Browse

You are looking at 1,001 - 1,100 of 10,145 items

Authors: Balázs Nemes, Réka P. Szabó, László Bidiga, Károly Kalmár Nagy, Lóránt Illésy and Anikó Szilvási

Absztrakt:

A veseátültetés utáni hosszú távú túlélést befolyásoló tényezők egyike az antitestmediált rejekció (ABMR). A szerzők áttekintést nyújtanak az ABMR jelenleg ismert diagnosztikai és kezelési hátteréről. A Debreceni és a Pécsi Egyetem transzplantációs központjainak együttműködése alapján áttekintik a 2013 és 2017 közötti időszakban végzett veseátültetések után kialakult korai ABMR-eseteket és a releváns közleményeket. A két központban összesen 454 veseátültetés történt. ABMR-diagnózist összesen 18 esetben állítottunk fel (4%). Minden esetben perkután biopszia történt. A betegek közül 22% volt primer, 78% retranszplantált eset. Az átlagéletkor 51,2 ± 6 év volt. A veseátültetés után az ABMR diagnózisáig eltelt idő 15,4 ± 22,1 hónap volt. A C4d-pozitivitást 7 esetben sikerült igazolni, ami az összes ABMR-eset 39%-a. Összesen 16 betegnél történt szteroidbolus + intravénás immunglobulin (IVIG) + plazmaferézis (PF) kezelés, a 6 debreceni beteg közül 5 kapott ezenfelül rituximabot és 1 alemtuzumabot. 9 (47,4%) beteg él működő beültetett vesével, 4 beteg meghalt (21%), és 5 került vissza művesekezelésre graftvesztés miatt (31%). Az ABMR veszélyes szövődmény a veseátültetés után. A diagnosztikus kritériumok sokáig változtak. A gold standard a szövettan. A C4d-esetekben is lehet akcelerált ABMR. A retranszplantáción átesett fiatalabb, preformált donorspecifikus antitesttel (DSA) jelentkező betegek és azok, akik EC-donorból kapnak vesét, kockázati csoportot jelentenek. A de novo DSA megjelenése, az átlagos fluoreszcenciaintenzitás (MFI) kinetikája lehet az a pont, amely felhívja a figyelmet az akut ABMR veszélyére. A rituximab hatékonyságát megkérdőjelezik, az új gyógyszerekkel (belatacept, bortezomib vagy ekulizumab) még nincs elég tapasztalat, vagy rendkívül drágák. Saját anyagunkban a 40% feletti gyógyulási arány kiemelkedően jó eredmény. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1913–1929.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: Az asthma bronchiale a szakirodalom alapján a szomatikus és a pszichés tényezők összefonódásával jellemezhető. Lényeges, hogy ezen betegcsoport egészségmagatartására releváns hatással lehet a szociális deficiteket kompenzáló virtuális világ. Célkitűzés: Célunk, hogy azonosítsunk olyan faktorokat, amelyeknek köszönhetően a jövőbeli intervenciók hatékonyabbá tehetik a betegellátást. Vizsgálni kívánjuk a közösségimédia- és internethasználatot, az önértékelést és a kötődéssel összefüggő szociodemográfiai tényezőket. Módszer: A vizsgálathoz az általunk magyarra adaptált Facebook Használati Kérdőívet, a Problémás Internethasználat Kérdőívet, a Rosenberg Önbecsülés Skálát és egy szociodemográfiai kérdőívet alkalmaztunk. A kutatásba 10 és 18 év közötti, 175 fő, asthma bronchialéban szenvedő gyermeket vontunk be (92 fiú, 83 lány). Eredmények: A Facebook használata elterjedtebb a lányok, a bölcsődébe járt, illetve a nem szoptatott gyermekek, mint a fiúk, a bölcsődébe nem járt, illetve a szoptatott gyermekek körében (p<0,01). Az internethasználatra ezek a tényezők nem gyakoroltak szignifikáns befolyást. Már az 1–7 napig tartó szoptatás is kötődést megerősítő hatással bír, ami megmutatkozik a kisebb mértékű közösségimédia-használatban, összevetve a nem szoptatott gyermekek értékeivel (p<0,01). Közepes erősségű, negatív kapcsolatot találtunk a Facebook-használat és a gyermekek száma a családban (ρ = –0,400; p<0,01), illetve az önértékelés és a Facebook-használat között (ρ = –0,475; p<0,01). A lakóhely nagysága és a Facebook-használat közepes erősségű, pozitív korrelációval jellemezhető (ρ = 0,492; p<0,01). Következtetések: A kötődési hiányokkal jellemezhető asthmás fiatalok valószínűbben használják a szociális visszacsatolásokat (feedbackeket) fokozottan nyújtó közösségi médiát önértékelésük és szociometriai státuszuk kompenzálására, főképpen a lányok. Védőfaktorként az élő, személyes kapcsolatok meglétét, valamint a korai életévekbeli anya–gyermek kapcsolatot emelhetjük ki. Orv Hetil. 2018; 159(47): 1971–1980.

Restricted access
Authors: Dávid Zakariás, Gábor Marics, Kata Kovács, Ágnes Jermendy, Barbara Vatai, György Schuster, Péter Tóth-Heyn, Attila Szabó J. and Csaba Lódi

Absztrakt:

A kritikus állapotú betegek kezelésében elengedhetetlen fontosságú a hemodinamikai monitorozás. Az utóbbi években az intenzív osztályos ellátás a technika fejlődésének köszönhetően ezen a területen is egyre inkább a nem invazív irányt követi. A néhány évtizeddel ezelőtt rutinszerűen bevezetett invazív hemodinamikai monitorozás használata a gyermek intenzív, valamint egyre több helyen a felnőtt intenzív ellátásban is csökkenő tendenciát mutat. A nem invazív monitorozás elterjedésének oka a biztonságossága, szövődménymentessége mellett a költséghatékonysága is. Összefoglalónk témája az elektromos kardiometrián (electric cardiometry) alapuló ICON® betegmonitor ismertetése, amely egy újonnan kifejlesztett nem invazív, hemodinamikai paramétereket mérő és regisztráló eszköz. Klinikai alkalmazhatósága kiterjed a csecsemő-, gyermek- és felnőttosztályos gyakorlatra is. Az ICON® elektromos kardiometriai monitor működési elve egyszerű: az aortában a vér vezetőképessége az idő függvényében változást mutat, az aortabillentyű nyitása előtt a vörösvérsejtek random elhelyezkedést mutatnak, míg kamrai kontrakció hatására párhuzamos irányultságot vesznek fel. Négy elektróda felhelyezését követően az eszköz a két állapot közti vezetőképesség-változást rögzíti, majd a kapott értékekből a perctérfogatot és a verőtérfogatot méri, valamint más cardiovascularis paramétereket (például szisztémás vascularis rezisztencia) számol a mellkasi elektromos bioimpedancia szívciklushoz kapcsolódó változásainak követésével. Az ICON® legfontosabb előnyei az azonnali és folyamatos mérési lehetőség, illetve a nem invazivitásból fakadó alacsony szövődményráta. Az ICON® új, ígéretes hemodinamikai eszköz az intenzív terápia területén. A nem invazív, valós idejű mérési módszerrel szinte azonnal felmérhető a betegek hemodinamikai statusa, így az optimális terápia indítása késlekedés nélkül elkezdhető. A pontosabb klinikai indikációk meghatározásához további kutatások folyamatban vannak. Orv Hetil. 2018; 159(44): 1775–1781.

Open access

Absztrakt:

A hasi szervek transzplantációja kiemelkedő szerephez jut számos kórkép gyógyítása esetén. Az elmúlt évtizedekben robbanásszerű fejlődés ment végbe a transzplantáció kapcsán tevékenykedő szakmák mindegyikét érintően. A szervtranszplantáció sikerének kulcsa több szakma specialistáinak szoros együttműködése. A csapatmunka a teljes folyamatot végigkíséri, a megfelelő technikai és humánerőforrás-lehetőségek biztosításától a beültetett szervek és recipienseik lényegében élethosszig tartó gondozásáig. Ezen folyamat fontos részei a diagnosztikus és az intervenciós radiológia. Az utóbbi lehetőségeit, szerepét foglaljuk össze a transzplantáció előtti és utáni kóros állapotok minimálisan invazív megoldásában. Érképleteken keresztül végzett – vascularis – és folyadékgyülemeket, epevezetékeket, húgyvezetékeket érintő – nonvascularis – intervenciók mellett az intervenciós onkológia egyes lehetőségei is említésre kerülnek az összefoglalóban, a hazai tapasztalatok és a nemzetközi irodalom tükrében. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1940–1947.

Open access
Authors: Attila Szatmári, Balázs Benedek, Tamás Perlaky, Krisztián Szalay, Imre Sallai, Gábor Skaliczki, Miklós Szendrői and Imre Antal

Absztrakt:

Bevezetés: A válltáji primer és áttéti csonttumorok miatt végzett humerus proximalis vég reszekciókat követő rekonstrukcióra több módszer (csontgraft, endoprotézisek) is használatos. Az új eljárások egyike az ízületi felszínek és az eltávolított, különböző hosszúságú humerus proximalis vég reverz vállprotézissel, adott esetben csontbeültetéssel kiegészített (kompozit eljárás) pótlása, az elérhető jobb vállfunkció reményében. Célkitűzés: A fenti eljárással általunk operált betegcsoport vállfunkciójának összevetése azon betegekkel, akiknél a reverz protézis indikációját degeneratív vállbetegség (rotátorköpeny-arthropathia) képezte. Továbbá annak vizsgálata, hogy a két csoport között mekkora különbséget találunk a vállfunkciót, stabilitást, a protézis megbízhatóságát illetően, azokat nem onkológiai jellegű értékelőrendszerekkel vizsgálva. Módszer: A vizsgálatban 23 beteg vett részt (13 férfi, 10 nő), akiket 2012 és 2016 között operáltunk intézményünkben. Közülük 15-nél rotátorköpeny-arthropathia volt a reverz protézis indikációja, míg 8 esetben tumoros elváltozás miatt végeztük a humerus vállközeli reszekcióját, illetve a protetizálást. Betegeink átlagéletkora 62,5 év volt (17–82), az átlagos utánkövetés időtartama pedig 23,5 hónap (5–57). Betegeinknél fizikális vizsgálatot végeztünk, az operált karjukról röntgenfelvételek készültek, valamint funkcionális pontrendszerek alapján rögzítettük és elemeztük az adatokat. Eredmények: A betegek által jelzett posztoperatív fájdalom mértéke csaknem megegyezett a két csoportban, azonban csak a rotátorköpeny-arthropathiás csoportban voltak olyan betegek, akik gyógyszeres fájdalomcsillapításra szorultak. Várakozásunkkal összhangban tumoros betegeink esetén mindhárom pontrendszerben valamelyest alacsonyabb értékeket kaptunk. A tumoros betegek az elért eredménnyel elégedettek voltak. Következtetések: A humerus proximalis vég reszekciókat követően a reverzprotézis-beültetés esetenként csontallografttal kiegészítve a rekonstrukció megbízható módszere, mely az elérhető funkciókat és a megbízhatóságot illetően megközelíti a nem tumoros indikációval vállprotetizált betegeknél tapasztalhatókat. Orv Hetil. 2018; 159(45): 1838–1843.

Open access
Authors: László Wagner, István Wittmann, László Piros, Réka P. Szabó and Péter Szakály

Absztrakt:

A cukorbetegség számos vesebetegség kockázatát növeli. A legjelentősebb a diabeteses nephropathia, de ischaemiás vesebetegséget, krónikus pyelonephritist és papillanecrosist is okozhat. A diabeteses nephropathia prognózisa a ma alkalmazott kezelés mellett sokat javult, ennek ellenére még az egyik leggyakoribb oka a dialízisnek és a veseátültetésnek. A diabetes további szövődményei közül elsősorban a cardiovascularis betegségek határozzák meg a mortalitást, de a cerebrovascularis események és az alsó végtagi amputációt igénylő obstruktív verőérbetegség is megemlítendő. A diabeteses retinopathia szinte mindig fennáll diabeteses nephropathia esetén, de a neuropathia is gyakori, illetve az érkárosodások gyakran kombináltan állnak fenn. Ezek miatt a betegek komplex kivizsgálást, követést és korai kezelést igényelnek. Ha transzplantáció indokolt, akkor érdemesebb azt preemptív módon végezni, illetve a legjobb eredmények az élődonoros veseátültetéstől várhatók. A szénhidrátháztartás zavarának különböző formáival találkozhatunk transzplantáció kapcsán: új keletű poszttranszplantációs diabetes alakulhat ki, de a recipiens diabetese is progrediálhat transzplantációt követően. A veseátültetés mellett hasnyálmirigy-átültetésre 1-es típusú diabetes okozta végstádiumú veseelégtelenségben kerülhet sor, a leggyakrabban szimultán módon, mely normoglykaemiát és inzulinindependenciát is eredményezhet, illetve a diabetes több másodlagos szövődményének progressziója is megállhat. A szervátültetést közvetlenül követő néhány hétben a betegek jelentős részében transzplantációhoz asszociált hyperglykaemia alakul ki, ennek oka sokszor átmeneti, azonban az immunszuppresszív kezelés és a beteg állapotának stabilizálódása ellenére a betegek akár harmadánál megmaradhat. Patogenezisében elsősorban inzulinszekréciós zavar játszik szerepet, de kifejlődéséhez inzulinrezisztencia is kell. Megelőzésében és kezelésében elsősorban inzulinkezelés segíthet, de más antidiabetikumok is szóba jöhetnek. Mind a kadáver, mind a vese-élődonorok esetén fontos a szénhidrát-anyagcsere felmérése. A szerzők a fenti állapotok magyar vonatkozásairól is beszámolnak összefoglalójukban. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1930–1939.

Open access
Authors: Réka Andó, Kornél Dános, Lili Lakatos, Péter Fritz, István Kucsera and László Tamás

Absztrakt:

A dirofilariosis egy élősködő fonalféreg által okozott fertőző betegség. Az emberi fertőzésekért – szúnyog csípésével közvetítetten – többnyire a Dirofilaria repens felelős, az eredeti behatolás közvetlen környezetétől nem messze kialakuló bőrdirofilariosist okozva (csomót). Az utóbbi időben az emberen észlelt dirofilariosis növekvő tendenciát mutat.

Esetismertetésünkben egy 35 éves nőbeteg néhány hete tartó halántéktáji fájdalmának és duzzanatának hátterében a bőr alatti zsírszövetbe és részben a temporalis izomba ágyazott fonalférget igazoltunk. A hosszas kivizsgálás alatt több lehetséges diagnózis is felmerült: orbánc, kezdődő herpes zoster fertőzés, arteritis temporalis. A végső eredményt a halántékrégió ultrahangvizsgálata szolgáltatta, mely helminthiasist véleményezett. Infektológus javaslatára sebészi feltárás és az elváltozás eltávolítása történt, melynek feldolgozása során egy nőstény fonalféreg igazolódott. Orv Hetil. 2018; 159(45): 1844–1847.

Open access

Absztrakt:

Palpitációs panasz miatt vizsgált vietnami betegnél az EKG I-es típusú Brugada-jelet mutatott, felrostozott QRS-ekkel. A Brugada-EKG korai felismerése, majd a beteg arrhythmiakockázatának felmérése a legfontosabb feladat. Orv Hetil. 2018; 159(45): 1848–1850.

Restricted access

Absztrakt:

A központilag koordinált vesecsereprogramokban krónikus vesebetegek cserélhetik el immunológiailag inkompatibilis élődonorjaikat egymással. Az ENCKEP (European Network for Collaboration on Kidney Exchange Programmes) COST Action 2016 szeptemberében kezdte meg működését, és azóta a nemzetközi kutatóhálózatnak sikerült feltárnia, hogy miként működnek a vesecsereprogramok Európában. Ezen tanulmány célja az ENCKEP COST Action eredményeinek összefoglalása és a tervezett hazai vesecsereprogramra nézve a tanulságok levonása. A COST Action számos workshopot tartott, illetve az első munkacsoportja két európai felmérést szervezett, amelyek eredményeit két kézikönyvben összegezte; ezeket az ismereteket dolgozza fel tanulmányunk. Európában jelenleg 10 országban működnek nemzeti vesecsereprogramok, a legrégebbi Hollandiában (2004 óta) és a legnagyobb az Egyesült Királyságban, ahol az elmúlt 10 évben több mint 700 vesét transzplantáltak a program keretében. Több ország jelenleg tervezi a nemzeti vesecsereprogram elindítását, illetve nemzetközi együttműködések is szerveződnek. A nemzeti vesecsereprogramok nagymértékben növelik a vesebetegek lehetőségeit az élődonoros átültetésre, de egy hatékony program létrehozásának érdekében számos orvosi, logisztikai, optimalizálási, etikai és jogi kérdést kell sikeresen megoldaniuk a szervezőknek. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1905–1912.

Open access
Authors: István Hartyánszky, Ferenc Horkay, Tivadar Hüttl, Levente Fazekas, Miklós Pólos, László Daróczi, Krisztina Heltai, Balázs Sax, Dávid Becker, Endre Németh, Béla Merkely and Zoltán Szabolcs

Absztrakt:

A szerzők rövid történeti áttekintést adnak a felnőttszív-átültetés nemzetközi és hazai fejlődéséről, megvilágítva párhuzamokat, kiemelve egy program evolúciójának sajátosságait. Megvizsgálják a Magyarországon transzplantációra kerülő recipiensek betegadatait, melyeket összehasonlítanak nemzetközi adatokkal. Céljuk bemutatni, hogyan változott az elmúlt öt évben a szívtranszplantáció eredményessége, és ezt milyen módszerekkel, a programban végrehajtott változtatások révén érték el. Ehhez 496 transzplantáció adatait vizsgálták meg, és hasonlították össze a nemzetközi adatokkal. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1869–1875.

Open access
Authors: Kata Szántó, Dániel Szűcs, Noémi Vass, Ágnes Várkonyi, Anita Bálint, Renáta Bor, Anna Fábián, Ágnes Milassin, Mariann Rutka, Zoltán Szepes, Ferenc Nagy, Tamás Molnár and Klaudia Farkas

Absztrakt:

Bevezetés: A gyulladásos bélbetegségek gyakran serdülőkorban manifesztálódnak. A transzfer a betegek gyermekgyógyászati szakrendelésről történő átadását kísérő folyamatnak, a tranzíciónak az utolsó lépése, melynek kimenetelével ez idáig kisszámú tanulmány foglalkozott. Célkitűzés: Felmérni az általunk alkalmazott transzfer eredményességét gyermekszakrendelésről felnőttszakrendelésre átkerülő betegeink körében. Módszer: A Szegedi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinikára átkerült és gondozott betegek demográfiai és klinikai adatait elemeztük retrospektív módon. Az általunk vizsgált betegeknél a gyulladásos bélbetegség diagnózisa a gyermekgyógyászati ellátásban került felállításra. Klinikánkon a betegek transzferje során részletes egészségügyi dokumentáció elkészítése és átadása történt. Eredmények: 59 gyulladásos bélbeteg adatait elemeztük. Huszonhét esetben (45,7%) történt endoszkópia a transzferhez kötötten. A transzfer idejében a betegek 28,8%-ánál enyhe, illetve közepesen súlyos volt a betegség aktivitása, míg 71,2%-uk remisszióban volt. A betegek 58%-ánál kortikoszteroid indult, átlagosan 9,1 hónap után. Anti-tumornekrózisfaktor-terápia a gyermekgyógyászati ellátás alatt a betegek 24%-ánál lett bevezetve, és a betegek további 23%-ánál történt meg a felnőttellátás során, a transzfert követően átlagosan 28 hónapon belül. A betegek 70%-a részesült immunszuppresszív kezelésben a transzfer körüli időszakban. Sebészeti beavatkozásra 17%-ban volt szükség a transzfer után átlagosan 10,7 hónapon belül. Következtetés: Betegeink egyharmada aktív állapotban került át a felnőttellátásba. Fiatal betegeink 58%-a igényelt kortikoszteroidterápiát és 17%-a sebészeti beavatkozást a transzfert követő kevesebb, mint egy éven belül. Minden ötödik betegnél biológiai terápia indult a felnőttellátásban. A longitudinális tranzíció folyamatát alkalmazva valószínűleg volna esélyünk csökkenteni az átadásközeli terápiaeszkalációk számát és a relatíve magas sebészeti beavatkozási arányt. Orv Hetil. 2018; 159(44): 1789–1793.

Open access
Authors: Zalán Piski, Imre Gerlinger, Eszter Tóth, István Háromi, Nelli Nepp and László Lujber

Absztrakt:

Bevezetés: Az endoszkópos melléküregműtétek során alkalmazott orrtamponáló módszerek hatékonysága máig ellentmondásos témakör az irodalomban. Célkitűzés: Egy új típusú, kitozánt tartalmazó orrtamponnak a gyógyulási folyamatra gyakorolt hatását vizsgáltuk állatkísérletes modellen. Módszer: Vizsgálatunkban 10 nyúlon standard nyálkahártya-sérülést okoztunk, kétoldali endoszkópos orrüregi beavatkozás során. Az egyik orrfélbe kitozán orrtampont helyeztünk, míg a másik orrfél tamponálás nélkül maradt. Az eredmények értékelése a posztoperatív 12. héten történt orrendoszkópos vizsgálatokkal, illetve szövetmintavétellel. A szövetmintákat pásztázó elektronmikroszkóppal is vizsgáltuk, ennek során a csillókkal nem rendelkező vagy elhalt hámsejteknek az épen maradt hámsejtekhez viszonyított arányát százalékban határoztuk meg. Orrendoszkópiával a nyálkahártya ödémáját, pörkösödését és az orrváladék jellegét, valamint az adhaesioképződés mértékét vizsgáltuk. A tünetek súlyosságától függően 0-tól 3-ig terjedő pontszámokat osztottunk ki Berlucchi és mtsai pontozási rendszerének módosításával. A magasabb pontszámok jelezték a kedvezőtlenebb állapotot. Eredmények: Az adhaesiót vizsgálva a nem tamponált orrfeleknél mindössze 1 pont adódott (átlag: 0,1; standard deviáció [SD]: 0,32), míg a tamponált oldalon egyáltalán nem jelentkezett ez a tünet. A nem tamponált orrfelek pörkösödése 1 ponttal bizonyult kevesebbnek (9, átlag: 0,90; SD: 0,74), mint a tamponált orrfélnél (10, átlag 1,00; SD: 0,82). Orrváladék és nyálkahártya-ödéma nem volt észlelhető. Az elektronmikroszkópos vizsgálat alapján a százalékos értékek átlaga a tamponált oldalon 22,06% (SD: 0,25), míg a nem tamponált oldalon 36,11% (SD: 0,48) volt. A különbségek nem érték el a szignifikancia szintjét (p = 0,806). Következtetés: A kitozántampon vizsgálata során egyik állatban sem tapasztaltunk műtéti szövődményt. A tamponált és a tampon nélküli orrfelek nyálkahártyájának gyógyulása között nincs szignifikáns különbség ezen állatkísérletes modell alapján. Orv Hetil. 2018; 159(47): 1981–1987.

Restricted access
Authors: Amanda Illés, Balázs Nemes, Sándor Kovács and Antal Bugán

Absztrakt:

A vesetranszplantációhoz való viszony jelentősen befolyásolja a vesebetegek döntését a jobb életminőséget biztosító kezelés elfogadásában. Célunk a vesebetegek érzelmi-kognitív viszonyainak feltárása az egyes betegségstádiumok mentén. Vizsgálatunk 285 vesebeteg bevonásával készült. A vesebetegeknek három alcsoportját különítettük el: predializáltak, dializáltak és transzplantáltak. Elővizsgálatunk során egy 85 itemből álló attitűdkérdőívet alakítottunk ki, amelynek segítségével leírhattuk a betegeknek a betegségükhöz való kognitív-érzelmi viszonyulását. A transzplantáció előtt álló betegek körében a transzplantációval kapcsolatos negatív attitűdök jelentek meg. Ezzel szemben a már műtéten átesett betegek a veseátültetésről kifejezetten pozitívan vélekedtek. Sok beteg elutasítja a transzplantációt, ami összefüggést mutat a betegséggel és gyógyulással kapcsolatos attitűdökkel. Eredményeink azt mutatják, hogy a vesebetegek kognitív-érzelmi viszonyainak feltárása az orvosi diagnózis mellett jobb adherencia kialakítását teszi lehetővé, segíthet a jobb életminőséget biztosító vesepótló kezelés elfogadásában. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1898–1904.

Open access
Authors: Balázs Gieszer, Péter Radeczky, Áron Ghimessy, Attila Farkas, Kristóf Csende, Levente Bogyó, Levente Fazekas, Nóra Kovács, Ildikó Madurka, Ákos Kocsis, László Agócs, Klára Török, Tibor Bartók, Tamás Dancs, Nóra Schönauer, Krisztina Tóth, József Szabó, Noémi Eszes, Anikó Bohács, Krisztina Czebe, Eszter Csiszér, Sándor Mihály, Lajos Kovács, Veronika Müller, Jenő Elek, Ferenc Rényi-Vámos and György Lang

Absztrakt:

Magyarországon az első tüdőtranszplantációt 2015. 12. 12-én végeztük el az Országos Onkológiai Intézet és a Semmelweis Egyetem együttműködésével. Cikkünkben az elmúlt két és fél év eredményeit összegezzük. 2018 augusztusáig 55 tüdőtranszplantációra került sor. Az adatfeldolgozást retrospektív módszerrel végeztük. A várólistára helyezés a Tüdő Transzplantációs Bizottság javaslatára történt. A donortüdők agyhalott donorokból származtak. A posztoperatív gondozás a Semmelweis Egyetemen folytatódott. 2015. 12. 12. és 2018. 07. 31. között 76 szervkivételen vettünk részt: 45 magyar, 23 Eurotransplant-, 8 Eurotransplanton kívüli országban, ezekből 54 kétoldali és 1 egyoldali tüdőtranszplantáció valósult meg. A műtéteket egyoldali (n = 1), kétoldali thoracotomiából (n = 1) vagy ’clamshell’ betolásból (n = 53), venoarterialis extrakorporális membránoxigenizáció-támogatással végeztük. Három esetben az extrakorporális membránoxigenizáció-támogatást a posztoperatív szakban prolongáltuk, másik két betegnél extrakorporális membránoxigenizáció-bridge terápiát követően végeztük el a transzplantációt. Egy kombinált tüdő-vese transzplantáció is történt. A recipiensek alapbetegsége krónikus obstruktív tüdőbetegség (n = 28); fibrotizáló tüdőbetegség (n = 8); cystás fibrosis (n = 12); elsődleges pulmonalis hypertonia (n = 2); histiocytosis-X (n = 1); bronchiectasia (n = 2); lymphangioleiomyomatosis (n = 1) és bronchiolitis obliterans szindróma miatti retranszplantáció (n = 1) volt. Átlagéletkoruk 47,5 ± 15,18 év volt. A legfiatalabb beteg 13 éves volt. A várólistán 12 beteg hunyt el. A betegek átlagosan 24,6 ± 18,18 napot töltöttek az intenzív osztályon. A korai posztoperatív időszakban 2 beteget vesztettünk el. Tartós lélegeztetési igény miatt tracheostomát 13 esetben készítettünk. A betegek 1 éves túlélése 82,96% volt. A hazai tüdőtranszplantációs programban gyorsan emelkednek az esetszámok, ami más centrumok indulásához képest kivételes eredmény. A szövődmények és halálozások aránya más, nagy esetszámú centrumok számainak megfelel. A jövőben a várólista bővítését, az esetszámok további növelését, és az ’ex vivo lung perfusion’ (EVLP-) rendszer használatának bevezetését szeretnénk megvalósítani. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1859–1868.

Open access

Absztrakt:

Korunk egyik kiemelkedő eredménye a szervátültetés, mely a végstádiumú szervelégtelenségben szenvedő betegek egyetlen kezelési lehetősége. A transzplantációk sikeressége a donorgondozáson, a beteg műtéti előkészítésén, a szervátültetés perioperatív időszakán és az utógondozáson múlik. A sikeres transzplantáció ezért szükségessé teszi a sebész, az aneszteziológus, a radiológus, a belgyógyász-hepatológus, a labororvos és szinte valamennyi társszakma magas szintű, folyamatos együttműködését. Az új kutatási eredmények alapján kialakított komplex interdiszciplináris szemléletnek köszönhetően célzott gyógyszeres kezeléssel, fizioterápiával, pszichoterápiával a beteg állapota javítható, konzerválható lesz a várólistán eltöltött időtartam alatt. A perioperatív graft resuscitatióban történő aktívabb, célzott terápiás lehetőségének megjelenése segítheti a jelenleg még nem transzplantálható rosszabb minőségű graftoknak már a recipiensen kívül (gépi perfúzió) vagy a recipiensben történő resuscitatióját, ezáltal a májtranszplantációk számának növekedését. A hemosztatikus folyamatok mélyebb megismerése a sebészeti technikák fejlődésével együtt növelné a vérkészítménymentes transzplantációk számát, így javítaná a graftok hosszú távú túlélését. A jelen összefoglaló tanulmány célja a májtranszplantáció anesztéziájának és korai intenzív terápiájának bemutatása az alkalmassági elbírálástól az altatáson át a korai intenzív terápiás kezelésig. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1891–1897.

Open access

Absztrakt:

A nem alkoholos zsírmájbetegség (NAFLD) a fejlett országokban a populáció harmadát érintő metabolicus népbetegség. A magas prevalencia mellett a NAFLD jelentőségét a spektrumbetegség (steatosis → NASH [nem alkoholos steatohepatitis] ± fibrosis → cirrhosis → HCC [hepatocellularis carcinoma]) jellege, illetve a társuló kórállapotok (obesitas, 2-es típusú diabetes mellitus, dyslipidaemia, metabolicus szindróma, inzulinrezisztencia), valamint mind a májbetegség közvetlen progressziójából adódó hepaticus, mind a társuló anyagcserezavar progressziójához kapcsolódó célszervkárosodás (cardiovascularis, renalis) adja. A NAFLD diagnosztikus, terápiás, illetve követési algoritmusának egységesebb kialakítására három európai szakmai társaság (EASL–EASD–EASO) összefogásával 2016-ban jelent meg a hiánypótlónak számító klinikai szakmai irányelv. Az eredeti közleményben kiemelt ajánlási pontok szó szerinti fordításra kerülhettek, ugyanakkor az ehhez társuló magyarázó részek – a terjedelmi korlátok miatt – a jelen közleményben nem voltak egy az egyben ismertethetők, így a közlemény szerzői ezekből csak a leglényegesebb szempontok kiemelésére, sőt egy-egy esetben az ajánlás óta megjelent új irodalmak ismertetésére törekedhettek. Orv Hetil. 2018; 159(45): 1815–1830.

Open access
Authors: Luca Valkó, Szabolcs Baglyas, Eszter Tamáska, András Lorx and János Gál

Absztrakt:

Bevezetés: A nem invazív lélegeztetés alkalmazása világszerte terjed. Számos kórkép esetén bizonyították mortalitásbeli előnyét az invazív lélegeztetéssel szemben. A technika leggyakoribb ellenérvei a nagy eszköz- és ellátó személyzeti igény, valamint a sikertelen kezeléssel járó fokozott mortalitás. Célkitűzés: Jelen munkánk célja az volt, hogy bemutassuk az intenzív osztályon alkalmazott nem invazív lélegeztetéssel nyert tapasztalatainkat. Módszer: A Semmelweis Egyetemen 2014 és 2016 között működő Légzési Intenzív Osztály nem invazív lélegeztetéssel kezelt betegeinek adatait dolgoztuk fel retrospektív módon. A statisztikai elemzést Mann–Whitney-féle U-teszttel, illetve Z-teszttel, a rizikóarány-számítást χ-négyzet-próbával végeztük. Eredmények: A vizsgált 301 beteg közül 147 részesült iniciális nem invazív lélegeztetésben. A konverziós arány 24,5% volt. A legnagyobb sikertelenségi arány az immundeficientiához kapcsolt tüdőgyulladás, az interszticiális tüdőbetegség és a tüdőgyulladásos kórképekhez volt köthető (71,4%, 33,3%, illetve 31,6%), míg a nem invazív lélegeztetés cardialis tüdőödémában és hypercapniás légzési elégtelenségben volt a legsikeresebb (0%-os, illetve 16,7%-os konverziós igény). A konverzióra szoruló betegcsoport mortalitása (33,3%) szignifikánsan magasabb volt mind az iniciálisan invazívan lélegeztetett (24,5%), mind a sikeresen nem invazívan lélegeztetett betegcsoporténál (3,6%); az iniciális invazív lélegeztetési igény 2,65-szörös mortalitásemelkedést (OR = 2,65, 95% CI = 1,305–5,374, p = 0,009), a lélegeztetés konverziójának szükségessége 13,33-szoros mortalitásemelkedést (OR = 13,33; 95% CI 3,278–54,238; p<0,001) jelentett. Az intenzíves mortalitást számoló pontrendszerek nem jelezték előre a sikertelen nem invazív lélegeztetést. Következtetés: A nem invazív lélegeztetés magyar viszonylatban is széles körű indikációval, sikeresen alkalmazható kezelési mód, mely bizonyos kórképekben javítja a túlélést az invazív lélegeztetéssel szemben. A nem megfelelő indikációval végzett nem invazív lélegeztetés sikertelensége és várható mortalitása fokozott lehet. Orv Hetil. 2018; 159(45): 1831–1837.

Open access

Absztrakt:

A nemszteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek a leggyakrabban javasolt fájdalomcsillapítók. A reumatológiai gyakorlatban a fájdalom és a gyulladás csökkentésére egyaránt használjuk, ugyanakkor a terápiás ajánlások is fokozott óvatosságra intenek e gyógyszercsoport használata során, azok jól ismert lehetséges – gastrointestinalis, cardiovascularis és renalis – mellékhatásai miatt. Különösen igaz ez az idősebb életkorú vagy fiatalabb, de polimorbid betegek esetében. Miután hazánkban is öregedő populációval kell számolnunk, alapvető fontosságú, hogy a gyakorló orvos tisztában legyen a nemszteroid gyulladáscsökkentők alapvető farmakokinetikai sajátosságaival, gyógyszer-interakcióival, mellékhatásprofiljával, és a saját szakterületén belül mindig a legújabb irányelvek mentén használja ezeket a gyógyszereket. Orv Hetil. 2018; 159(44): 1783–1788.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: Interdiszciplináris kutatásokkal igazolták, hogy a betegek sebészeti beavatkozással kapcsolatos félelmei és szorongásai meghatározó szerepet játszanak a műtét és a műtét utáni felépülés sikerességében. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja az ezen félelmek felmérésére kifejlesztett Sebészeti Beavatkozástól Való Félelem Kérdőív magyar változatának validitás- és reliabilitásvizsgálata volt daganatos megbetegedésben szenvedő személyek körében. Módszer: Keresztmetszeti vizsgálatunkban 149, sebészeti beavatkozáson átesett páciens vett részt. A skála validitásának vizsgálatára a Spielberger-féle Állapot- és Vonásszorongás Kérdőívet, a Beck Depresszió Kérdőívet és a Vizuális Analóg Skálát használtuk. Eredmények: A kérdőív belső megbízhatósága (Cronbach-alfa = 0,878; 0,885) kiváló. A konstruktumvaliditás vizsgálatakor közepesen szoros összefüggést találtak a szorongás, a depresszió, a műtét utáni vélt fájdalom és a Sebészeti Beavatkozástól Való Félelem Kérdőív között. Következtetések: A Sebészeti Beavatkozástól Való Félelem Kérdőív magyar verziójának reliabilitása és validitása a vizsgált populáción jónak mutatkozott. A kérdőív megbízható információt ad a műtét előtt álló páciensek műtéttel kapcsolatos rövid távú és hosszú távú félelmeiről. Orv Hetil. 2018; 159(47): 1988–1993.

Restricted access
Authors: István Hartyánszky, Ádám Koppányi, Zoltán Szabolcs, Ferenc Horkay, Levente Fazekas, Tivadar Hüttl, Miklós Pólos, László Daróczi, Andrea Kőszegi, Kálmán Benke, Roland Tóth, Péter Kovács, János Imre Barabás, Endre Németh, István Ferenc Édes and Béla Merkely

Absztrakt:

A mechanikus keringéstámogatás az elmúlt 5 évben programmá fejlődött a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinikán. Mindehhez szükséges volt a megfelelő Szívtranszplantációs és Szívelégtelenségi Intenzív Osztály kialakítása, valamint a megfelelő eszköz- és humánerőforrás-fejlesztés. Jelenleg már a teljes mechanikus keringéstámogatási arzenállal rendelkezünk, aminek köszönhetően minden indikációban és minden stratégiában ellátást tudunk biztosítani mind rövid, mind közép-, mind pedig hosszú távon a végleges műszívbeültetéssel bezárólag. Munkánkban megvizsgáltuk az elmúlt 5 évben végzett extracorporalis membránoxigenátor (ECMO-) beültetéssel szerzett eredményeinket. Klinikánkon 2012 és 2017 között összesen 140 betegnél alkalmaztunk mechanikus keringéstámogatást, valamennyi esetben konvencionális terápiával nem stabilizálható szívelégtelenség esetén. ECMO-terápiát 111 alkalommal végeztünk: szívátültetést követően 33 alkalommal, 18 alkalommal szívműtét utáni postcardiotomiás szindróma miatt, 37 esetben akut myocardialis infarctus utáni akut keringési elégtelenség miatt, 14 alkalommal végstádiumú szívelégtelen betegek akut keringésmegingása miatt, 4 esetben súlyos légzési elégtelenség, 1 esetben gyógyszermérgezés miatti malignus ritmuszavar, 3 esetben szövődményes katéteres aortaműbillentyű-implantáció állt a háttérben. A 2018. első félévi adataink a korábbi adatok és indikációk tendenciáját tükrözik, az esetszám jelentős emelkedésével. Eredményeink szerint a terápia összesített mortalitása 46% volt. A mechanikus keringéstámogatás eredményeinek vizsgálatakor elengedhetetlen a paradigmaváltás. A mortalitási adatokat nézve betegeink felét elveszítettük, ugyanakkor ebben a betegcsoportban a betegek 100%-a meghalt volna a konvencionális terápia mellett, vagyis az ECMO-terápia sikerességének megítélésekor nem a mortalitási, hanem a túlélési adatokat kell tekinteni. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1876–1881.

Open access
Authors: Dániel Wettstein, Mátyás Hamar, Orsolya Cseprekál, Szabolcs József Tóth, Balázs Rózsa, Ádám Remport and Zoltán Máthé

Absztrakt:

A modern transzplantációban a marginális szervek gépi perfúziója jelenthet egy lehetséges választ a várólistán lévő betegek növekvő halálozása és morbiditása miatt világszerte fokozódó szervigényre. A szervek beültetését megelőző aktív szervkonzerválás, a tárolás körülményeinek optimalizálása az utóbbi évek transzplantációs kutatásainak középpontjába került. A gépi perfúzió lehetőséget teremthet a szervek prezervációs károsodásának csökkentésére, rekondicionálására, a funkcionális paraméterek és biomarkerek beültetést megelőző értékelésére, a konzerválás időtartamának növelésére, valamint további terápiás eljárások egyidejű alkalmazására. Az új technológiák célja a transzplantációt követő szervfunkció javítása és a biztonsággal beültethető donorszervek számának növelése. A gépi perfúzió rövid és hosszú távú eredményeit multicentrikus vizsgálatok kutatják, a különböző módszerek előnyeiről számos kérdés maradt még megválaszolatlan. Közleményünkben összegezzük a gépi szervkonzerválás eddigi vívmányait, a közelmúlt legfontosabb preklinikai és klinikai kutatási eredményeit, melyek alapján a gépi perfúziót a transzplantáció újabb mérföldkövének tekinthetjük. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1882–1890.

Open access
Authors: Antal Dezsőfi, György Reusz, Lajos Kovács, Dolóresz Szabó, Kata Kelen, Dóra Krikovszky, Anikó Malik and Attila Szabó

Absztrakt:

A gyermekkorban végzett szervátültetés mára hazánkban is minden, az átültetésre alkalmas gyermek számára elérhetővé vált. Fontos ismernünk és tudnunk, hogy a végállapotú szervelégtelenség kialakulásához vezető okok szinte minden szerv esetében jelentősen különböznek a felnőttekéitől. Gyermekkorban mindezek mellett mind sebészi, mind gyermekgyógyászi oldalról más kihívásokkal kell megküzdenünk, mint a felnőtteknél (a szervek és a recipiens mérete, más és más formában zajló infekciók, az immunszuppresszív szerek eltérő farmakokinetikája és farmakodinamikája, noncompliance). A gyermekkori szervtranszplantáció ugyanakkor az elmúlt évtizedek egyik sikertörténete, amely csak sok szakterület gondos és összehangolt munkájával érheti el eredményeit. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1948–1956.

Open access

Absztrakt:

A mikro-RNS-ek (miRNS) rövid, általában 18–25 nukleotid hosszúságú, nem kódoló RNS-molekulák, melyek kulcsfontosságú szerepet játszanak a sejtek fiziológiás működéséhez szükséges gének expressziójának poszttranszkripciós szabályozásában. Fő funkciójuk a messenger RNS-ek (hírvivő RNS, mRNS) működésének modulálása azáltal, hogy az mRNS 3’ UTR-régiójához kötődnek, aminek eredményeként az mRNS által kódolt fehérje kifejeződése gátlódik, de akár az mRNS degradációja is bekövetkezhet. A miRNS-ek nemcsak maggal rendelkező sejtekben, de a vérlemezkékben, a vörösvértestekben, illetve keringő formában a vérben, a vizeletben és egyéb testfolyadékokban is megtalálhatók. Sokan sokáig kételkedve fogadták, hogy a sejtmaggal nem rendelkező keringő „sejtdarabok” a 8–12 napos átlagélettartamukkal hordozhatnak-e funkcionális RNS-molekulákat, és ezáltal képesek lehetnek-e akár fehérjeszintézisre különböző stimulusok hatására. Az elmúlt néhány évben számos közlemény jelent meg, amely bizonyította bizonyos vérlemezke-mRNS-ek és az azok működését reguláló miRNS-ek sejtaktivációt szabályozó szerepét olyan betegségekben is, melyekben a thrombocyták fokozott aktivációs állapotba kerülnek, például 2-es típusú diabetes mellitusban vagy szeptikus állapotban. Patofiziológiai szerepük mellett a miRNS-ek új biomarkerek is lehetnek ezen betegségek vizsgálatában vagy differenciáldiagnosztikájában. A jelen összefoglaló közlemény a thrombocyta-miRNS-ekről eddig ismeretes adatokat kívánta összegyűjteni, különös tekintettel a diabetesben és szepszisben leírt eltéréseivel. Orv Hetil. 2018; 159(47): 1962–1970.

Restricted access
Authors: Anna Klaudia Bollmann, Balázs Fábián and Judit Molnár

Absztrakt:

Bevezetés: A rosszindulatú daganat diagnózisa nagyobb distresszel jár, mint bármely más diagnózis. A daganatos betegségek jelentős pszichés terheléssel járnak, az egészségügyi személyzet kapacitása pedig korlátozott. Ezért kiemelten fontos a hatékony pszichológiai szűrési eljárások kidolgozása. Az alvás alapvető jelentőségű a pszichés működésben, a rossz alvásminőség ismert probléma a daganatos betegek esetén. Célkitűzés: A kutatás célja az alvásminőséget és a kimerültséget mérő vizuális analóg skálák alkalmazhatóságának vizsgálata. Módszer: Vizuális analóg skálákon mértük az alvás minőségét és a kimerültséget. Vizsgálatunkban szerepelt még az Athén Insomnia Skála, a Daganatos Kimerültség Skála és az Alvási Kondíció Indikátor is. A pszichés distressz mértékét az Általános Szorongás Zavar Kérdőívvel, a Beck Depresszió Kérdőívvel és a Rövidített Érzelemszabályozási Nehézségek Kérdőívvel mértük fel. A betegek által tapasztalt fájdalom és jól-lét mértékét a Fájdalom Arcai Skálával és a WHO Jól-lét Kérdőívével vizsgáltuk. Összesen 71 daganatos beteg vett részt a vizsgálatban. Eredmények: Az alvásminőség és a kimerültség – a vizuális és a többtételes skálákkal mérve is – szignifikáns összefüggést mutatott a distresszel (szorongás, depresszió, érzelemszabályozási nehézség) és a fájdalommal. A distressz és a fájdalom szignifikánsan alacsonyabb jól-léttel mutatott összefüggést. Következtetések: A jelen vizsgálat megerősíti, hogy az alvás minősége fontos tényező a daganatos betegek distressz-, fájdalom- és általános jól-lét szintjének alakulásában. Ez alátámasztja, hogy az alvásminőséget és a kimerültséget mérő vizuális analóg skálák alkalmasak – az alvásminőségen és a kimerültségen túl – a pszichológiai distressz szűrésére és a jól-lét szintjének becslésére is. Alkalmazásuk ajánlható a klinikai gyakorlatban onkopszichológiai szűrésre, az onkopszichológiai ellátás indikációjának megállapítására. Orv Hetil. 2018; 159(42): 1720–1726.

Restricted access

Absztrakt:

Az emberi élettartam a gazdaságilag fejlett országokban az utolsó száz évben jelentősen megnőtt, mintegy 40 évről 80 évre emelkedett. Ebben sok tényező játszott szerepet, de különösen az orvostudomány és a gyógyszerkutatás fejlődése, melyeket messzemenően kiegészített a szociális jólét és a szociális gondozás elterjedése. Az öregedésért elsősorban az egész szervezet alkotóinak kopása felelős, melyet endogén oxidációs folyamatok (szabad gyökök) váltanak ki, ezek ugyanis kárt tesznek a szervezet bármely sejtjében. A szervezet védekező- és irányítórendszereiben (immunrendszer, neuroendokrin rendszer) történő károsodás az egész szervezetre kihat, és annak leépülését (öregedés) és funkcióképtelenségét (halál) okozza. A szervezetnek vannak beépített védekezőmechanizmusai (például antioxidáns enzimek), de ezek működése kémiailag mesterségesen szennyezett korunkban nem elégséges, így külső támogatásra szorulunk. Ezt a támogatást biztosítják az antioxidánsok (mint A-, C-, E-vitaminok, rezveratrol) és a gyógyszerek (mint rapamicin, rapalógok, szelegilin, metformin stb.), melyek fontos szerepet játszanak az élettartam és az egészséges élettartam (jólléttartam) növelésében. Fontosnak látszik a kezelések korai megkezdése és a kombinációk alkalmazása. A cikk bemutatja a napjainkban használatos élettartam-növelőket, és tárgyalja hatásmechanizmusukat, valamint rámutat a fejlesztés útjaira a jövő érdekében. Orv Hetil. 2018; 159(41): 1655–1663.

Open access

Absztrakt:

Az öt éve történt Eurotransplant-csatlakozás tanulságait vizsgálja a szerző a magyarországi szervátültetések több mint fél évszázados történetén keresztül. A fokozatos fejlődés eredményezte azt a helyzetet, melynek során ma európai mércével mérhető transzplantációs aktivitást jegyezhetünk. A csatlakozás előtti állapothoz képest körülbelül 40%-kal több átültetés történik hazánkban. Elsőként jelentősen megemelkedett az élődonoros veseátültetések száma, majd ezt követte az agyhalottakból származó szervek transzplantációinak szignifikáns emelkedése a vese, a szív, a hasnyálmirigy, majd a máj és végül a tüdő vonatkozásában is. Az úgynevezett ’multiorgan’ (többszervi) donorok aránya a korábbi 40%-ról 70% fölé emelkedett. Megnyugtató megoldás született a sürgősségi szervátültetések, a gyermektranszplantációk és az immunizált betegek vonatkozásában is, akik az Eurotransplant-csatlakozás nélkül reménytelen helyzetben volnának, így viszont minden magyar végstádiumú szervelégtelenségben szenvedő beteg ugyanolyan eséllyel kaphat adott esetben életmentő szervet, mint a korábban szerencsésebb helyzetben lévő nyugat-európai társaik. Orv Hetil. 2018; 159(42): 1695–1699.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: Az orvostudomány fejlődésének eredményeként az 1000 gramm alatti születési súlyú koraszülöttek túlélése egyre magasabb, fejlődésük hosszú távú következményeiről azonban ellentmondásosak a kutatási eredmények. Célkitűzés: Súlyos idegrendszeri károsodástól mentes, extrém kis születési súlyú koraszülötteknek az iskoláskor eléréséig tartó követése során gyűjtött adataink segítségével ennek a jelentős rizikócsoportnak a fejlődési mechanizmusához igyekeztünk közelebb jutni. Munkánkkal a fejlődés rizikótényezőinek megértéséhez és a fejlődés előrejelzését szolgáló modell kidolgozásához szeretnénk hozzájárulni. Módszer: Súlyos idegrendszeri károsodástól mentes, extrém kis születési súlyú koraszülöttek (n = 34) longitudinális vizsgálata történt, 1 és 2 éves korban pszichomotoros fejlődési skálával, majd 5 és 6 éves kor között intelligenciateszttel. A fejlődés háttértényezőinek elemzése kiterjedt a perinatalis szövődményekre és az anya iskolai végzettségére is. Eredmények: Az extrém kis születési súlyú koraszülöttek csoportszinten egyik életkori mérésnél sem mutattak fejlődési elmaradást: a fejlődési hányados átlaga 1 és 2 éves korban 98,6, illetve 106,6, az 5–6 éves kori verbális és performációs IQ 101,4, illetve 92,9. A szórás és a szélső értékek azonban nagy egyéni különbségekre utalnak. A kisgyermekkori fejlődésre a születési súly, a bronchopulmonalis dysplasia, a méhen belüli növekedési retardáció, a nem és az anya iskolai végzettsége volt a leginkább hatással. A lányok jobban teljesítettek a nyelvi fejlődést mérő skálában, mint a fiúk. A verbális intelligenciát az agykamrai vérzés, míg a performációs képességeket az intrauterin retardáció befolyásolta hátrányosan. Következtetések: Vizsgálataink szerint az extrém kis születési súlyú koraszülötteknek jó esélyük van a megfelelő értelmi fejlődésre, azonban az egyéni fejlődési perspektívákat sok tényező befolyásolja, melyek hatása területfüggő. A kisgyermekkori fejlődés szignifikáns előrejelzője a későbbi intelligenciának; ez az összefüggés közepes mértékű, a fejlődés üteme bármikor megváltozhat. A „mozgó rizikó” jelensége felhívja a figyelmet a koraszülöttek hosszú távú követésének jelentőségére. Orv Hetil. 2018; 159(41): 1672–1679.

Open access
Authors: Viktor Zoltán Szabó, György Lázár, Béla Borda, Csaba Lengyel, Tamás Várkonyi, Zoltán Hódi and Bernadett Borda

Absztrakt:

A szerzők esettanulmányukban egy nem gyógyuló talpi seb kórtörténetét foglalják össze. A 63 éves férfi beteg papucs levételét követően forró betonra lépett, és a bal talpán II. fokú égési sérüléseket szenvedett. Klinikánkra történő felvételekor már lokális kezelésben részesült, de a kezelés hatására a seb gyógyhajlamot nem mutatott. A lábról kétirányú röntgenfelvétel készült, mely osteomyelitist nem igazolt. Ekkor lágyrész-drenázs történt, a sebből a tenyésztés során methicillinrezisztens Staphylococcus aureus tenyészett. A láb vízben való áztatását követően lábháti phlegmone és septicus lázmenet alakult ki. Ismételt röntgenvizsgálat után az osteomyelitis igazolódott. A bal láb I. ujjának enucleatióját és metatarsusreszekciót végeztünk. Naponkénti kötéscseréket végeztünk, sebtoilettel. Inzulinját diabetológus segítségével módosítottuk. A műtétet követő 7. hónapban a seb teljes gyógyulását értük el, a beteg szénhidrát-anyagcseréje rendeződött. Esetünk bizonyítja, hogy kiemelten fontos felhívni a beteg figyelmét a lehetséges szövődményekre (diabeteses láb és annak megfelelő ápolása). A lábszárfekély kezelése multidiszciplináris összefogást igényel. A kezelés a diabetológus és a sebész együttes munkáját jelenti, szükséges a szénhidrát-anyagcsere egyensúlyban tartása, valamint a seb rendszeres ellátása. Orv Hetil. 2018; 159(42): 1727–1730.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A minimálinvazív technikák a gyermeksebészetben is egyre nagyobb teret hódítanak, melyek elsajátítása fontos feladata a szakképzésnek. Felmérésünk a gyermeksebészek laparoszkópos tréningjét elemzi. Módszer: E-mail formájában kerestük fel a szakorvosjelölteket, illetve a 2012 után szakvizsgázott gyermeksebészeket. A kérdőív a szakképzés alatti laparoszkópos lehetőségeket és a szubjektív véleményeket dolgozta fel. Eredmények: E-mailben küldtünk ki 34 kérdőívet, melyre 17 szakorvosjelölt és 11 fiatal szakorvos válaszolt (összesen 82%). A traumatológiai ellátást nem végző képzőhelyeken 15%, a többi központban 2% és 10% közötti a minimálinvazív műtétek aránya. Minden gyermeksebészeten végeznek rutin laparoszkópos műtéteket, míg az osztályok 40–60%-án haladó laparoszkópos beavatkozások is elterjedtek. A rezidensidőszak első 2 évében a szakképzésben lévők fele jutott laparoszkópos műtéthez. A 3–6. képzési évben átlagosan 20 laparoszkópos műtét jutott a szakorvosjelölteknek. A képzésben lévők 50%-ának van lehetősége laparotrainer használatára, azonban az endoszkópos műtétekre való felkészüléshez az oktatóvideók megtekintése a legelterjedtebb (100%). A gyermeksebészek véleménye arról, hogy rendelkeznek-e elegendő laparoszkópos tapasztalattal a szakvizsgára: n = 6 (21%) igen, n = 12 (43%) elégséges és n = 10 (36%) nem. Véleményünk szerint a képzés javítható lenne az eszközpark bővítésével, laparotraineres és állatkísérletes ingyenes gyakorlatokkal és az oktatók türelmesebb és odaadóbb hozzáállásával. Következtetés: A legtöbb képzőhelyen a laparoszkópia már a mindennapi gyakorlat része, a szakképzésben lévők azonban kevés lehetőséget kapnak a magabiztos jártasság megszerzéséhez. A laparotrainerek rendszeres használata és több műtéti lehetőség biztosítása lényegesen javíthatná a képzést. Szükség van a szakképzés műtéti követelményrendszerének revíziójára, a laparoszkópos műtéti szám emelésére. Orv Hetil. 2018; 159(43): 1747–1753.

Restricted access
Authors: Anna Kerpel-Fronius, Zsuzsanna Monostori, Diana Solymosi, Zsolt Markóczy, Lívia Rojkó and Gábor Kovács

Absztrakt:

Bevezetés: A tüdőrák évente átlagosan több mint 8000 beteg halálát okozza hazánkban. Célkitűzés: Nemzetközi vizsgálatok alapján az alacsony dózisú CT-vizsgálattal (LDCT) végzett szűrés igazoltan csökkenti a rizikócsoportba tartozó személyek tüdőrák-mortalitását. A 2014-ben indított HUNCHEST pilotprojekt során azt vizsgáljuk, hogy a szűrés milyen módon kivitelezhető hazánkban, illetve a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) anamnézisű személyek körében magasabb lesz-e a kiemelt tüdőrákok aránya. Módszer: 50–79 éves korcsoportban alacsony dózisú CT-vizsgálat készül dohányos és nem dohányos, COPD-s és nem COPD-s csoportokban. Eredmények és következtetés: A vizsgálat jelenleg is a betegbevonás szakaszában tart, de az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben rendelkezésre álló első eredmények tükrében röviden ismertetjük a vizsgálat alapelveit. Orv Hetil. 2018; 159(43): 1741–1746.

Restricted access
Authors: Krisztián Kállay, Judit Csomor, Emma Ádám, Csaba Bödör, Csaba Kassa, Réka Simon, Gábor Kovács, György Péter, Gábor Ottóffy, Katalin Bartyik, Csongor Kiss, Péter Masát, Marienn Réti, Blanka Tóth and Gergely Kriván

Absztrakt:

Bevezetés: A gyermekkori szerzett csontvelő-elégtelenségek ritka, kezelés nélkül halálos betegségek. Egységes diagnosztikájukat és terápiájukat európai munkacsoport felügyeli. A munkacsoport bevezette a hypocellularis gyermekkori refrakter cytopenia entitást, melyet csökkentett intenzitású kondicionálással transzplantálva lényegesen jobb túlélési eredményeket kaptak. Célkitűzés: A protokollhoz csatlakozás előtt és az azóta eltelt 5 évben kezelt betegek eredményeinek ismertetése. Módszer: A 2013 és 2017 között eltelt 5 évben a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat 8 központjában 55 gyermeket kezeltünk (súlyos aplasticus anaemia: 9, myelodysplasticus szindróma: 41, juvenilis myelomonocyter leukaemia: 5). Súlyos aplasticus anaemiában 7 esetben végeztünk őssejt-transzplantációt, egy esetben antithymocytaglobulin-kezelést, egy beteg a diagnózis előtt meghalt. Myelodysplasiában 37 esetben végeztünk transzplantációt, 4 esetben a szoros megfigyelést választhattuk. E transzplantációk 54%-a (20 eset) csökkentett intenzitású kondicionálással történt. A juvenilis myelomonocyter leukaemiában szenvedő 5 betegnél transzplantáció történt. Eredmények: A diagnózis és a kuratív kezelés között eltelt idő medián 92 (3–393) nap volt, súlyos aplasticus anaemia esetén 28 (3–327) nap. Akut graft versus host betegség II–IV. fokozatú súlyossággal 22,6%, III–IV. fokozatú súlyossággal 6,8%-ban jelentkezett, míg betegeink 11,2%-a krónikus graft versus host betegségben szenvedett. A súlyos aplasticus anaemiával kezelt 8 beteg mindegyike teljes remisszióban él (100%). A myelodysplasia miatt transzplantált betegek becsült túlélése 85,1%, juvenilis myelomonocyter leukaemiában 75%. A medián követési idő 30,4 (1,1–62,5) hónap volt. Jelen eredményeinket összevetettük az 1992 és 2012 között kezelt betegek eredményeivel. A túlélés az új szemlélet nyomán jelentősen javult, súlyos aplasticus anaemiában trendszerűen 70%-ról 100%-ra (p = 0,133), myelodysplasticus szindrómában szignifikánsan 31,3%-ról 85,1%-ra (p = 0,000026). Következtetés: Paradigmaváltás történt a gyermekkori szerzett csontvelő-elégtelenségek kezelésében, a betegcsoport túlélése szignifikánsan növekedett. Orv Hetil. 2018; 159(42): 1710–1719.

Open access
Authors: Eszter Danka, Gábor Tamás Pintér, Márton Keresztúri and György Szabó

Absztrakt:

A krónikus, nem bakteriális multicentrikus osteomyelitis ritka steril gyulladásos csontelváltozás, amely a legtöbbször a hosszú csöves csontokat érinti, de létrejöhet más csontokban is. A mandibulában az esetek 1,5–3%-ában fordul elő. A maxillofacialis sebészeti irodalomban az elnevezéssel kapcsolatban nincs egységes álláspont, bizonyos fokú konfúzió észlelhető. A dolgozat célja bemutatni a betegséget és az ezzel kapcsolatos kutatásokat, információkat az arc-állcsont sebészetre koncentrálva. Két esetet retrospektíve tárgyalnak, mindkettőnek a mandibulájában többszörös elváltozás volt. Klinikailag, radiológiailag, hisztológiailag nem bakteriális eredetű idült, többgócú csontgyulladást lehetett megállapítani. A betegség mindkét esetben több évig tartott. A dolgozat egy 17 és egy 43 éves nő kapcsán tárgyalja a krónikus, nem bakteriális, multicentrikus recidiváló osteomyelitis diagnosztikus kritériumait: állcsontfájdalom és -duzzanat, radiológiailag többszöri gyulladásos elváltozás. A komputertomográfos vizsgálat az érintett mandibularész típusos expanzióját, a csontvelő sclerosisát, kis gócokban rosszul meghatározható felritkulásokat és a periosteum lamelláris reakcióját mutatta. Mindkét beteg esetében hosszú eredménytelen antibiotikus kezelés történt, a gyulladás többszöri fellángolásával. A megfelelő kezelés után, amely nonszteroid gyulladáscsökkentőkből, majd szteroidból állt, hosszú fájdalom- és gyulladásmentes időszak következett be. A krónikus, többgócú, nem bakteriális eredetű osteomyelitis ritkán fordul elő az állcsontokban, de valószínű, hogy korrekt diagnózis esetén az irodalomban leírtaknál gyakoribb lehet. A tipikus ismétlődő fájdalom és duzzanat, a hosszadalmas lefolyás a radiológiai ismérvekkel együtt megadja a kórismét, és a kezelésben elkerülhető lehet az eredménytelen antibiotikus terápia és a többszöri biopszia. A megfelelő gyógymód: a nonszteroid gyulladáscsökkentők vagy szteroidok, minimáldózisú fenntartó kezeléssel. Orv Hetil. 2018; 159(43): 1761–1766.

Open access
Authors: Roland Nagy, János András Jarabin, Balázs Dimák, Ádám Perényi, Ferenc Tóth, Viktória Szűts, József Jóri, József Géza Kiss and László Rovó

Absztrakt:

A hallássérült betegek rehabilitációjában alkalmazott cochlearis implantáció során a residualis hallás posztoperatív megőrzése és a hallási teljesítmény maximalizálása az elektródaprofil implantációjakor kialakult trauma minimalizálásától függ. Ennek megvalósításához minimálinvazív módszerek, továbbá vékonyabb, atraumatikus elektródasorok alkalmazására volt szükség. Célunk a posztoperatív akusztikai hallásmaradvány-megőrzés lehetőségének audiológiai nyomon követése volt. Betegünk veleszületett halláscsökkenése miatt gyermekkora óta hagyományos, légvezetéses hallásjavító készüléket viselt mindkét fülén. A cochlearis implantációt 6 hónappal megelőzően halláscsökkenésében mindkét oldalon kifejezett progressziót mértünk, ezért cochlearis implantátum beültetése mellett döntöttünk. A beteg a műtétet megelőzően mindkét fülén rendelkezett residualis hallással, ezért Cochlear® Nucleus CI532 Slim Modiolar implantátumot alkalmaztunk. A minimálisan invazív műtétet a beteg jobb fülén végeztük el kerekablak-behatoláson keresztül. A preoperatív hallásküszöbhöz (átlag 85 dBHL) viszonyítva a 4. posztoperatív héten 0,25–1,0 kHz között 5–10 dBHL, míg 2,0–4,0 kHz-en 20–25 dBHL mértékű iniciális hallásküszöbromlást tapasztaltunk. A 6. hónapban mért hallásküszöb az 1 kHz feletti tartományban további kisfokú progressziót mutatott, ugyanakkor a 12. hónapban a hallásküszöb javult, a 4. héten kapott eredményekkel megegyezett. A cochlearis implantáció residualis hallásra gyakorolt hatásait több tanulmány is vizsgálta, melyekben számos sebészi és technikai tényező kulcsszerepét meghatározták. A CI532 Slim Modiolar eletródaprofil modiolushoz közeli elhelyezkedése várhatóan kisebb endocochlearis hidrodinamikai terhelést jelent, mindemellett lehetővé teszi, hogy a ganglion spirale szomszédos idegelemeit alacsonyabb áramintenzitással, kisebb felületen ingerelhessük, ami neuroprotektív hatású lehet. Az akusztikai hallásmaradvány cochlearis implantáció kapcsán történő megőrzése javítja a beteg beszédértését és hanglokalizációs képességét, különösen nehezített körülmények között. A residualis hallás hosszú távú megőrzése kiemelkedő fontosságúnak bizonyulhat továbbá a későbbi regeneratív eljárások, gyógyszeres kezelések megvalósíthatósága kapcsán is. Orv Hetil. 2018; 159(41): 1680–1688.

Restricted access
Authors: Zsófia Küronya, Krisztina Bíró, Lajos Géczi and Anikó Maráz

Absztrakt:

A metasztatikus prosztatadaganat kezelése kórélettanilag két stádiumra osztható: hormonérzékeny és kasztrációrezisztens fázis. A hormonérzékeny szakasz kezelésében a mai napig Huggins 1966-ban Nobel-díjjal jutalmazott 1941. évi megfigyelésének van kulcsszerepe, miszerint a herék eltávolítása esetén a prosztatadaganat mérete csökken. Az androgéndeprivatio, azaz a tesztoszteronhiány előidézése jelenleg a metasztatikus prosztatacarcinoma bázisterápiája, a betegeknek életük végéig ebben a kezelésben kell részesülniük. Az elmúlt nyolc évben a docetaxel mellett további öt új hatóanyag került törzskönyvezésre metasztatikus kasztrációrezisztens prosztatadaganat kezelésére: sipuleucel-T, kabazitaxel, abirateron, enzalutamid, rádium-223. Ezen szerek szekvenciális alkalmazásával jelentős túlélésjavulást lehet elérni. Az új fejlesztések mellett fókuszba került a hormonérzékeny szakasz is, kiemelten a kedvezőtlenebb prognózisú, de novo áttétes betegek kezelése. Több vizsgálat igazolta az androgéndeprivatio mellett alkalmazott korai docetaxel, illetve abirateron kiváló hatékonyságát. A szerzők részletesen ismertetik a hormonérzékeny szakaszban paradigmaváltáshoz vezető klinikai vizsgálatok eredményeit, illetve felhívják a figyelmet a hazai gyakorlat nehézségeire. Orv Hetil. 2018; 159(41): 1664–1671.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Célunk annak meghatározása volt, hogy a műfogsorragasztó folyamatos használata hogyan befolyásolja a nyugalmi kevert nyálszekréciót, a palatinalis és labialis kisnyálmirigy-szekréciót, illetve a szubjektív orofacialis sicca tüneteket. Módszer: 28, felső teljes lemezes fogpótlást viselő pácienst (átlagéletkor: 70 ± 10 év) vizsgáltunk. A háromhetes vizsgálat során a páciensek műfogsorragasztó krémet használtak, gyártói utasítás szerint. A szubjektív orofacialis sicca tünetek értékelésére 16 kérdéses kérdőívet alkalmaztunk. A nyugalmi kevert nyálszekréció meghatározása köptetéses módszerrel, a palatinalis és a labialis szekréció mérése Periotron® eszközzel, szűrőpapír korongokkal történt a kezdeti alkalommal, majd az első, második és harmadik hét végén. Statisztikai analízis: Az elemzéshez a következő próbákat alkalmaztuk: szubjektív adatok – χ2-teszt; nyálszekréciós adatok – ANOVA, Student-féle egymintás t-próba. Eredmények: A kérdőívre adott válaszok alapján a xerostomia gyakorisága, illetve intenzitása nem változott. A vizsgálat végére szignifikánsan nőtt a nyálukat sűrűnek érző páciensek aránya (p = 0,027), a többi szubjektív paraméter változatlan maradt. A nyugalmi kevert szekréció értékében sem tapasztaltunk szignifikáns változást (0. hét: 0,37 ± 0,36 ml/min; 3. hét: 0,39 ± 0,35 ml/min). A palatinalis szekréció szignifikánsan csökkent a harmadik hét végére (0. hét: 4,21 ± 3,96 µl/cm2/min; 3. hét: 2,21 ± 2,30 µl/cm2/min; p = 0,024), míg a labialis szekréció értékei nem változtak (0. hét: 3,99 ± 3,75 µl/cm2/min; 3. hét: 2,58 ± 3,39 µl/cm2/min). Következtetések: A kapott eredmények alapján a 3 hetes műfogsorragasztó-használat nem befolyásolja jelentősen sem az intraoralis, sem az extraoralis szárazsági tüneteket, így a szájszárazság érzetét sem. A palatinalis kis nyálmirigyek szekréciójának jelentős csökkenése kimutatható. Azonban, összhangban a korábban kapott eredményekkel, ez a jelenség nem befolyásolja szignifikánsan a nyugalmi kevert nyálszekréció értékét, annak ellenére, hogy a műfogsorragasztót használók megváltozott nyálkonzisztenciáról (sűrűbb nyál) számolhatnak be. Orv Hetil. 2018; 159(40): 1637–1644.

Open access
Authors: Krisztina Mikulás, Mercedes Linninger, Emőke Takács, Barbara Kispélyi, Katalin Nagy, Pál Fejérdy and Péter Hermann

Absztrakt:

Az amalgámot már több mint 150 éve alkalmazzák a fogászatban kedvező mechanikai tulajdonságai és tartóssága miatt. Az amalgámtöméssel kapcsolatban számos kérdés merült fel a múltban, elsősorban higanytartalma kapcsán, amely globális viták tárgyát képezte. Az „amalgámkérdés” múltjának és jelenének bemutatásával közleményünk célja a nemzetközi irodalom jelenlegi álláspontjának ismertetése. A jelen összefoglaló a PubMed adatbázisban lévő publikációk, az Európai Fogorvosok Tanácsának irányelvei és a Szakmai Kollégium Fog- és Szájbetegségek Tagozatának ajánlásán alapul. Bár a fogászati amalgám használata széles körben elterjedt, és sok előnnyel jár, aggályok merültek fel az emberi egészségre és a környezetre való káros hatása miatt, amelyben a legfőbb problémát a higanynak a csatornahálózatba való bejutása jelenti a hulladékkezelés során. Az Európai Parlament és Tanács 2017 tavaszán fogadta el a Minamata-egyezményen alapuló, higanyra vonatkozó rendeletét, amelynek a fogászati amalgámot érintő pontjait részletesen taglalja a közlemény. Az Európai Unió tagállamainak nemzeti tervet kell készíteniük az amalgám kivezetésére, amelynek előkészítése minden országban egyéni sajátosságokra épül. Az ötvözet teljes kivezetése lassan, 2030-ig valósul meg a szabályzat szerint. A szerzők az üvegionomer cementek és a műgyanta bázisú, esztétikus kompozitok ismertetése kapcsán tárgyalják a lehetséges amalgámalternatívák előnyös és hátrányos tulajdonságait. A jövőben számos anyagtani kutatás és hosszú távú követéses vizsgálat szükséges az ideális tömőanyag kifejlesztésére. Több egészségügyi világszervezet mellett az Európai Fogorvosok Tanácsa is felhívja a figyelmet a fogszuvasodás megelőzését elősegítő programokra, amelyek a restaurációk számának csökkentését javasolják. Orv Hetil. 2018; 159(42): 1700–1709.

Open access
Authors: Bence Kozma, Attila Majoros, Ákos Pytel, Róbert Póka and Péter Takács

Absztrakt:

A percutan nervus tibialis stimuláció (PTNS) a legegyszerűbb, legkevésbé invazív és jól tolerálható neuromodulációs eljárás az alsó húgyutak és a székletürítés működését befolyásoló terápiás elektrofiziológiai technikák között. A PTNS során a medencefenéki izmok és a húgyhólyag afferens idegeinek stimulációja történik a sacralis plexuson keresztül (S2–4) a nervus tibialis posterior felől egyszer használatos vékony tűelektróda és többször használatos stimulátor segítségével. A széles körű klinikai használat ellenére hatásmechanizmusa nem pontosan ismert. Hatásosnak tekinthető túlműködő hólyag szindróma kezelése során, alkalmazása az Európai Urológiai Társaság vizeletincontinentia-irányelvének megfelelően javasolt antimuszkarinterápiára refrakter nőbetegek esetében. Túlműködő hólyagszindrómában kezelési hatékonysága a sacralis ideg neuromudulációjához hasonló. 2003 óta alkalmazzák székletincontinentia terápiájaként, szerepe azonban a megfelelő vizsgálatok hiánya miatt egyelőre kérdéses. A hagyományos kezelési lépések hatástalansága esetén a krónikus kismedencei fájdalom terápiájában szintén szerephez jut a PTNS. Jelentős mellékhatás a PTNS használata során nem került leírásra. Orv Hetil. 2018; 159(43): 1735–1740.

Open access
Authors: Boglárka Soós, Szilvia Szamosi, Szilvia Benkő, György Paragh and Zoltán Szekanecz

Absztrakt:

Több évtizedes „szünetet” követően az utóbbi években számos új adat jelent meg a köszvény patogenezise, diagnosztikája és terápiája vonatkozásában. Megismertük a húgysavanyagcsere újabb vonatkozásait, az uráttranszporterekkel kapcsolatos legfrissebb adatokat. Nyilvánvalóvá vált, hogy a köszvény autoinflammatoricus betegség, melynek kialakulásában az inflammasoma és az interleukin-1 kiemelt szerepet játszik. A diagnosztikában ma is a legfontosabb a mononátrium-urát kristály kimutatása, de érzékenyebb képalkotókkal (ultrahang, modern komputertomográfiás technikák) a kristálylerakódás és a tophusképződés is kimutatható, sőt a tophusok mérete is követhető. Újra reneszánszukat élik a különböző életmódbeli, diétás megfontolások, amelyek a gyógyszeres kezelés fontos kiegészítői. A gyógyszeres kezelés alapja a rohamoldás és a fenntartó kezelés, melyekre vonatkozóan 2016-ban két új ajánlás is megjelent. Ezek lényege a célértékre (≤360 μmol/l húgysavszint) való törekvés. A húgysavszintcsökkentés középpontjában ma is a xantin-oxidáz-gátlók (allopurinol, febuxostat) állnak. Ugyanakkor számos új molekula (uráttranszporter-gátlók, rekombináns urikázok, interleukin-1-gátlók) áll fejlesztés alatt, sőt bevezetés előtt. A beteg kezelése és gondozása során kiemelt figyelmet kell fordítanunk a köszvény társbetegségeire is. Orv Hetil. 2018; 159(40): 1625–1636.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: Bár a várandóssággal kapcsolatos szorongás jelentős negatív hatást gyakorolhat az anyai, a szülési és a gyermeki kimenetekre egyaránt, hazánkban mind ez idáig nem képezte kutatás tárgyát e szorongástípus gyakoriságának és jellegzetességeinek felmérése. Célkitűzés: A jelen kutatás célja a Rini és munkatársai által kifejlesztett Várandóssággal Összefüggő Gondolatok Kérdőív (Pregnancy Related Thoughts) magyarra adaptálása és pszichometriai mutatóinak elemzése. Módszer: A kutatás alapjául szolgáló online kérdőívet 248 várandós töltötte ki a 4–40. gesztációs héten (M = 27,9; SD = 9,52). Átlagéletkoruk 30,46 év (SD = 4,94) volt. A tesztbattéria a Várandóssággal Összefüggő Gondolatok Kérdőív mellett releváns demográfiai és egészségi kérdéseket, generalizált szorongás- és depressziószűrő teszteket, kapcsolati elégedettségi skálát és kontrollérzet-kérdőívet tartalmazott. Eredmények: A Várandóssággal Összefüggő Gondolatok Kérdőív 9 tételes formában megbízható és érvényes, egydimenziós kérdőívnek mutatkozott, amelynek összpontszáma az első trimeszterben tartó várandósok esetén volt a legmagasabb. A várandóssággal kapcsolatos szorongás a várt irányban, mérsékelt mértékben korrelált a következő változókkal: vonásszorongás, depresszió, külső kontrollosság, szubjektív egészségi állapot és párkapcsolati elégedettség. Emellett a várandósság során vérzést vagy hasi fájdalmat tapasztalt nők a többieknél szignifikánsan magasabb várandósságspecifikus szorongásról számoltak be. Következtetés: A kutatás keretei között adaptált kérdőív hasznos eszköze lehet a várandóssággal összefüggő szorongás magyarországi viszonylatokban történő feltérképezésének. Orv Hetil. 2018; 159(43): 1754–1760.

Restricted access

Absztrakt:

Széles körű genetikai vizsgálatok (genome-wide association studies, GWAS) kimutatták, hogy a népességben olyan örökletes genetikai eltérések fordulnak elő, amelyek a sporadikus vastagbélrákok kialakulását befolyásolják. Ezek egy bázist érintő DNS-szekvencia-variációk (single nucleotide polymorphism, SNP), amelyek számos kromoszómában elszórtan helyezkednek el, és ha éppen daganatkeletkezéssel kapcsolatos gének szomszédságában fordulnak elő, variábilis alléljaik megváltoztatják az adott, egyébként nem mutáns gének működését, és ezzel megnövelik a daganat kialakulásának kockázatát. Magyarországi adatokat kívántunk szolgáltatni hat vastagbélrák-hajlamosító SNP-kockázati szekvencia variációinak előfordulási gyakoriságáról és kockázatnövelő hatásáról vastagbélrákban, összehasonlítva a normál-kontrollpopulációval, továbbá vizsgáltuk a vastagbélrákban megbetegedett páciensek tumorlokalizációjának és RAS-mutációs státusának megoszlását is. Összesen 47 nem daganatos, illetve 47 daganatos beteg vérmintáját vagy a szájnyálkahártyáról vett sejtmintáját vizsgáltuk. DNS-izolálás után a szekvenciavariációkat aszimmetrikus, úgynevezett LATE PCR és olvadáspontanalízis-módszerrel, két SNP-specifikus primer, jelöletlen próba és interkaláló fluoreszcens festék segítségével LC480 (Roche) típusú készüléken mutattuk ki. Vastagbélrákos betegekben előforduló daganathajlamosító SNP-k homozigóta kockázati alléljainak gyakorisági eloszlását hasonlítottuk össze nem daganatos személyek genomjában meglévő hasonló allélvariációk előfordulási gyakoriságával, továbbá az SNPnexus adatbázisban tárolt európai (CEU) populációs adatokkal. A vizsgált SNP-k homozigóta kockázati allélja a saját kontrolladatokhoz, illetve a CEU-populációhoz viszonyítva vastagbélrákban 1,5–2,3-szor gyakrabban fordult elő; a heterozigóta allélok egyforma gyakorisággal fordultak elő tumoros és kontrollpopulációban. Vizsgáltuk a hat SNP homozigóta kockázati alléljának együttes előfordulását egy időben, egy személyben. 47 vastagbélrákos betegünk között 3 esetben is volt olyan személy, akiben egyszerre három, 5 esetben egyszerre két különböző SNP homozigóta kockázati allélja fordult elő, 24 esetben valamelyik SNP-nek csak 1 kockázati allélját találtuk meg, 15 esetben nem találtunk kockázati allélt a DNS-mintákban. A 47 tagú nem daganatos kontrollpopulációban mindössze három személynél fordult elő egyszerre két különböző homozigóta kockázati allél, és 17 mintában csupán 1 kockázati allél fordult elő. A daganatos és a kontrollcsoportban a homozigóta kockázati allélok előfordulási gyakorisága egymástól szignifikánsan eltért. A vastagbélrák-lokalizáció a bal colonfélben, valamint a KRAS-mutáció szignifikánsan gyakoribb volt a homozigóta kockázati allélt hordozó betegekben. NRAS-mutáció a 47 daganatos mintában nem fordult elő. A genom alacsony penetranciával öröklődő szekvenciavariációi reálisan befolyásolják a vastagbélrák kialakulásának kockázatát a szomszédos gének működésére gyakorolt hatással, de a kockázat mértéke személyre szabott, és ezt a környezeti faktorok, illetve az étrend is befolyásolja. Orv Hetil. 2018; 159(40): 1614–1623.

Restricted access
Authors: Rita Sárközi, László Makrai and László Fodor

A total of 255 Actinobacillus pleuropneumoniae isolates were collected from 634 lung samples representing 70 swine herds in Hungary between January 2012 and June 2016. On the basis of the indirect haemagglutination test 77 independent strains were included in the evaluation after the elimination of duplicate or multiple serotypes from the same herd. In the case of 7 herds strains of two different serotypes were identified. Fourteen Hungarian A. pleuropneumoniae isolates from the culture collection of the Department of Microbiology and Infectious Diseases, isolated before 2012, were also included in the evaluation (one each from 12 herds and two each from two herds, where two serotypes occurred). Out of the altogether 91 A. pleuropneumoniae strains 72 strains belonged to biotype I and 19 strains could be allocated to biotype II. In Hungary, the most common serotypes were serotype 2 (39.5%), 13 (15.4%), 8 (8.8%) and 16 (8.8%), but serotypes 9 (5.5%), 11 (3.3%) and 12 (3.3%) were also isolated. Twelve strains (13.2%) were untypable.

Open access
Authors: Osman Karaarslan, Macit Kalçık, Volkan Çamkıran, Sinan Eliaçık, Çağlar Alp and Yusuf Karavelioğlu

ST-elevation myocardial infarction (STEMI) due to septic coronary embolism is a rare complication of infective endocarditis (IE) and is associated with high mortality rates. When common signs of IE are often overlooked on admission, the diagnosis may be established through complications, which may cause prominent symptoms. Here, we report a case of native mitral valve endocarditis with an unusual presentation with STEMI and concomitant ischemic stroke, which was due to multiple coronary and cerebral septic embolisms.

Open access
Authors: Iva I. Podgorski, Laura Pantó, Katalin Földes, Iris de Winter, Máté Jánoska, Endre Sós, Baptiste Chenet, Balázs Harrach and Mária Benkő

The scarcity or complete lack of information on the adenoviruses (AdVs) occurring in the most ancient non-human primates resulted in the initiation of a study for exploring their abundance and diversity in prosimians and New World monkeys (NWMs). In order to assess the variability of these AdVs and the possible signs of the hypothesised virus−host co-evolution, samples from almost every family of NWMs and prosimians were screened for the presence of AdVs. A PCRscreening of 171 faecal or organ samples from live or dead, captive or wild-living prosimians and NWMs was performed. The PCR products from the gene of the IVa2 protein were sequenced and used in phylogeny calculations. The presence of 10 and 15 new AdVs in seven and ten different species of prosimians and NWMs was revealed, respectively. Phylogenetic analysis indicated that the tentative novel AdVs cluster into two separate groups, which form the most basal branches among the primate AdVs, and therefore support the theory on the co-evolution of primate AdVs with their hosts. This is the first report that provides a comprehensive overview of the AdVs occurring in prosimians and NWMs, and the first insight into the evolutionary relationships among AdVs from all major primate groups.

Open access

Absztrakt:

Munkánkban irodalmi adatok és néhány saját eset bemutatásán keresztül foglaljuk össze az orthognath és arcrekonstrukciós sebészet területén alkalmazható tervezési lehetőségeket, melyek a háromdimenziós (3D-) képalkotás megjelenésével váltak elérhetővé. Az arcrekonstrukciós és orthognath műtétek sokszor az egyetlen megoldást jelentik a fejlődési rendellenesség, trauma vagy tumor okozta arcdeformitások kezelésekor. Ezeknek a szakterületeknek nélkülözhetetlen eszköze a radiológiai képalkotás, mely nemcsak a diagnosztikában, hanem a kezelés megtervezésében is fontos szerepet játszik. A műtéti tervezések során korábban rutinszerűen használt oldalirányú teleröntgen-felvételeken végzett kétdimenziós analíziseket a cone-beam számítógépes tomográfia (CBCT) megjelenésével fokozatosan a három dimenzióban végezhető mérések váltották fel. Az analízisek adaptálásának első lépését a CBCT-adatállományból származtatott röntgenképek jelentették, majd a renderelt felszínen alkalmazott szegmentációs technikák létrejöttével az arckoponya csontjai már három dimenzióban is mozgathatóvá váltak, így az úgynevezett virtuális műtéti modellezések is kialakultak. A CAD/CAM technika és a 3D-nyomtatók fejlődésével pedig megjelentek a preoperatívan nyomtatott sínek, lemezek és az úgynevezett kézzel fogható modellműtétek kivitelezései is. A képalkotás fejlődése mindezek által elősegítette a személyre szabott, pontos és megbízhatóbb tervezést, mely jelentősen meghatározza a kezelés sikerességét. Orv Hetil. 2018; 159(39): 1584–1592.

Open access
Authors: Rezvan Hashemi, Mahin Bandarian, Elahe Abedi-Taleb, Hassan Khojasteh, Leila Khedmat, Elnaz Asadollahi, Mina Beytollahi and Asghar Mollazadeh Jelodar

Background

This study was aimed to evaluate the association of serum vitamins D and E level with age-related macular degeneration (AMD).

Methods

This pilot study was performed in two groups of 15 patients in treatment group and 15 patients in control group. Measurements of blood factors [such as C-reactive protein (CRP) and high-density lipoprotein (HDL)] were performed after 12 h of fasting. To measure vitamins D and E, the serum was isolated from 5 cc blood samples.

Results

HDL was higher in the control group as compared with the AMD group. However, no significant difference was found between the two groups (p = 0.08). On the other hand, serum vitamin E in the AMD group was remarkably higher as compared to the control group (p < 0.002). However, no significant difference was found in serum vitamin D levels between the two groups (p = 0.662). Our findings also revealed that there was no statistically significant relationship between BMI and AMD. Moreover, no significant correlation was determined between serum CRP and AMD (p = 0.96).

Conclusions

Our data indicated that none provides evidence for associations between AMD and serum vitamin D levels. The association between vitamin D and AMD requires further investigations in a large population studies, to elucidate whether vitamin D deficiency can be an important risk factor for AMD.

Open access

Absztrakt:

Az amfotericin B az egyik legrégebben használt, leghatékonyabb és legszélesebb spektrumú, polién antifungális vegyület, mely alkalmas hematológiai betegekben kialakuló invazív gombainfekciók megelőzésére és kezelésére. Hagyományos kiszerelése az amfotericin B-deoxikolát, melynek biztonságos alkalmazását számos akut és szubakut mellékhatás korlátozza. Ezek mérséklésére fejlesztették ki a vegyület lipid formulációit, melyek közül jelenleg az amfotericin B lipid komplex és a liposzómás amfotericin B van forgalomban. A terápiás fegyvertár egyidejűleg más hatástani csoportba tartozó, új gombaellenes szerekkel is bővült, így sokan az amfotericin B éra végét jósolták. Alkalmazása azonban napjaink klinikai gyakorlatában sem mellőzhető. Szélesebb spektrumot igénylő empirikus terápiában és profilaxisban, rezisztens speciesek felbukkanása esetén, áttöréses gombafertőzésekben és amikor gyógyszerkölcsönhatások vagy toxicitás miatt egyéb vegyületek nem használhatóak, az amfotericin B szerepe változatlan. Mivel a kedvezőtlen tolerancia a hatékonyságot is befolyásolja, a szer lipid formulációinak alkalmazását kell előtérbe helyezni.

Restricted access