Browse

You are looking at 141 - 150 of 11,028 items for

  • All content x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors: Gergely György Nagy, Zsuzsa Tudlik, Lajos Gergely, József Kónya, Piroska Orosi, Éva Rákóczi, Judit Szabó, Csaba Várvölgyi, Eszter Vitális, and György Paragh

Összefoglaló. A székletmikrobiota-transzplantáció (faecalismikrobiota-transzplantáció – FMT) a Clostridioides difficile fertőzés (CDI) kezelésében nemzetközileg széles körben elfogadott, megfelelő szakmai háttér mellett végezve biztonságos, potenciálisan életmentő, költséghatékony, valamint a hospitalizációs idő és az orvos-beteg találkozások jelentős redukálására képes eljárás. Az FMT elvégzésére egyes országokban magas szintű minőségirányítási háttérrel működő, célfeladatra szerveződött donor- és székletbankok rendezkedtek be. Máshol, így például hazánkban, az eljáráshoz az egyértelmű jogi szabályozási környezet, a standardizált technológiai háttér és a finanszírozás hiánya miatt nem egységes a hozzáférés. Régóta időszerű továbbá, hogy a heterogén, nemegyszer háztartási eszközökkel előkészített beavatkozások helyett a nemzetközi és legújabban már a hazai ajánlásokban is megfogalmazott, a betegbiztonságot legjobban garantáló elvárások mellett történjen a széklettranszplantáció. Az új koronavírus (SARS-CoV-2) okozta pandémia megjelenése erőteljes szakmai érv országos szinten az FMT minőségirányítási környezetének és technológiai hátterének újragondolására, mert a SARS-CoV-2 egyszerre jelent kockázatot a CDI miatt kórházban kezelt sérülékeny betegpopulációnak, és egyben veszélyezteti az FMT biztonságosságát mind a recipiens, mind pedig az eljárást végző egészségügyi személyzet tekintetében. Ezekre a szakmai és társadalmi kihívásokra reagálva, a széles körű beteghozzáférés és a legmagasabb szintű betegbiztonság garantálására, a Debreceni Egyetemen új eljárásrendet dolgoztunk ki az FMT végzésére. Ezen eljárásrendnek a COVID–19-pandémia miatt módosított, a fagyasztottgraftbank üzemeltetése és a rendszerszemlélet tekintetében releváns elemeit ismertetjük. Javasolt, hogy országos szinten hasonló, megfelelő minőségirányítási és technológiai környezettel, a SARS-CoV-2-fertőzés kizárását is integráló donorszűrési rendszerrel, továbbá fagyasztottgraft-banki háttérrel működő laboratóriumok vegyenek részt a széklettranszplantációk végzésében. Felmerül továbbá, hogy az eljárást a számos analógia és a donor–recipiens koncepció alapján a sejt- és szövettranszplantációkra vonatkozó szabályozórendszer keretei közé ajánlott beágyazni. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1858–1871.

Summary. Stool transplantation (faecal microbiota transplantation – FMT) is a widely accepted, potentially life-saving, cost-effective medical intervention for the treatment of Clostridioides difficile infection (CDI), which has an acceptable safety profile if performed with an appropriate professional background. FMT can significantly reduce hospitalization time and the number of patient visits. National donor and stool banks with high-standard quality management systems were established in certain countries for supporting the procedures. In other regions, including Hungary, patient access is not uniform due to the lack of clear legal regulations, standardized technology or financial reimbursement. It has been expected for a long time to replace the heterogenous techniques, occasionally utilizing household equipment with a technology providing improved patient safety and fulfilling international and recently published local FMT guidelines. The emergence of the novel coronavirus (SARS-CoV-2) pandemic is a very powerful argument in favour of urgently reconsidering the quality management and technological background of FMT procedures. SARS-CoV-2 is a major threat to the vulnerable patients suffering from CDI and also impose risks for the recipient and healthcare personnel involved in carrying out the transplantation. New FMT guidelines were implemented at the University of Debrecen to address these professional and public challenges, to provide wide patient access and to guarantee the highest achievable patient safety. Relevant elements of this new protocol are presented, focusing on a systemic quality management approach, on the operation of a frozen stool bank and on a modified donor screening algorithm taking the risks of COVID-19 into consideration. We suggest that laboratories with proper quality assurance and technological conditions, implementing SARS-CoV-2 donor screening and operating a frozen graft bank should participate in faecal microbiota transplantations. It is also recommended that, based on the analogies and the similar donor–recipient concept, FMT should be embedded under the organ tissue and cell transplantation polices in Hungary. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1858–1871.

Open access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Miklós Pál Dunay, Zsuzsanna Lipcsey, Attila Arany-Tóth, Tibor Németh, Norbert Solymosi, László Venczel, Enikő Nagy, and József Pap-Szekeres

Abstract

Three electrosurgical tissue-sealing devices (EnSeal ETSDRC-01, LigaSure LS1500 and Thunderbeat TB-0535PC) were compared regarding sealing time (ST), maximum working temperature (WTmax) and the total (MTZtotal) as well as the collateral microscopic thermal injury zone (MTZcollat) using laparoscopic handpieces 5 mm in diameter on four types of tissue (liver, mesentery, cross striated muscle and spleen) in an in vivo porcine model. LigaSure had the lowest mean ST in spleen, mesentery, muscle and liver, followed by Thunderbeat and EnSeal with significant differences between all types of tissues and devices. The significantly lowest mean WTmax was obtained for EnSeal in mesentery, muscle and liver. LigaSure and EnSeal operated at the lowest temperature in spleen without a significant difference between them. Thunderbeat produced significantly higher temperature peaks in all cases. The lowest mean MTZtotal was caused by LigaSure and EnSeal in spleen, mesentery and muscle without significant differences between them, followed by the significantly higher values of Thunderbeat. Nevertheless, Thunderbeat produced the significantly lowest mean MTZtotal in the liver. EnSeal produced the lowest mean MTZcollat in the liver, followed by LigaSure and Thunderbeat showing significant differences. EnSeal and LigaSure produced the lowest mean MTZcollat in the spleen, mesentery and muscle without significant differences between them, followed by the significantly higher values of Thunderbeat. Based on the results of this study, Thunderbeat seems to be more invasive to tissue integrity (even without the activation of the ultrasonic scissor function) than EnSeal or LigaSure, that operate at lower temperatures and were found to cause negligible collateral thermal damage.

Open access

Abstract

The complete genomic sequence along with phylogenetic analyses of an adenovirus (AdV), isolated from a dead captive pygmy marmoset (Callithrix pygmaea) from a Hungarian zoo is reported. Earlier, based on the phylogenetic analysis of the sequence of a PCR-amplified fragment from the DNA polymerase gene, the pygmy marmoset AdV (PMAdV) has been reported to cluster closest to certain chiropteran AdVs. In the following years similar AdVs were discovered in additional mammalian hosts, including a skunk (Mephitis mephitis), African pygmy hedgehogs (Atelerix albiventris), North American porcupines (Erethizon dorsatum) and grey fox (Urocyon cinereoargenteus). After the full genome analysis of the skunk adenovirus (SkAdV-1), a novel species Skunk mastadenovirus A (SkAdV-A) has been established. The AdVs, originating from the African pygmy hedgehogs, have been found to belong to virus species SkAdV-A. Partial gene sequences from the porcupine AdVs have also implied their very close genetic relatedness to SkAdV-A. The complete genomic sequence of PMAdV, examined in this study, was found to share 99.83% nucleotide identity with SkAdV-1, thus unequivocally represents a genomic variant of SkAdV-1. The observation that viruses classifiable as SkAdV-A are able to infect and cause diseases in several, distantly related mammals seems to deserve further studies to elucidate the infection biology of this intriguing AdV.

Open access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Boglárka Vincze, Márta Varga, Orsolya Kutasi, Petra Zenke, Ottó Szenci, Ferenc Baska, Alan Bartels, Sándor Spisák, Sándor Cseh, and Norbert Solymosi

Abstract

Equine grass sickness (also known as dysautonomia) is a life-threatening polyneuropathic disease affecting horses with approx. 80% mortality. Since its first description over a century ago, several factors, such as the phenotype, intestinal microbiome, environment, management and climate, have been supposed to be associated with the increased risk of dysautonomia. In this retrospective study, we examined the possible involvement of genetic factors. Medical and pedigree datasets regarding 1,233 horses with 49 affected animals born during a 23-year period were used in the analysis. Among the descendants of some stallions, the proportion of animals diagnosed with dysautonomia was unexpectedly high. Among males, the odds of dysautonomia were found to be higher, albeit not significantly, than among females. Significant familial clustering (genealogical index of familiality, P = 0.001) was observed among the affected animals. Further subgroups were identified with significant (P < 0.001) aggregation among close relatives using kinship-based methods. Our analysis, along with the slightly higher disease frequency in males, suggests that dysautonomia may have a genetic causal factor with an X-linked recessive inheritance pattern. This is the first study providing ancestry data and suggesting a heritable component in the likely multifactorial aetiology of the disease.

Open access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Fabiano José Ferreira de Sant’Ana, Juliana dos Santos Batista, Guilherme Reis Blume, Luciana Sonne, and Claudio Severo Lombardo de Barros

Abstract

The clinical and pathological findings of a case of fatal disseminated toxoplasmosis in a captive brown-throated sloth (Bradypus variegatus) from the northern region of Brazil are reported. Clinical signs were nonspecific and included apathy, prostration, dyspnoea, and loss of appetite. Treatment with penicillin was attempted, but the animal died within five days of the onset of clinical signs. Microscopically, there was acute inflammation in the liver, spleen, and lungs associated with necrosis and a few cysts and extracytoplasmic tachyzoites, with a morphology compatible with Toxoplasma gondii. Tissue sections were submitted for immunohistochemistry that confirmed T. gondii as the aetiological agent. To the authors’ knowledge, this is the first report of toxoplasmosis in B. variegatus.

Restricted access

Abstract

This study was designed to evaluate and compare the optimal sites for intra-articular (IA) injection into the digits of buffalo by discrimination of the injection criteria. Forty-eight cadaveric hind digits of adult buffalos and nine live ones were assigned for three trial investigations. In the first division, eighteen sound cadaveric limbs were used to describe the anatomical features of the hind digit. In the second division, thirty cadaveric limbs (ten for each approach) were injected with an equal volume of iopamidol through relevant joint pouches to compare the dorsal, lateral and plantar IA approaches for each joint. The former technique was applied to nine live, healthy adult buffaloes to evaluate the accuracy of IA injection of the hind digit in vivo. Injection criteria were assessed, scored and statistically compared among the three approaches. The summation of injection criteria scores showed a significant increase (P < 0.05) in the dorsal and lateral approaches for IA injection of the fetlock, pastern and coffin joints in the buffalo digit compared to the plantar one. However, median and range of injection criteria scores between the dorsal and lateral approaches were slightly less significant. In conclusion, the present study established a reference for IA injection of the buffalo digit that could aid the diagnosis and treatment of digit-related lameness.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A nagy betegszám a sürgősségi osztályokon a dolgozók megterhelését növeli, a betegelégedettséget csökkenti. Ennek a tendenciának megállítására és javítására több módszert is bevezettünk 2019-ben. A COVID–19-járvány során a betegek a sürgősségi osztályt keresték fel azon panaszaikkal, amelyekkel amúgy a háziorvost vagy a szakambulanciákat keresték volna fel, továbbá a szakdolgozók több mint 15%-a a Koronavírus Ellátó Központban dolgozott 2020. áprilisban és májusban. Célunk volt felmérni a 2019-ben bevezetett intézkedéseknek, valamint a COVID–19-járvány okozta pluszmegterhelésnek a betegelégedettségre gyakorolt hatásait. Módszer: Longitudinális, kvantitatív, leíró jellegű, kérdőíves felmérést és dokumentumelemzést végeztünk a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Sürgősségi Orvostani Tanszékének Sürgősségi Betegellátó Osztályán 2019. április 1. és 2020. május 31. között (n = 999). A felmérés első részében 354, a második részében 645 kérdőívet elemeztünk, valamint a dokumentumelemzés során a betegszámokat használtuk fel. Az adatelemzéshez leíró statisztikát, kétmintás t-próbát és Mann–Whitney-tesztet végeztünk (p<0,05). Eredmények: A felmérés első hónapjában a páciensek és hozzátartozók 51%-a értékelte pozitívan a PTE KK Sürgősségi Orvostani Tanszékének Sürgősségi Betegellátó Osztályát, míg novemberre ez az arány 99%-ra emelkedett. A kommunikációs tréninget és egyéb intézkedéseket követően pozitív irányba változott az ápolókról (Z = –2,25, p = 0,024), az orvosokról (Z = –2,25, p = 0,024) és az osztályról (Z = –2,24, p = 0,025) alkotott vélemény. A COVID–19-járvány alatt csökkent a betegelégedettség: a dolgozók viselkedését (Z = –4,16, p<0,001) és a szolgáltatások minőségét (Z = –3,88, p<0,001) is rosszabbnak ítélték. Következtetés: A bevezetésre került intézkedéseink pozitív hatásait mérhetjük a betegelégedettség növekedésén keresztül. Eredményeink rámutatnak arra, hogy a COVID–19-járvány miatti dolgozói megterhelés negatívan befolyásolta a betegelégedettséget. Orv Hetil. 2020; 161(43): 1819–1823.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Géza Tóth, Ferenc Győry, Miklós Bodor, Csaba Molnár, and V. Endre Nagy

Absztrakt:

A differenciált pajzsmirigydaganatok körébe tartozó papillaris és follicularis carcinomákat együttesen nem medullaris pajzsmirigyráknak nevezzük, melyek az összes pajzsmirigy-carcinoma 90%-át teszik ki. Ezen daganatok 5–10%-a családi halmozódást mutat, és csak elenyésző hányaduk, mintegy 3–5%-uk köthető monogénes öröklődést mutató tumorszindrómához. Az összes többi familiaris nem medullaris pajzsmirigy-carcinoma hátterében egyértelmű genetikai eltérés nem észlelhető. A családi halmozódást mutató nem medullaris pajzsmirigyrákok viselkedése, agresszivitása és kimenetele rosszabb a sporadikus formáénál. Tizenhét évvel ezelőtt, az akkor 45 éves nőnél derült fény pajzsmirigy szolid göbjének hátterében papillaris carcinomájára. Műtétet és radiojód-ablatiót követően levotiroxinkezelés mellett azóta tumormentes. Egy éve 41 éves leányánál multinodularis struma műtéte során tokinfiltrációval és nyaki nyirokcsomóáttétekkel járó papillaris carcinoma igazolódott. 39 éves másik leányánál szűrővizsgálatot követően derült fény multiplex pajzsmirigygöbjeire. A műtét során multiplex papillaris daganatot találtunk tokáttöréssel, érinvázióval, valamint nyaki nyirokcsomóáttétekkel. Totális thyreoidectomiára, valamint centrális nyaki blokkdissectióra került sor. Ezt követően radiojód-terápiát, majd levotiroxint kapott. Esetünkkel szeretnénk felhívni a figyelmet a familiaris nem medullaris pajzsmirigy-carcinomák jelenlétére, azok agresszívebb természetére és emiatt a családszűrés, valamint a kezelési stratégia megválasztásának fontosságára. Orv Hetil. 2020; 161(43): 1849–1854.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Imre Gerlinger, Ildikó Végh, Nelli Nepp, István Pap, Péter Révész, Péter Bakó, István Szanyi, Tamás Rostás, and István Tóth

Absztrakt:

A pars petrosa cholesteatoma egy lassan növekvő, a temporalis csontot roncsoló, elhúzódóan tünetmentes kórkép. A diagnózis felállítása gyakran késlekedik, hiszen ritka volta miatt még a tapasztalt klinikusok sem gondolnak rá időben. A végső diagnózist jellemzően számos eredménytelen középfülsebészeti beavatkozás előzi meg. A modern radiológiai módszerek nemcsak a diagnózist, hanem a betegek hosszú távú követését is lehetővé teszik. Retrospektív klinikai tanulmányunkban a pars petrosa cholesteatomák sikeres műtéti kezelésére kívánjuk felhívni a figyelmet, hazai beteganyagon első alkalommal elemezve a műtéti megoldások eredményességét. Kezdeti tapasztalatainkat a nemzetközi irodalomból nyerhető adatokkal hasonlítottuk össze. 2015 januárja és 2020 januárja között 6 beteget (4 férfi, 2 nő) kezeltünk különböző lokalizációjú pars petrosa cholesteatomával. Valamennyi beteg a cholesteatoma lokalizációjának megfelelő agyalapi sebészeti beavatkozáson esett át. A betegek átlagos követési ideje 2,7 év volt. A betegek átlagéletkora 47 év volt. A leggyakoribb panaszok a halláscsökkenés, gennyes fülfolyás, szédülés, fülzúgás voltak. Egy beteg már a felvételekor a komplett facialis paralysis tüneteit mutatta. A Sanna-féle osztályozás szerint 2-2 betegünk szenvedett supralabyrinthaer, illetve apicalis, 1-1 beteg pedig masszív, illetve infralabyrinthaer pars petrosa cholesteatomában. Komplikáció sem a peri-, sem a posztoperatív időszakban nem fordult elő. Egy betegnél észleltük a residualis betegség radiológiai jeleit. A pars petrosa cholesteatoma diagnózisa és terápiája komoly nehézséget jelent még a tapasztalt klinikusok számára is. A korai diagnózist a nem jellegzetes tünettan ismerete és a modern képalkotó modalitások teszik lehetővé. A sziklacsontot roncsoló patológiás folyamat eltávolítására korszerű agyalapi sebészeti módszerek állnak rendelkezésre. Ezek a műtétek napjainkban kombinálhatók a modern hallásrehabilitációs módszerekkel. Orv Hetil. 2020; 161(43): 1840–1848.

Open access