Browse

You are looking at 121 - 130 of 10,300 items

Absztrakt:

Az invaginatio az egyik leggyakoribb gyermekkori akut hasi kórkép, melynek értelmezése, kezelése lényegesen változott az elmúlt évtizedekben. Patogenezisében korábban a hypertrophiás Peyer-plakkok és polipok tehetetlenségének tulajdonítottak elsődleges szerepet. A lipopoliszacharid indukálta invaginatio állatmodelljének megjelenésével, a rotavírus-vakcina bevezetésével, a szezonalitással és az enteralis idegrendszer postnatalis változásaival nyert újabb ismeretek nyilvánvalóvá tették, hogy a bélmotilitasnak is szerepe van az etiológiában. A kezelésben alapvetően a konzervatív eljárások váltak dominánssá, melyek hatékonysága egyre növekedett. A korábban röntgen-képerősítő alatt végzett hidrosztatikus desinvaginatiót kiváltotta a biztonságosabbnak és hatékonyabbnak tartott pneumatikus desinvaginatio, majd a sugárterhelés kiváltása céljából az ultrahangkontroll alatt végzett hidrosztatikus módszerhez tértek vissza. A kórházi felvétel helyett egyre több intézetben az ambuláns ellátást preferálják. Vitatott a desinvaginatiós manőver alatt alkalmazott gyógyszerek – például a glükagon és a ciklooxigenázgátlók – szerepe a hatékonyság növelésében és a recidíva kivédésében. A műtéti kezelésben a nyílt műtét helyett a minimálinvazív laparoszkópos eljárás tör előre. A szerzők az irodalmi adatok áttekintésével elemzik az invaginatio értelmezésében és kezelésében történt változásokat és az aktuális trendet. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1331–1338.

Open access
Restricted access

Absztrakt:

A 2013-as évet követő, fokozódó nemzetközi migrációs nyomás váratlan kihívások elé állította az európai uniós tranzit- és célországok egészségügyi ellátórendszereit és szakembereit. Európa-szerte is egyre inkább előtérbe került az olyan, ún. ’kulturálisan kompetens’ egészségügyi ellátórendszerek kialakításának fontossága, amelyek képesek alkalmazkodni és megfelelő választ adni a változó összetételű populációk szükségleteire, valamint figyelembe veszik a kulturális, vallási és nyelvi sokszínűséget. Ma már köztudott, hogy az egészségi állapotban mutatkozó egyenlőtlenségek hátterében főként társadalmi-gazdasági tényezők állnak, és hogy ezek az egyenlőtlenségek egyes etnikai és kulturális kisebbségek körében különösen nyilvánvalóak. Esetükben ehhez hozzáadódik, hogy gyakran még az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés is komoly akadályokba ütközik, beleértve a nyelvi és kulturális különbségekből eredő akadályokat, amelyek elsődlegesen az ellátórendszer és a beteg közötti kommunikáció és egyéb interakciók során manifesztálódnak. A kommunikációs nehézségek és félreértések az ellátók körében frusztrációhoz és előítéletekhez, a betegek részéről pedig az orvossal való együttműködés hiányához is vezethetnek, így hosszú távon hozzájárulhatnak a betegek rosszabb egészségi mutatóihoz. Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a lehető legjobb minőségű egészségügyi ellátás biztosítása érdekében a többségi társadalomtól eltérő nyelvű, kultúrájú, vallású migráns, etnikai vagy más kisebbségi populációk ellátása során egyre nagyobb figyelmet kell fordítani a különbözőségekből fakadó nehézségek leküzdésére, és ennek egyik fontos lépése az interkulturális kompetenciák fejlesztése az egészségügyi ellátórendszerben. Közleményünkben az interkulturális kompetencia fogalmát, tartalmát és fejlesztési lehetőségeit járjuk körül klinikai és egészségügyi környezetben. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1322–1330.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Eszter Nagy, Zsolt István Komlósi, Dalma Fanni Márton, Adrienn Halász, Péter Gergely and Anikó Somogyi

Absztrakt:

Napjainkban az inzulin-túlérzékenységi reakciók az inzulinterápia ritka mellékhatásának számítanak. Az inzulinallergiának vélt esetek kétharmadában a tünetek kiváltásáért azonban nem az inzulin a felelős. A szerzők egy inzulinnal kezelt, 64 éves nőbeteg esetét mutatják be, akinél az inzulinterápia alatt jelentkező allergiás tünetek hátterét lymphocytatranszformációs teszt (LTT) segítségével próbálták tisztázni. Vizsgálataik az inzulinnal szembeni túlérzékenységet nem támasztották alá, ugyanakkor a protaminra pozitív LTT halallergia gyanúját vetette fel. A kiegészítő immunszerológiai vizsgálatok a diabetesszel társult, de korábban nem ismert pajzsmirigybetegségre is felhívták a figyelmet. Tudomásunk szerint ez az első olyan esetismertetés Magyarországon, amely a feltételezett inzulin-túlérzékenységi reakció valódi okát LTT segítségével próbálta tisztázni. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1483–1487.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: György Lázár, János Tajti Jr., Melinda Látos, Attila Paszt, Zsolt Simonka, Szabolcs Ábrahám, Kornél Kovách, Klaudia Farkas and Tamás Molnár

Absztrakt:

Bevezetés: A colitis ulcerosában szenvedő betegpopuláció 20–30%-a szorul élete során sebészi kezelésre. Napjainkban a proctocolectomia ileoanalis pouch képzésével az általánosan elfogadott műtéti módszer, melynél egyre szélesebb körben alkalmazzák a laparoszkópos technikát. Célkitűzés: Az elmúlt 13 évben szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be colitis ulcerosa kezelésében a hagyományos és a minimálisan invazív technika vonatkozásában. Módszer: 2005. január 1. és 2018. május 31. között 89 beteg (48 nő és 41 férfi) került műtétre intézetünkben colitis ulcerosa miatt. A betegek átlagéletkora a laparoszkópos és a nyitott csoportban 45,06 ± 14,4, illetve 39,8 ± 13,4 év volt. Vizsgáltuk a műtétre kerülő betegek általános állapotát, a műtéti beavatkozások korai és késői eredményeit, különös tekintettel a szövődményekre és az életminőség változásaira. Eredmények: Perioperatív időszakban a két csoport ápolási napjainak számában (10,3 ± 3,3 vs. 11,2 ± 3,7) és transzfúziós igényében (2,6 ± 2,2 vs. 2,8 ± 1,7) különbséget nem találtunk, azonban a laparoszkópos műtéteket követően az intenzív osztályon töltött napok száma (2,1 ± 0,9 vs. 2,5 ± 1,6) és a passzázs megindulásának napja (1,2 ± 0,5 vs. 1,6 ± 0,7) szignifikánsan rövidebb volt. Hosszú távú szövődmények, mint a passzázszavar, a septicus állapot, a posztoperatív sérvek és az „egyéb” komplikációk száma a laparoszkópos csoportban szignifikánsan kevesebb volt. Az akut műtéteket vizsgálva a laparoszkópia szignifikáns előnye igazolódott a műtét utáni passzázsrendeződés napjainak kapcsán (1,2 ± 0,4 vs. 1,8 ± 0,7). Következtetés: A colitis ulcerosa sebészi kezelésében a minimálisan invazív technika a nyitott műtétekhez képest kedvezőbb perioperatív eredményeket és hosszú távon jobb életminőséget biztosít, a kevesebb késői szövődmény megjelenésének és a betegek stabilabb pszichés állapotának következtében. Orv Hetil. 2020; 161(33): 1363–1372.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A lumbalis derékfájás a társadalomra és a gazdaságra is jelentős hatással bíró tényező. Magyarországon a derék- vagy hátfájástól szenved a lakosság 21%-a, és tízből hatan gyógyszert is szednek a betegségre. A fájdalom kezelésének terápiája összetett, jelenleg nincs egységesen igazolt, hatékony módszer a betegség kezelésére. A derékfájdalommal kapcsolatban négy összetevőt érdemes megvizsgálni: a gerinc geometriáját, a gerinc degeneratív morfológiai elváltozásait, a betegeknek az elváltozással együtt járó fájdalmát és a funkciókárosodás mértékét. Célkitűzés: Megvizsgálni a lumbalis lordosis eloszlásának és a porckorongok degenerációjának kapcsolatát matematikai analízissel és annak szoftveres alkalmazásával. Módszer: 60 beteg MRI-felvételeinek algoritmikus elemzése és diszkriminanciaanalízis alkalmazásával degenerációs osztályokba történő besorolása. Eredmények: A kidolgozott degenerációs osztályokba sorolás esetén három vizsgált független változó mutat szignifikáns hatást: a nem, az életkor és a kitérési százalék (K), a sztenderdként használt Cobb-szög viszont nem. Az alkalmazott diszkriminanciafüggvények összes helyes besorolási (ún. prediktív) értéke 83%, a legrelevánsabb, súlyos degenerációs osztályba történő helyes besorolási érték pedig 92%. Következtetés: A vizsgálati minta elemzése alapján a nem, az életkor és a lumbalis gerinc geometriáját jellemző K (lordosisdisztribúció) értékeivel az ágyéki gerinc átlagos degenerációjának mértéke indirekt módon meghatározható az ingyenesen és online használható Spinalyze Software segítségével. Orv Hetil. 2020; 161(31): 1286–1292.

Open access

Absztrakt:

Az autophagiának fontos szerepe van a sejtműködés egyensúlyának fenntartásában. Aktivitásának csökkenése kulcsfontosságú különböző májbetegségek kialakulásában és progressziójában. A csökkent autophagia hozzájárul a sejtek elzsírosodásához, az endoplasmaticus reticulum stressz fokozásához és a májbetegség előrehaladásához nem alkoholos eredetű zsírmájban. A krónikus alkoholfogyasztás gátolja az autophagiát. Alfa-1-antitripszin-hiányban az autophagia hozzájárul az endoplasmaticus reticulumban lerakódott kóros fehérjék lebontásához. A hepatitis C- és B-vírusok felhasználják az autophagiát saját replikációjukhoz. A hepatitis C-vírus nem strukturális 5A és 5B fehérjéi serkentik az autophagosoma-képződést. A mikro-RNS-ek a génexpresszió módosításával szerepet játszanak számos fiziológiás és patológiás folyamatban, így az autophagia szabályozásában is. A mikro-RNS-122 a HCV-replikációban játszik szerepet. HBV-fertőzésben a mikro-RNS-ek befolyásolják a sejthalált, a DNS-károsodást, a vírus rekombinációját és a sejten belüli jelátvitelt. Nem alkoholos eredetű zsírmájban a mikro-RNS-122 a zsír- és szénhidrát-anyagcserén keresztül fejti ki hatását. Alkoholos májbetegségekben a mikro-RNS-ek az oxidatív stressz és a szabadgyök-képződés útján befolyásolják a betegséget. A mikro-RNS-ek hatással vannak az autophagiára, és az autophagia is befolyásolja a mikro-RNS-ek expresszióját. Kölcsönhatásuk megismerése közelebb visz a májbetegségek kialakulásának megértéséhez. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1449–1455.

Open access

Absztrakt:

Az idült májbetegségek a megbetegedési és halálozási statisztikák vezető okai. A vírusfertőzések, toxikus bántalmak, anyagcsere-, autoimmun, tárolási betegségek okozta májkárosodások, a károsító hatás tartós fennállása esetén, a máj kötőszövetes átépüléséhez vezethetnek. A folyamat komplex, nem is minden részletében ismert; egyértelmű szerepük van benne sejteknek, citokinek, kemokinek felszabadulásának, bizonyos hepatokinek megváltozott elválasztásának, a lipotoxicitásnak, a veleszületett immunitásnak, a bélmikrobiomnak, a fémionoknak, valamint a szabad gyökös folyamatoknak is. Az idült májbetegségek gyakran tünetszegényen zajlanak, gyakran már csak a kötőszövetes átépülés, a májelégtelenség vagy a hepatocellularis carcinoma stádiumában kerülnek kórismézésre, amikor a kórjóslat rossz, és a kezelési lehetőségek is korlátozottak. A kutatások középpontját képezi olyan nem invazív, megfelelően érzékeny és fajlagos biomarkerek megtalálása, amelyek a májbiopszia szükségét csökkentik, a májban zajló folyamatot, a progresszióját jelezhetik, valamint a kezelés hatását is lemérik. A szerzők ismertetik a leggyakoribb idült májbetegségek progressziójában szerepet játszó folyamatokat, külön kitérve az egyes kórképekben a pro/antioxidáns egyensúlyt jellemző paraméterekre, hangsúlyozva egy kombinált biomarker szükségességét. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1441–1448.

Open access