Browse our Medical Journals

Among all scientific traditions alive, medical publishing has a good chance to be the oldest. The first fully peer reviewed academic journal, “Medical Essays and Observations” was launched in 1731 by the Royal Society in Edinburgh. Since then, hundreds of medical journals have been published worldwide. Medical publication in Hungary started in 1857 when the famous physician, Markusovszky founded “Orvosi Hetilap”, which has been published since then every week (with short breaks during the world wars). It is now a most prestigious piece in AKJournals’ portfolio, listed in Journal Citation Reports, with a remarkable impact factor.

Medical and Health Sciences

You are looking at 161 - 170 of 11,056 items for

  • All content x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors: Eszter Erdélyi, Gréta Csorba, Beáta Kiss-Fekete, Gabriella Fekete-Szabó, Balázs Sztanó, Ágnes Kiricsi, Zita Zákány, Valéria Majoros, Veronika Gaál, Pálma Benedek, László Rovó, and Zsolt Bella

Összefoglaló. Bevezetés és célkitűzés: A szerzők a posztoperatív fájdalom és a sebgyógyulás tekintetében prospektív vizsgálattal hasonlították össze gyermekeken (67 fő, 1–12 év) a hagyományos hidegeszközzel történő extracapsularis tonsillectomiát (23 fő) a microdebriderrel (23 fő) és a coblatorral (21 fő) végzett intracapsularis tonsillotomiával. Módszer: A vizsgálatok a betegek által kitöltött kérdőívek, valamint prospektív klinikai adatgyűjtés alapján történtek. Eredmények: Az intracapsularis tonsillotomia gyógyulási idejét 50%-kal rövidebbnek találtuk, és az első 13 napban szignifikánsan kevesebb fájdalommal és fájdalomcsillapító igénnyel járt, mint az extracapsularis tonsillectomia eseteiben. A tonsillotomiás csoporton belül egyedül a posztoperatív első napi fájdalom tekintetében észleltünk szignifikáns különbséget a két különböző módszer között a coblator javára (p<0,05). A vizsgálatokat retrospektív áttekintéssel is kiegészítettük, 4 évi gyermek- (1–15 éves) tonsillaműtéten átesett beteganyagunk (1487 fő) eredményeinek feldolgozásával. Tonsillectomia (1253 fő) után 7,7%-os utóvérzési arányt észleltünk, műtéti vérzéscsillapításra 1,3%-ban volt szükség. Tonsillotomia esetén (234 fő) 0,43%-os utóvérzési arányt regisztráltunk. Ebben a csoportban vérzés miatt nem, de 2 esetben ismételt obstrukciót okozó hypertrophia, 1 esetben góctünetek miatt reoperációt végeztünk (1,28%). Következtetés: Eredményeiket a szerzők a nemzetközi ajánlások tükrében elemezték. Az intracapsularis tonsillotomia kisebb fájdalommal, kisebb vérzéssel és kisebb megterheléssel jár. A közösségbe való aktív visszatérés akár egy hét után lehetséges a tonsillectomiára jellemző 3 héttel szemben, mindez jelentős szocioökonómiai előnyökkel járhat. Orv Hetil. 2020; 161(45): 1920–1926.

Summary. Introduction and objective: Examining operated children in this prostective study inditerscompared (67 pts, 1–12 yrs) the extracapsular tonsillectomy with conventional cold-knife (23 pts) to extracapsular tonsillotomy with microdebrider (23 pts) and coblator (21 pts) for postoperative pain and wound-healing disorders. Method: The study was based on patient-completed questionnaires as well as prospective clinical data collection. Results: The recovery time of intracapsular tonsillotomy was found less than 50%, with less pain than in the cases of extracapsular tonsillectomy. Postoperative pain was significantly less in the tonsillototomy group than the tonsillectomy group. Within the tonsillotomy group, a significant difference was observed between the two different methods in favor of the coblator for only the postoperative first-day pain. The studies were supplemented with a retrospective review by processing the 4 yrs results of their pediatric (1–15-yrs) patients who underwent tonsillectomy (1487 pts). After tonsillectomy (1253 pts), a postoperative bleeding rate of 7.7% was observed, and surgical hemostasis was required in 1.3%. In the case of tonsillotomy (234 pts), a postoperative bleeding rate of 0.43% was recorded. In this group, reoperation was not performed due to bleeding, whereas it was neccesary in 2 cases due to hypertrophy causing repeated obstruction, in 1 case due by virtue of focal symptomes (1.28%). Conclusion: Our results were analyzed on the basis of international recommendations. Intracapsular tonsillotomy is associated with less pain, less bleeding, and less strain. Active return to the community is possible after up to a week compared to the 3 weeks typical of tonsillectomy, all of which can have significant socioeconomic benefits. Orv Hetil. 2020; 161(45): 1920–1926.

Open access

Összefoglaló. A táplálkozás iránti figyelmet igénylő krónikus betegségek (így a coeliakia, az 1-es típusú diabetes és a gyulladásos bélbetegségek), valamint az evészavartünetek kapcsolata egyelőre kevéssé széleskörűen tanulmányozott terület serdülők körében. Az eddigi kutatási eredmények kiemelik a testkép- és evészavartünetek iránti magasabb kockázatot ezekben a betegségekben. Rizikótényező lehet az evési szokások megváltozása, a táplálkozásra irányuló fokozott figyelem és az ételekkel, valamint az elfogyasztásuk következményeivel kapcsolatos aggodalom. A korai felismerést nehezíti, hogy az evészavartünetek sokáig rejtve maradhatnak, és átfedést mutathatnak a krónikus betegség egyes tüneteivel (például testsúlyváltozás, hasmenés, hányás, hasfájás). A fennálló evészavar-érintettség gyengítheti a krónikus betegség hatékony terápiáját, súlyosbíthatja a szövődményeket, és növelheti a mortalitási rizikót. A tünetek korai felismerése és az adekvát terápia csak multidiszciplináris szemléletben és teammunkával, a szomatikus gondozás és a pszichoterápia összehangolásával lehet eredményes. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1872–1876.

Summary. Disordered eating is not a well-understood phenomenon in diet-related chronic illnesses (e.g., celiac disease, type 1 diabetes, inflammatory bowel diseases) among adolescents. Previous research found a higher risk for eating disorders and negative body image among these patients. Following the prescribed or suggested dietary regime may lead to increased food awareness and become an eating disorder risk factor. Further risks may be the altered eating patterns, the fear from unknown food sources and its consequences. In many cases, eating disorder characteristics may be hidden and the symptoms of chronic illness (e.g., changes in weight, diarrhoea, vomiting, abdominal pain) and disordered eating can mimic each other. Disordered eating can worsen the effective therapy of physical illnesses and increase complications and mortality. Early diagnosis and adequate treatment can only be provided through multidisciplinary approach and teamwork. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1872–1876.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Kornél Mák, Éva Fejes, Marietta Pohl, Gábor Kolonics, Gábor Tóth, Iván Zádori, Zsolt Nemeskéri, Dávid Hesszenberger, Gergely Fehér, and Antal Tibold

Összefoglaló. Bevezetés: Napjaink egyik legszélesebb körben emlegetett jelensége a kiégés (burnout), mely a leggyakrabban a segítő szakmákban dolgozókat érinti. Célkitűzés: Munkánk célja a kiégés jelenségének komplex vizsgálata szociális munkások körében. Módszerek: A demográfiai adatok felvétele mellett a kiégés vizsgálatához a Maslach Burnout Inventory (MBI) kérdőívet használtuk, a kognitív/viselkedésbeli hibákat, diszfunkcionális elvárásokat pedig a Diszfunkcionális Attitűd Skála (DAS) segítségével térképeztük fel. A hangulatzavar kimutatásához a Beck Depresszió Kérdőív rövidített változatát alkalmaztuk, továbbá az Erőfeszítés–Jutalom Egyensúlytalanság Kérdőív és a Társas Támogatás Kérdőív is kitöltésre került. Eredmények: Összesen 300 fő töltötte ki a kérdőívet: 106 férfi, 194 nő. A munkavállalók döntően a fiatal/középkorú korcsoporthoz tartoznak, a 26–45 év közöttiek aránya 52,2%. Az átlagos kiégési pontszám 53,9 (SD = 18,7) volt, melyből 105 fő (35,1%) alacsony, 182 fő közepes (60,6%) és 13 fő (4,3%) súlyos kiégéssel érintett. A multivariációs analízis során a női nem (OR: 5,857), az életkor (OR: 4,126), a munkában eltöltött évek (OR: 2,721), a sokgyermekes család (OR: 2,861) és a társas támogatás hiánya (OR: 2,81) bizonyultak a kiégés független rizikótényezőinek (p<0,05 minden esetben). A depresszió és a kiégés (p<0,001), valamint a diszfunkcionális attitűdök és a kiégés között pozitív kapcsolat igazolódott (korrelációs együttható = 0,316; p<0,001). Következtetés: Eredményeink alapján a szociális munkások jelentős része közepes fokú kiégésben, 5%-uk pedig súlyos fokú kiégésben szenved. A kiégésnek vannak befolyásolható (munkahelyi attitűdök, társas támogatás) és nem befolyásolható (életkor, nem, család) tényezői, melyeket az esetleges prevenciós, illetve intervenciós beavatkozások során figyelembe kell venni. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1884–1890.

Summary. Introduction: Burnout is increasingly prevalent mainly involving employees working in the social sphere. Objective: The aim of our study was to examine the complexity of burnout among social workers. Methods: Baseline demographic data were recorded. Burnout was assessed by the Maslach Burnout Inventory (MBI), and the intensities of dysfunctional attitudes were also studied. Depression was detected by the abbreviated version of the Beck Depression Questionnaire, furthermore social supports and effort–reward imbalance were also examined. Results: Overall 300 employees participated in our study. Age group distribution was young/middle-aged access, the vast majority of the workers was between 25 and 45 years. The mean burnout scale was 53.9 (SD = 18.7), 105 workers had mild (35.1%), 182 moderate (60.6%) and 13 severe (4.3%) burnout. In a multivariate analysis, the female gender (OR: 5.857), the age (OR: 4.126), the years spent with working (OR: 2.721), the number of children (>3) (OR: 2.861) and the lack of social support (OR: 2.81) were independently associated with burnout (p<0.05 in all cases). There was a significant association among burnout, depression and dysfunctional attitudes. Conclusion: The vast majority of our social workers suffered from moderate and a small, but a significant proportion from severe burnout. Our work draws attention to the modifiable and unmodifiable risk factors of burnout in this population, which may help in the development of preventive strategies. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1884–1890.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Eszter Erdélyi, Andrea Ambrus, Linda Szabó, Ágnes Kiricsi, Erzsébet Nagy, László Rovó, and Zsolt Bella

Összefoglaló. Bevezetés és célkitűzés: A peritonsillaris tályog a leggyakoribb mély nyaki infekció. Olyan fül-orr-gégészeti kórkép, amely megfelelő kezelés nélkül életveszélyes szövődményekkel járhat. Döntő jelentőségű az empirikus antibiotikumválasztás, melyhez ismerni kell a leggyakoribb kórokozókat és a várható rezisztenciát. Módszerek: A 2012 és 2017 között peritonsillaris tályog miatt kezelt esetek retrospektív feldolgozását végeztük. Összesítettük a sebészi beavatkozás során vett minták aerob és anaerob irányú tenyésztési eredményeit, valamint az empirikusan választott antibiotikumokat. A rutinszerű mikrobiológiai tenyésztés alapján meghatároztuk a leggyakoribb kórokozókat. Az adatokat nemzetközi felmérések eredményeivel hasonlítottuk össze. Eredmények: A vizsgált 6 év során 217 esetben kezeltünk peritonsillaris tályogos beteget. A tenyésztési eredményeket csak 146 esetben tudtuk elemezni. Ebből 47 esetben került sor Fusobacterium species (ebből 25 esetben Fusobacterium necrophorum), 31 esetben Actinomyces species és 29 esetben Streptococcus pyogenes izolálására. Az esetek kétharmadában vegyes aerob/anaerob baktériumflórát izolált a laboratórium. Következtetés: A tályogok kezelésében önmagában a sebészi beavatkozás – az anaerob környezet megszüntetésével – jelentős klinikai javulást eredményez. A jól választott antibiotikum meggyorsíthatja a lefolyást, és csökkentheti az esetleges szövődményeket. Nagy jelentősége van a megfelelő mikrobiológiai mintavételnek, nem vagy nehezen gyógyuló esetekben ez teremtheti meg a célzott antibiotikumterápiára történő váltás lehetőségét. Felmérésünk alapján a peritonsillaris tályogok jelentős részét vegyes baktériumflóra okozza, így a szájüregi anaerob baktériumokra is ható amoxicillin–klavulánsav vagy antibiotikum kombinációjának (2. vagy 3. generációs cefalosporinok kombinálva klindamicinnel vagy metronidazollal) alkalmazása javasolt mint empirikus antibiotikumterápia. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1877–1883.

Summary. Introduction and objective: Peritonsillar abscess is the most common deep neck infection. Without adequate treatment, this otolaryngological disease pattern can cause life-threatening complications. The empirical choice of antibiotics is crucial which requires knowledge of the most common pathogens and the potential resistance. Methods: A retrospective analysis of cases treated for peritonsillar abscess was performed between 2012 and 2017. We summarized the aerobic and anaerobic culture results of the surgical samples and the empirically selected antibiotics. The most common pathogens were determined via routine microbiological culture tests. We compared our data with the results of international studies. Results: During the 6-year study at our Clinic, 217 patients with peritonsillar abscess were treated. The microbiological tests were available for analysis in only 146 cases. In 47 cases, Fusobacterium species (including 25 cases with Fusobacterium necrophorum), in 31 cases Actinomyces species and in 29 cases Streptococcus pyogenes were isolated. In 2/3 of the patients, polymicrobial infection was detected. Conclusion: In the treatment of peritonsillar abscesses, surgical intervention can result in clinical improvement because of the elimination of the anaerobic milieu. A well-chosen antibiotic can accelerate the healing process and reduce the complication rate. Proper microbiological sampling is of great importance, and in cases of non-recovery or poor recovery, this may create the opportunity to switch for targeted antibiotic therapy. The results of this study show that polymicrobial flora is very important for the development of the peritonsillar abscess, thus the recommended antibiotic therapy is amoxicillin–clavulanic acid or 2nd/3rd generation cefalosporin combined with metronidazol or clindamycin. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1877–1883.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Gergely György Nagy, Zsuzsa Tudlik, Lajos Gergely, József Kónya, Piroska Orosi, Éva Rákóczi, Judit Szabó, Csaba Várvölgyi, Eszter Vitális, and György Paragh

Összefoglaló. A székletmikrobiota-transzplantáció (faecalismikrobiota-transzplantáció – FMT) a Clostridioides difficile fertőzés (CDI) kezelésében nemzetközileg széles körben elfogadott, megfelelő szakmai háttér mellett végezve biztonságos, potenciálisan életmentő, költséghatékony, valamint a hospitalizációs idő és az orvos-beteg találkozások jelentős redukálására képes eljárás. Az FMT elvégzésére egyes országokban magas szintű minőségirányítási háttérrel működő, célfeladatra szerveződött donor- és székletbankok rendezkedtek be. Máshol, így például hazánkban, az eljáráshoz az egyértelmű jogi szabályozási környezet, a standardizált technológiai háttér és a finanszírozás hiánya miatt nem egységes a hozzáférés. Régóta időszerű továbbá, hogy a heterogén, nemegyszer háztartási eszközökkel előkészített beavatkozások helyett a nemzetközi és legújabban már a hazai ajánlásokban is megfogalmazott, a betegbiztonságot legjobban garantáló elvárások mellett történjen a széklettranszplantáció. Az új koronavírus (SARS-CoV-2) okozta pandémia megjelenése erőteljes szakmai érv országos szinten az FMT minőségirányítási környezetének és technológiai hátterének újragondolására, mert a SARS-CoV-2 egyszerre jelent kockázatot a CDI miatt kórházban kezelt sérülékeny betegpopulációnak, és egyben veszélyezteti az FMT biztonságosságát mind a recipiens, mind pedig az eljárást végző egészségügyi személyzet tekintetében. Ezekre a szakmai és társadalmi kihívásokra reagálva, a széles körű beteghozzáférés és a legmagasabb szintű betegbiztonság garantálására, a Debreceni Egyetemen új eljárásrendet dolgoztunk ki az FMT végzésére. Ezen eljárásrendnek a COVID–19-pandémia miatt módosított, a fagyasztottgraftbank üzemeltetése és a rendszerszemlélet tekintetében releváns elemeit ismertetjük. Javasolt, hogy országos szinten hasonló, megfelelő minőségirányítási és technológiai környezettel, a SARS-CoV-2-fertőzés kizárását is integráló donorszűrési rendszerrel, továbbá fagyasztottgraft-banki háttérrel működő laboratóriumok vegyenek részt a széklettranszplantációk végzésében. Felmerül továbbá, hogy az eljárást a számos analógia és a donor–recipiens koncepció alapján a sejt- és szövettranszplantációkra vonatkozó szabályozórendszer keretei közé ajánlott beágyazni. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1858–1871.

Summary. Stool transplantation (faecal microbiota transplantation – FMT) is a widely accepted, potentially life-saving, cost-effective medical intervention for the treatment of Clostridioides difficile infection (CDI), which has an acceptable safety profile if performed with an appropriate professional background. FMT can significantly reduce hospitalization time and the number of patient visits. National donor and stool banks with high-standard quality management systems were established in certain countries for supporting the procedures. In other regions, including Hungary, patient access is not uniform due to the lack of clear legal regulations, standardized technology or financial reimbursement. It has been expected for a long time to replace the heterogenous techniques, occasionally utilizing household equipment with a technology providing improved patient safety and fulfilling international and recently published local FMT guidelines. The emergence of the novel coronavirus (SARS-CoV-2) pandemic is a very powerful argument in favour of urgently reconsidering the quality management and technological background of FMT procedures. SARS-CoV-2 is a major threat to the vulnerable patients suffering from CDI and also impose risks for the recipient and healthcare personnel involved in carrying out the transplantation. New FMT guidelines were implemented at the University of Debrecen to address these professional and public challenges, to provide wide patient access and to guarantee the highest achievable patient safety. Relevant elements of this new protocol are presented, focusing on a systemic quality management approach, on the operation of a frozen stool bank and on a modified donor screening algorithm taking the risks of COVID-19 into consideration. We suggest that laboratories with proper quality assurance and technological conditions, implementing SARS-CoV-2 donor screening and operating a frozen graft bank should participate in faecal microbiota transplantations. It is also recommended that, based on the analogies and the similar donor–recipient concept, FMT should be embedded under the organ tissue and cell transplantation polices in Hungary. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1858–1871.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A nagy betegszám a sürgősségi osztályokon a dolgozók megterhelését növeli, a betegelégedettséget csökkenti. Ennek a tendenciának megállítására és javítására több módszert is bevezettünk 2019-ben. A COVID–19-járvány során a betegek a sürgősségi osztályt keresték fel azon panaszaikkal, amelyekkel amúgy a háziorvost vagy a szakambulanciákat keresték volna fel, továbbá a szakdolgozók több mint 15%-a a Koronavírus Ellátó Központban dolgozott 2020. áprilisban és májusban. Célunk volt felmérni a 2019-ben bevezetett intézkedéseknek, valamint a COVID–19-járvány okozta pluszmegterhelésnek a betegelégedettségre gyakorolt hatásait. Módszer: Longitudinális, kvantitatív, leíró jellegű, kérdőíves felmérést és dokumentumelemzést végeztünk a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Sürgősségi Orvostani Tanszékének Sürgősségi Betegellátó Osztályán 2019. április 1. és 2020. május 31. között (n = 999). A felmérés első részében 354, a második részében 645 kérdőívet elemeztünk, valamint a dokumentumelemzés során a betegszámokat használtuk fel. Az adatelemzéshez leíró statisztikát, kétmintás t-próbát és Mann–Whitney-tesztet végeztünk (p<0,05). Eredmények: A felmérés első hónapjában a páciensek és hozzátartozók 51%-a értékelte pozitívan a PTE KK Sürgősségi Orvostani Tanszékének Sürgősségi Betegellátó Osztályát, míg novemberre ez az arány 99%-ra emelkedett. A kommunikációs tréninget és egyéb intézkedéseket követően pozitív irányba változott az ápolókról (Z = –2,25, p = 0,024), az orvosokról (Z = –2,25, p = 0,024) és az osztályról (Z = –2,24, p = 0,025) alkotott vélemény. A COVID–19-járvány alatt csökkent a betegelégedettség: a dolgozók viselkedését (Z = –4,16, p<0,001) és a szolgáltatások minőségét (Z = –3,88, p<0,001) is rosszabbnak ítélték. Következtetés: A bevezetésre került intézkedéseink pozitív hatásait mérhetjük a betegelégedettség növekedésén keresztül. Eredményeink rámutatnak arra, hogy a COVID–19-járvány miatti dolgozói megterhelés negatívan befolyásolta a betegelégedettséget. Orv Hetil. 2020; 161(43): 1819–1823.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Géza Tóth, Ferenc Győry, Miklós Bodor, Csaba Molnár, and V. Endre Nagy

Absztrakt:

A differenciált pajzsmirigydaganatok körébe tartozó papillaris és follicularis carcinomákat együttesen nem medullaris pajzsmirigyráknak nevezzük, melyek az összes pajzsmirigy-carcinoma 90%-át teszik ki. Ezen daganatok 5–10%-a családi halmozódást mutat, és csak elenyésző hányaduk, mintegy 3–5%-uk köthető monogénes öröklődést mutató tumorszindrómához. Az összes többi familiaris nem medullaris pajzsmirigy-carcinoma hátterében egyértelmű genetikai eltérés nem észlelhető. A családi halmozódást mutató nem medullaris pajzsmirigyrákok viselkedése, agresszivitása és kimenetele rosszabb a sporadikus formáénál. Tizenhét évvel ezelőtt, az akkor 45 éves nőnél derült fény pajzsmirigy szolid göbjének hátterében papillaris carcinomájára. Műtétet és radiojód-ablatiót követően levotiroxinkezelés mellett azóta tumormentes. Egy éve 41 éves leányánál multinodularis struma műtéte során tokinfiltrációval és nyaki nyirokcsomóáttétekkel járó papillaris carcinoma igazolódott. 39 éves másik leányánál szűrővizsgálatot követően derült fény multiplex pajzsmirigygöbjeire. A műtét során multiplex papillaris daganatot találtunk tokáttöréssel, érinvázióval, valamint nyaki nyirokcsomóáttétekkel. Totális thyreoidectomiára, valamint centrális nyaki blokkdissectióra került sor. Ezt követően radiojód-terápiát, majd levotiroxint kapott. Esetünkkel szeretnénk felhívni a figyelmet a familiaris nem medullaris pajzsmirigy-carcinomák jelenlétére, azok agresszívebb természetére és emiatt a családszűrés, valamint a kezelési stratégia megválasztásának fontosságára. Orv Hetil. 2020; 161(43): 1849–1854.

Open access