Browse our Medical Journals

Among all scientific traditions alive, medical publishing has a good chance to be the oldest. The first fully peer reviewed academic journal, “Medical Essays and Observations” was launched in 1731 by the Royal Society in Edinburgh. Since then, hundreds of medical journals have been published worldwide. Medical publication in Hungary started in 1857 when the famous physician, Markusovszky founded “Orvosi Hetilap”, which has been published since then every week (with short breaks during the world wars). It is now a most prestigious piece in AKJournals’ portfolio, listed in Journal Citation Reports, with a remarkable impact factor.

Medical and Health Sciences

You are looking at 81 - 90 of 11,037 items for

  • All content x
Clear All

Összefoglaló. A szerző a bevezetőben emlékeztet a több mint 50 évvel korábbi publikációjára (Orv Hetil. 1968; 109: 360–363) és annak utóéletére: az 1970-es években megállt a jódprevenció fejlődése. Ezt követően ismerteti az utóbbi 50 év jódellátottságra vonatkozó fontosabb hazai eredményeit. A számszerű adatok szerint az iskolás gyermekek, várandós anyák, idősek és újszülöttek jódellátottságára, valamint az anyatej jódtartalmára vonatkozó sorozatvizsgálatok az ezredforduló előtt egybehangzóan enyhe, illetve mérsékelt jódhiányra utaltak. Az utóbbi két évtizedben egyre többször váltak adekváttá az ugyanezen kategóriák jódellátottságát jelző eredmények. A szabályozatlan jódozottsó-forgalom (fakultatív jódprevenció) ellenére, valószínűleg a sikeres felvilágosítási kampányok miatt, a lakosság jódellátottsága határozottan javult. Ezt a szituációt nevezik „silent” profilaxisnak. Ezzel a módszerrel nem lehet a jódhiányt teljesen felszámolni. A legnagyobb kockázatot a várandós anyák (közel felének!) hiányos jódpótlása jelenti az utódok agyfejlődésének veszélyeztetése miatt. A befejezésben az EUthyroid Consortium „Krakkói kiáltvány”-ának (2018) rövid ismertetése tartalmazza a teendőket. A kötelező jódprevencióhoz a nem jódozott sót ki kell váltani jódozott sóval szinte minden élelmiszerben. A graviditás alatt megnövekedett igényt az élelmiszerekben lévő jód gyakran nem fedezi, ilyenkor több jódpótlásra van szükség. Az egészségügyi szerveknek meg kell valósítaniuk a jóddúsító program összehangolt, rendszeres monitorozását és kiértékelését a lakosság optimális jódellátottságának biztosításához. Orv Hetil. 2020; 161(50): 2107–2116.

Summary. In the introduction, the author reminds the readers of his publication presented more than 50 years ago in the same journal („Data to the present state of the goiter problem in Hungary”, 1968) and of its afterlife: the development of iodine prevention stopped in the 1970s. Then the major Hungarian results are reviewed related to the iodine supply gained in the latter 50 years. Numerical data are presented showing mild or moderate iodine deficiency according to the results of a range of screening studies among schoolchildren, pregnant women, elderly people and newborns as well as by iodine content of breast milk before the millennium. In the same categories, the data indicating the level of iodine supply became increasingly adequate in the recent two decades. The iodine supply of the people improved markedly, in spite of unregulated iodized salt trade (facultative prevention), presumably because of the successful public-information campaigns. This situation is called “silent” prophylaxis. The total eradication of iodine deficiency is impossible with this method. The highest risk is the deficient iodine supply of pregnant women (almost the half!) due to the endangerment of the offspring’s brain development. In the end, a brief review of the Krakow Declaration on Iodine of the EUthyroid Consortium comprises the round of the duties. To the mandatory iodine prevention, iodized salt should replace non-iodized salt in nearly all food productions. During pregnancy, the increased need for iodine is frequently not covered by food sources, more iodine supplement is needed. Health authorities should perform harmonized monitoring and evaluation of fortification programs at regular intervals to ensure optimal iodine supply to the population. Orv Hetil. 2020; 161(50): 2107–2116.

Restricted access

Összefoglaló. Az autológ őssejt-transzplantáció után visszaeső diffúz nagy B-sejtes limfómás betegek kezelése nagy kihívást jelent. Az újabban alkalmazott kismolekulák, illetve a CAR-T-sejtes terápia ígéretes kezelési lehetőségek, de ezekkel még nincs megfelelő tapasztalat, illetve csak bizonyos betegcsoportban alkalmazhatók. A munkában egy autológ hemopoetikus őssejt-transzplantáció után visszaeső diffúz nagy B-sejtes limfómás beteg sikeres kezelését mutatják be a szerzők rituximab-bendamustin-venetoclax kombinációs indukciós terápiával, amit 1 éves fenntartó venetoclaxkezelés követett. A beteg a kezelést végig jól tolerálta, tartós remisszió alakult ki. Az eset jól példázza, hogy az új kismolekulák alkalmazása nemcsak az indukcióban, hanem fenntartó kezelésként is szóba jöhet egyes betegekben.

Summary. Treatment of patients with relapse of diffuse large B-cell lymphoma after autologous stem cell transplantation is a major challenge. Recently used small molecules and CAR-T-cell therapy are promising treatment options, but are not always available, and can only be used in certain groups of patients. In this paper the authors demonstrate the successful treatment of a relapsed diffuse large B-cell lymphoma patient after autologous hematopoietic stem cell transplantation with rituximab-bendamustine-venetoclax induction therapy for 6 cycles, followed by 12 months venetoclax maintenance therapy. The patient tolerated the induction and maintenance well, a sustained complete remission was achieved. The case highlights the possible implication of the novel small molecules not only in induction but maintenance treatment as well.

Open access
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: Ádám Kellner, Péter Rajnics, Balázs Kollár, Éva Karádi, Ibolya Ercsei, Anett Pavlovics, Zsolt Káposztás, László Ternyik, Béla Kajtár, László Kereskai, and Miklós Egyed

Összefoglaló. Az acut myeloid leukemia a csontvelői eredetű hemopoetikus őssejtek malignus klonális betegsége. A betegség lefolyása, különösen a nagy dózisú kemoterápiára és allogén csontvelő-transzplantációra alkalmatlan betegek számára, a legutóbbi időkig szinte kivétel nélkül fatális volt. Az idős és/vagy leromlott állapotú acut myeloid leukemiás betegek kezelésében óriási áttörést hozott a Bcl2- (B-cell lymphoma 2) inhibitor – venetoclax és a hypomethyláló azacitidin kombinációja.

Ötvenéves nőbetegünkön a normál karyotípusú, nucleophosmin 1 mutációval járó acut myeloid leukemia diagnózisa előtt szeptikus állapotot okozó végbéltályog miatt tehermentesítő colostomaképzést végeztünk.

A széles spektrumú kombinált antibiotikus kezelés mellett is súlyosan elesett, szeptikus állapotú betegen a nagy dózisú, kuratív indukciós kezelést nem tartottuk kivitelezhetőnek, ezért venetoclax–azacitidin kombinációt alkalmaztunk. A beteg az első ciklus alatt az antibiotikus, antimycoticus kezelés mellett masszív hemoszupportációra szorult. A második ciklus alatt lényeges szövődményt már nem észleltünk, a ciklus végén elvégzett csontvelővizsgálat pedig komplett hematológiai remissziót igazolt. A páciens önellátóvá vált, a végbéltályog jelentősen javult. Az új kezelési lehetőség mellett elért remisszió, a beteg javuló általános állapota korábban ismeretlen problémát vet fel. Egy 50 éves beteg jó prognózisú eltéréssel járó acut myeloid leukemiájának ellátása a nagy dózisú kemoterápiával elért első remisszióban nem igényel allogén csontvelő-transzplantációt. „Nem kuratív” kezeléssel elért remisszióban hogyan folytassuk a kezelést?

Summary. Acute myeloid leukemia is a clonal malignancy of bone marrow haemopoietic stem cells. Until recently the outcome of the disease has been almost without exemption fatal, especially in cases ineligible for high dose induction chemotherapy and bone marrow transplantation. The Bcl-2 inhibitor venetoclax-azacitidine combination is a breakthrough therapy for the elderly and frail AML patient.

Prior to the diagnosis of normal karyotype NPM 1 mutant AML of our 50-year-old female patient a colostomy had been performed due to anal abscess leading to sepsis.

The septic patient being extremely frail in spite of wide spectrum antibiotic treatment was deemed ineligible for high dose curative induction treatment, hence venetoclax-azacitidine combined treatment was used. During cycle 1 the patient needed massive transfusion support beside concomitant antibiotic and antimycotic medication. On course of cycle 2 no major complications were detected, BM evaluation at the end of cycle confirmed complete haemotologic remission. The abscess significantly improved, the patient’s self-care capability was restored. The remission induced by this new option and the improvement of the performance status of the patient raised hitherto unasked questions. In case of a patient aged 50, a favourable prognosis AML in remission following high dose induction does not mandate HSCT as a next step. How shall we follow the course of treatment in remission elicited by a ‘non-curative’ option?

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Kristóf Illés, Judit Tamás, Damján Pekli, Rezső Szlávik, Bálint Kokas, and Attila Szijártó

Összefoglaló. Esetismertetések: 66 éves nő vizsgálatai irreponibilis fájdalmas inguinalis terime miatt kezdődtek. Ultrahangvizsgálat során a panaszok hátterében femoralis sérvben kizárt gangraenás appendix vermiformis igazolódott. Inguinalis metszésből appendectomiát és hernioplasticát végeztünk. Posztoperatív szövődménye nem volt, szövettana appendicitist igazolt. Pár héttel később egy 76 éves, több társbetegséggel rendelkező férfi fájdalmas, sercegő gangraenás, jobb inguinalis terime miatt került átvételre. CT-vizsgálat femoralis sérvbe kizárt abscedáló appendix vermiformist ábrázolt. Inguinalis metszésből, illetve alsó median laparotomiából a féregnyúlványt a hasüregbe reponáltuk, majd appendectomia és inguinalis necrectomia történt. Posztoperatív adhéziós ileus és hasfali disruptio miatt egy alkalommal reoperáltuk, adhaesiolysist és hasfali resuturát végeztünk. Ezt követően lágyéki sebén negatív nyomásos sebkezelést alkalmaztunk, a beteget a 22. napon otthonába bocsájtottuk. Az appendix szövettana low grade mucinosus neoplasiát igazolt. Megbeszélés: A femoralis sérvbe szorult appendix vermiformis de Garengeot-sérvként ismeretes, extrém ritka incidenciájú sérvtípus, ennél is ritkább az appendix mucinosus neoplásiájával szövődő variánsa. E sérv klinikai megjelenése széles spektrumon mozoghat, pontos preoperatív diagnózisa CT-vizsgálat nélkül kifejezetten nehéz. A műtéti megoldásra többféle lehetőség választható, mely nagyban függ az esetleges komplikációktól, a rendelkezésre álló eszközöktől, az intraoperatív lelettől, valamint az operáló sebész jártasságától.

Summary. Case reports: a 66-year-old woman was admitted to our Department due to a painful inguinal lump. During examinations an incarcerated femoral hernia was found with an inflamed vermiform appendix inside the hernial sac. Appendectomy and femoral hernioplasty was performed from inguinal approach. The patient was discharged home without complications. Pathological examinations of the specimen showed signs of acute appendicitis. A few weeks later a 76-year-old man with severe comorbidities was admitted to our unit due to painful gangraenous inguinal skin lesion. CT scan showed an incarcerated femoral hernia containing the appendix with subcutaneous abscess. Appendectomy, hernioplasty, and inguinal necrosectomy was performed from an inguinal and low median approach. Another operation was necessary due to postoperative obstruction and subcutaneous dehiscence. After intraabdominal adhaesiolysis and abdominal wall reconstruction negative pressure wound therapy was applied to the inguinal wound, the patient was discharged 22 days after the primary operation. Pathological examinations of the appendix showed low grade mucinous neoplasm. Discussion: The femoral hernia containing the appendix is called de Garengeot’s hernia and is one of the rarest types of inguinofemoral hernias. The clinicopathology of this type of hernia can cover a wide range of symptoms. The definitive preoperative diagnosis is relatively difficult to find without a CT-scan. The surgical approach and treatment depends on the manifestation, clinical findings and on the available equipment and the expertise of the surgeon.

Open access

Összefoglaló. Bevezetés: A laparoszkópia térhódítása a jobb oldali colon műtéteknél is nyilvánvaló. Ma legtöbb helyen a laparoszkóposan asszisztált jobb oldali hemikolektómia extrakorporális anasztomózissal a gold standard. A morbiditás randomizált vizsgálatok alapján még 30% körüli. A technikai fejlődés lehetővé tette az intrakorporális anasztomózist. Célkitűzés: Retrospektív módon elemezni rosszindulatú jobb oldali vastagbéldaganat miatt végzett laparoszkópos hemikolektómiák rövid távú eredményeit a két módszer összehasonlításával. Eredmények: 2018. 01. 01. – 2019. 12. 31. között 184 jobb oldali hemikolektómiát végeztünk, ezek közül 122 történt malignus betegség miatt. 51 esetben nyitott és 71 esetben laparoszkópos műtét történt. 37 férfi (átlagéletkor: 70,59 év) és 34 nő (átlagéletkor: 72,14 év) volt. 50 esetben extrakorporális (EA) és 21 esetben pedig intrakorporális anasztomózist (IA) végeztünk. Az EA csoportban 18, míg az IA csoportban 3 szövődmény alakult ki 30 napon belül (p = 0,067). Az EA csoportból 3, az IA csoportból 1 beteget veszítettünk el 30 napon belül (p = 0,66). Az átlagos ápolási idő az EA csoportban 9,48 (5–32) nap, míg az IA csoportban 6,52 (4–19) nap volt (p = 0,001) a szövődményes esetekkel együtt. A szövődményes esetek nélkül az EA csoportban 6,35 (5–10) nap, az IA csoportban pedig 5,55 (4–8) napnak bizonyult (p = 0,09). A műtéti idő pedig az EA csoportban 147 (90–240) perc, az IA csoportban pedig 146,47 (90–265) perc volt (p = 0,11). Konklúzió: Az irodalommal összhangban azt találtuk, hogy IA esetén kevesebb a szövődmény, ezzel is összefüggésben rövidebb az átlagos ápolási idő, és a műtéti időt tekintve nincs szignifikáns különbség. Ezeket figyelembe véve az intrakorporális anasztomózis javasolható jobb oldali laparoszkópos hemikolektómia esetén.

Summary. Introduction: Laparoscopy became evident for right-sided colon surgery too. Today the laparoscopic-assisted right-hemicolectomy is the gold standard with extracorporeal anastomosis. Morbidity according to randomized trials is still approximately 30%. The development of the surgical technique resulted in the creation of intracorporeal anastomosis. Our aim was to compare the short-term results of the two methods. Aim: To analyse the short-term results of right-sided hemicolectomy that were performed due to malignant tumours with the comparison of the two methods. Results: A cohort of 184 right-sided hemicolectomy were performed from 01.01.2018 to 31.12.2019 from which 122 were operated on because of a malignant disease. 51 open and 71 laparoscopic operations were performed. The average age of 37 men and 34 women were 70.59 and 72.14 years, respectively. 50 patients underwent extracorporeal (EA) anastomosis and 21 intracorporeal (IA) anastomosis. Within 30 days the number of complications were 18 in the EA group and 3 in the IA group (p = 0.067). 3 from the EA group and 1 from IA group died within 30 days (p = 0.66). The average length of stay were 9.48 days in the EA group and 6.52 days in the IA group together with the complicated cases (p = 0.001) while 6.35 days and 5.55 days without the complicated cases (p = 0.09). The average duration of operation was 147 minutes in the EA and 146.47 minutes in the IA group (p = 0.11). Conclusion: We found concordance with the literature that there are fewer complications in case of IA which might be related to shorter length of stay. There is no significant difference between the surgical times. Bearing these facts in mind, IA might be suggested for right- sided laparoscopic hemicolectomy.

Restricted access
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: Henrietta Poset, Judit Kárteszi, Tibor Kalmár, Zoltán Maróti, Julianna Fekete, and Miklós Egyed

Összefoglaló. A familiáris mediterrán láz a herediter autoinflammatorikus betegségek közé tartozik. Klinikai tüneteit döntően a savós hártyák akut gyulladása (serositis: peritonitis, pleuritis, synovitis, ritkán pericarditis, meningitis) határozza meg. A betegség hátterében a pyrin fehérjét kódoló MEFV-gén többségében autoszómális recesszív módon öröklődő mutációi állnak. Legfontosabb szövődménye az amyloidosis, amely veseelégtelenséghez vezethet. Kezelésében első vonalbeli terápiaként a colchicin szerepel.

Fiatal nőbetegünket 12 éves kora óta több intézetben vizsgálták intenzív hasi fájdalommal és lázzal járó attakok miatt. A tünettan részeként hányás, hasmenés és mellkasi fájdalom jelentkezett. A gyulladásos epizódok 5–14 napig tartottak, a köztes időszakokban viszont teljesen jól volt. A rohamok alatt készült laboratóriumi vizsgálatok során leukocitózis, valamint emelkedett süllyedés és CRP mutatkozott. Intravazális hemolízisre utalt az anémia, retikulocitózis, magas Sebi, szérum szabad hemoglobin és LDH együttes megjelenése. Az EKG-én inferior és az anteroseptalis elvezetésekben átmenetileg negatív T-hullámok jelentek meg, ami pericarditis lehetőségét vetette fel. Fizikális státuszából kiemelendő a diszkrét, de progrediáló splenomegalia. Kizártuk a porphyriat, glucose-6-phosphat dehydrogenase-hiányt, PNH-t és C1-inhibitorhiányt. Az autoinflammatorikus betegség miatt elvégzett molekuláris genetikai vizsgálat az MEFV-génmutáció homozigóta formáját, a Familiáris mediterrán láz diagnózisát igazolta.

Summary. The familial Mediterranean fever is one of the hereditary autoinflammatory diseases. Its clinical symptoms are mainly determined by acute inflammation of the serous membranes (serositis: peritonitis, pleurisy, synovitis, rarely, pericarditis, meningitis). The background of the disease is mostly represented by autosomal recessively inherited mutations in the MEFV gene encoding the pyrine protein. Its most important complication is amyloidosis, which can lead to renal failure. Colchicine is included in its treatment, as a first-line therapy.

Our young female patient has been examined in several institutions since the age of 12 for attacks of intense abdominal pain and fever. The symptoms included vomiting, diarrhea, and chest pain. The inflammatory episodes lasted 5–14 days, but in the intervening periods she was free of symptoms. Laboratory tests performed during the inflammatory periods showed leukocytosis as well as increased ESR and CRP. Intravascular hemolysis was indicated by anemia, reticulocytosis, co-occurrence of high Sebi, serum free hemoglobin and LDH. On the ECG, transiently negative T waves appeared in the inferior and anteroseptal leads, raising the possibility of pericarditis. Of her clinical status, discrete but progressive splenomegaly should be highlighted. Porphyria, glucose-6-phosphat dehydrogenase deficiency, PNH, and C1 inhibitor deficiency were excluded during our examinations. Molecular genetic testing urged by autoinflammatory disease confirmed a homozygous form of the MEFV gene mutation and established the diagnosis of familial Mediterranean fever.

Restricted access
Restricted access