Browse

You are looking at 121 - 130 of 10,081 items

Authors: Tamás Végh, István László, Marianna Juhász, Mariann Berhés, Ákos Fábián, György Koszta, Csilla Molnár and Béla Fülesdi

Absztrakt:

A 2019 decemberében kitört koronavírus-fertőzéses világjárványban megbetegedettek ellátása jelentős terhet ró az egészségügyre. Nemcsak azért, mert a betegek egy része intenzív terápiás ellátást igényel, hanem mert a betegség bármely súlyossági formájában szenvedő betegeknek sebészi kezelésre is szükségük lehet. Ennek megoldása pedig jelentős kihívás elé állítja az aneszteziológusokat. Ezen összefoglaló a sebészi kezelést igénylő betegek aneszteziológiai és perioperatív ellátásának gyakorlati aspektusait hivatott bemutatni. Orv Hetil. 2020; 161(17): 692–695.

Open access

Absztrakt:

A feltételezhetően 2019 végén Kínából indult és világjárvánnyá vált koronavírus-betegség (COVID–19) az egészségügyi ellátórendszer minden szegmensét érinti világszerte, így hazánkban is. Mivel az egészségügyi személyzet számos egészségügyi ellátás során kapcsolatba kerülhet vírusfertőzöttekkel is, járvány idején elengedhetetlenül szükséges, hogy a különböző területen dolgozó hazai szakemberek is naprakész információt kapjanak a vírusról és a fertőzésnek a betegellátást befolyásoló aspektusairól, a javasolt intézkedésekről. A jelen közlemény egy irodalmi összefoglaló, melyben a szerzők a jelenleg elérhető, idevágó hivatkozásokat dolgozták fel, szem előtt tartva a klinikumi ellátás járványügyi vonatkozásait. A feldolgozott publikációk alapján kijelenthető, hogy az elsődlegesen a fej-nyak régiót érintő beavatkozások során, kiemelten a forgó eszköz használatát is igénylő intervenciók esetét, elengedhetetlenül szükséges a beavatkozáskor a helyiségben tartózkodó összes munkatárs teljes védelme, egyszer használatos teljes öltözékkel, szemüveggel és speciális maszkokkal. Ezen felszerelések cseréje és a rendelő tisztítása minden beavatkozás után meg kell, hogy történjen, és erre a teljes ellátóteamet oktatással előre fel kell készíteni. Annak érdekében, hogy megelőzhetők legyenek a kezelések alatti keresztfertőzések és a szakemberek fertőzései, elengedhetetlen a munkaegészségügyi és infekciókontroll-intézkedések szigorú betartása. Orv Hetil. 2020; 161(17): 660–666.

Open access
Authors: Anita Korsós, Szilvia Kupcsulik, András Lovas, Péter Hankovszky, Tamás Molnár, Zsolt Szabó and Barna Babik

Absztrakt:

2019 decemberében új koronavírus okozta járvány ütötte fel a fejét a kínai Wuhanban. Az azonosított kórokozó egy új koronavírus, melyet „severe acute respiratory syndrome coronavirus 2”-nek, azaz SARS-CoV-2-nek neveztek el, az általa kiváltott légzési tünetegyüttes pedig a „coronavirus disease 2019”, azaz COVID–19 nevet kapta. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a járványt 2020 márciusában pandémiává minősítette. Áttekintettük a jelenleg elérhető nemzetközi irodalmat a COVID–19-járvány vonatkozásában. Írásunkban az új koronavírus diagnosztikájára és prognosztikájára vonatkozó releváns információkat összegezzük. Részletezzük a klinikai gyanú felvetéséhez szükséges anamnesztikus tényezőket és kezdeti vizsgálati eredményeket, a mikrobiológiai mintavétel módját, a molekuláris diagnosztikai tesztre – az arany standardnak minősülő ’real-time’ reverztranszkriptáz polimeráz-láncreakcióra (RT-PCR) – vonatkozó alapvető információkat, különös tekintettel a diagnosztikus tesztelést érintő, jelenleg érvényben lévő népegészségügyi szabályozásra. Hangsúlyt fektetünk továbbá a nagy rizikójú betegek paramétereire és felismerésük módjára. A COVID–19-pandémia Magyarországon is jelentős járványügyi és egészségügyi következményekkel járhat. A járvány lassítására irányuló epidemiológiai intézkedéseken túl a már fertőzött személyek időbeli felismerése és megfelelő kórházi ellátása mortalitási szempontból is kulcskérdés. A kritikus állapotú betegek esélyeit csak magas minőségű, körültekintő intenzív terápiás ellátással lehet javítani, s hogy a legjobbat tudjuk nyújtani, hasznos, ha felhasználjuk a már endémiás országokban dolgozó orvoskollégák tapasztalatait. Orv Hetil. 2020; 160(17): 667–671.

Open access

Absztrakt:

A „developmental origin of health and disease” (DOHaD-) teória 1986-ban jelent meg, összehasonlító epidemiológiai vizsgálatokkal bizonyítva a korai fejlődésben megmutatkozó kóros eltérések (például alul- vagy túltápláltság, csecsemőkori halálozás) statisztikai összefüggését felnőttkori nem kommunikábilis betegségek (például ischaemiás szívbetegségek, hypertonia) megjelenésével – és azóta széleskörűen elterjedt. A teória nagyon hasonló a hormonális imprinting koncepciójához, mely 6 évvel korábban jelent meg, és állatkísérletek alapján bizonyította a hormonszerű molekulákkal való perinatalis találkozás szerepét a felnőttkori endokrin és endokrin szabályozás alatt álló kóros jelenségek fellépésében. Ami mindkét teóriában azonos, az a perinatalis expozíció és a felnőttkori jelenség (betegség) összefüggése – ez az epigenetikai programozás zavarára utal. Barker a rendkívül fontos DOHaD-elmélet megalkotásakor már ismerte a hormonális imprintinget, amelyet a DOHaD lehetséges okának minősített, s ez bátoríthatta az elmélet kidolgozásakor. Barker szerint a DOHaD a nem fertőző betegségekre vonatkozik, de figyelembe véve, hogy a hibás hormonális imprinting az immunrendszer felnőttkori működését is alapvetően és életreszólóan befolyásolja, lehetséges a fertőző betegségek, sőt az élettartam érintettsége is. A perinatalis időszakon kívüli kritikus periódus még a pubertás, amikor hibás átprogramozódás fordulhat elő, de bizonyos, folyamatosan differenciálódó sejtrendszerekben (például az immunrendszerben) a hibás imprinting felnőttkorban is létrejöhet. A két teória nem versenyez egymással, de eltérő módszereket alkalmazva és azonos következtetésre jutva kiegészíti és támogatja egymást, számos betegség epigenetikai magyarázatát (hibás átprogramozás) adva meg. A DOHaD és előzménye, a hormonális imprinting tehát nemcsak teóriák, de realitások, melyeket a diagnosztikában éppúgy, mint a terápiában ajánlatos figyelembe venni. Végiggondolva az emberi alkotótevékenység tendenciáit, a DOHaD (és a hibás imprinting) jelentősége a közeli és távoli jövőben várhatólag növekedni fog. Orv Hetil. 2020; 161(16): 603–609.

Open access
Authors: Csaba Bence Farkas, Dávid Petrétei, Gergely Babinszky, Gábor Dudás, Gergő Szabó, Csaba Bognár and Márta Jäckel

Absztrakt:

A 2019. év végén, elsőként a kínai Vuhan városában megjelenő, SARS-CoV-2 béta-koronavírus okozta járványt 2020. március 11-én világjárvánnyá minősítette az Egészségügyi Világszervezet. Magyarországon 2020. március 4-én jelentették az első megerősített COVID–19-esetet, s március 15-én vesztette életét az első, új típusú koronavírussal fertőzött beteg. Az elhunyt halálának pillanatában nem állt rendelkezésre központi, egységes irányelv, mely tisztázta volna a szükséges óvintézkedések körét, illetve egyértelmű leírást nyújtott volna a tetem biztonságos kezeléséhez. A halottak patológiai osztályra való szállítása, tárolása, esetleges boncolása, majd végső nyughelyre helyezése, ezek mikéntje számtalan kérdést vet fel. A fertőző betegségekre, illetve a halottakkal kapcsolatos teendőkre vonatkozó hatályos jogszabályok nem tartalmaznak elégséges információt egy COVID–19-fertőzött beteg halála utáni feladatok végrehajtását illetően. Az országos tisztifőorvos március 19-én felfüggesztette a boncolások elvégzését, a törvényszéki boncolások kivételével, azonban a szállítás, tárolás továbbra is problémát jelent. Bár 2020. március 21-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyi Szakmai Kollégiumának Patológia Tagozata kiadott egy hivatalos eljárásrendet, az ebben foglalt ajánlások a szakirodalom szűkebb spektrumát reprezentálják, több helyütt kiegészítésre szorulnak. Sajnálatosan a nemzetközi szakirodalomban szintén – a fontosságához mérten – alulreprezentált a post mortem eljárásokra vonatkozó adat. További problémát jelent, hogy a járványok okozta krízishelyzetek áldozatainak kezelésére írt cikkekben a fellelhető algoritmusok a magyarországitól eltérő jogi környezet mellett eltérő szervezeti és erőforrásbeli lehetőségekkel számolnak, mely körülmények a hazai adaptálást jelentősen nehezítik. Cikkünkben a szakirodalmi összefoglaláson túl a COVID–19-gyanús, valószínűsített és megerősített páciensek kezelésében részt vevő egészségügyi dolgozók, valamint a potenciálisan érintett patológiai osztályok számára kivitelezhető, az ellátók biztonságát növelő javaslatokat, ajánlásokat fogalmazunk meg.* Orv Hetil. 2020; 161(17): 713–722.

Open access
Authors: Mariann Berhés, Ákos Fábián, István László, Tamás Végh, Csilla Molnár, Béla Fülesdi and György Koszta

Absztrakt:

A COVID–19-fertőzéses, kritikus állapotba került betegek körében a cardiorespiratoricus rendszer összeomlása a következő mechanizmusok útján történhet: (1) citokinvihar, haemophagocytosis – szeptikus sokk, (2) uralhatatlan hypoxaemia, (3) specifikus szervelégtelenségek, illetve többszervi elégtelenség részjelenségeként. Ebben az összefoglalóban a fenti állapotok ellátásának és megelőzésének jelenleg rendelkezésre álló terápiás opcióit tekintjük át. A szeptikus sokk kezelésére az utóbbi években egyre gyakrabban és biztató sikerességgel kerül alkalmazásra a citokinek eltávolítása CytoSorb-haemoperfusióval. A konvencionális, mechanikus lélegeztetéssel már nem kezelhető hypoxaemia esetén szóba jön az inhalált nitrogén-oxid (iNO), az inhalációs formában bejuttatott epoprosztenol és a venovenosus extracorporalis membránoxigenizáció (VV-ECMO). A többnyire késői fázisban fellépő szervelégtelenségek gyakori komponense az akut veseelégtelenség, amely a rendelkezésre álló folyamatos vesepótló kezelések valamelyikének indítását igényli. Orv Hetil. 2020; 161(17): 704–709.

Open access
Authors: Ákos Fábián, István László, Marianna Juhász, Mariann Berhés, Tamás Végh, György Koszta, Csilla Molnár and Béla Fülesdi

Absztrakt:

Jelenleg a COVID–19 kezelésére bizonyítottan hatékony terápia nem áll rendelkezésre. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül az ilyen vonatkozásban leginkább vizsgált gyógyszerek kerülnek bemutatásra. A felsorolt terápiás lehetőségek mindegyike kísérletinek tekintendő ebben a fázisban. Tekintettel a járvány súlyos népegészségügyi hatásaira, illetve az intenzív osztályon kezelt COVID–19-betegek potenciálisan fatális kimenetelére, ’off-label’ alkalmazásuk mégis megfontolandó. Orv Hetil. 2020; 161(17): 685–688.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A nyugtatószer-függőség az egész világban, így Magyarországon is egyre aggasztóbb méreteket ölt. Az egyéb függőségben is szenvedők, valamint a pszichiátriai betegek különösen veszélyeztetettek a gyógyszerfüggőség szempontjából. A probléma valós nagyságáról azonban kevés tudományos adattal rendelkezünk. Célkitűzés: Benzodiazepin hatóanyagú gyógyszerek használatának vizsgálata egy budapesti kórház pszichiátriai rehabilitációs és addiktológiai rehabilitációs osztályán kezelt betegei fogyasztási szokásainak felmérésével és összehasonlításával. Módszer: A vizsgálat alapjául a két osztály 103 betege által anonim módon, önkéntesen, interjú során kitöltött, a nyugtatószer-használati szokásokra, illetve az ezzel kapcsolatos viselkedésekre vonatkozó, 19 kérdésből álló kérdőív szolgált. Statisztikai analízis: A demográfiai adatok leírása az átlaggal és a szórással vagy százalékos arányok megadásával történt. A csoportok összehasonlítására a minta eloszlásának megfelelően t-próbát, Mann–Whitney-féle U-tesztet vagy khi-négyzet-próbát alkalmaztunk. Eredmények: A gyógyszerfüggőségre utaló tünetek, a többféle nyugtató együttes használata, valamint a nyugtatószedés alkoholfogyasztással történő kombinálása is nagyon gyakori volt mindkét osztály betegei között. Az eredmények ugyanakkor számos kérdésnél szignifikáns különbséget mutattak a két mintában. A gyógyszerabúzus szignifikánsan gyakrabban fordult elő az addiktológiai betegek között, valamint az illegális csatornákon történő gyógyszerbeszerzés is ehhez a betegcsoporthoz köthető. A szociális státuszra vonatkozó demográfiai jellemzők, közülük is kiemelkedő módon a lakhatás, jelentősen befolyásolja a nem orvosi rendelésre történő gyógyszerfogyasztást. Következtetések: Az eredmények a gyógyszerfüggőség gyakoriságára hívják fel a figyelmet az addiktológiai és pszichiátriai betegek között, jelezve, hogy sürgős lépések szükségesek a probléma visszaszorítása érdekében. Orv Hetil. 2020; 161(15): 594–600.

Open access
Restricted access
Authors: András Lovas, Péter Hankovszky, Anita Korsós, Szilvia Kupcsulik, Tamás Molnár, Zsolt Szabó and Barna Babik

Absztrakt:

A legújabb koronavírus-járvány a nagy esetszámban előforduló hypoxiás légzési elégtelen beteg miatt komoly kihívás elé állítja a gyakorló intenzív terápiás orvosokat. Mivel a COVID–19-megbetegedés kritikus állapotot okozó patomechanizmusában kiemelkedő helyen áll a tüdőgyulladás, a képalkotó vizsgálatok első helyen szerepelnek mind a diagnosztikában, mind a betegség lefolyásának utánkövetésében, illetve a lehetséges szövődmények felderítésében. Az eddigi irodalmi adatokat áttekintve bemutatjuk a mellkas-CT, a mellkasröntgen és a mellkasfali ultrahang jellemző eltéréseit, illetve ajánlásokat fogalmazunk meg a különböző vizsgálati modalitások használatának indikációira. A vírusfertőzés kezdeti, atípusos megjelenési képe a CT-vel észlelt, jobb alsó lebenyi, perifériás, többgócú tejüveghomály, amely hamar kétoldali, a középső és az alsó tüdőmezőket érintő elváltozássá fajul. A betegség progressziójával nő a konszolidált területek aránya, majd fibroticus rajzolatfokozódás jelenik meg. A SARS-CoV-2 vírus miatti speciális infekciókontroll-szabályok miatt a betegágy melletti ultrahangvizsgálatnak komoly szerepe van abban, hogy a fertőzött betegek minél kisebb számú egészségügyi személyzettel kerüljenek kontaktusba. Orv Hetil. 2020; 161(17): 672–677.

Open access