. Bevezetés: A pszichoszomatikus medicina területéhez tartozó betegek ellátása rossz hatásfokú. Ez egyaránt jelentős terhet jelent a betegek és az egészségügy számára. Célkitűzés: A pszichoszomatikus tünetek és betegségek megjelenésének és ellátási ajánlásainak vizsgálata az irányadó hivatalos szakmai anyagban. Módszer: Az adatgyűjtés időpontjában elérhető 531 Szakmai irányelvből annak a 134 dokumentumnak a részletesebb elemzése, amelynek témájában pszichoszomatikus tünetek/betegségek gyakoribbak. Ebből 39 egyértelműen pszichoszomatikus vonatkozású anyag tartalmi vizsgálata, továbbá a Szakmai Kollégiumok listáján szereplő három pszichiátriai szakterület összes (26) szakmai irányelvének hasonló szempontú értékelése. Eredmények: A megvizsgált irányelvek töredéke tartalmaz csupán a pszichoszomatikus tünetképzésre, illetve kezelésre, megelőzésre vonatkozó megállapítást. A releváns témájú irányelvekben szereplő diagnosztikai utalások aránya: direkt 10,25, indirekt forma 23,7, a terápiás ajánlások között direkt 25,64, indirekt forma 15,38%. A megelőzésre vonatkozóan alig (5,12%-ban) szerepel említés, a pszichés betegségek egyidejű fennállásának esélyére is mindössze 10,25%-ban történik megállapítás. A szorongásos zavarok befolyásáról kevesebb, mint minden harmadik irányelv számol be (30,76%). A pszichiátriai irányelvek között pszichoszomatikus betegségekre vonatkozóan nincs célzott szakmai irányelv. Következtetés: A pszichoszomatikus medicina a hatékony betegellátás követelményeit meghatározó szakmai irányelvekben elégtelen arányban jelenik meg. Okait szemléleti zavarokban, a pszichiátriai szakmai konszenzus és a szakmaközi együttműködés hiányosságaiban kell keresni. Mind a vonatkozó kutatásokban, mind az irányelvek fejlesztése során erőfeszítéseket kell tenni a fentiek miatt kallódó nagy betegpopuláció hatékonyabb ellátása érdekében. A szerző javaslatot tesz a szükséges konkrét lépésekre. Orv Hetil. 2021; 162(7): 252–261.

Summary. Introduction: The care of patients with psychosomatic disorders has bad efficacy. It beards hard both for the patients and the health care providers. Objective: Review of presentrecommendations for psychosomatic symptoms and illnesses in the recent Hungarian medical protocols. Method: A detailed evaluation of 134 medical protocols from altogether 531 protocols with closer connection with psychosomatic disorders were carried out, their diagnostic and therapeutic recommendations were analyzed. Further review of 39 (of the 134)directly related to psychosomatics was done. Investigation of psychiatric protocols for the same aspects was carried out, as well. Results: Only a small part of the protocols contain recommendations for psychosomatic disorders. Ratios of their presence: diagnostic – direct 10.25, indirect 23.7, therapeutic – direct 25.64, indirect 15.38%. Efforts for prevention are only in 5.12% of the materials and 10.25% of the protocols mention a possible dual nature of the given clinical manifestation. Anxiety disorders occur only in 30.76%. Psychiatric protocol directly aiming psychosomatic problems is lacking. Conclusion: Presence of psychosomatic medicine in clinical guidelines defining the conditions of successful care of patients is practically minimal. Possible explanations: confusion in approaches, lack of consensus among the psychiatric institutions, and deficiency of interdisciplinary cooperation. Both in relevant clinical research and in development of medical protocols common additive efforts are necessary for achieving a more successful care of high numbers of patients presently neglected because of the mentioned causes. Author advises some concrete steps for the solution. Orv Hetil. 2021; 162(7): 252–261.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Máté Magyar, Nóra Luca Nyilas, Dániel Bereczki, György Bozsik, Gábor Rudas, Csaba Ertsey, Pál Maurovich-Horvat, and Péter Barsi

Összefoglaló. A klasszikus esetben ortosztatikus fejfájást okozó, spontán intracranialis hypotensiót az esetek túlnyomó többségében a gerinccsatornában, annak nyaki-háti átmenetében, illetve a háti szakaszán található liquorszivárgás okozza. Meglévő kötőszöveti betegség, degeneratív gerincbetegségek, illetve kisebb traumák szerepet játszhatnak a szivárgás kialakulásában. Az ortosztatikus fejfájás létrejöttében szerepet játszhat a meningealis szerkezetek, érzőidegek és hídvénák vongálódása. A klasszikus pozicionális, ortosztatikus fejfájásban szenvedő betegek körében gondolni kell a spontán intracranialis hypotensio lehetőségére, és az agykoponya, illetve a gerinc kontrasztanyaggal végzett mágneses rezonanciás vizsgálata (MRI) javasolt. A kontrasztanyaggal végzett koponya-MRI-vel klasszikus esetben diffúz, nem nodularis, intenzív, vaskos pachymeningealis kontrasztanyag-halmozás, kitágult vénássinus-rendszer, subduralis effusiók és az agytörzs caudalis diszlokációja („slumping”) látható. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy az esetek 20%-ában ezen eltérések nem detektálhatók. Jó minőségű, randomizált, kontrollált vizsgálatok nem történtek, a kezelés hagyományokon alapul. Kezdetben általában konzervatív terápiát alkalmaznak (ágynyugalom, koffein- és folyadékbevitel), ennek hatástalansága esetén epiduralis sajátvér-injekció, epiduralis fibrinragasztó-injektálás, illetve sebészi terápia jöhet szóba. Orv Hetil. 2021; 162(7): 246–251.

Summary. Spontaneous intracranial hypotension, the classic feature of which is orthostatic headache, is most commonly caused by a cerebrospinal fluid leakage at the level of the spinal canal, in most cases at the thoracic level or cervicothoracic junction. Underlying connective tissue disorders, minor trauma, degenerative spinal diseases may play a role in the development of cerebrospinal fluid leaks. Traction on pain-sensitive intracranial and meningeal structures, particularly sensory nerves and bridging veins, may play a role in the development of orthostatic headache. In the case of patients with classic orthostatic headache, the possibility of spontaneous intracranial hypotension should be considered, and if suspected, brain magnetic resonance imaging (MRI) with gadolinium and additional spine MRI are recommended. Diffuse, non-nodular, intense, thick dural enhancement, subdural effusions, engorgement of cerebral venous sinuses, sagging of the brain are typical features on brain MRI, which, however, remain normal in up to 20 percent of patients with spontaneous intracranial hypotension. Unfortunately, no randomized clinical trials have evaluated the effectiveness of the various treatment strategies and no definitive treatment protocols have been established. In clinical practice, the first-line treatment of spontaneous intracranial hypotension is conservative (bed rest, caffeine and fluid intake). If conservative therapy is not effective, epidural blood patch, epidural fibrin glue, or surgical repair should be considered. Orv Hetil. 2021; 162(7): 246–251.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Hrisula Arabadzisz, Katalin Tako, and János Tomcsányi

Összefoglaló. Egy 61 éves, SARS-CoV-2-fertőzött, traumás syncopés nőbeteg rosszullétének hátterében orthostaticus hypotonia igazolódott. A vírusfertőzés megszűnése után az orthostaticus hypotonia megszűnt, de a posturalis tachycardia fennmaradt. A syncopénak egyéb okát kimutatni nem tudtuk. A SARS-CoV-2-fertőzésnek egyéb tünete, illetve szervi manifesztációja nem volt. Tudomásunk szerint ez az első eset, amelyben a SARS-CoV-2-infekció egyedüli tünete a syncope. Orv Hetil. 2021; 162(7): 243–245.

Summary. Orthostatic hypotension was demonstrated in the background of malaise in a 61-year-old SARS-CoV-2 infected female traumatic syncope. After cessation of the virus infection, orthostatic hypotension resolved, but postural tachycardia persisted. No other cause of syncope could be detected. There were no other symptoms or organ manifestations of SARS-CoC-2 infection. To our knowledge, this is the first case where the only symptom of SARS-CoV-2 virus infection is syncope. Orv Hetil. 2021; 162(7): 243–245.

Restricted access

Abstract

It has been shown that gintonin, isolated from Panax ginseng, can promote rapid corneal wound healing. We aimed to elucidate the underlying mechanism and investigated whether gintonin affects the concentration of the extracellular matrix remodelling factor matrix metalloproteinase-9 (MMP-9) in tears during rabbit corneal wound healing in vivo. Twelve eyes (six rabbits) were divided equally into three groups. All eyes underwent corneal de-epithelialisation. The control group received Tearin Free sodium hyaluronate 0.1%, the solcoseryl group received solcoseryl-120 concentrate, and the gintonin group received 2.5 mg gintonin in sodium hyaluronate 0.1%. All preparations were administered for 5 days and the concentration of MMP-9 was measured in tears via ELISA on days 0, 1, and 5. MMP-9 concentrations in all groups were increased at day 1 and reduced at day 5. Of note, we found a significant change over the time frame for the gintonin group (P < 0.05) but not for the control or solcoseryl groups (P > 0.05) Moreover, increased MMP-9 levels between days 0 and 1, and their reduction between days 1 and 5, were significant in the gintonin group compared to those in the other groups (P < 0.05); however, and once more, these changes were not significant between the control and solcoseryl groups (P > 0.05). In conclusion, gintonin increases the concentration of MMP-9 rapidly within a day of injury, and decreasing it thereafter.

Restricted access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Zrinka Štritof, Catriona Mitchell, Nenad Turk, Josipa Habuš, Suzana Hađina, Matko Perharić, and Andrew S. Waller

Abstract

Clinical cases resembling strangles are regularly seen in some areas of Croatia. However, there are no data on the prevalence of infection and the clinical forms or geographic distribution of the disease. The aim of this study was to determine the seroprevalence of Streptococcus equi subspecies equi in horses resident in Croatia, in order to estimate the geographic distribution of infection. The study included 291 horse sera from the eight counties where the majority of Croatian horses are kept. Sera were tested by indirect ELISA (iELISA) for the presence of serum antibodies against S. equi protein A (SEQ_2190) and protein C (SeM). Positive horses were detected in all counties. Overall seroprevalence was 16.5 per cent (48/291), ranging from 7.1 to 29.6 per cent. A positive association was observed between the population size of the horses in the counties and the seropositivity rates: the larger the population, the higher the seropositivity. The results of this study suggest that S. equi infection is widespread in Croatia. Further investigation of the clinical manifestations, circulating strains and other characteristics of the disease in Croatia and raising awareness of the disease among horse owners are now required.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Zsófia Jordán, Boglárka Horváth, Boglárka Hajnal, László Halász, Ákos Ujvári, András Fogarasi, Péter Halász, Anna Kelemen, Loránd Erőss, and Dániel Fabó

Összefoglaló. Bevezetés és célkitűzés: A terápiarezisztens fokális epilepsziák sebészeti kezelése elterjedten használt kezelési lehetőség. Célunk az epilepsziasebészet-hatékonyság változásának vizsgálata egy évtizednyi távlatból a budapesti centrumban. Módszerek: Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben reszektív epilepsziasebészeti beavatkozásokon átesett fokális epilepsziás betegek adatai kerültek feldolgozásra. A vizsgált 10 év beteganyagát két periódusra osztottuk a műtét időpontja szerint (2006–2010 és 2011–2016). Vizsgálati szempontjaink: demográfiai adatok, az epilepszia kezdete és típusa, mágnesesrezonancia-lelet, preoperatív rohamfrekvencia, műtéttípus és szövettani lelet. Az epileptológiai kimenetelt az Engel-klasszifikáció alapján értékeltük. Eredmények: Epilepsziasebészeti beavatkozás 187 betegen történt, akik közül 137-nél került sor reszekciós műtétre. A betegek 65%-ában temporalis, 18%-ában frontalis, míg 7%-ában olyan multilobaris epilepszia igazolódott, mely a temporalis vagy a frontalis lebenyt érintette. Teljes rohammentességet (Engel I/A) az 1. évben 68%-ban, a 2. évben 64%-ban, míg az 5. évben 63%-ban mértünk. A két intervallum összehasonlításakor az 1 éves rohammentesség aránya 60%-ról (temporalis: 67%, extratemporalis: 50%) 73%-ra (temporalis: 79%, extratemporalis: 62%) javult a második periódusban. Az etiológia szempontjából a hippocampalis sclerosis aránya 28%-ról 14%-ra csökkent, a fokális corticalis dysplasiák aránya 22%-ról 31%-ra növekedett. Következtetés: A sebészeti kezelés fokális epilepsziák esetén – alapos előzetes kivizsgálást követően – általában biztonságos és a legnagyobb arányban sikeres beavatkozás. A legkedvezőbb kimenetel temporalis lokalizációban érhető el. A hatékonyság az évek során egyre javuló tendenciát mutatott az egyre nehezebb sebészeti esetek ellenére. Ez magyarázható a sebészeti technikák fejlődésével, illetve a jobb, műtét előtti elektrofiziológiai és képalkotó technikákkal, amelyek bevezetésével pontosabb lokalizáció adható. Orv Hetil. 2021; 162(6): 219–226.

Summary. Introduction and objective: The surgical treatment of medically intractable focal epilepsies is a well established practice. Our aim was to examine the efficacy of epilepsy surgery within a decade long period in our centre in Budapest. Methods: Data of drug-resistant patients with resective epilepsy surgery in the National Institute of Clinical Neurosciences were evaluated. The examined 10-year period was divided based on the year of the operation in two parts (2006–2010 and 2011–2016). The following data were collected: demography, beginning and type of epilepsy, magnetic resonance, preoperative seizure frequency, type of surgery and histology. Epileptological outcome was based on modified Engel’s classification. Results: Out of 187 surgeries, we identified 137 patients with resective intervention: 65% temporal lobe, 18% frontal, and 7% multilobar epilepsy. Seizure-freedom (Engel I/A) was 68% in the first postoperative year, 64% in the second, and 63% in the fifth year. In the first period, 1-year seizure freedom was 60% (temporal: 67% extratemporal: 50%), while in the second period it was 73% (temporal 79%, extratemporal 62%). Hippocampal sclerosis ratio dropped from 28% to 14%, while focal cortical dysplasia ratio increased from 22% to 31%. Conclusion: Surgical treatment in focal epilepsy – after thorough presurgical evaluation – is generally safe and successful. The most favorable outcome is in temporal localization. The efficacy tended to improve over time despite of the more challenging cases. This can be explained with the development of surgical techniques and improvement of presurgical localization. Orv Hetil. 2021; 162(6): 219–226.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Rebeka Széles, Nóra Szentmáry, Gabriella Burka, Zoltán Zsolt Nagy, Katalin Gombos, and János Hargitai

Összefoglaló. Bevezetés: Az új típusú koronavírus-járvány (COVID–19) az egészségügyi ellátóhálózatot egy eddig ismeretlen helyzet elé állította. A nemzetközi adatok alapján a szemészeti járóbeteg-ellátásban jelentős változások alakultak ki. Célkitűzés: Felmérni a COVID–19-járvány okozta kvantitatív és kvalitatív változásokat az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő Szemészeti Osztályának járóbeteg-szakellátásában. Módszer: A pandémia első hullámában (2020. április 1–30.) mért járóbeteg-forgalmi adatokat hasonlítottuk össze a megelőző év azonos periódusában rögzített adatokkal. A betegek demográfiai jellemzői mellett megvizsgáltuk a sürgősségi besorolásukat, valamint a panaszokhoz köthető fődiagnózis-csoportok eloszlását. Rögzítettük a telemedicina keretein belül történt ellátások számát. Eredmények: 2020 vizsgált időszakában 916, míg az előző év azonos hónapjában 2835 járóbeteg-eset került rögzítésre. A 2020-as időszakban a törvényi szabályozás szerint sürgős panaszokkal jelentkező betegek aránya nem változott (p = 0,38), azonban a szakorvosi megítélés szerint sürgős panaszokkal érkező betegek aránya nőtt (p<0,001) az előző évhez viszonyítva. A zöld hályog, kötőhártya-gyulladás, árpa, sérülés és nedves típusú maculadegeneratio miatt ellátásra jelentkező betegek aránya szignifikánsan nőtt (p<0,001 mind), míg a szürke hályog, a száraz típusú maculadegeneratio, egyéb, a szemhéj és a könnyutak betegségei, utóhályog miatt és a szemészeti betegség nélkül érkezők aránya csökkent (p<0,001 mind). A telemedicina keretei között ellátott betegek száma 2020-ban közel a tizenötszörösére emelkedett 2019-hez képest (p<0,001). Következtetés: A COVID–19-pandémia első hulláma során markáns betegszámcsökkenést regisztráltunk a szemészeti járóbeteg-szakellátásban. Több fődiagnózis-csoport esetén számolhatunk jelentős terápiavesztéssel és halasztott ellátási igény jelentkezésével. Az adatok kiértékelése segítséget nyújthat az elkövetkező években az ellátási folyamat proaktív átszervezésében, a humánerőforrás-szükségletek jobb tervezésében, valamint a teleoftalmológiai ellátás fejlesztésében. Orv Hetil. 2021; 162(6): 203–211.

Summary. Introduction: The COVID-19 pandemic put the healthcare network in a hitherto unknown situation. The ophthalmic outpatient care changed internationally. Objective: To assess the quantitative and qualitative changes of the outpatient specialty care at the Ophthalmology Department of the North-Central-Buda Center, New St. John’s Hospital and Clinic, through the pandemic. Method: Outpatient service data during the first wave of the pandemic (April 2020) were compared with those in April 2019. Patient demographics, emergency classification, distribution of the main diagnostic groups (associated with complaints) and services provided via telemedicine were collected. Results: There were 2835 patient visits in 2019 and 916 in 2020. For 2020, the proportion of patients with emergency classification according to legal regulations did not change (p = 0.38), however, using the ophthalmologist’s classification increased (p<0.001) significantly. The proportion of patients with glaucoma, conjunctivitis, chalazeon, injury and wet macular degeneration increased (p<0.001 all), while the proportion of patients with cataract, dry macular degeneration, other diseases, other adnexal diseases, secondary cataract and without ophthalmic pathology decreased significantly (p<0.001 for all). Patient number using telemedicine treatment was about 15× of those treated in 2019 (p<0.001). Conclusion: During the first wave of the pandemic, a marked decrease in ophthalmic outpatient care volume was recorded. In the case of several main diagnosis groups, significant therapy loss and a delayed need for care could be expected. Evaluation of the data helps in the upcoming years in proactive reorganization of the care process, in better planning of human resource needs, and in improvement of teleophthalmology care. Orv Hetil. 2021; 162(6): 203–211.

Open access

Összefoglaló. A szerzők egy különleges pancreaselváltozás esetét ismertetik, melyben az acinusok neuroendokrin jellegű transzformációja diffúz, atípusos megjelenésű szigetsejtes hyperplasiával társult, valamint a pancreas mindhárom sejtvonalát (acinaris, ductalis, insularis) tartalmazó nodulusok képződtek. A komplex megjelenés ellenére a kórfolyamat nem járt endokrin tünetekkel. Esetünkben a kiváltó ok hátterében a struktúrák kóros progenitorsejt-differenciációja állhatott. Az irodalomban ilyen közlés eddig nem ismert. Orv Hetil. 2021; 162(6): 227–232.

Summary. The authors present a case of a peculiar pancreatic lesion, in which the neuroendocrine transformation of the acini was associated with a diffuse, atypical insular hyperplasia, and micronodules exhibiting trilineage differentiation. Despite the complex alteration, no endocrine symptoms were noted. The case may represent the result of an abnormal pancreatic differentiation raising the possibility of reprogramming of the progenitor cells. To the best of our knowledge, this is the first report of such a lesion in the literature. Orv Hetil. 2021; 162(6): 227–232.

Open access